Opera büfé = Opera Café Bár

Amikor én még kislány voltam és az Operaház az átlag számára is megfizethető volt, akkor – családi hagyományokat követve – hat-hét éves koromtól bérlettel látogattam az előadásokat.

Hiába állítanám azt, hogy rögvest megfogott az opera, s tátott szájjal hallgattam Wagnert, úgyse hinnétek el. De annak ellenére, hogy nagyjából tíz éves koromig a vígoperákon és a balettokon kívül mindent végigszenvedtem, vagy anya vállán átaludtam, mégis szerettem Operába járni.

Imádtam az épületet, a belőle sugárzó eleganciát, ami belőlem (az Angliából kapott barna bársonyruhámmal együtt) hercegnőt faragott estéről-estére. Az ívelt lépcsősort, a főlépcső mellett kanyargó, hasra esősen meredek kis járatokat, amelyekben az összes szünetet töltöttem, kivéve azt az egyet, amikor az utolsó taktusok után gyorsan kislisszolva felosontunk a lépcsőn, a büfébe.

A büfébe, amely bármely előadást elviselhetővé tett. Első körben a tudat, hogy megyünk, aztán a tény, hogy ott vagyunk, a lehetőség, hogy islert vagy kaviáros szendvicset válasszak-e, majd a jóleső cinkosság, ahogy a sós mandulát rágtuk a következő felvonás alatt, minél halkabban zörögve, ami persze teljességgel lehetetlen volt.

A múlt heti – a megújult büfét bemutatni kívánó – meghívó alaposan felkavarta az emlékeimet, a fázós téli estéket, amikor kint dideregtünk az Operaház teraszán, a büfét körülölelő folyosón vágható füstöt, az ízeket, az illatokat, sok mindent.

Nagy elvárásokkal érkeztem.

Dicséretes, hogy a Hajós utca felől végre önálló életet élő kávézót nyitottak, azok számára is, akik nem vágynak előadásra, csupán a miliő, a hangulat, az épület kedvéért térnének be az Operába, vagy mondjuk itt lenne kedvük zárni egy kiadós tárlatvezetést. A megnyitón felszolgált ételek alapján nehezen tudom egyelőre megítélni a majdani konyha milyenségét, a magam részéről jó süteményre és még jobb kávéra vágynék. A kávét teszteltem, az újhullámos, speciality kávé jó volt, süteménnyel sajnos nem sikerült találkoznom. A tervek szerint a kávézó meleg fogásokkal is készül majd a vendégeknek, többek között pizzával.

Míg a megnyitón a vendégsereg a földszinti új kávézóval ismerkedett, kis, újságírókból álló csapatunkat felengedték az emeletre. A gyerekkorom büféje eltűnt. Új installáció keveredett az egyébként pazar terem közepére, ahonnan ígéretük szerint gyorsan és zökkenőmentesen fogják kiszolgálni az embereket. A világító pezsgőtartókban szépen hevertek a palackok, a vitrinben azonban lehangolóan pihent néhány szendvics és egy-két sütemény. Nem tisztem eldönteni, hogy mit kínáljanak a Opera vendégkörének, de azokat a szendvicseket deprimálóan kicsinek találtam, az isler és a linzer kivitelezése nem hozta meg a kedvemet. Olyan szívesen láttam volna egy izgalmas, újszerű finomságokkal megrakott pultot, ahol a régi kedvencek helyett/mellett számos, a nemzetközi trendeknek megfelelő falat várja az előadás előtt/alatt/után megéhező kultúrlényeket.

Remélhetőleg ezek még a berendezkedéssel járó zökkenők, s néhány hét soft opening után megtalálja valódi hangját az Opera Café  és az Opera Café Bár, s az ígéreteknek megfelelően, valóban színes és hasznos tagjai lesznek a város nívóját emelő attrakcióknak.