MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Bár született budai vagyok, mindig meg tud lepni a város. Annyi új, felfedezésre váró hely bomlik ki a szövetében, hogy szinte lehetetlen lépést tartani vele. Az éttermek kínálta nyomvonalat szorgalmasan követem, de a koktélbárok esetében már kevéssé vagyok naprakész (bezzeg a húszas éveim közepén!).

A múlt héten azonban lehetőségem volt bepillantani egy új, izgalmas koktélbárba, amely a 20-as, 30-as évek fülledt hangulatát kívánja megidézni. Az enteriőr színeiben, formavilágában mind-mind ezen dolgozik, bár számomra hiányoztak még olyan kiegészítők amelyek a hely intimitását, belsőséges légkörét hangsúlyozták volna. Néhány sötétbordó nehéz selyem függöny, árnyékoló vagy épp tapéta elkelt volna a hangulat megalapozásához, de ahogy fogytak előttünk a koktélok, úgy homályosultak el ezek az apró hiányosságok.

A hely igazi alkoholbarlang, sokféle, miőségi italból keverik itt a ház specialitásait, vagy bármi mást, amire a vendég igényt tart.

Az ázsiai hangvétel nem csak a dekorációban, a falon függő képekben van jelen, hanem a ház koktéljainak hangolása is mind-mind a századelő Shanghai-ját idézi. Mindezt egy, a belváros szívében, az Operától két percre található butik hotelben, a Casati-ban.

A Casati izgalmas hely, pont olyan hotel, amilyenekre egy – a szállodai punnyadásban gyenge, de városnézésben, a város megélésében erős – utazónak szüksége van. Minimalista, de igényes berendezésű szobák, ötletes elemekkel, jóféle reggelivel, szaunával, masszázzsal, s páratlan elhelyezkedéssel. A szálló tulajdonosai azonban még egy kicsit többet szerettek volna kínálni, egy olyan közösségi teret, ahová az egész napos élményszerzés után érdemes betérni, lazítani egy kicsit. Így született a Tuk Tuk Bár, s annak koncepciója.

A bár megnyitóján megkóstolhattuk a hely emblematikusnak szánt koktéljait, amelyek fűszerezése valóban ázsiai hangvételű volt. A gyömbér mellett dominált a citrom, a citromfű, megjelent a koriander, s a chili is intenzív és markáns jegyeket adott a Thai chi-lee névre keresztelt, vodka alapú italhoz.

Szerencsére a szálló tulajdonosai bölcsek, így a hely nem csak az ott tartózkodók számára látogatható, hanem mi is betérhetünk egy-egy jóféle koktélra színházba jövet vagy menet, illetve a nyáresti korzózásokba, buliútvonalakba is beépíthető a Tuk Tuk Bár.

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez – szól a régi mondás, amely olyannyira találó és igaz, hogy valóban érdemes egy-egy helyzetben megfontolni a mondanivalóját.

A néhány éve megálmodott és azóta törtlen ívet befutó Stílusos Vidéki Éttermiség háza táján is valaki végiggondolta a próféta hozzáállását, s bölcsen úgy döntött, hogy Pestre, pontosabban a Pest és Buda között ballagó Dunára hozza a vidéki éttermek legjavát.

Így nem csak az a kevés (nem is olyan kevés!) gasztrofanatikus jut hozzá a jóhoz, aki a SVÉT-be forrt éttermek vándortáboraiban keresi fel az éttermeket, hanem a fővárosban élők, az ide érkező turisták számára is lehetőség nyílik megkóstolni a vidéki éttermek színe javát.

Mivel megannyi arculat, megannyi egyéniség ötvöződik a SVÉT berkein belül, így nem is lehetett jobb választás a pesti debütálásra, mint egy frissiben felújított hajó, amely nem hordoz magán más jegyeket, hanem kifejezetten azt a szent célt szolgálja, hogy a SVÉT budapesti nagykövete legyen.

Az eredetileg utasszállító hajóként üzemelő, 1927-ben készült Pannónián Ruprecht László séf közreműködésével modern, a csúcstechnológiai követelményeknek megfelelő konyhát építettek ki, amely minden vendégséf igényét kielégíti, így valóban a tőlük megszokott minőséget tudják kínálni az étteremhajó közönségének.

