MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Múlt hétvégén megint a Skanzenben ügyködtem. A gőzerővel futó Bárány Éve  jegyében, most egy hétvégi rendezvény erejéig erősítettem a Skanzen csapatát. Rövid időre beköltöztem Ásványráróra, ahol a sparhelten két napig rotyogott a rozmaringos, tejszínes bárányragu, amit az arra sétáló vendégek megkóstolhattak.

Az eseményre a férjem és a Nők is velem tartottak, sokat segítettek, a férjem igazi konyhai segéderő volt, Zsófi a vendégek meggyőzésében volt nagy mester (“Nem szereti a bárányt? Pedig ez isteni, kár lenne kihagyni.”) s lelkesen gyártotta a kóstolóadagokat.

Íme a koránt sem bonyolult, sokféle zöld fűszerre támaszkodó, tejszínnel lágyított ragu, ami legegyszerűbb al dente-re főzött tésztával kínálni.

Rozmaringos, tejszínes bárányragu

50 dkg darált báránycomb

5 dkg húsos szalonna

1 vöröshagyma

2 babérlevél

frissen őrölt fekete bors

friss rozmaring

friss kakukkfű

friss citromos kakukkfű

2 szál csombor (borsikafű)

4 dl 30%-os tejszín

2-3 dl húsleves (alaplé)

50 dkg száraztészta

4-5 gerezd fokhagyma

1 nagyobb sárgarépa

2 darab szárzeller

só

1 ek finomliszt

olíva olaj

Egy nagyobb serpenyőbe kevés olajat öntök, ehhez adom az apróra vágott hagymát és megdinsztelem. Amikor már majdnem jó, akkor hozzáadom a karikára szelt répát, a kis kockákra vágott húsos szalonnát és a patkókra vágott zellerszárat és a vékonyra szelt fokhagymát.

Erre dobom rá a darált húst, amit kevés sóval, borssal fűszerezek, majd folyamatos keverés mellett, nagyjából 10-15 perc alatt közepesen lepirítok. A pirított húst megszórom finomliszttel, majd felöntöm kevés levessel, hozzáadom a zöld fűszerek egy részét (babérlevél, csombor, kakukkfű) és nagyjából fél óra alatt puhára párolom. Amikor már puha a hús és a leves is elfőtt, akkor tejszínnel meglocsolom, a maradék friss zöld fűszerekkel megszórom, frissen őrölt fekete borsot adok hozzá, egyet rottyantok rajta és kifőtt tésztával kínálom.

Húszféle csapolt, kétszázféle üveges, mind jóféle belga.
Milyen már az, amikor a feleség elzavarja a férjet sörözni a haverjával? Valószínűleg semmiképp se gyakori. Persze ha gasztrozsurnaliszta a feleség, és egy új, különleges kocsma megnyitójáról van szó, amiről feltétlenül be szeretne számolni, de személyesen épp nem tud elmenni, indokolt utasítás. Menjen csak el a pasi, tesztelje le a helyet, aztán szellemíróként írjon a blogra. Ha pedig a férj nem sörszakértő, és amúgy is csak kevés pohárra kalibrált, bizony nem árt, ha a cimborája is vele tart.

Külföldön jártam már olyan pubban, ahol volt vagy egy tucatnyi sörcsap, legalább annyiféle sörrel. Magyarországon eddig leginkább csak olyan kocsmákba jutottam el, ahol a „milyen csapoltatok van” kérdésre – jó esetben – 2-3 hazai kommersz sör neve a válasz. Nos, jelentem, Matróz Kocsma Söntése nem ilyen hagyományos kocsma. Igaz, valójában nem is kocsma, sokkal inkább a minőségi belga sörök bemutatóterme, ahol inni is lehet.

