MIRELLE Atelier

Mostanra elég jól kikristályosodott, hogy – a férjem averzióit leszámítva – mindenki rajong a lecsóért. Az elmúlt években is gyakori vendég volt a nyári hónapokban, de idén hetente legalább kétszer terítékre került. Persze soha nem ugyanúgy. Voltak koncepcionális elképzelések, amelyek mentén haladva született egy-egy újabb egyed, vagy csak a már bevált klasszikus, a mit ád nekünk ma a hűtő felkiáltással születő lecsó. Teszteltük a darált húsos változatokat, a Pasarét Bisztró után szabadon készítettünk pirított kolbászkarikásat is, s most, a hosszú hétvégén, a nagy ráérés közepette megszületett a Mirelle-féle shakshouka is, amelynek osztatlan sikerét az ebéd végén mosogatóban landoló üres fazék jól jellemezte.

Shakshouka a la Mirelle

2 ek. olívaolaj

2 nagy gerezd fokhagyma

½ kg lecsópaprika

½ kg kápia paprika

8 szem szegfűbors

½ rúd fahéj

2 mk római kömény

1 tk enyhén csípős pirospaprika

2 db 40 dkg-os hámozott, darabolt konzerv paradicsom

frissen őrölt fekete bors

só

4 db tojás

½ csomag petrezselyem

A olajat egy nagyobb lábasban jól felforrósítom, majd közepes lángra visszaveszem, az egészen vékonyan félfőre vágott hagymákat lassan, gyakori kevergetés mellett megdinsztelem. Mikor már majdnem jó, akkor hozzáadom az egészen apróra vágott fokhagymát, és azt is hagyom dinsztelődni (ügyelek rá, hogy a hagymák ne égjenek meg).

Amíg párolódik a hagyma, addig a paprikákat megmosom, kicsumázom, és egészen apró kockára vágom, majd a hagymához adom. A fűszereket – kivéve a paprikát, a borsot és sót – fűszertojásba zárom, a paprika mellé teszem, a többi fűszerrel még várok.

Nagyjából negyed óra alatt félig fedve megdinsztelem, majd ráöntöm a paradicsomokat, sózom, borsozom, paprikázom, és pár percet főzöm. Ezt követően a fűszertojást kiemelem, a rotyogó lecsóm sűrűjébe négy mélyedést készítek, és ebbe beleütöm a tojásokat, majd közepes lángra visszateszem, fedem, és addig főzöm még, amíg a tojások fehérje szépen megjelenik a raguban. Ekkor vágott petrezselyemmel alaposan megszórom, majd azonnal tálalom. Sok-sok friss kenyérrel kínálom.

Múlt héten – egy igazi kánikulai napon – az ALDI Magyarország új informatikai szolgáltatóközpontjában jártam. Őrmező sarkán épült pazar irodaház, a Budapest One tetején megtartott tájékoztatóhoz nem csak klasszikus ALDI-reggeli társult, hanem olyan panoráma, amiért már érdemes volt felkelni. A futópályás tetőtéri részen körbesétálva kibomlott előttem egész Dél-Buda, a Citadella mellett a pesti vidék jelentős részét is láttam a szikrázóan tiszta időben.

A beszámolókat jó volt hallgatni, látni azt, hogy az ALDI nem a csökkentést latolgatva menekül egy világméretű csávából, hanem pont arra törekszik, hogy még stabilabb, még megbízhatóbb legyen, mint munkáltató, és mint kiszolgáló.

A 14 éves magyarországi múlttal rendelkező vállalt jelenleg 145 áruházból álló üzletláncot üzemeltet nálunk. A beszámolókat hallgatva jól látszik, hogy ez az év az ALDI számára is egyértelműen bizonyította, a helyi beszállítókkal való együttműködés rendkívül fontos, a vásárlóknak kínált friss áruk beszerzési forrásaihoz eddig is jelentős részt magyar partnerekkel dolgozott a cég, a pandémia idején azonban kiderült, hogy ez nem csak azt eddigi vállalti stratégia miatt fontos, ennek a hazai termelőkből álló rendszernek köszönhetően tudtak folyamatos ellátást biztosítani az üzleteikben.

Az ellátás biztosítása és az üzletlánc növekvő forgalma végett a biatorbágyi hűtőkapacitást az idén alaposan megnövelték, 8800 négyzetméternyi új hűtőraktár (előhűtő, hűtő, mélyhűtő) áll mostantól rendelkezésre, amelynek köszönhetően 50 új kollégát is felvesz a cég, valamint bővíteni tudja a vásárlók számára kínált termékportfólióját.

A portfólió bővítésénél fontos szempont a hazai termelés támogatása. Ehhez a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával közösen kidolgozott az ALDI egy olyan minőségellenőrzési programot, amely nem csak a magyarországi üzletláncban történő megjelenést teszi lehetővé, hanem új, nemzetközi piacokra való belépés lehetőségét is biztosítja.

A hazai partnerekkel való együttműködés esetében az ALDI-nak szintén nem elhanyagolható szempontja, hogy a vásárlói a megszokott termékeiket minden esetben megtalálják az üzletlánc boltjaiban. A nemzetközi tapasztalatok alapján az ALDI úgy látja, hogy Magyarországon a mezőgazdaságra érdemes nagy hangsúlyt fektetni, a térségben nagyon jó minőségben és hatékonyan lehet élelmiszert termelni. Az ALDI üzleteibe a folyó tej és a trappista sajt már most is kizárólag magyar termelőktől érkezik, és egyértelműen látszik, hogy van fejlődési potenciál a területben, a kisebb volumenű, de egyre növekvő piaccal rendelkező bio, illetve magasabb minőségű rétegtermékek területén biztosan.

A biatorbágyi fejlesztések mellett az IT szektor bővítése szintén hozzájárul a cég munkavállalóinak számának növekedéséhez. Az európai ALDI hálózat támogatására 2012-ben létrehozott IT egység első szintű támogatást nyújt több mint 4000 áruháznak. Az alapkoncepció azonban az évek során tovább bővült, Biatorbágy mellett 2018 óta Pécsett is működik egy IT egység, amely a központok IT támogatását látja el, a magyar mellett német, angol és olasz nyelven nyújt szolgáltatást. A jelenlegi 170 fős csapatot az elkövetkező egy éven belül 270 főre szeretnék bővíteni, ám ehhez a biatorbágyi kapacitások már kevésnek mutatkoztak. A létszámnövekedés mellett a kiemelkedően modern munkakörnyezet biztosítása is részét képezte annak, hogy az ALDI a költözés mellett döntött, és mostantól ebből a pazar panorámájú irodaházból segíti nem csak a munkatársak munkáját, hanem a vevőszolgálati feladatokat is innen látják el a kollégák.

Bár Zsófit hosszú évek óta győzködöm, még mindig nem érti, hogy igenis léteznek suttogó könyvek, amelyek egyszerűen a borítójukkal, a fülszövegükkel vesznek le a lábunkról. Ahol nem kell utánaolvasni a számunkra olykor teljességgel ismeretlen szerzőnek, a könyv képi világa olyan tökéletesen leképezi a beltartalmat, a fülszöveg pedig oly ügyesen operál a megfelelő jelzőkkel, hogy eldöntetett: a könyvet el kell olvasni.

A fehér város csöndje már a megjelenés előtt izgatta a fantáziámat. Az elmúlt 20 évem valahogy úgy alakult, hogy a kortárs misztikusabb írók közül legtöbbször a spanyoloknál kötöttem ki. A hangvétel, a stílus, a történelmükhöz fűződő hűségük és szerelmük számomra vonzóvá tette a 20. század végi, 21. századi spanyol irodalom egy szeltét, és ebből bármikor szívesen mazsoláztam. Talán Pérez- Reverte könyveivel kezdődött, aztán Eduardo Mendozaval folytatódott, majd jött a mindent elsöprő nagy szerelem: Zafón, akinek A szél árnyéka és az Angyali játszma könyvei örök helyet kaptak az első húsz kedvencem között, és vannak olyan napok, hónapok vagy évek, amikor egyszerűen újra kell olvasnom (ha Barcelonába készülök, akkor egyenesen evidens).

