MIRELLE Atelier

A Caviar&Bull Uncensored vacsorája két órás utazásra hív minket, a Világ körül. Valahogy így képzelem Phileas Fogg útját, egy kényelmes pullman étkezőkocsiban, ahogy nézi a folyamatosan változó tájat, miközben az adott ország gasztronómiájának legjavát helyezik a damaszt abroszára.

Annával komoly várakozással néztünk az Uncensored vacsora elé, a neten fellelhető lelkes ajánlások, kommentek és a weboldaluk képei piszkálták a fantáziánkat, hogy az audiovizuális elemekkel átszőtt fine dining degusztációs menüsor vajon milyen lesz.

A vacsorán – rövidke várakozás, és egy egészen elképesztően komplex, mégis nagyon üde, friss koktél után – bevezettek minket egy szekrénybe. Pont, mint Narniába. Igaz, ez nem egy régi, szúette darab volt, és ruhák helyett séfkabátok lógtak benne, de igen, egy szekrényen át vezetett az út egy titkos konyháig, és egy mégtitkosabb ajtóig. Ami egyszer csak feltárult, s mi bent találtuk magunkat egy egészen valószínűtlen térben, ahol űrhajósok integettek nekünk, és épp a Holdról néztük a telő Föld dagadó sarlóját.

A vacsora részletes leírása itt van a fejemben, de az Uncensored olyan komplex élményt adott, hogy erősen úgy érzem, hogy ha mindent megírnék, a tájakat, a zenéket, a bennem keltett hangulatokat és a helyekhez passzoló fogásokat, akkor – filmes szakzsargonnal szólva – szétspoilereznék valamit, aminek a felfedezése, megélése mindenkinek egyedi öröm és jutalom kéne, hogy legyen.

Annyit azonban szívesen elmesélek, hogy a konyha csillagos ötösre teljesített, a választott alapanyagok kombinálása, elkészítése messzemenőkig megfelelt az elképzeléseimnek, a kiválasztott, „bejárt” országok konyháiból tényleg olyan, a szezonhoz is illő fogásokat kaptunk, amelyek valóban jó, minőségi ízelítőt adtak. A fogások mellett feltétlen meg kell emlékezni a személyzetről is, az ő szerepük itt valóban vergiliusi, a folyamatos utazás közben figyelnek a vendégekre, gazdag, precíz, mély ismeretekkel rendelkeznek a tálalt fogásokról, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a tervezett kaland valóban a lehető legjobban megvalósuljon.

Ugyancsak fontos és megkerülhetetlen eleme a vacsorának a tálalás, amelyért nem győzök elég hálás lenni. Nagyon szerettem az elém kerülő kerámiákat, ahogy mindig, minden tételnél egyedi, tökéletes miliőt biztosítottak a fogásoknak. Külön boldogság volt Anna japán tányérja kapcsán mesélni a lányzónak, de lássuk be, aznap este nem ez volt az egyetlen történet, amit meghallgatott. A helyszínek, a fogások és az alapanyagok olyan intenzitással nyitották fel bennem a gasztronómia szelencéjét, hogy folyton folyvást volt valami, amiről gondos guruként feltétlen kellett néhány szót szólnom. Ezt leszámítva számára is meghatározó élmény volt az Uncensored vacsorája.

Ez a nyár sem múlik el remek gasztrokönyvek nélkül, amelyek közül most hármat ajánlanék. Ebből kettő szakácskönyv, de nem pusztán az, inkább afféle életmódváltáshoz kapcsolható segédlet, a harmadik pedig egy remek, nagyon szórakoztató könyv civileknek és szakmabelieknek arról, hogy mit is jelent az, ha valaki a borok oltárán áldozza fel az életét és sommelier lesz.

Rubin Eszter: Hisztamin intolerancia szakácskönyv

Eszter nem ma kezdte a gasztroszakmát, én még blogger körökből ismerem, bár sokaknak inkább szépirodalmi alkotásaival, színpadra vitt művével, a Barhesszel vált ismerőssé. Most a két tudás egyesül ebben a könyvben, amely Eszter személyes kálváriájának szülötte. Az újkori civilizációs betegségekre még teljességgel felkészületlen magyar egészségügyben utat kereső Eszter utazása ez a könyv, amely megmutatja, hogy táplálkozással, az alapanyagok gondos megválasztásával hogyan lehetünk gyógyítói a szervezetünknek, hogyan kereshetjük meg a bajok forrását, ahelyett, hogy hagynánk, hogy egyesek a tünetek kezelésével próbáljanak felülemelkedni a lelkiismereti problémákon. Eszter receptjei mellett a hozzáállása, a rövid, de tartalmas bevezetőben lévő tételmondatai sokak számára válhatnak iránymutatóvá, akik régóta keresik az okát különféle panaszaiknak, amelyeket eddig – a szokott módszerek mentén – nem bírtak feltárni. Javasolt a könyvet gondosan forgatni, Eszter előírásait betartani, s megfigyelni azt, hogy gyógyszereken kívül mi mindennel kezelhetjük, gyógyíthatjuk, tehermentesíthetjük a szervezetünket.