A kialakításra kerülő menük elsődleges szempontja, hogy az étterem otthonául szolgáló régió, vidék alapanyagai, ízei köszönjenek vissza a fogásokban, s lehetőség szerint a fogásokhoz kínált borok is a tájegységre jellemzőek legyenek.

Az első SVÉT hajóúton megtapasztalhattuk, hogy milyen az, amikor a kulináris élmények találkoznak a mindig lenyűgöző budapesti panorámával. A hajóút, az alkonyba forduló rakpartok, a budai hegyek sziluettje mögött kihunyó Nap olyan plusz ad a vacsorához, amellyel egyetlen más étterem se veheti fel a versenyt.

Szerencsére a SVÉT séfjei nem bízzák magukat a környezet kínálta csodákra, ők maguk is a legtöbbet hozzák majd ki a menüsorból. Ez már az első vacsorán is tökéletesen működött. Fantasztikus fogások, remek borok társultak az esténkhez, amit gyakorta tarkítottak csoportos fedélzetrerohanások, naplementében tűnődés, kék óra fotózás, és a díszkivilágítás felkapcsolásának gyermeki mód történő várása.

Néhány nagyon fontos adat, hogy tervezni lehessen az SVÉT-élményt:

A Pannónián 18-20 főt tudnak kényelmesen fogadni (nagyobb családi események és baráti találkozók esetében akár 24 főt is). Az ültetéssel is a vendégek igényeihez alkalmazkodnak, ahogyan a konyha is készen áll az egyéni módosításokra a különleges étrendet követők vagy ételérzékenységgel rendelkezők számára.

A Pannónia heti három alkalommal, csütörtöktől szombatig számít vendégeire június közepétől, a gasztroélmény ára 26 000 Ft. Budapest központjából, a Lánchíd pesti hídfőjétől indul, a Margit-híd és Rákóczi-híd közti partszakaszon hajózik.

GASZTRONAPTÁR // SVÉT-vacsorák a Pannónián – 2015

Június – Ikon Étterem, Debrecen
Július – Baricska Csárda, Balatonfüred
Augusztus – Viator Apátsági Étterem, Pannonhalma
Szeptember – Mandula Étterem, Villány
Október – Gusteau Kulináris Élményműhely, Mád
November – Kistücsök Étterem, Balatonszemes
December – Anyukám Mondta Étterem, Encs

Már vagy két hete motozott a fejemben az ötlet, alakot is öltött, de a kivitelezés csak nem adta magát. Hol elutaztunk, hol a piaclátogatás maradt el, de volt olyan is, hogy az alaphangon 30 fokos konyhában már nem éreztem késztetést a sütő begyújtására.

De ma minden csillag együttállt. Volt piac, volt idő, s még a hőmérséklet is normalizálódott, így megvalósíthattam a cseresznyés langallómat.

Valószínűleg megint nem spanyolviasz, de akkor is a saját gyerekemnek érzem és ennek megfelelően kedvelem is. Egyszerű, minőségi alapanyagokból áll és finom.

Cseresznyés langalló

Tészta:

20 dkg finomliszt

15 dkg rétesliszt

csipet cukor

1 dkg élesztő

3 dl langyos víz

csipet só

Kiegészítők:

25 mascarpone

6 dkg cukor

1 rúd vanília kikapart közepe

1 kg cseresznye

A tésztához a liszteket a Philips robotgép üstjébe összeöntöm, hozzáadom a cukrot és a sót, belemorzsolom az élesztőt és ráöntöm a vizet. Bepattintom a tésztafejet a helyére, majd kettes-hármas fokozaton járatom. Nem kell nagyon sűrű tésztára számítani, ez nem fog elválni az edény falától. Három-négy perc után az üstöt kiveszem a masina alól, konyharuhával lefedem és hagyom, hogy a tészta a duplájára keljen.

Amíg kel a tészta, addig kimagozom a cseresznyét. A mascarponét kikeverem a cukorral, s a vanília belsejét is hozzáadom.

