MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Az Őszközépünnep az egyik legfontosabb hagyományos ünnep Kelet-Ázsiában, amelyet idén szeptember 17-én, kedden tartanak. Ez a családi összejövetelek, hálaadás és a telihold csodálatának az ideje, amikor a családi egységet és a harmóniát szimbolizáló hold a legteljesebb és legfényesebb. Az Őszközépünnep éppen ezért nemcsak a hold csodálatáról, hanem a családi összetartásról is szól. A mooncake, ez a hagyományos töltött sütemény, a fesztivál elengedhetetlen része. A kerek forma a teliholdat, a családi egységet és a harmóniát jelképezi. A mooncake gyökerei a kínai Yuan-dinasztia idejére vezethetők vissza. A klasszikus változat tölteléke legtöbbször lótuszmagpaszta, vörösbabkrém vagy sós tojássárgája, ami magát a holdat szimbolizálja. A sütit nem csak a családnak kínálják, hanem a holdistennőnek szánt áldozati ételként is funkcionál.

A Lush erre a különleges alkalomra három limitált kiadású terméket alkotott meg, amelyek a fesztivál hangulatát és ízeit idézik meg.

Mooncake és Snowy Mooncake fürdőbomba

A klasszikus, arany Mooncake a bőrnyugtató benzoé és a földes jegyeket erősítő szantálfa kettősével nyugtatja, lazítja el az elmét és ápolja a testet, míg a telet idéző Snowy Mooncake a fodormenta élénkítő hatásával segíti a felfrissülést.

Harvest Moon tusfürdő

A oolong tea ihlette, davana, jázmin és alga alapra építő, aranyló csillámmal gazdagított, bódító illatú Harvest Moon tusfürdő ideális választás holdnézés előtt. Ápolja, hosszan hidratálja és ragyogóvá teszi a bőrt, hogy csilloghasson a telihold fényében.

Már egyáltalán nem rémlik, hogy mikor lettem szerelmes az indiai konyhába. Egyszer csak betoppant az életembe és mire a kétezres éves elején megjelent a budapesti gasztrotérképen az a pár ikonikus hely, én már elkötelezett híve voltam. Nem csak ettem, hanem írtam róla (nem is keveset) és persze főztem rendületlenül, kicsit visszafogottan fűszerezve, hogy az akkortájt még óvodás lányaim számára is fogyasztható legyen.

Hogy mi fogott meg az indiai konyhában? A sokszínűsége, az illatai, az egyszerűsége, a magyar ragukkal erősen rokonítható fogásai, a bátorsága, hogy szinte bármiből főz és persze a laposkenyerei és a mango lassi, amely komoly addikcióvá vált. A férjemnek vindaloo főtt, a Nőknek korma készült, s évekig levehetetlen tétel volt az őszi repertoárunkból a csicseriborsós curry, amihez frissen sült naan dukált.

Az utóbbi években valahogy kicsit háttérbe szorult nálam az indiai konyha (sejtésem sincs, hogy miért) és most boldogan öleltem keblemre a legkedvesebb fogásaimat a város új indiai éttermében, a Vigyázó Ferenc utcai Hitchkiben.

A Hitchki nem kevesebbre vállalkozik, mint India szerteágazó gasztronómiájának, a különféle tájegységekre jellemző alapanyagok, főszerek, fogások bemutatására. A magyar gasztroscénában meggyökeresedett, indiai gasztronómiával foglalkozó helyekkel ellentétben nem a street food és a fast food irányából közelít a fogyasztókhoz, hanem igényes kivitelezésű vendégterében, éttermi nívón szolgálja fel országa konyhájának legjavát.

Már az étlap is árulkodó, egy fél telefonkönyvnyi választékban veszhet el a vendég, de szerencsére a leírások praktikusak és a személyzet is felkészült. Az Észak- és Dél-India bontásban szerkesztett étlapon minden csoda fellelhető. A férjem a szokásos vajúdásához kivételesen én is csatlakoztam, egyszerűen nem tudtam, hogy mit szeressek, legszívesebben a kedvenceim teljes sorát kikértem volna.

A hozzám hasonló lelkesek és az indiai konyhával épp ismerkedők számára is remek lehetőségeket tartogat a Hitchki, hiszen lehet Thali-ban azaz tálban is gondolkodni, ahol a rizs, naan, mentás joghurttal kínált zöldség és egy kis papadam képezte alap mellé kedvünk szerint vehetünk fel további három fogást az indiai konyha kedvencei közül.

