MIRELLE Atelier

Zsófival a Simon”s Burgerben jártunk. Eddigi Simon’s-élményeim mind a Szigethez kötődnek, most volt az első alkalom, hogy egy burgerezőjükbe tértünk be. Direkt a hozzánk közel eső dinert választottuk, ahol Zsófi a Cheese Burgert nézte ki, én pedig a sajttal besütött Simon’s Special Fries-t.

A sültkrumplijukat nagyon szeretem, közel áll ahhoz, amit Hollandiában és Belgiumban kínálnak, nem véletlen, holland alapanyaggal dolgoznak. A héjasan sütött, vastagabb darabok kívül roppanósak, belül krémesek, pont, ahogy lennie kell.

A burger úgynevezett smash, azaz a magyar marhahúsból (20% faggyúval) készített húspogácsa a rostlapon nem csak lenyomatolásra, hanem teljes ellapításra kerül, így teljesen más íze és állaga lesz a húsnak, mint a vastagabbra formázott húspogácsák esetében. A csavart pedig az Oklahoma-style adja, ami annyit tesz, hogy a húshoz friss hagymát is adnak. Nem belekeverik a pogácsába, hanem a rostlapon kerül a húshoz. Amíg az sült, addig a hagyma párolódik, karamellizálódik, a pogácsa nedvességtartalmát adja. A kész húsokkal összesütik még a sajtokat is, majd így kerülhet az elősütött bucikba (amelyeket külön erre szolgáló eszközzel sütnek, így a rostlapon sülő hús nem lesz szennyezett például gluténnal. A végén jöhet hozzá a zöldség és a Simon’s titkos szósza.

Az én választásom egy salamanderben besültött sajtos, hagymás szósszal nyakon öntött sültkrumplira esett, ami megint csak közel áll a Benelux államokban megszokott konyhához, ahol egy kupac sültkrumpliból bármikor képesek főételt kreálni. Tisztességes adag, kifejezetten laktató és finom. Végül – desszert gyanánt – egy shake is lecsúszott, ebből hatalmas a választék, most a banánosra esett a választásunk, de a mangóstól a sajttortásig sokféle opciónk akad.

A Simon’s ideális választás volt, nekem is bőven akadt lehetőségem gluténmentesen enni, sőt, mint kiderült, a személyzet kérésre a burgerhúst zöldségágyon is szervírozza. A vegyes konyha miatt kontamináció lehetősége ugyan fenn áll, így mindenki a maga felelősségére fogyassza, de remek, hogy ilyen opció is van.

In the heart of Budapest’s vibrant food scene, Simon’s Burger stands out by offering a refined experience for fans of authentic American-style comfort food. Their commitment to traditional techniques and high-quality ingredients makes them a must-visit destination in the city’s crowded burger landscape.

The fries at Simon’s are a particular highlight, staying true to the high standards found in the Netherlands and Belgium. By using authentic Dutch potatoes, they achieve that elusive balance: skin-on, thick-cut pieces that are remarkably crispy on the outside while remaining creamy and soft within.

The burgers themselves follow the “smash” philosophy. Using 100% Hungarian beef with a 20% fat ratio, the patties are pressed flat against the griddle. This creates a deeply seared crust that packs more flavor than a traditional thick patty. For an extra layer of complexity, they utilize the Oklahoma-style method, where fresh onions are pressed directly into the meat on the grill. As the beef sears, the onions steam and caramelize in the rendered fat, adding natural sweetness and incredible moisture. The cheese is then melted directly onto the patties before they are tucked into buns toasted with specialized equipment to avoid contact with the main griddle.

What We Tasted:

Cheese Burger: A classic smash burger featuring the signature caramelized onion-infused beef, melted cheese, fresh toppings, and Simon’s secret sauce.

Simon’s Special Fries: A hearty portion of Dutch fries topped with a rich cheese sauce and caramelized onions—a dish substantial enough to stand as a main course, reminiscent of Benelux street food.

Banana Milkshake: A thick, creamy dessert from a diverse menu that includes everything from mango to cheesecake flavors.

Mirelle’s Tip:

Simon’s is an excellent choice if you are looking for gluten-conscious options. Upon request, the staff can serve your burger on a bed of fresh greens instead of a bun. While the kitchen is a “mixed” environment—meaning those with severe celiac disease should be aware of the potential for cross-contamination—it is a fantastic, lighter alternative for those avoiding gluten!