Amikor kész a tészta, akkor beizzítom a sütőt 190 fokra, majd lisztezett deszkára borítom a tésztát, kinyújtom és egy bélelt gáztepsibe fektetem. Nagyjából 10 percet hagyom kelni, majd mascarponeval, s szép sorjában ráültetem a cseresznyéket. A tepsit a sütőbe tolom és addig sütöm a tésztát, amíg a szélei egészséges kenyérszínűek nem lesznek.

Melegen és hidegen is jó.

Honnan is kezdjem?

A könyv, a lapokon kibomló történetek szerves részemet képezik, előszeretettel hallgatok a kocsiban rádiót, valamint kedvelem a krimit.

S hogy mindebből, hogy következik, hogy elolvastam a Váltságdíj nélkül című könyvet?

Elkaptam egy foszlányt a rádióban, beszélgetős műsor volt, épp álltam a dugóban, vártam, hogy a hév, pontosabban hévek elhaladjanak a megfelelő irányban, felnyíljon a sorompó, s elaraszolhassak a piacra. Amíg álltam, s a lámpa vadul pirosat pislogott, addig egyszer csak felismertem a hangot és arcot tudtam kötni a szerzőhöz, aki épp az új könyve kapcsán mesélt. Izgalmas alapokat, ügyesen felépített szerkezetet sejtetett a beszélgetés, egy olyan műfaj elemeit, amely a kedvenceim közé tartozik.

Mire eljutottam a célig, addigra elhangzott a cím is, s én elraktároztam a megfelelő helyre, majd lendületesen elfelejtettem.

Aztán múlt héten, amikor épp egy nagyobb bevásárlóközpontban vártam valakire, becsörtettem az egyik könyvesboltba, s kihasználtam a remek lehetőséget, egy kényelmes fotelbe bújva belekezdtem Varga Bálint könyvébe.

A könyv kamaszoknak íródott krimi, ami egy meglehetősen nehéz műfaj. A kamasznál kritikusabb nem létezik, neki megfelelni a lehető legnehezebb, a legkisebb kilengés, egy avult szleng már rossz szájízt hagy maga után.

A Váltságdíj nélkül hangvétele laza, de nem dedós, nem nézi hülyének az olvasóit, nem eteti felesleges, sehova sem vezető részletekkel, nem altat mellékszálakkal, hanem már az elején kemény tempót diktál, amit szinte végig ügyesen tart.

Végtelenül egyszerű eszköztárral dolgozik Bálint, a gyerekek személyisége, a köztük szövődő kapcsolatok, az egymás megismerésére tett kísérleteik, a saját valóságuk, a valósághoz való viszonyuk az, ami előre viszi a történetet, muníciót ad a szerzőnek és a szereplőinek.

A feszességen lazít a fel-fel csillanó humor, amely végigkíséri a szöveget, s a sok szeretettel és odafigyeléssel megalkotott mellékkarakterek, amely közül az ember könnyedén választ magának kedvencet.

Ami a főszereplők esetében már nem ilyen egyszerű. Mindegyik kamasz tüskés és magának való vagy épp beképzelt, különb a másiknál vagy legalábbis így gondolja. Nem könnyű velük azonosulni, a cselekmény felépítésében mindig akkor következik be a csavar, amikor valamelyik gyerek mellett már épp lándzsát törnénk, újabb szempont kerül a képbe, újabb információval gazdagszunk, hogy teljes legyen a bizonytalanság, de lassan ki tudjuk rakni a puzzle-t.

A lendület a könyv végéig kitart, bár a sodrás nem egyenletes. A könyv háromnegyedében felvett eszelős utazótempó egy ponton megtorpan, onnantól kezdve hirtelenjében túl sok ritmus kerül a képbe, amely egy gyors lefolyású végkifejletbe torkollik.

Ám ez mit sem változtat azon, hogy Varga Bálint könyve homogén, jól megírt, ügyesen vezetett, feszes tempójú krimi, amit nehéz nem egy szuszra kiolvasni. Nem csak kamaszoknak.