MIRELLE Atelier

Már a Csillagtalan tengernél éreztem azt a késztetést, hogy ott bolyongjak a folyosókon, hogy nekem is legyen egy olyan ízlésesen berendezett, minden kényelemmel megáldott vendégszobám, ahová a Konyha készséggel felküldi az angol reggelit. Most is pont ugyanezt éreztem, hogy igen, állnék az Éjszakai Cirkusz órája alatt, járnám sátrak közötti utakat, elvesznék/belevesznék a látnivalókba, hagynám, hogy az illúzió magával ragadjon.

Egy másik síkon így is történt. Ahányszor kézbe vettem a könyvet, annyiszor szakított ki teljesen a hétköznapokból, amire most talán még nagyobb szükségem van, mint egyébként. A varázslat működött, együtt jártam a világot a Cirkusszal, és egy voltam a rêveur-ök közül.

Az Éjszakai Cirkusz egy párviadal története, egy feketének és fehérnek tűnő világ ezernyi színe előtt zajló, parttalan és szabályokat nem ismerő, egymásra épülő, egymásra licitáló és egymásra találó két ember története, amelynek igazából nincs kezdete és nincs vége. Mi csak egy részét ismerjük meg a történetnek, azt, amelyben Celia-n és Marco-n keresztül feszül egymásnak két akarat, de rombolás helyett olyan csodát építenek, amelyre korábban, a korábbi párviadalok során ne volt még példa.

Az Éjszakai Cirkusz nem csak viadaluk helyszíne, hanem egy általuk épített, berendezett, gondozott és végtelenül megszeretett otthon, amely pont annyira egyedi és pont annyira komplex, hogy ezt a sok száz (vagy sok ezer) éves játszmát kizökkentse a megszokott kerékvágásból, és a két mágus gondos rendszerének fogaskerekeit megakassza.

Az Éjszakai cirkusz finom fantasy, visszafogott, szolid, de koherens, nagyon jól működő, végtelen precízen, részletesen megalkotott varázslatos belső világa bőséggel kárpótol minket az akciókért és a szárnyas/pikkelyes/tűzköpő lényekért. Finoman szőtt, gazdag csipke ez a regény, amelynek minden szála szépen elrendezett, az eredmény mutatós, a befejezést várjuk ugyan, de azért erősen sajnáljuk, amikor elkészül a nagy mű.

A Hálaadás ünneplését tavaly vezettem be. Nem, nem holmi ünnephalmozó perverzió vezet minket így karácsony tájékán, egyszerűen csak tetszett az együttevés gondolata, és nem mellesleg a menüvel sem volt különösebb bajom. Igaz, kicsit európaibbra hangoltam, de a lényeg megmaradt, minden résztvevő boldog volt. Azaz adta magát, hogy idén is a konyhában töltöm a szombat délelőttöt, hogy aztán közösen adjunk hálát a rengeteg finomságért az asztalon.

Sütőtökös pite

1 csomag omlós tészta 

40 dkg pucolt tök

2 marék apró szemű zabpehely

10 dkg cukor

1 mk. mézeskalács fűszerkeverék

1 csomag vaníliás cukor

2 dl tejszín

3 db tojás

A tököt apróbb kockákra vágom, megfőzöm, majd botmixerrel krémesítem. A krémet hagyom langyosra hűlni, majd elkeverem benne a tojást, és a tejszín. Fűszerezem is, jöhet a vaníliás cukor és a mézeskalács fűszerkeverék, majd belekeverem a zabpelyhet és picit hagyom állni.

Közben az omlós tésztát kicsomagolom, ha kell, akkor pitetál méretűre nyújtom, és úgy számolok vele, hogy egy kisujjnyival a pitetál pereme fölé érjen a tészta. A maradékot kiszúróval formázom.

A sütőt bedurrantom. 180 fokot irányzok elő neki, majd a tésztát a tálba fektetem, a tökmasszát rákanalazom, és erre ültetem a formára szabott maradék tésztát. A pitét a sütőbe tolom, majd a hőfokot 160 fokra visszaveszem. 20 perc elteltével visszaállítom a 180 fokot, és ezen sütöm addig, amíg a massza megszilárdul és a tetejére tett tésztadíszek is megszínesednek.

A karácsonyi időszak közeledtével egyre több otthonban tűnnek fel a diótörők. A sajátos kinézetű bábukat sokan Csajkovszkij híres balettjából ismerik, elterjedésüket is sokszor ehhez kötik, holott a karácsony és a diótörő közös múltja sokkal régebbi gyökerekkel bír.

Az első diótörők a 17. században Németországban keltek életre, innen indult a karrierjük. A kézzel készült és festett figurák a helyi folklór részét képezték, mélyebb jelentéssel is bírtak, mivel a német kultúrkörben nem csak diótörésre alkalmas háztartási kellékek voltak, hanem mágikus erejű tárgyak. A diótörők jelenlétükkel védelmezték a családot, és elűzték a gonosz szellemeket. Épp ezért sokszor ajándékozták őket, és így kerülhettek egyszer csak a karácsonyfák alá is.

A diótörő katonahadak a 19. században hódították meg Európát, a „diótörők atyja”, Friedrich Wilhelm Füchtner seiffeni műhelyében 1872-ben kezdte meg a ma is ismert design sorozatgyártását.

A dekoratív diótörő babák tengerentúli népszerűségét mégsem a kereskedelmi forgalomba kerülés hozta meg. Elterjedésükhöz nagyban hozzájárultak a második világháborús, németországi szolgálatukból hazatérő amerikai katonák, akik szuvenírként vitték magukkal a színes hadsereg apró tagjait. Ezt követte Csajkovszkij Diótörőjének amerikai bemutatójának sikere, amely szintén nagyot lendített a bábuk ismertségén: a balett megtekintése rövidesen ünnepi tradícióvá, a karácsonyi készülődés elengedhetetlen részévé vált.

A diótörő figurák tehát a nyugati kultúra karácsonyi dísztárgyaivá lettek, örök dicsőségüket az 1995-ös alapítású Washington állambeli Diótörő Múzeum szentesítette,  egy 6000 darabból álló különleges gyűjteménnyel.

A mai, modern gyártású, de hagyományos formákat idéző diótörők – elődjeikkel ellentétben – főként dekorációs célokat szolgálnak. Bár eredeti funkciójukkal már csak ritkán rendelkeznek, amit az ünnepi késülődés során elvárunk tőlük, azt teljesítik: élénk színeikkel, tiszteletet parancsoló testtartásukkal, peckesre pödört bajszukkal vonzzák a tekintetet. Számos méretben és kivitelben léteznek, legyen szó LED-es világítással felturbózott, embernagyságú szobrokról, kedves figurákról, vagy aprócska, karácsonyfadíszként fellógatható változatokról. Kék, fehér, zöld, piros és arany színeikkel az ünnepi lakásdekoráció központi elemeivé váltak, és mindig emlékeztetnek arra, hogy – akárcsak a balettben a daliás hercegként megelevenedett diótörő a karácsonyfát és a hercegnővé átváltozott kislányt – ők is védelmezik meg az otthonukat.

„Pattogó tűz a kandallóban – fűszeres puncs, forró csokoládé, forralt bor, kinek igénye szerint – pár szem mazsola, mogyoró vagy dió ropogtatása – Csajkovszkij ellenállhatatlan dallamai mellett.

Mivel a karácsonyi színvilág időtlen, a diótörő katonák színei se mennek ki a divatból. A zöld huszárkabát a fenyőfát jelképezi, a piros nadrág az alma és a téli erdei termések színvilágát hozza el az otthonokba, a fekete csizma és sisak, valamint az arany korona a téli éjszakát és a csillagos égboltot idézi meg.

2020-ban a fő ünnepi szín a piros és annak harsány árnyalatai. Az idei karácsonyi kollekciónk inspirációi a család, a barátság, a közösség és az együtt eltöltött idő fontossága. Ha félreteszünk mindent, és megállunk egy pillanatra, oly mozdulatlanul és büszkén, akárcsak egy diótörő, ráeszmélhetünk: az a fontos, ami összetart, ami közös, amit érdemes megosztani másokkal. Az egymásra figyelés és a biztonságos, meghitt otthon mindig trendi marad. A diótörő figurák a tradíciók megőrzése mellett ezekre az örökérvényű üzenetekre is emlékeztetnek.” – vallja Boncz Péter, a Praktiker enteriőrstylistja.

Az idei karácsonyhoz kicsit át kell magunkat hangolni. Nincs mese, a karácsonyi vásárok kedvcsináló estéi elmaradnak, nincs fázós séta a kivilágított belvárosban, és a közös nagy ajándékvadászatoknak sem idén jött el az ideje. A hangulatteremtésben azonban olyan nagy múltú és felettébb gyakorlott partnerünk lehet, mint a Dallmayr, aki 300 éve keresi a vásárlói kegyét, és valljuk be, világsikert ért el ezen a téren.

A Dallmayr története messze indul,  valamikor 1700 körül, amikor egy Christian Reitter nevű müncheni kereskedő üzletet kezdett működtetni a leendő Dallmayr-rel helyén. A kereskedés jó helyet választott, folyamatosan regnált és működött, egészen addig, amíg a névadó Alois Dallmayr 1870-ben át nem vette.

25 év üzemeltetés után azonban megvált a bolttól és a meseszép épülettől, amit Anton Randlkofernek adott tovább. Ám Anton nem sokat tudott foglalkozni a bolttal, ellenben – korai halála után – özvegye, Therese vett át az üzletet és hatalmas sikereket ért el vele. Üzleti érzékének és a társadalmi kapcsolatok kialakításában mutatott tehetségének köszönhetően a Dallmayr csemegeüzlet  a bajor királyi beszállító lett, Európa egyik legjobb csemegeüzletévé vált, és a bajor királyi házon kívül másik 14 európai uralkodói udvarnak is  szállított!

Az üzlet megállíthatatlanul fejlődött, nem csak a partnerek mibenléte és számossága volt szemkápráztató, hanem a müncheni üzlet is egyre impozánsabb lett. Therese képességei azonban nem csak a hálózatépítésben mutatkoztak meg, hanem számos szokatlan innovációt hajtott végre: ő volt az első, aki banánt importált Németországba, valamint mangót és licsit rendelt Kínából. 

A sikert azonban beárnyékolta a világháború és az azt követő világégés, a luxuscikkek piaca összezsugorodott. Éppen ezért Randlkoferék újabb irányba nyitottak, Hermann Randlkofer döntése alapján a kávékereskedelem mellett döntöttek.

1933-ban csatlakozott Randlkoferhez a 19 éves Kornad Werner Wille brémai kávészakértő. Ő hozta létre az alapokat, alkotta meg a Dallmayr kávéra szakosodott részlegét, amely először csupán a csemegeüzlet egy külön részének indult. Wille elképesztően profin kezelte a kávét: maga vásárolta meg a nyers kávét, amit az ő felügyelete alatt pörköltek. Ekkor született meg a Dallmayr Kaffee.

Wille hamarosan már nem csak a cég kávészakértője volt, a háború után Wille és Randlkofer együttesen építették újjá a céget, az 50-es évekre nem csak az üzlet portálja újult meg, hanem újra szárnyalni kezdett a csemegeüzlet, a kávéértékesítés és születtek a korszakalkotó üzletek. Ilyen volt a BMW-vel való együttműködés. Az autógyár Amerikából behozott kávéautomatákat helyezett el alkalmazottai kiszolgálására, ezek feltöltését vállalta el a Dallmayr. Ma már több mint 40 000 Dallmayr automata található Németországban, Svájcban, Ausztriában és Kelet-Európában.

A vállalat fejlődése azóta is töretlen. A Randlkofer és Wille leszármazottak által közösen vezetett cég a fejlesztések mellett a bővítésre is gondolt. 2006-ban az egykori csemegeüzlet rekonstrukciója idején létrehozták a Dallmayr éttermet, valamint megnyitott a Café-Bistro Dallmayr. Amit 2014-ben a Dallmayr Akadémia követett.

Dallmayr-kávé

A családi vállalkozásként üzemelő Dallmayr folyamatosan keresi azokat a partnereit, akik hozzá hasonlóan hisznek a kiváló minőségű alapanyagban. Ebben rejlik a Dallmayr-kávé titka is: a legjobb termőterületekről származó kávékat vásárolják fel, amelyet utána a saját pörkölőüzemükben, a München melletti giesingi létesítményükben pörkölnek meg.

A világ számos pontjáról származó nyers kávék esetében a Dallmayr nem csupán a minőségre törekszik, hanem olyan családi vállalkozásokat keres partneréül, akikkel szorosan együttműködve tudja alakítani a kávékínálatát. A farmerekkel a Dallmayr szakemberei folyamatosan tartják a kapcsolatot, szakértőik rendszeresen ellátogatnak a termőterületekre, ellenőrzik a minőséget és valós támogatást nyújtanak a Dallmayr-rel együttműködő partnereiknek.

Az érett, gondosan válogatott kávészemről a kávécseresznyét mosással távolítják el, a fermentáció így nem az erjedő gyümölcshússal együtt történik, azaz a kávé ízjegyei is teljesen mások lesznek. Az eljárás pénz- és időigényes, ellenben a kávét a legkevésbé így érik negatív hatások az előkészítési fázis során.

A Dallmayr blendjeinek összeállítása ezek után kezdődik. A bevált és megszeretett ízprofilt kell az adott év terméséből kihozni, ez a Dallmayr szakértőinek a dolga. Az egyszerűnek tűnő feladat azonban hatalmas szakértelmet, türelmet és rengeteg kóstolást igényel, hogy a végén – az eltérő évjáratokból – a megszokott minőségű és ízprofilú Prodomo vagy Crema d’Oro blend megszülethessen.