Így került elém nem csak egy Royal bárány curry, hanem egy friss sajtból, paneerból készített tikka masala, azaz paradicsomos ragu és Desi Dal Tadka, azaz pirított fűszerekkel ízesített sárgaborsós ragu. A kínálótál bőséges, lehetőséget teremt az indiai konyha sokféleségének, gazdagságának megélésére, akkor is, ha nem nagyobb társasággal érkezünk, és kitűnő lehetőség arra is, hogy ismerkedjünk az idegen ízekkel, figyeljük, hogy az általunk is jól ismert alapanyagok hogyan lényegülnek át valami mássá az indiai gasztrokultúrában.

A férjem a vacsora során szintén nagy kalandokra indult, ő egy dél-indiai fogással kezdte az estet, a rizslisztből és bablisztből (egy a mungóbabra emlékeztető helyi babból) készített dosával, annak is egy igen látványos változatával, ahol az aranyszín palacsintát piramisformába hajtva tálalják, különféle szószokkal körítve. A dosa igen szép múltra tekint vissza, a közel 2000 éves tésztafélét nem csak chutney-val, raguval kínálják, hanem töltve is gyakorta fogyasztják. A látványos entrée után érkezett a Royal báránycurry, amihez fűszeres, köménnyel ízesített basmati rizs dukált és persze fokhagymás naan, amit vétek kihagyni.

A tandoorban sült friss kenyér önmagában is kitűnő, de ragukkal fogyasztva egyenesen zseniális. A fogások mellé lassikat ittunk, a férjem a sós lassikat kedveli, én pedig egy édeskés, mangóval ízesített joguhurtitalt kértem. A lassi minden esetben szerencsés választás, hiszen a fűszeres fogások esetleg soknak bizonyulhatnak és a tejtermékekkel tökéletesen semlegesíthető, ha valamelyik falat jobban csíp a vártnál. Ebben egyébként szintén nagyon korrekt volt a Hitchki, az ott dolgozók, maximálisan figyelembe vették az igényeinket és ennek megfelelően ajánlottak fogásokat az étlapról.

A Hitchki kitűnő választás, ha ismerkednénk az indiai konyhával, vagy csak elmerülnénk egy újabb este folyamán az élvezetében. A belváros szívében található étteremhez könnyű odatalálni, a Nádor utcától már csak az illatokat kell követni a bejáratig.

Az augusztusi kánikula rendesen beütött és ilyenkor nincs is jobb, mint egy a nyári hangulatra jól reflektáló frissítő ital. A L’OR tudja, hogy mire van szükségünk, nem véletlenül most jelent meg a piacon az új limitált kiadású kávéjával, a Coconut Iced Coffee-val. A szabadság érzetét, a Karib-hangulatot idéző kókuszos ízvilág tökéletes választás, hiszen a könnyed, édes és egzotikus hangvételű kávéval pillanatok alatt kiszakadhatunk a valóságból, és ha hidegen, jégre töltve fogyasztjuk, akkor alaposan le is hűthetjük a kánikulai kedélyeket. A L’OR limitált kiadású Coconut Iced kapszulás kávéja ötvözi a mély, étcsokoládés és diós ízjegyeket a kókusz trópusi karakterével.

A L’OR 1992-ben született Franciaországban, azzal a céllal, hogy a kávérajongók számára páratlan minőséget és élményt nyújtson. A márka a pörkölés művészetét ötvözi a gondosan válogatott kávészemekkel, és minden részletre ügyel annak érdekében, hogy a csészébe kerülő ital intenzív, aromagazdag és elegáns legyen. A légmentesen záródó, alumínium kapszulák megőrzik az őrült kávé frissességét, aromájának teljességét. A L’OR ma már világszerte hírvivője a francia eleganciának és szenvedélynek, amely a kávéban, ebben a csészényi luxusélményben is megmutatkozik, különlegessé téve a mindennapokat.

A 2025-ös line-up bejelentésekor nem volt kérdés, hogy milyen koncertek köré fog szerveződni a jelenlétem. A kis lakás csodája, hogy a Nők zenei ízlése nem zárt ajtók mögött formálódott, hanem a közös terekben s erősen hatással volt az ott élőkre is. Az évek során számtalan előadót köszönthettem így az életemben, volt, akivel nekem is sikerült barátságot kötnöm és volt, akinek a zenéje korszakokat idéz meg bennem. Az idei fesztiválélményemet ez a nosztalgia határozta meg, pontosabban előzetesen azt gondoltam, hogy Annával megélem Shawn visszatértét, míg Zsófi örök szakítós zenéjét biztosító Post Malone-nal a kamaszkori érzelemviharoknak állítok emléket. Szóval ők voltak a biztos befutóim. Ahogy közeledett a nyár, úgy kristályosodott a program, Charli XCX is a meghallgatandók listájára került, a cirkuszi és egyéb előadások között is bőven akadt szimpatikus, a többit meg bölcsen a Szigetre hagytam. Az mindig bevált az utóbbi több mint két évtizedben.

Charli XCX koncertjét páholyból néztem, a lelkes tömeg felett, a Finlandia erkélyéről követtem az eseményeket, néztem, ahogy egy emberként loholja be a színpadot a közel másfél órás show alatt, énekel, mozog, jelen van. Bevallom, nekem ez a fajta színpadi jelenlét borzasztóan furcsa, azzal is bajom van, ha férfiak tárgyiasítják a nőket, de itt tulajdonképp Charli XCX önmagát tárgyiasította igen nagy műgonddal, minden félreértést elkerülendő. A másnap színpadra lépő Nelly Furtado őszinte derűje, önazonos jelenléte sokkal szimpatikusabb volt, volt sodrása, élvezte és szerette a színpadon töltött időt és a közönséggel is megtalálta a hangot, nem vágtatott, nem lefutotta a kötelező köröket, hanem megélte a jelenlétet.

Shawn hét éve egy szülői vesszőfutás volt. Két 14 évest vittünk ki, akik közös lelkesedésüknek éltek: az akkor 20 éves Shawn volt az Isten, éjjel-nappal hallgatták, minden tudtak róla, azzal a kiskamaszos hévvel élték meg a rajongásukat, amitől az ember azért – ha nem rajongó – könnyen lejön az életről. Minden Shawnról szólt, az olasz nyarunkban Shawn plakátjai ugyanolyan előkelő helyt foglaltak el, mint Firenze egyéb látnivalói (vagy még előkelőbbeket). Szóval ebben az erősen felfokozott lelkiállapotban álltunk ott, két kamasszal és még rengeteg rajongó kamaszt kikísérő szülővel, aki korábban soha nem tette ki a lábát a Szigetre, így magától a helytől is eleve stresszes volt. Az éppnemkamasz srác egyébként hibátlan show-t tolt, a lányok sírtak és nevettek a boldogságtól, mi egy emberként óvtuk őket a cigivel-sörrel vonuló, jaj csak a barátomat keresem társaságoktól. Kész felüdülés volt, mikor véget ért a koncert és végre visszatérhettünk a prücskörészős, szigetelős létezéshez a bodyguard szerepből kilépve.

Most, a 27 éves Shawn olyan boldogan, önazonosan, elégedetten, jó energiákkal telten jelent meg a színpadon, amit öröm volt megélni. Nagyon ügyesen és szépen építette fel a koncertet, a setlist összeállítása hibátlanra sikeredett és ezt az egykori kamasz, ma már fiatal felnőtt rajongókból álló tömeg nagyra értékelte. Működött a kémia, a kölcsönös vonzás megadta a koncert vibrálóan jó hangulatát, itt mindenki rá volt hangolva a másikra, a tömeg egyként énekelt, élvezte azt a felszabadult örömöt, amivel szembetalálta magát a színpadon. Anna és a barátnője most már fekete övesként állt a tömeg megfelelő pontján, én egy kicsit hátrébb, a hangsátor oldalában olvadtam bele a tömegbe. Hibátlan koncertélményben volt részünk, a tavaszi 21 Pilots adta feeling mellé erősen felzárkózott ez a másfél óra is.

Ha már szóba került a 21 Pilots: nekik köszönhetően jutottunk el idén az Új-Zélandról származó Balu Brigada koncertjére. A tavaszi, bolognai koncert előzenekaraként megismert testvérpár alapította zenekar nagyon szerethető, jó zenével hangolt minket, nem voltak töltelékei az eseménynek, hanem képesek voltak önálló entitásként megmutatkozni. Ez az egyéni hang, az egyediségük nem csak minket érintett meg, rengeteg olasz koncertezett velünk, akiken a Clancy worldtour póló elég irányadó volt ahhoz, hogy belőjük, vagy Bolognában vagy Milánóban találkoztak előzenekarként velük. Igazán üde színfoltjai voltak a mostani fesztiválnak is, látszott, hogy élvezik, pár év és sokkal többet fogunk hallani róluk.

