Ökörszem

Az ökörszem gyerekkorom óta nagy kedvencem. Zakopanében mesterien készítették, a tészta foszlós volt, a töltelék zsíros, krémes túróban gazdag.

A hétvégi túrós stangliból kimaradt túró elhasználása végett – s hogy a Nőknek legyen mit uzsonnázni – készítettem két tepsinyi ökörszemet.

IMG_9458_v

Áfonyás, túrós ökörszem

Tészta:

60 dkg finomliszt

3 dl tej

7 g száraz élesztő vagy 2,5 dkg friss élesztő

csipetnyi só

6 dkg cukor

5 dkg vaj

1 egész tojás

+ 1 habart tojás a tészta lekenéséhez

A tésztához hozzáadom az élesztőt, a sót és a cukrot. A tejbe beledarabolom a vajat és meglangyosítom, végezetül beleütöm a tojást és habverővel elkeverem. A tojásos, vajas tejet a liszthez adom és alaposan összedolgozom. A kész tésztát olajjal vékonyan kikent tálba fektetem, konyharuhával letakarom és a 40 fokra előmelegített sütőbe teszem kelni.

Amíg kel a tészta, addig elkészítem a tölteléket.

20 dkg félzsíros túró

2 bő ek tejföl

2 tojás

1 bő marék aszalt vörös áfonya

cukor, ízlés szerint (4-6 dkg)

1 ek zsemlemorzsa

A túrót villával kissé megtöröm, majd hozzáadom a tejfölt, a tojást és a cukrot. Alaposan átkeverem, majd zsemlemorzsát és áfonyát hintek bele és ezzel is megkeverem.

Miután a duplájára kelt a tészta, kiszedem, átgyúrom és az egy kilónyi tésztát 12 nagyjából egyforma darabra osztom. A darabokat kerekre formázom és sütőpapíros tepsire fektetem. Negyed órát hagyom pihenni a tésztákat, utána egy jó méretű pohár fenekével előkészítem a fészket a túrós krém számára. A krémet elosztom a mélyedésekben, majd elhabart tojással megkenem a tésztákat és 185 fokra előmelegített sütőben sütöm, amíg meg nem színesedik a teteje és az alja is.

Langyosan kínálom.

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

5.Belga sörfesztivál

A beígért ítéletidő túlélésére talán a legalkalmasabb, ha keresünk egy védett, kellemes helyet, ahol jó társaság és jó italok várnak. Erre tökéletesen alkalmasnak tűnik a hétvégén megrendezésre kerülő Belga sörfesztivál.

Sörfeszt

A belga söröket bemutató fesztivált megjelenése óta nagy érdeklődés övezi, ennek és a szervezők elhivatottságának hála az idei fesztiválon már 150 féle belga sört kóstolhatnak a vendégek, amelynek harmada csapon lesz. 31 kisebb, családi kézben lévő sörfőzde kínálatából szemezgető válogatások között nem csak régi nagy kedvenceket találhatnak meg a fesztiválra látogatók, hanem az új trendeknek megfelelő, a mostani sördivatot bemutató tételeket is kipróbálhatnak.

A Belga sörfesztivál kínálata mondhatni egyedülálló, hiszen Belgiumban sem találkozhatunk egy helyen a belga sörök ilyen széles palettájával, amelyben mindenki megtalálhatja a számára kedves ízeket. A fesztivál jegyrendszere is felhasználóbarát, hiszen a belépőjegy egy az egyben leiható, sőt külön zsetonokat is válthatunk a további sörök kipróbálására. Jegyből is kétféle áll rendelkezésre: a nagyobb szomjúak és a kóstolgatók két külön kategóriájú jegyből választhatnak.

A sörök közötti eligazodást és a választást a fesztivál weboldalán is elérhető Belga sörkalauz segíti, amelyet áttekintve felkészülten érkezhetünk az eseményre. Ha engem is kérdeztek, hogy mi az amit feltétlenül ki kell próbálni, akkor javasolnám a Streen brugge, a Petrus aged red és a Duvel triple hop söröket. Ez utóbbi egy igen izgalmas történet, hiszen a közel száznegyven éves múltra visszatekintő, trendteremtő és rendkívül népszerű Duvel család új tagja egy olyan háromféle komlóval készített sör, amely tökéletesen példázza a belga sörgyártásban megjelent legújabb trendet. A limitált szériás, idei szezonra tervezett sör különlegessége, hogy a két belga eredetű komló mellett egy harmadik, amerikai, erőteljesen gyümölcsös aromájú komlóval is gazdagították. Magam részéről kifejezetten kerülöm az erősen komlózott söröket, ez a sör azonban olyan finom, gyümölcsös, citrusos utóízzel rendelkezik, hogy a korty közepén megjelenő erős keserűség nem taszít. Üdítő, kellemes, izgalmas sör.