Aisling Rawle A komplexum című regénye egy steril, fojtogató világba kalauzol el minket, ahová nem ér el a külvilág zaja, nincs háború, nincs klímaszorongás, ebben az aranykalitkában üresség tátong, amit időről-időre egymással versengő lakókkal töltenek fel. Bár a próza az első oldalakon még kissé sutának hathat, mintha az író épp csak egy üres papírra skiccelné fel a történetét, a türelem kifizetődik. Ahogy ugyanis megszületik a tér, láthatóvá válik a komplexum és tapinthatóvá a sivatagi hőség, úgy válik egyre pergőbbé a szöveg is. Megjelennek a finom árnyalatok a sorok között, miközben a valóságshow-k világából ismerős sekélyesség és a főhős szókincsének fesztelen volta jó darabig ott csillog a felszínen.

Valljuk be, mindig is vágytunk rá, hogy a lenézett és sokszor megvetett valóságshow-szereplők fejébe lássunk. Rawle megadja nekünk ezt az élvezetet, miközben folyamatosan ott duruzsol a fejünkben a kérdés: miért megy oda valaki önként? Mit remélhet a teljes kitárulkozástól? A hermetikusan elzárt helyszín, a külső és belső sterilitás tökéletes katalizátora a feszültségnek. Ebben a vákuumban a szereplők hamar kénytelenek szembesülni saját és társaik hamis személyiségével, a maszkkal, amellyel megnyerték a jegyüket erre a közös utazásra, de amelyet az összezártság és az egymásra utaltság miatt egyre nehezebb fenntartani.

A belső vívódást csak tetézi a műsorkészítők folyamatos, láthatatlan nyomása. A kényszeres tetszeni akarás, a nézők és a lakótársak elvárásai közötti egyensúlyozás és a kiszavazástól való rettegés olyan pszichológiai nyomást szül, ami minden eleganciát lemar a karakterekről. A felsülés réme ott lebeg minden felett, és ahogy a komplexum falai elkezdenek ránk záródni, rájövünk, ebben a műsorban nem a kiesés a legrosszabb, ami történhet. 

Vannak napok, amikor az ember ellenállhatatlan vágyat érez egy tál gőzölgő túrógombóc iránt, de a formázással, a gyöngyöző víz feletti várakozással nem akar megküzdeni. Ilyenkor jön el a „lusta” gombóc ideje, ami nálam most egy kis csavarral, kukoricadarával készült. A végeredmény pedig? Meglepően selymes, napsárga és természetesen gluténmentes.

Lusta túrógombóc

Hozzávalók:

10 dkg kukoricadara

45 dkg rögös túró

3,5 dl víz

egy csipet só

5 dkg vaj

5 evőkanál gluténmentes zsemlemorzsa

2 dl tejföl

1 teáskanál eritrit (vagy ízlés szerint más édesítő)

Elkészítés:
Egy lábasban felforralom a 3,5 dl enyhén sós vizet. Amikor már lobog, a lángot a legkisebb fokozatra állítom, és folyamatos kevergetés mellett beleöntöm a kukoricadarát. Pár percig főzöm, amíg sűrűsödni kezd, majd lezárom alatta a gázt, fedőt teszek rá, és békén hagyom. A gőzben a szemek tökéletesen megpuhulnak és megduzzadnak.

Míg a dara pihen, elkészítem az aranyló morzsát. Egy serpenyőben megolvasztom a vajat, rászórom a gluténmentes zsemlemorzsát, és közepes lángon, állandóan kevergetve szép borostyánszínűre pirítom, finoman sózom. A tejfölt közben egyszerűen kikeverem az eritrittel.

Amikor a dara már langyosra hűlt, lazán beleforgatom a túrót. Nem kell túldolgozni, a cél az, hogy a túró fehér rögjei megmaradjanak az aranysárga masszában. Tálaláskor egy leveseskanál vagy fagylaltadagoló segítségével formás halmokat szaggatok a tányérra, bőven megszórom a vajas morzsával, végül pedig megkoronázom az édes-krémes tejföllel.

Igazi békebeli desszert, alig negyedóra alatt.