Váltságdíj nélkül

Honnan is kezdjem?

A könyv, a lapokon kibomló történetek szerves részemet képezik, előszeretettel hallgatok a kocsiban rádiót, valamint kedvelem a krimit.

S hogy mindebből, hogy következik, hogy elolvastam a Váltságdíj nélkül című könyvet?

Elkaptam egy foszlányt a rádióban, beszélgetős műsor volt, épp álltam a dugóban, vártam, hogy a hév, pontosabban hévek elhaladjanak a megfelelő irányban, felnyíljon a sorompó, s elaraszolhassak a piacra. Amíg álltam, s a lámpa vadul pirosat pislogott, addig egyszer csak felismertem a hangot és arcot tudtam kötni a szerzőhöz, aki épp az új könyve kapcsán mesélt. Izgalmas alapokat, ügyesen felépített szerkezetet sejtetett a beszélgetés, egy olyan műfaj elemeit, amely a kedvenceim közé tartozik.

Mire eljutottam a célig, addigra elhangzott a cím is, s én elraktároztam a megfelelő helyre, majd lendületesen elfelejtettem.

Aztán múlt héten, amikor épp egy nagyobb bevásárlóközpontban vártam valakire, becsörtettem az egyik könyvesboltba, s kihasználtam a remek lehetőséget, egy kényelmes fotelbe bújva belekezdtem Varga Bálint könyvébe.

A könyv kamaszoknak íródott krimi, ami egy meglehetősen nehéz műfaj. A kamasznál kritikusabb nem létezik, neki megfelelni a lehető legnehezebb, a legkisebb kilengés, egy avult szleng már rossz szájízt hagy maga után.

A Váltságdíj nélkül hangvétele laza, de nem dedós, nem nézi hülyének az olvasóit, nem eteti felesleges, sehova sem vezető részletekkel, nem altat mellékszálakkal, hanem már az elején kemény tempót diktál, amit szinte végig ügyesen tart.

Végtelenül egyszerű eszköztárral dolgozik Bálint, a gyerekek személyisége, a köztük szövődő kapcsolatok, az egymás megismerésére tett kísérleteik, a saját valóságuk, a valósághoz való viszonyuk az, ami előre viszi a történetet, muníciót ad a szerzőnek és a szereplőinek.

A feszességen lazít a fel-fel csillanó humor, amely végigkíséri a szöveget, s a sok szeretettel és odafigyeléssel megalkotott mellékkarakterek, amely közül az ember könnyedén választ magának kedvencet.

Ami a főszereplők esetében már nem ilyen egyszerű. Mindegyik kamasz tüskés és magának való vagy épp beképzelt, különb a másiknál vagy legalábbis így gondolja. Nem könnyű velük azonosulni, a cselekmény felépítésében mindig akkor következik be a csavar, amikor valamelyik gyerek mellett már épp lándzsát törnénk, újabb szempont kerül a képbe, újabb információval gazdagszunk, hogy teljes legyen a bizonytalanság, de lassan ki tudjuk rakni a puzzle-t.

A lendület a könyv végéig kitart, bár a sodrás nem egyenletes. A könyv háromnegyedében felvett eszelős utazótempó egy ponton megtorpan, onnantól kezdve hirtelenjében túl sok ritmus kerül a képbe, amely egy gyors lefolyású végkifejletbe torkollik.

Ám ez mit sem változtat azon, hogy Varga Bálint könyve homogén, jól megírt, ügyesen vezetett, feszes tempójú krimi, amit nehéz nem egy szuszra kiolvasni. Nem csak kamaszoknak.