Plakat_kicsi

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Gourmet fesztivál 2014

Idén május 30. és június 1. között  kerül megrendezésre a Gourmet Fesztivál. A Millenárison ismét felsorakoznak majd a legjobb hazai éttermek, borászatok, cukrászdák és a gasztro-világ más jeles képviselői. Míg tavaly a gulyás állt a kínálat középpontjában, idén a rakott krumpli minél változatosabb elkészítése foglalkoztatja majd -a saját fogásaik bemutatása mellett – a séfeket.

A Gourmet – immár második éve – a változatos és többnyire modern kínálat mellett egy-egy hagyományos ételt is fókuszba állít. Míg tavaly a séfek a gulyás tematikáját járták körül, addig idén a rakott krumpli kerül terítékre, a szakácsok elképzelései szerint változatosan újraálmodva.

A Gourmet kiállítóinak köre is tovább bővül, ezúttal – túl azon, hogy a szervezők ismét nagyot merítenek az itthoni ízek legjavából – már a nemzetközi konyhák hazai reprezentánsaira is kitekintenek. Ennek keretében bemutatkozási lehetőséget kapnak a hazánkban működő, legjobb külföldi konyhát vivő éttermek, s teret kap a minőségi street food is.

A népszerű gasztroszínpadon pedig idén is rengeteg programmal, hazai és külföldi sztárséfek bemutatóival, főző sulival, kóstolókkal várják a nagyérdeműt.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A Nők öltöznek

Lányokat öltöztetni a világon az egyik legjobb dolog. A babázáson, Barbie baba öltöztetésen túl az ember lánya szívesen játszik hús-vér babák kirittyentésével is. Ez egyszerűen a vérünkben van, nincs mit tenni ellene. A kisbabák esetében szinte mindegy, hogy fiú vagy lány csecsemő van-e a kezeink között, de ahogy cseperednek a gyerekek, úgy nyílik meg a világ a lányos anyák előtt.

A színek, a formák világa, a kiegészítők kavalkádja hajlamos szertelenné tenni minket, de a lányos anya kitétel feljogosít arra, hogy nem csak a szükséges keretek között mozogva szerezzük be a különféle szoknyákat, ingecskéket, blúzokat, fodros pólókat, mintás kardigánokat, a kis sálakról, sapkákról, csattokról, csilingelős hajgumikoról és mintás harisnyákról/zokninkról nem is beszélve. Ahogy nő a gyermek, úgy változik a kínálat, majd – a legtöbb gyártó esetében – 122-es méret fölött egyszerűen megszűnik vagy vállalhatatlanná lesz.

S itt, ebben a korban, amikor a kisgyerek már nem olyan kicsit, az öltözés kapcsán sokszor felemlegetett hisztit felváltja egy tudatosabb ízlés, itt elengedik az anyák és gyerekek kezét. Pedig pont ebben a korban kellene, hogy leginkább odafigyeljenek ránk anyákra és rájuk, a jövendő vásárlóikra.

Hiszen a Nők most éppen abban a korban vannak, amikor még kislányok, de a felszín alatt már ott készül a sok éve megelőlegezett jelző valódi formája: a Nő. A Nő, aki szeret öltözni, a Nő, aki tudja, hogy mit szeretne látni a tükörben.

Mert bizony a hölgyek már komoly válogatáson átesett szettekben túrják a legót, járják a várost és nem mindegy, hogy egy születésnapon milyen összeállításban jelennek meg.

13970230346_c19051512b_o_vv

Anna a különféle kiegészítők mellett az elegánsabb kiskabátokat, kardigánokat kedveli, számára ideális választás volt, a bájos rózsaszín farmerkabát, ami tavasszal, kora nyáron és ősszel is praktikus és mutatós, a színe meg tökéletesen megfelel a trendeknek, még szerinte is.

Annával ellentétben Zsófi a nadrágokat imádja. Sokáig ellenállt a csőnadrágnak, aztán néhány éve szereztem számára extra szűk, de formás darabot, amit nagyon szeretett, csak az egyedül történő fel- és levét okozott neki némi problémát. Épp ezért neki találták ki a  vastagabb anyagból készült treggins nadrágot, ami kényelmes, mutatós és külső segítség nélkül is fel tudja venni (ami már csak a tornaórák végett sem egy utolsó szempont).

A Tchibo gyerekruhái szülőként is szerethetőek, jó anyagúak és formájúak, nem túl felnőttesek, de a divatot követő darabok, amelyben egy helyét, identitását kereső kiskamasz is tökéletesen jól érezheti magát.

2014-04-23-6035_v

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS