MIRELLE Atelier

A Gundel több mint 130 éve a magyar gasztronómia iránytűje, mindig képes valami szellemes, kortárs és minőségi meglepetéssel előrukkolni, legyen szó történelmi kulisszatitkokról vagy egy fantasztikus gáláról.

Gundel Hírességek menüi – Méltóságmenü

A 2024-es debütálása után itt a Gundel Hírességek menüinek legújabb bemutatója, amelyet február 17-től kóstolhatnak meg az étterem vendégei. Ezen a menün keresztül végsősoron a Vatikán konyhájába nyerhetnek betekintést, amely megmutatja, hogy a szigorú elvárások, a II. János Pál pápa gyomorbántalmai és a böjt adta megkötések mellett hogyan lehetett a 90-es években prezentálni a magyar konyha kedvelt ételeit, alapanyagait.

Nincs fűszer, nincs hús, de jus és hal lehet

Nem csak a sztárok és királyi sarjak, hanem az egyházfők is kihívást jelentenek egy-egy magyarországi vendégszereplés idején. Erről hosszan tudnának mesélni a Gundel egykori és mostani konyhafőnökei és séfjei, akik mindenkoron méltók rá, hogy a celebritások számára a lehető legizgalmasabb, legautentikusabb és a biztonsági személyzet számára elfogadható módon mutassák meg a magyar konyha legjavát, mindezt az egyéni preferenciák figyelembevételével.

1996-ban Kalla Kálmánnak és a Gundel akkori gárdájának nem volt könnyű dolga. Nem elég, hogy catering formájában, kitelepülve kellett megoldaniuk a pápa kétszeri étkezését is, de komoly utasításokat kaptak, hogy Őszentsége mit ehet, illetve mit kell kerülnie a gyomorpanaszai okán, valamint a böjti időszak milyen önmegtartóztatást kíván meg a pápától az étkezés területén. Nem kis kihívás, be kell lássuk, de egész jól megugrották.

A lengyel pápa vonzalma az egyszerű ételekhez, a gombákhoz és a halakhoz nagy segítséget jelentett, és megteremtette a menü gerincét. A fűszermentes, visszafogott ízesítés, a húsok használatának kerülése szintén az akkori kort jócskán meghaladó vegetáriánus fogásokat segített az asztalra tenni. A fentiek alapján Wolf András corporate chef és Vérten Róbert executive chef által megújított, 2026-ban debütáló Méltóságmenü az egykor felszolgált vacsorákból született menüsor, amelyben jól érzékelhető – az alapanyagok önmagukért való élvezetét nagyban elősegítő – puritán hangvétel.

A menüben található fogások közül talán a legháziasabb a köményes tojásleves, ami minden háztartásban a gyomorhurut biztos gyógymódja. Nem véletlen, a kömény az egyik leghatékonyabb szer az emésztőszervi bántalmak enyhítésére. De hó végén is gyakran kerül asztalra, mert valóban olyan, mint a mesebeli kőleves: alig kell hozzá valami. Az aranyszegélyes csészében azért ennél komplexebb fogás jelenik meg, fürjtojással és gyökérzöldségekkel gazdagítva.

A főfogás is rendkívül letisztult: a roston fogas mellett a ressre párolt zöldségek, a falatnyi krumpli és borsóból nyert krém jó harmóniákat adnak, és nem terhelik meg felesleges zsírokkal a gyomrot.

Zárásként pedig a somlóitól eredeztethető Pannonhalmok izgalmas tányérdesszert formájában jelenik meg, a dióval és csokoládéval megálmodott édesség szép és könnyed lecsengést ad a menünek.

Gundel Bál – egy éj a csillagok, asztronauták és világűrt látott nedűk társaságában

Az idei Gundel Bálról már hírt adtunk, de annyi izgalmas kulisszatitkot tudtunk meg, hogy muszáj mesélnünk a februári gáláról. A „Csillagok között” tematika idén szó szerint értendő: az Etyeki Kúria olyan Chardonnay-val készül, melynek magjai a SpaceX rakétáján, aprócska asztronautákként tekintettek le a borvidékükre. A földhöz ragadtabb példányokból mostanra megszületett a 2024-es évjáratú Chardonnay bor és pezsgő: behízelgő, kerek, szférákat megjárt tételek, amelyek fixen közönségkedvencek lesznek.

Az est fényét valódi hősök emelik: a magyar űrkutatás három generációja, Farkas Bertalan, Kapu Tibor és Cserényi Gyula együtt ünnepel a vendégekkel. A romantika jegyében a nyitótánc is különleges lesz: Keleti Andrea mentorálásával civil fiatalok – köztük egy kerekesszékes pár – varázsolnak kortárs eleganciát a parkettre. A csillogás mellett a szív is fontos: a résztevők a gála során a SINOSZ, a Lámpás ’92 és a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének nemes céljait is támogathatják.

Troubetzkoy nevét a Szépműben tanultam meg. A görög oszlopok tartotta földszinti csarnok adott egykor otthont a különféle szobroknak, plasztikáknak és itt kapott helyet egy parányi, de annál zseniálisabb alkotás is, egy fiatal nő szobra, aki egy nagyobb klubfotelben ült. A szobrot most hiába kerestem a Szépmű oldalán található leltárban, remélhetőleg csak pihen valahol és fogunk még találkozni. A lényeg, hogy ez az alkotás a gyakori látogatásaim biztos pontja volt, jó esett a szememnek a sok tohonya mű között ez a kis izgága,  szépséget, a fiatalságot, a felhőtlen boldogságot oly jó megfogó plasztika, aztán ahogy más elfoglaltságra tettem szert és kiszorult az életemből a Szépmű, mint a hétköznapjaim valósága, úgy fedte homály két évtizedre a szobrot és az alkotóját is.

Egészen az elmúlt hetekig, amikor egy morózus párizsi reggel a Musée d’Orsay-ban talált és itt fedezhettem fel, hogy a földszinti termek egy részét ismerős név uralja, az időszaki kiállítás nem másnak emel emléket, mint az én kedves alkotómnak, Paul Troubetzkoy-nak.

Paolo vagy Paul Troubetzkoy különleges alakja a századforduló művészetének: egyszerre volt kozmopolita szobrász, érzékeny állatbarát és a társasági élet egyik ünnepelt figurája. A Maggiore-tó partján, Intrában született, amerikai operaénekesnő anyától és orosz arisztokrata diplomata apától; e három kultúra – az amerikai, az orosz és az olasz – együttesen formálta művészi látásmódját. A Troubetzkoy-villa árnyas kertjei és a tópart nyugalma már gyermekkorában mély kapcsolatot alakítottak ki benne a természet iránt, ami később meghatározó témájává vált. Művészi pályája hamar az európai elit közelébe emelte. Moszkvai évei során portrémegrendelések sora találta meg: híres arisztokrata hölgyek és hercegek ültek modellt, de ekkor került sor egyik legjelentősebb találkozására is. Lev Tolsztoj több alkalommal modellt állt neki, s a nagy író és a fiatal szobrász között különleges, kölcsönös tiszteleten alapuló baráti viszony alakult ki. Troubetzkoy ösztönös realizmusa, a mozdulatok finom rezdüléseinek megfigyelése lenyűgözte Tolsztojt, aki úgy vélte, a művész képes az emberi lélek pillanatnyi villanásait is bronzba zárni. Moszkvai munkásságának legnagyobb vállalása azonban III. Sándor orosz cár hatalmas lovasszobra volt. A monumentális alkotást sok vita övezte – kortársai közül többen kérdéseket tettek fel arról, helyes-e egy portrészobrászt monumentális emlékművel megbízni –, ám a cári udvar végül rá bízta ezta megtisztelő feladatot, ami meghatározó állomása lett pályájának.

Troubetzkoy érdeklődése nem csupán az emberek iránt volt rendkívüli. Egész életét átszőtte a természet és az állatok iránti mély tisztelet. Szenvedélyes vegetáriánus volt, aki egy interjúban így fogalmazott: „nem eszem hullát”. Ezt a nézetet nem csupán elvi szinten vallotta; életmódja, műtermének légköre és egész művészi filozófiája ezt tükrözte. Hírneves anekdota szerint farkasokat és medvéket is tartott műtermében, amelyeket megszelídített és szinte háziállatként kezelt. A „szelíd farkasok” története bejárta a korabeli Párizst: a szobrász nemcsak dolgozott az állatok között, de mély bizalmi kapcsolatot alakított ki velük, amely műveiben is visszaköszönt. A bárányt ábrázoló alkotása, melynek címe frappánsan kérdez: „Hogyan ehetsz meg?” – egyfajta kifinomult manifesto volt az állatokkal szembeni empátiáról és az erőszakmentes életmódról.

A párizsi évek hozták el számára a világhírt. A Belle Époque pezsgő művészeti fogataga kitűnő terep volt számára, hamarosan a korszak szellemi- és társasági életének legfontosabb alakjai álltak sorban műtermének ajtaja előtt. Auguste Rodin, Anatole France, Rothschild bárónő, sőt Roland Garros is a modellje lett, de talán legismertebb barátsága George Bernard Shaw-hoz kötötte. A két művész rokon léleknek bizonyult: mindketten hittek a társadalmi reformok szükségességében, mindketten vegetáriánusok voltak, és mindketten élesen bírálták az állatokkal szembeni kegyetlenséget.

Szobrai egyediségét, éteri mivoltát, könnyedségét a fény játéka, az anyag megmunkálása és a mozdulatok finom megragadása adta. A kritikusok gyakran „impresszionista szobrász”-ként hivatkoztak rá, hiszen művein nem az akadémikus részletpontosság dominált, hanem a pillanat megejtő elevensége. Mintha minden bronzfigura éppen csak megállt volna – egy lépés, egy leomló kendő, egy hátraforduló arc –, mielőtt továbbmozdulna a térben.

A művész életműve érdekes módon csak most először, 2025–2026-ban a párizsi Musée d’Orsay-ban kapott nagyszabású, átfogó francia bemutatót. A kiállítás célja, hogy a látogatót Troubetzkoy világába helyezze: a Belle Époque eleganciájába, az arisztokratikus szalonok atmoszférájába, a műterem állatbarát káoszába és a művész modern, mélyen személyes látásmódjába. A tárlat vázlatokkal, bronzokkal, márványokkal és ritka fotókkal enged betekintést abba a vibráló alkotói folyamatba, amely a mozdulat megörökítéséből született.

Pau Troubetzkoy művészete ma is különleges: a természet iránti érzékenység, a modern formai kísérletezés és a Belle Époque könnyed eleganciája fonódik össze benne. Életműve nem csupán a korszak egyik jelentős szobrászává avatta, hanem egy olyan humanista alkotóvá, akinek világában az ember és az állat, az arisztokrácia és a bohém szabadság, a monumentalitás és a pillanat törékeny szépsége egyaránt helyet kapott.

Megérkezett a látás jövője: az Essilor Varilux XR multifokális lencséje a világon elsőként figyelembe veszi viselője vizuális viselkedését és szokásait. Az XR-sorozat mesterséges intelligenciával és mozgásalapú adatelemzéssel dolgozik, a szem természetes működéséhez igazítva a fókuszt. Az eredmény: kristálytiszta látás közelre és távolra páratlan vizuális kényelemmel. 

Multifokális lencse, személyre szabott látásélmény 

A multifokális lencse sikere a vizsgálat, az illesztés és a páciens-kommunikáció összhangján múlik. Egy gondosan végzett mérés és személyre szabott tervezés révén a lencse minden távolságra éles, kényelmes látást biztosít. A multifokális lencse nem csupán látásjavító eszköz, hanem komplex, személyre szabott optikai megoldás, amely a páciens igényeihez, életmódjához és látásélményéhez igazodik, minden nap komfortot és élességet nyújtva.

Amikor AI a szemünkbe néz – bemutatkozik a Varilux XR lencse 

A Varilux XR sorozat az első olyan multifokális lencse, amely a tervezés során nem csupán a dioptriát és az anatómiai paramétereket veszi figyelembe, hanem viselője várható vizuális viselkedését is, mozgását, szem- és fejpozícióit, valamint a távolságok közötti fókuszváltások kényelmét. Az XR-motion technológia a mesterséges intelligencia (AI) erejét használja, hogy a viselő látási szokásait valós élethelyzetek millióiból előre tervezze meg és modellezze.

Mozgás közben is éles, ez az XR-lencse egyik legnagyobb előnye. Az Xtend technológia éles látást biztosít több távolságra ugyanabban a tekintési irányban, így a viselő kevesebb fej- és szemmozgással kaphat tökéletes képet. A hagyományos multifokális lencséknél gyakran tapasztalt „hintázó”, “hullámzó” vagy „bizonytalan” érzet ezzel szinte teljesen megszűnik. Emellett az XR-lencsék látómezője is szélesebb, így az autóvezetés, a digitális kijelzők előtti munka vagy akár a sétálás közbeni fókuszváltás is természetes, dinamikus élményt nyújt. Az új technológiáknak köszönhetően a Varilux XR lencse esetében a viselői tesztek alapján a megszokási idő minimálisra csökken.

Az XR-sorozat fejlesztése során az Essilor a fenntarthatóságra is figyelt: az előző X-sorozathoz képest 19 %-kal kevesebb műanyag felhasználásával gyártották, ami 6 %-kal csökkentette a CO₂-kibocsátást.

A digitális életmód, amelyben egyre gyakrabban és hosszabban tekintünk közelre, fokozott terhelést ró a szemre. Ebben a környezetben válik igazán értékké, ha a látásjavító eszköz képes valós időben reagálni a szemmozgásokra és fókuszváltásokra. A Varilux XR lencse ezt a kihívást válaszolja meg olyan technológiai megoldással, amely nem csupán jó, hanem valóban dinamikus látást biztosít, az élet ritmusához igazodva.

A Varilux XR lencse bemutatása így újabb mérföldkő a multifokális szemüveglencsék fejlesztésében, amely a viselők igényeihez és a modern életmódhoz igazított megoldást kínál.

Dan Brown új regényét, A titkok titkát a korábbi sikerek nyomán már jóval a megjelenése előtt komoly várakozás övezte. Nem véletlen, hogy a Gabo Kiadónál három fordító dolgozott azon, hogy a nemzetközi porondon szeptemberben debütált kötet az ünnepi szezonra már magyarul is ajándékozható legyen. Brown neve ma is garancia a globális érdeklődésre, a kérdés csupán az, hogy tud-e az író újat mondani vagy más nézőpontból megmutatni a körülöttünk zajló folyamatokat.

A válasz összetett. A titkok titka kétségtelenül ismerős terepen mozog: tudomány, hit, titkos tudás és morális dilemmák fonódnak össze a cselekményben. A javarészt egyetlen nap eseményeit felölelő történet azonban indokolatlanul nehezen bomlik ki, ami a regény egyik legszembetűnőbb problémája. A cselekmény sokkal feszesebb is lehetne; a számos kitérő, ismétlés és túlírt magyarázat lassítja a sodrást, ami különösen egy thriller esetében kedvét szegheti az oly elszánt olvasónak is.

Prága mint helyszín ugyanakkor erős és következetes választás. A város nem romantikus díszletként jelenik meg, hanem baljós, nyomasztó háttérként, ahol a történelem súlya és az árnyékos utcák, sikátorok sötét hangulata uralkodik. Ez az atmoszféra jól illeszkedik a történet alaphangjához, még ha így Prága inkább a fenyegető, mint a vonzó arcát mutatja.

Különösen zavaró a regényben a márkamegjelölések túlburjánzása. Az autóktól a technikai eszközökig számos, a cselekményhez lazán kötődő tárgy is névvel – és kis híján típusszámmal -szerepel, indokolatlanul hangsúlyossá válik, anélkül hogy valódi funkciója lenne a történetben, ami kizökkentheti és joggal bosszanthatja az olvasót.

Mindezek ellenére A titkok titka nem érdektelen olvasmány. Brown továbbra is ért ahhoz, hogy nagy kérdéseket vessen fel viszonylag könnyen befogadható formában, és a regény végére világossá válik, hogy ezúttal inkább elgondolkodtatni szeretné az olvasót, mint látványos csavarokkal meglepni. Nem ez a legerősebb műve, de pontosan jelzi, hol tart most: biztos kézzel, kissé túlbeszélve, még mindig hatásosan tálalva tárja fel a valóságunk árnyoldalait és titkait.