Flexiteriánus étrend

Évek óta visszatérő téma, lassan afféle gumicsont, hogy a világ túlzottan húsfogyasztóvá vált. Ennek örömére a korábban is gond nélkül szektásodó, egymásra acsarkodó társadalom újabb okot talált az egymásra mutogatásra. A húsfogyasztást azonban nem csak úgy lehet elképzelni, hogy minden áldott nap asztalra kerül legalább két rántott szelet, hanem érdemes feltételezni és elfogadni azt, hogy vannak tudatos húsfogyasztók, akik nem a mennyiséget, hanem a minőséget, a húsnak, állati eredetű termékeknek a szervezetben betöltött szerepének okán fogyasztanak ilyen alapanyagokat. Tudatosan. Mértékkel. Én is ebbe a csoportba tartozom, nálam szezonális vegetáriánus lét alakul ki nyaranta, ősszel-télen több húst készítek – mert így kívánjuk, és odafigyelek arra, hogy a növésben lévő lányaim számára mit teszek a terítékre (nem, nem hiszek a teljesen növényi alapú táplálkozásban). Ennek a létformának is van neve, ez a flexiteriánus táplálkozás, amely növényi alapon képzeli el az étkezést, de nem zárkózik el az állati alapanyagoktól, helyén tudja kezelni, megtalálva azt az egyensúlyt, ami számára ideális. Ennek az életmódnak vannak született követői, és vannak olyanok, akik esetében döntés, hogy ebbe az irányba mozdulva válnak egészség- és környezettudatosabbá. Ehhez az irányváltáshoz ad jó alapot a HVG könyvek új, gazdagon illusztrált kiadványa, amelyben gondos szedetben mutatják meg, hogy miként lehet a húsalapú táplálkozásnál könnyebb, egészségesebb módon, mindent fogyasztva étkezni.

Bianca Bosker: Dugódili

Bevallom őszintén: ettől a könyvtől kicsit tartottam. Nagyon vastagnak tűnt, nagyon szakmainak, nagyon száraznak. Aztán felütöttem, és azóta – amikor csak akadt egy kis szabadidőm – olvastam. Na jó, szombaton egész nap ezt olvastam. Bianca Bosker könyve ugyanis zseniális. És nem csak szakmabelieknek szól, sőt főleg nem nekik szól, hanem azoknak akik mindig szerették volna tudni, hogy én meg a hozzám hasonló gasztrofanatikusok mi a fenének áradozunk egy borról, miért megyünk ilyen eseményekre, miért maradunk a végén javarészt józanok, és miért tartjuk magunkat mérhetetlenül laikusnak a borszakértő kollégákhoz és a sommelier-ekhez képest. Bianca Dante borpoklába ereszkedik alá, számos borissza Vergilius mutatja számára az utat, amelyet nagyon élvezetes, laza, könnyed, de korántsem felszínes stílusban ír meg. Mondatai közt ott bujkál a humor, a szakma iránti – egyre mélyülő – tisztelet és alázat, miközben megmarad az ördög ügyvédje, aki más kérdést sem tesz fel mint, hogy „Cui prodest?” azaz kinek éri meg ez a hatalmas felhajtás a bor körül. A könyv letehetetlen, „eteti” magát, akár még strandra is el tudom képzelni, egy könnyed, jól behűtött száraz fehérbor társaságában.

Miért hordok szemüveget?

A kérdésre több kézenfekvő válasz létezik. Ha másokat megkérdeznék, hogy vajon miért hordok szemüveget az első, csípőből érkező válasz az lenne, hogy lássak, és ez ma már így is van. Ha engem kérdeznek arról, hogy miért is hordok szemüveget, akkor a válasz az: mert öltöztet, színesít, kiegészíti az egyéniségemet, megmutat belőlem még valamit, hozzám ad.

Ehhez persze nagyon fontos, hogy hogyan választom meg azt, ami a fejemre kerül, központi szerepe révén nem csupán funkcionálisan kell tökéletesen teljesítenie, hanem a részemmé kell válnia, és ahogy halad a kor, úgy finomodik a bennem lévő, anyától örökölt műszer, és egyre háklisabb leszek. Nem elégszem meg a jóval, közepesen vagyok boldog a nagyon jóval, aljasul a tökéletesre törekszem.

Éppen ezért szerettem bele két éve abba, amit a Tipton képvisel. Már korábban is láttam a munkáikat, a celluloiddal dekorált kereteket zseniális ötletnek tartottam, és ugyanazt az alázatot és a filmes ipar iránti tiszteletet éreztem benne, amit a lemezekből készített, a cég védjegyévé vált alkotásoknál is érzek.

A Nespressoval közös együttműködésükből született kapszulakollekció egyik darabja prominens tagja népes napszemüveggárdámnak, megvan a helye és ideje, amikor abban indulok útnak, és olyannyira becsülöm, hogy még rendőrségi ügy is lett belőle, mikor eltűnt/ellopták.

