Blondie sült eperrel

Bár gyerekkorom óta szezonálisan étkezem és a saját háztartásomat is ezen elvek mentén vezetem, a tavaszi, erőtlen, lufis, de vonzó illattal megáldott görög és spanyol eprek mindig elcsábítanak.

Pontosan tudom, hogy a helyenként igen éretlen, illatában a magyar eper gyenge másának sejthető eper csalódást fog okozni, de mégis a tavasszal összeforrt gyümölcs megveteti magát, hogy aztán itthon roppanva harapjuk magában, akár az almát és azon szitkozódjunk, hogy miért ilyen vízízű.

Most azonban megoldást leltem erre a problémára, nemes egyszerűséggel kényszerérlelem a sütőben a gyümölcsöt, mielőtt a süteményhez adnám és azt kell, hogy mondjam, tökéletesen járható útra tévedtem. A dologhoz semmi másra nincs szükség csak egy sütőpapírral bélelt tepsire, tetszőleges mennyiségű csumázott, negyedelt eperre és nagyjából 5 tk vaníliás cukorra. A sütőpapíron szétterítem az epreket, finoman megszórom őket cukorral, majd légkeverés mellett 190 fokon 20 percen át sütöm.

Ezután – ha szükséges – kanállal kiszedegetem a megpuhult, mélyvörös, de még fomáját tartó epreket és kedvem szerint felhasználhatom, vagy hagyom a tepsiben és rákanalazom azt a tésztát, amit az eltelt 20 percben ütöttem össze.

Én ma ez utóbbit választottam, így született a Sült epres blondie. A blondie egészen egyszerűen a brownie fehér csokoládéval készített változata, igazi kalóriabomba, de ellenállhatatlanul egyszerű és finom.

DSC_3528_v

Sült epres blondie

20 dkg finomliszt

1/2 csomag sütőpor

0,5 dl tejszín

20 dkg vaj

20 dkg fehér csokoládé

10 dkg cukor

4 tojás

50 dkg sült eper

Amíg készítem a sült epret, addig gőz fölött megolvasztom a kockára vágott vajat és a csokoládét, kimérem a lisztet, amihez hozzáadom a cukort és a sütőport. A tojásokat felütöm egy tálba és elhabarom, majd a liszthez adom a csokoládés vajjal együtt. Alaposan kikeverem és a megsült eprekre öntöm. 185 fokon aranyszínűre sütöm (vigyázok rá, hogy nehogy túlságosan megsüssem).

Ha nincs kedvem epret sütni, akkor a szezonnak megfelelően mehet bele érett eper, vagy bármilyen más bogyós gyümölcs, durvára tört dió vagy csokicsepp is.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Pekándiós pite

Az idei Segítsütire egy igazán egyszerű, de annál gazdagabb matériából alakított süteménnyel készültem. Egy régi kedvencemet értelmeztem át, s az eredmény kifejezetten kedvemre való lett.

DSC_3492_v

Pekándiós pite

27 dkg finomliszt

csipet só

3 dkg cukor

1 bő ek tejföl

16 dkg vaj

Töltelék:

10 dkg cukor

10 dkg juharszirup

7 dkg vaj

2 tojás

1/2 dl tejszín

20 dkg pekándió + 8-10 dkg dekorációnak

Tészta tetejére 1 elhabart tojás

A sós, cukros lisztet a vajjal elmorzsolom, majd a tejföllel tésztává összedolgozom. Fóliába csomagolom és egy órára bedugom a hűtőmbe. A sütőt 180 fokra előmelegítem.

A töltelékhez a diót megdarálom, a vajat megolvasztom, majd az összes hozzávalót egy tálban elegyítem. A hűtőből kivett tésztát 2/3-1/3 arányban bontom. A nagyobbik darabot lisztes deszkán pitetálnyira nyújtom, abban elfektetem. A kisebbik darabot is kinyújtom, majd csillagokat szaggatok belőle.

Ezután viszonylag gyorsan dolgozom, hogy az omlós tészta meg ne ázzon: a diós tölteléket beleöntöm a pitetálba, majd a már előre leválogatott, szép és formás pekándiókkal dekorálom a tölteléket, s végezetül a csillagokat is ráhelyezem. Érdemes vékonyra nyújtani a csillagoknak szánt tésztát, hogy ne süllyedjenek el a krémben. Ezután ütemesen lekenem a csillagaimat habart tojással és már teszem is a sütőbe a tálat. Addig sütöm, amíg a csillagok szép aranybarnára nem sülnek.