Lil Frakk koncertjére mondhatni véletlenül tévedtem oda, de pont ezekért a véletlenekért kell fesztiválra járni. Így lett Stromae az életem része, így kerültek be előadók, számok az mindennapjaimba, éltem meg nagyon vicces és kellemes jeleneteket, tomboltam együtt eszelős olaszokkal vagy ringattam el magam francia sanzonok ritmusára. Annával most is találtunk egy remek afrikai együttest, valamelyik kóborlásunk közben és így köszöntött rám a Dropyard oldalában, egy nyugágyban heverve, Lil Frakk. Pörgős 45 perces előadást tolt le, folyamatosan tartotta a kapcsolatot a rajongóival, a számai és a srác is meglepően összeszedett volt. Kifejezetten élmény volt hallgatni.

Az ő előadása után még cirkuszba terveztem menni, de a teltház okán a Vándor Vursli területén található utazó színházba „váltottam jegyet”, ahol egészen zseniális műsorba botlottam. Csodálatra méltónak tartom azt a sokszínűséget, ami ezeket a vándortársulatokat jellemzi, az, ahogy kidolgoznak egy műsort, ahogy a szerepeket kiosztják, csiszolják, ahogy a jelmezek megtalálják végső formájukat, a jelmezekben, díszletekben ott a mindent felülíró praktikum, de közben dekadensek, viccesek, ahogy generációkon átível ez az életmód. Elképesztően bátor dolognak tartom és boldoggá tesz, hogy a 21. században is vannak, akik ezt a szabad életet választják, ez a vándorcigány létet, amelynek a vadságát, a szabadságának illatát – ha csak egy előadás erejéig – jó megélni.

Ugyancsak döbbenetesen erős performansszal készültek a belga Circumstrance tagjai. A kiöregedett artistákból álló csoport Glorious Bodies előadása kérlelhetetlenül mutatta meg az idő múlását, tartott tükröt a társadalomnak és a cirkusz világának, ahol a testi erő fogyatkozásával eldobhatóvá válik a művész, feleslegessé válik az ember. Nagyon érdekes volt figyelni, ahogy az előadás bevonzotta a jellemzően fiatal nézőket és szinte senki sem távozott, amíg véget nem ért, s látni, hallani azt a standing ovationt, amit ezek az önmaguk elesettségét megmutató, önön valójukat őszintén feltáró emberek, művészek kaptak. Felemelő volt.

A Sziget záróakkordja számomra Post Malone koncertje volt. Malone Zsófival érkezett a háztartásba, minden lelki bicsaklás orvoslására az ő számai szolgáltak, és a kamasz létezésben bőven akadt olyan bukkanó, amire Posty volt a legjobb megoldás. A közönség összetétele nagyon másként alakult, mint Shawn esetében, a legmelegebb nyári nap legmelegebb estéje sem kedvezett a tömegben állásnak, több volt a legyező, mint a sör a kezekben és így is folyamatosan lehetett inni, hogy a hőséget és a fesztivál végére szépen visszaköszönő port ellensúlyozzuk. Posty áthangszerelt számaiban kicsit nehéz volt a country alatt felfedezni a régi flow élményeket, értettem az irányt, de a közönséggel együtt jó pár taktus kellett mire egy-egy szám kapcsán megjött az aha-élmény és rá tudtam csatlakozni.

Malone önpusztító életmódja szintén erőteljesen megmutatkozott. Nem a bieberi értelemben, aki a mozgásképtelenségig belassulva töltötte a fél szigetes koncertjét a színpadon, de mélyen megdöbbentett, mikor ez a kicsit kopaszodó, nagyon óvatosan sántikáló énekes két szám között azt mesélte, hogy a múlt hónapban töltötte be a harmincat. Nem tudtam nem összevetni a 27 éves Shawn energiáival, életerejével, itt nem három, hanem bő húszévnyi szakadék tátongott a két előadó között. Posty egyébként élvezettel, lelkesen és rutinosan tolta le a koncertet, elsörözgetett a számok között és alatt, a gitár és a cigi jól megfértek egymás mellett a kezében, hozta a country hangulatot mind a számaiban, mind a színpadi jelenlétében.

A Sziget idén is számos utazásra invitált és örülök neki, hogy tudtam belőlük merítkezni, és már most kíváncsi vagyok, hogy jövőre kiknek a társaságában hagyhatom hátra pár napra a valóságot.