Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

Már a Csillagtalan tengernél éreztem azt a késztetést, hogy ott bolyongjak a folyosókon, hogy nekem is legyen egy olyan ízlésesen berendezett, minden kényelemmel megáldott vendégszobám, ahová a Konyha készséggel felküldi az angol reggelit. Most is pont ugyanezt éreztem, hogy igen, állnék az Éjszakai Cirkusz órája alatt, járnám sátrak közötti utakat, elvesznék/belevesznék a látnivalókba, hagynám, hogy az illúzió magával ragadjon.

Egy másik síkon így is történt. Ahányszor kézbe vettem a könyvet, annyiszor szakított ki teljesen a hétköznapokból, amire most talán még nagyobb szükségem van, mint egyébként. A varázslat működött, együtt jártam a világot a Cirkusszal, és egy voltam a rêveur-ök közül.

Az Éjszakai Cirkusz egy párviadal története, egy feketének és fehérnek tűnő világ ezernyi színe előtt zajló, parttalan és szabályokat nem ismerő, egymásra épülő, egymásra licitáló és egymásra találó két ember története, amelynek igazából nincs kezdete és nincs vége. Mi csak egy részét ismerjük meg a történetnek, azt, amelyben Celia-n és Marco-n keresztül feszül egymásnak két akarat, de rombolás helyett olyan csodát építenek, amelyre korábban, a korábbi párviadalok során ne volt még példa.

Az Éjszakai Cirkusz nem csak viadaluk helyszíne, hanem egy általuk épített, berendezett, gondozott és végtelenül megszeretett otthon, amely pont annyira egyedi és pont annyira komplex, hogy ezt a sok száz (vagy sok ezer) éves játszmát kizökkentse a megszokott kerékvágásból, és a két mágus gondos rendszerének fogaskerekeit megakassza.

Az Éjszakai cirkusz finom fantasy, visszafogott, szolid, de koherens, nagyon jól működő, végtelen precízen, részletesen megalkotott varázslatos belső világa bőséggel kárpótol minket az akciókért és a szárnyas/pikkelyes/tűzköpő lényekért. Finoman szőtt, gazdag csipke ez a regény, amelynek minden szála szépen elrendezett, az eredmény mutatós, a befejezést várjuk ugyan, de azért erősen sajnáljuk, amikor elkészül a nagy mű.