Így aztán nem volt kérdés, hogy egy kellemes nyári délutánon engedtem a csábításnak, hogy bossa nova ritmusára és egy jó koktéltól elandalodva végigszemlézzem a The Workshop bárban berendezett pop-up boltjukat, és annak teljes kínálatát.

Annával mentem, aki szintén lelkes szemüvegfüggő és –viselő. A lehetőségeket kiaknázva, minden létező keretet felpróbáltunk, a nagy klasszikusoktól indulva, a meglehetősen masculin celluloid sorozaton keresztül, a színes háttérrel bíró áttetsző lemezből készített példányokig. A szemüvegek karakterének megfelelően váltogattuk a szerepeinket, voltunk titkárnők, titkosügynökök, nyomozók, illetve a töltényhüvellyel készült keretek közt találtunk olyat is, ami egyenesen a Derrickbe vagy épp a Csernobil egyik-másik kultikus jelenébe repített minket.

Amíg néztük a tükörben a saját színeváltozásunkat, s figyeltük, hogy a formák, színek, anyagok milyen mértékben befolyásolják a kinézetünket, tesznek hozzá vagy alakítják át a személyiségünket, közben meg is leltük a kedvenceinket. Anna a napszemüvegek mellett tette le a voksát, nála a Pressburg Sun lett a befutó, míg én a Vinylize széria AC/DC kollekciójának legvadabb darabjába, a High Voltage sorozat Lover keretébe estem bele. Felvettem, és ott éreztem, hogy az eddigi vicceskedésnek annyi, itt most valami történt, mi épp most megtaláltuk egymást. Pontosabban én a keretet. Van ilyen. Szerelem első látásra.

A Tipton – a már ismert kollaborációk mellett – a koronavírus-járvány idején sem pihent meg, közel félezer magyar orvosnak és ápolónak biztosított ingyen szemüveget, a márkás lencsék fogalmazóit is megnyerte a kezdeményezéshez, így kaphatott szemüveget az a kedves fiatal klinikai gyógyszerészlány is, akivel együtt figyeltük a bárban fellépő táncosokat.

Ugyancsak ennek a nyughatatlan, alkotni vágyó szellemnek a terméke lett a pop-up bolt, amelynek keretében a Brodyland-del összefogva, korszerű, de elképesztően hangulatos, barátságos, mégis letisztult szemvizsgáló szalont varázsoltak Budapest egyik legmenőbb bárjába. Itt a ZEISS legmodernebb szemvizsgálati berendezései várják a vendégeket, amelyeknél természetesen érvényesülnek a érintésmentességi szempontok is. Természetesen nem csak látó- és olvasó szemüvegeket, hanem számtalan izgalmas napszemüveget is találhatunk a boltban. A szemüvegválasztás után pedig ihatunk egyet a jól végzett munkára: a The Workshop kínálatából bármilyen ital elfogyasztható – koktélok, kávés italok – természetesen a Tipton Eyeworks kontójára.

De ez még nem minden, a műhely megálmodói a nyár folyamán szűk körű koncerteket terveznek, hűen a Tipton zenecentrikus márkájának, a Vinylize-nak a márkaidentitásához: a SZIGET szervezőivel közösen az ez évre tervezett fellépők egy részét a The Workshop színpadára hozzák.

Lassan megszokjuk, hogy nincs olyan év, amikor a Chocolate Award díjátadóján ne szólítanák – akár virtuálisan is – többször dobogóra Mészáros Gábort. Idén sincs másképp, a helyzetre való tekintettel kissé nehézkes bírálati folyamat eredményeként most is hasonlóan vélekedtek az ítészek, mint eddig: amit Gábor csinál, az megérdemli az elismerést.

Az idei nyár és a Chocolate Awards kelet-európai versenye ugyanis igazi díjesőt hozott: a magyar manufaktúra összes nevezett terméke dobogós helyezést ért el, a versenyről két arany-, két ezüstéremmel távozott, plusz három különdíjjal is jutalmazták a Gábor alkotásait.

Az Anna által már régóta kedvencnek kikiáltott, mangós töltelékű chocoMe Petit ezüstérmes lett, sőt különdíjat is érdemelt a magas minőségű alapanyagok használatáért. A chocoMe Raffinée 3 – ami a tavalyi év meglepetése volt számomra, azóta is az egyik kedvenc termékem a palettáról – szintén több győzelmet is magáénak tudhat, a hármasból két íz szintén megérdemelte az alapanyagokért adható különdíjat. Az egyikük a pikáns Nepáli Timur borsos couverture-rel bevont szicíliai mandula, a másik az étcsokoládéval és yuzu couverture-rel bevont szicíliai mandula, amely madagaszkári étcsokoládéval készül. Azért a harmadik drazsé sem maradt ki a sorból, a Mogyorós tejcsokoládéval és passion fruit couverture-rel bevont piemonti mogyoró ezüstérmesként végzett a regionális döntőben.

Gábor termékei nem véletlen ilyen sikeresek, a minőségi alapanyagok mellett ott a beléjük fektetett energia, a folyamatos, töretlen munka, Gábor alkotó zsenije, amely jó érzékkel megy a trendek elé, és diktálja azokat.