Ebbe az impozáns, kicsit maszkulin sorba tartozik mostantól egy optometrista, Eva García Sáenz de Urturi, akinek A fehér város csöndje című regényét szinte egybe faltam be.

Nem volt választásom, a jól sikerült felütés – és néhány döcögősebb hangvételű oldal után – olyan ritmusú hajszában találtam magam, amiből nem volt kiszállás. A hangulata több irányból ismerős volt, egyrészt ott lüktetett benne a városáért rajongó író (Zafón), a misztikumért rajongó író (Zafón, Brown), a valódi rezdüléseken alapuló rendőrpárosokra szakosodott, azokat finom humorral bemutató író (Dennis Lehane) és az egészhez  – a perzselő napsütés ellenére – társult egy olyan borongós, letisztult, pengeéles hangulat, amivel anno a Bíbor folyók ismertette meg a világot és engem.

Eva hibátlanul teremt hangulatot, tudja tartani a feszültséget, remekül lép át az idősíkok között, jól adagolja az információkat, és ami egészen meglepő, nem kapkodja el a végét, nem unja el a saját írását, komplex terve van arra nézvést, hogy hogyan zárja le úgy a könyvet, hogy az olvasóban ne maradjon hiányérzet.

A fehér város csöndje egy szépen bomló, sok szereplős dráma, amiben mindenkinek megvan a maga részigazsága (talán ezért is emlékeztet Lehane-re), se az antagonista, se a protagonista nem fekete és fehér. Az emberi létezés árnyalataitól válik plasztikussá a könyv, amelyben a Bilbaó alatt található Vitória bőven több mint egy, az író által jól ismert helyszín, tökéletes hátteret szolgáltat ez a nem megszokott spanyol, pontosabban baszk környezet ehhez a furcsa hangulatú, magával ragadó krimihez.

Szerencsére a könyv egy trilógia első része, így a jól felépített karaktereknek nem kell örökre búcsút mondanom, esélyes, hogy mire újra lehet utazni, lesz két vagy három olyan könyv a tarsolyomban, amely spanyol földön járva a baszkok irányába tereli majd a lépteinket.

A koronavírus-járvány nem csak a nyarat, hanem a nyárhoz szervesen hozzátartozó fesztiválszezont is teljes mértékben felülírta. Ami eddig természetesen része volt a nyarunknak, annak hűlt helye lett a naptárunkban, ellenben születtek olyan programok, amelyeket ez a furcsa helyzet hívott életre, de így utólag azt kell mondani, hogy egy klasszikus nyárban is hiánypótló, remek kezdeményezések.

Ilyen a Westend tetőteraszán kialakított pikniktér, ahová Zsófi rendszeresen ellátogat, számára nagyon vonzó ez az igényesen létrehozott közösségi hely, ahol folyamatosan gazdag programokkal várják a vendégeket, akik ebben a városi zöld oázisban pihennek meg. Vagy mert pont erre volt dolguk, vagy mert pont ide készültek. Sportoló, társasozó vagy épp borozó baráti társaságok bevált helyévé vált a Westend Tetőkert. 

Az augusztus 12-16 között megrendezett Westend Borpikniken több mint 20 hazai borászat és manufaktúra borait, ételeit kóstolhatjuk meg. A pincészetek közül jelen van – többek között – a Dúzsi Borászat, a Hilltop Neszmély, a Malatinszky Kúria, a Mészáros Borház, a Polgár Pincészet, a Teleki Villányi (Csányi Pincészet). A borhoz harapható falatokról, a gasztronómiai különlegességekről a Mádi Sajt Manufaktúra, a Stelázsi és számos foodtruck gondoskodik.