A budai korzó egyik – kissé eldugott – félszuterén üzlethelyiségében kialakított Söntésbe belépve 20 darab, félkörívben felszerelt sörcsap fogad, mindegyiken a belga sörök hazai kedvelői által valószínűleg már jobban ismert márka emblémája. A pult mögötti vitrines hűtőkben pedig rengeteg üveg. Állítólag kétszázféle. Az este során nekiveselkedtem, hogy ellenőrzöm az állítást, de a számolással csak a legelső szekrényig, azaz negyven fajta sörig jutottam el. Addigra persze kipróbáltam már többféle jópár százalékos csapoltat, így a számolásba csúszhatott hiba is, de szerintem stimmelhet a kétszáz. Annál is inkább hihető ez a szám, mert Salamon György, az üzemeltető Belgaco Kft sörszakértője megsúgta, van két olyan sörük, amit még ő sem kóstolt, ugyanis azok csak a megnyitó napján érkeztek meg. Azért rendelték ugyanis, hogy tényleg meglegyen a kétszázféle üveges. Gondolom, egyértelmű, hogy mi volt az a két sör, amit ezután az üveges választékból kértünk, hogy a sörszakértővel közösen leteszteljük. A Vallóniából érkezett 9%-os Goliath Tripel és a kelet-flandriai 7,2%-os Artevelde Grand Cru barna ale is jól vizsgázott.

Amikor májusban a Belga Sörfesztiválon kóstolgattunk Happyvel, azon sajnálkoztunk, hogy a háromnapos rendezvény túl rövid többszáz-féle sörhöz. A Söntés tehát hiánypótló hely, ahol egész évben tart a sörfesztivál, ráadásul a választék is nagyobb. Mivel az üzemeltető a minőségi belga sörök importőre, afféle referencia-italmérés ez, ahol a teljes választékot meg lehet ismerni. A sörlap leginkább digitálisan létezik, a www.sontes.hu –n böngészhetünk sörtípus és –főzde alapján, a sörökről rövid ismertetőt is olvashatunk. Ha többre vagyunk kíváncsiak, akár tovább is kattinthatunk a gyártó weboldalára. Ha pedig jobban hiszünk egymásnak, mint a marketingesek fogalmazványainak, akkor akár mi is pontozhatjuk a söröket és fűzhetünk hozzájuk kommentárt az interaktív sörlapon. Az sem baj, ha okosmobil nélkül tévedünk be, hamarosan lesznek az asztaloknál táblagépek.

Nem lévén a sörtudományok doktorai, Happyvel kikértük egy mellettünk ülő, több sörkalauzt jegyző úr szakértő tanácsát a kóstolás helyes módszeréről. Azt a tanácsot kaptuk, mindig olyat kóstoljunk, amit még nem ittunk. Nos, a Matróz Kocsma Söntésében bőven van lehetőség efféle tudományos kutatásra. Mi egy aranysárga ale-től (Cuvée des Trolles) indultunk, majd fehér búzasörökön (Blanche de Namur és Blanche de Bruxelles) át jutottunk el az esti kísérletsorozatot lezáró gyümölcs sörökhöz (Gauloise Fruits Rouge és Kasteel Rouge). Hogy a finom, de többnyire erős italok ne ártsanak, praktikus valamit enni is: a Söntés látvány-hidegkonyháján kolbász-, sonka- és salátatálakat állítanak össze.

A helyiség letisztult, de barátságos. Jópofa a söröspolcokat idéző fotótapéta és persze a félköríves sörcsap-pult. Bár vannak padok kis asztalkákkal, nem ücsörgős hely ez, hanem mint neve egyértelműen jelzi: söntés. Ha sokan vannak, akkor azért kívül tágasabb. Így teli poharainkat a pultnál kérhető praktikus kis faládikába pakolva mi is hamar kiültünk a Bem rakparti teraszra, onnan néztük a Dunát, a kivilágított Parlamentet, beszélgettünk, és persze söröztünk. Esőmentes nyárestéken ideális.

(1011 Budapest, Bem rakpart 15.)

….mondhatni isteni.

A Zwack ház megint kitalált valamit. A hungarikumban otthon levő cégnél újra a koktélok felé indultak el, de most nem a saját hungarikumukat vették alapul, hanem Jedlik Ányos felfedezését, a szénsavas víz előállítására alkalmas szódásszifont. Az ötlet pofon egyszerű és zseniális, a ital alapanyagai békésen pihennek az üvegben, egészen addig, amíg a szénsavval egyetemben pohárba nem töltjük őket.

A szódával ellentétben itt azonban csípősebb víz uralja a palackot, a jelenleg négyféle változatban kapható ital alapja ugyanis – a Jedlik Kútból származó ásványvíz mellett – a prémium vodka, ami háromszor van desztillálva, tízszer szűrve aktív nyírfaszénen. A vodka mellett még háromféle ízesítésű Szikra is elérhető a piacon, ez a birses, a bodzavirágos és vadmálna-citromfű ízvilágú Szikra.