A szuper kiegészítőket a Skandi Trend biztosította. Érdemes náluk körülnézni, szuper dolgaik vannak. :)

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Jubileumi Segítsüti

seg2Bizony, ez is elérkezett, immáron tizedik alkalommal készülnek a fantasztikus házi sütemények, hogy rajtuk keresztül adományokat tudjunk gyűjteni egy arra érdemes szervezetnek.

A mostani Segítsüti a  SUHANJ! Alapítványt szponzorálja, s az alapítványon keresztül látás-, értelmi- vagy mozgássérült gyermekeket. A SUHANJ! 2010 óta fáradozik azon, hogy a sérült és fogyatékkal élő gyermekek, valamint családjaik részére sportolási lehetőségeket teremtsenek, küzdjenek a fogyatékkal élőket sújtó előítéletekkel és mindennapi hátrányokkal szemben, valamint kapcsolatot létesítsenek ép segítők, önkéntesek és fogyatékkal élő gyermekek között. Tevékenységeik közül a Segítsüti a látás-, értelmi- vagy mozgássérült gyermekek tömegsportba való bekapcsolásához szeretne hozzájárulni, a SUHANJ! eszközparkjának bővítésével, amelynek segítségével gyerekek nagyobb csoportjait (budai gyermekkórház, fóti gyermekváros, mozgásjavító iskola, stb.) tudják elérni. A Segítsüti akcióban befolyt összegből ennek megfelelően például speciális futóbabakocsikat, tandemkerékpárokat és más sporteszközöket szeretnénk megvásárolni.

A Segítsüti ma, 2014. március 30-án indul, már most jelennek meg a Segítsüti közös oldalán a bejegyzések és azon nyomban kerülnek is licitálásra. Ezután három napon át zajlik az árverés, amely 2014. április 2-án szerdán 16:00-kor zárul.

Remélem sokan kedvet kaptok a licitálásra, szívesen adakoztok a nemes ügy érdekében és egy tepsi finom, házi sütemény reményében.

Az én felajánlásom az idei évben egy minden jóval, de főleg pekándióval megtöltött pite, amelynek az édesítéséhez juharszirupot használtam. A torta önmagában is nagyon finom, de tejszínhabbal, vagy a korai jó időnek köszönhetően büntetlenül nyalható vaníliafagylalttal kiegészítve még finomabbá varázsolható.

Íme, ilyen:

DSC_3492_v

 

A pite nagyobb piteformában készül, kocsiban biztonsággal szállítható, de postai utaztatásra alkalmatlan. Budapesti kiindulóponttal rendelkezik, a liciteket ezen ismeretek fényében érdemes megtenni.

Jó licitálást!

109037_segitsuti

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Medvehagymás stangli

Míg évekkel ezelőtt hajszolni kellett a medvehagymát, addig mostanság már lassan mindenhonnan egy-egy csokornyi medvehagyma kacsint rám. A kísértés erős és én nem szeretnék ellenállni. Mivel azonban ismételni se szeretem magam, így a mai bevásárláskor hazahurcolt tisztes csokor sorsa is a fantáziámra volt bízva. A Nők persze megint éhen akartak veszni a kiadós ebédet figyelmen kívül hagyva, így se pesto, se leves nem lett a hagymából, hanem tartalmas uzsonnánk kiegészítésében jeleskedett.

DSC_3210_v

Medvehagymás stangli

20 dkg rétesliszt

20 dkg finomliszt

20 dkg vaj

1 tojás

15 dkg tejföl

1,5 tk só

15 levél medvehagyma

tetején:

1 habart tojás

félmaréknyi szezámmag

A medvehagymát vékony csíkokra  vágom. A liszteket összeöntöm, majd hozzáadom a sót, a darabokra vágott vajat és az egészet alaposan elmorzsolom, anélkül, hogy túlságosan felmelegíteném a vajat. A homogén morzsához hozzáadom tejföllel elkevert tojást  és a medvehagymát, majd rugalmas tésztává gyúrom.

Lisztezett deszkára borítom a tésztát, majd ujjnyira nyújtom, s derelyevágóval ujjnyi csíkokra metélem. A stanglikat sütőpapíros tepsire fektetem, majd tojással lekenem és szezámmaggal megszórom. 195 fokra előmelegített sütőben sütöm, amíg finoman meg nem színesedik (nem sütöm rommá).

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS