Megérkezett a papírpalack!

Igen, igen, igen!

Ahogy már korábban írtam, kicsit tartottam tőle, hogy a tavalyi év, a pandémia visszalépést okoz a nagyvállalatok karbonsemlegességért folytatott munkájában, de úgy tűnik, hogy szerencsére tévedtem, és amíg az oltásokat fejlesztették a világ laborjaiban, addig más laborokban alternatív megoldások sora született meg, hogy ne égessünk fel minden számunkra fontosat.

A Coca-Cola mai bejelentése is újabb reménnyel töltött el, a cég nem kisebb bejelentéssel szolgált, minthogy megszületett a várva-várt papírpalack, és ami a legszebb a történetben, magyar piacon fogják tesztelni.

A Coca-Colával együttműködő dán Paper Bottle Company által kifejlesztett technológia célja olyan 100%-ban újrahasznosítható palackok létrehozása, amelyek fenntartható eredetű faanyagból készültek, bio alapú béléssel, amely alkalmas folyadékok, így szénsavas és szénsavmentes italok, szépségápolási termékek és más mindennapos fogyasztói termékek tárolására. A jelenlegi prototípusban egyelőre a papírborításon túl a bélés és a kupak újrahasznosítható műanyagból készül, de természetesen a  végső cél egy olyan palack előállítása, amely bélésében sem tartalmaz műanyagot és teljes mértékben újrafeldolgozható papírként.

adez_PAPER_BOTTLE

A Coca-Cola azért biztonsági játékos (ami nem baj), megtalálta azt a szegmensét a kínálatának, amely a legalkalmasabb ennek a technológiának a bevezetésére, és amelynek vásárlóközönsége jó eséllyel a legfogékonyabb a környezetkímélő megoldásokra: a növényi italokat magában foglaló márkáját, az Adezt.

A papíralapú palack még nincs jelen a piacon, de nyár elején érkezik, és a Kifli.hu együttműködésében, a szolgáltatáson keresztül lesz megrendelhető az ilyen csomagolásban lévő termék.

Remélem, hogy a teszt a lehető legnagyobb sikerrel fog járni és mire kettőt – na jó, hármat – pislantunk, addigra már ezekben az újrahasznosítható, elképesztően mutatós papírpalackokból isszuk a kedvenc italainkat is.

 

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Kutya a háznál: Mire érdemes odafigyelni az örökbefogadást követően?

A járványügyi helyzet hatására egyre többen fontolják meg a kutyatartást, azonban már az első időszaktól kezdve érdemes a kedvencet tudatosan nevelni, hogy megelőzzük a problémák, köztük a szökések és szeparációs szorongás kialakulását. Vámosi-Nagy Nóra, a Hozz ki többet a kutyádból vezető oktatója megosztott néhány hasznos tanácsot azzal kapcsolatban, hogy mire érdemes odafigyelni a befogadást követően. 

Alakítsunk ki rutint! 

Egy négylábú befogadása a kutyának és a családnak is nagy esemény, és alapvetően arra kell készülni, hogy egy évtizedre szóló társ szegődik mellénk, akivel eleinte meg kell ismernünk egymást. Érdemes elsőként kialakítani egy menetrendet, ami segíti az összeszokást. Készüljünk fel, hogy a kezdeti időszakban több odafigyelésre, energiára és türelemre lesz szükségünk. 

Az állat személyiségétől függ, hogy mennyi és milyen típusú program az ideális. Ha nem fárasztjuk le, akkor elkezdi levezetni a felesleges energiáit, például megrág tárgyakat vagy egyéb károkat okoz. Tévhit, hogy a kertben élő kutyákkal kevesebbet kell foglalkozni: ők is ugyanúgy igénylik a személyes kapcsolatot, játékokat. Ha magukra maradnak, egy idő után a kert nyújtotta élmények és szagminták unalmassá válhatnak, ilyenkor a kerti négylábúak felfigyelhetnek a kerítésen túl található érdekességekre. Egy korábban gazdátlan kutya akár meg is kísérli a szökést, ha pedig pozitív tapasztalatok érik a külvilágban, hajlamos rendszeresíteni ezt a rossz szokást. Ennek elkerülése érdekében a kutyákat fizikailag, és szellemileg is foglalkoztatni kell, és az ösztöneiket is figyelembe kell venni, amelyre jó megoldás lehet a sétáltatás, a játékok és a tréningek is. Ettől függetlenül nem érdemes mindenhova magunkkal vinni, hiszen a közös időtöltés mellett számára is ugyanolyan fontos, hogy legyen olyan napszak, amikor egyedül van, pihenhet. 