A Szikra tökéletes kiegészítője a nyáresti buliknak, a baráti piknikeknek és grilleknek, de ajándéknak se utolsó, hiszen sokunk nosztalgiával gondol a régi idők szép szikvizes palackjára, ami a Szikrának köszönhetően – ha egy kicsit másképp is, de – visszatér.

Egyre ügyeljünk, hogy addig fogyasszuk, amíg a pohárban pezseg a szénsav, mert Jedlik Ányos szavaival élve: „Legjobb tehát a poharat azonnal, hogy megtöltetett, ki is üríteni, különben a víz sokat vesztene kellemes csípősségébül.”.

Isztambul kitörölhetetlen emlékeket hagyott bennem. Lassan 12 éve már, hogy egy szűk hétet töltöttünk ott, de az olyan intenzív volt és annyi csodás élményt tartogatott, hogy szinte az utazás minden percére emlékszem az ízekről és az illatokról nem is beszélve.

Soha nem tartoztam/tartoztunk a komfortturisták közé, így a férjemmel már akkor is főleg olyan helyeken ettünk, ahová turista be se tenné a lábát. Az ételek nevét nem tudtuk, a helyi kifőzdékben nem is bajlódtak a kiírásukkal, illatra mentünk és bíztunk a kivétel nélkül kedves, barátságos vendéglátóink ítéletében.

A különféle raguk, a ropogós hallal töltött szendvicsek, a friss gránátalma és az ezernyi fűszer mellett számomra a nagy szerelmet a török péksütemények jelentették.

Mindig is erősen vonzódtam a jó minőségű, házias pékárukhoz, így Isztambulban hamar otthon éreztem magam, mert boltban, utcán, tengerparton, bárhol friss és isteni péksüteményekhez jutottam. Első nagy kedvencem a simit lett, de az omlós kekszeket, a puha, finom ekmeket is a szívembe zártam.

Hazatértünk után az itthoni kebabosoknál nosztalgiáztam az illatok és a kissé gyengébben fűszerezett, halványabb alapanyagból előállított fogások felett, majd magam is megpróbáltam ezt-azt elkészíteni a konyhában. Ezt követték az albán utak, ahol a kevercs albán konyhában újra rám találtak a török ízek, de a kenyerek elmaradtak.

Egészen mostanáig. Ugyanis valami megfoghatatlan csodának köszönhetően Békásmegyeren, az én piacomon nyílt egy igazi török pékség.

Nem hasonló vagy olyasmi, hanem olyan. Pont. Az első alkalommal Annával tévedtünk be, akit az albán nyarak vendégszeretete fogadott, nekem jóleső mosolyt csalt az arcomra az a barátságosság, amivel Isztambul óta csak az albánoknál találkoztam, az illatokkal jöttek az ízek, az emlékek. Asztalhoz ültünk, kusza rendeléseket adtunk le, majd a még készülő börekre és simitre várva beszédbe elegyedtünk a tulajokkal és a végén már a műhelyben találtuk magunkat, ahol épp – fantasztikus szakértelemmel – készült a túrós börek.

Amíg vártunk a tésztáinkra és majszoltuk a reggelire választott süteményeinket, addig figyeltem a békási embereket. A bolt májusban nyílt, mostanra látható törzsközönséggel bír. A piacozásban megfáradt vagy épp munkába igyekvő emberek arca a boltba lépve felderül, tetszik nekik a lelkes és barátságos fogadtatás, nem szokták meg, de élvezik. Van, aki biztosra megy, a már ismert ízeket kutatja, van, aki a sokéves török nyaralások emlékeit keresi (miközben a tulajjal beszédbe elegyedve a mobilján görgeti a török nyaralás képeit, vadul keresve a svédasztal eldugott sarkába rendezett süteményeket, amelyekkel azóta is álmodik, bár a nevükre nem emlékszik).

Az emberek meglepően nyitottak, a tulajdonosok elmondása szerint is könnyedén rávehetőek, hogy a kevéssé ismert, furcsán párosított, nem pontosan a magyar norma szerint formázott dolgokat is kipróbálják és aki kipróbálta az jó eséllyel szerelembe is esik a török tésztákkal és rendre visszajár.

A pékség nem csak gyors bevásárlásra alkalmas, hanem lehetőséget kínál, hogy egy igazi török tea és sütemény mellett ücsörögve szemléljük az élet forgatagát, a piacon kavargó tömeget, hallgassuk a különféle történeteket.