Biztonságos sétáltatás 

A kutyák életének elengedhetetlen része a rendszeres sétáltatás, ahol amellett, hogy a gazdájával tölthet időt, megismeri a környezetét és számára fontos igényt elégít ki: új szagokat fürkészhet. Menet közben figyeljünk oda a jelzéseire: mi az, ami nehézséget okoz – szükség esetén érdemes oktató segítségét is kérni. 

Akár városban, akár erdőben sétálunk, ne feledkezzünk meg a pórázról, hiszen számos olyan tényező van – például a városban a forgalmas utak, járművek, ismeretlen zajok vagy akár maszkos emberek, erdőben az illatok mellett az előbukkanó vadak is kockázatot jelentenek – amelyek megijeszthetik, balesetet okozhatnak. Ha kutyánk még nem volt ilyen környezetben, fokozatosan szoktassuk hozzá, figyelve rá, hogy pozitív élményei legyenek. A biztonságos szabadtéri sétához, játékhoz a segítségünkre lehet a Telenornál kapható Telenor Track tarifa mellé választható, nyakörvre fűzhető, Blaupunkt GS02 nyomkövető eszköz és a hozzá tartozó alkalmazás, amellyel a mobilunkon folyamatosan láthatjuk, hol tartózkodik a kutyánk. Emellett akár egy virtuális kerítést is beállíthatunk a környéken, amit ha átlép a négylábú barátunk, a telefonunk azonnal jelzi – így, ha véletlenül elkóborol, könnyen megtaláljuk. 

Kerüljük el a szeparációs szorongás kialakulását! 

A járványügyi helyzetből adódóan manapság több időt töltünk otthon, állandó jelenlétünkhöz pedig gyorsan hozzászokik a kedvencünk, ezért ha hirtelen hosszabb időre otthon hagyjuk, szorongással töltheti el az egyedüllét – ennek sokféle jele lehet, a sírástól kezdve a rombolásig. Miután a kutya már beilleszkedett a családba, érdemes elkezdeni hozzászoktatni az egyedülléthez: amikor otthon vagyunk, akkor se tartózkodjunk folyamatosan egy térben; legyenek olyan fix időszakok, amikor másik helyiségben pihen. Eleinte csak rövid időszakokra hagyjuk magára, és ezt apránként növeljük. Ezeket lehetőleg akkorra időzítsük, amikor a kutyát lefárasztottuk, például sétákat követően. Amikor elhagyjuk az otthonunkat, szokatlan lehet kedvencünknek a hirtelen jött csönd, ezért érdemes akár az ismerős zajokat (például zenét) bekapcsolva hagyni. Emellett egy gazdához tartozó tárgy, vagy gazdi illatú ruhadarab is nyugtató hatással lehet rá. 

Szeparációs szorongás rövid idő alatt is kialakulhat, akár pár otthon töltött hét vagy kutyánkkal közös nyaralás után. Ennek elkerülése érdekében kezdettől fogva tartsuk a napi rutint, így a kutya számára nem lesz nagy különbség a között, ha otthon vagyunk, vagy éppen dolgozni mentünk.

bunkoYolan

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Ab ovo – tojások a TikTokon

Mint tudjuk, minden a tojással kezdődik, így nem meglepő, ha a kamaszok főzőtudományának gazdagítását is innen tervezi indítani a Tojásszövetség. A 2019 óta működő iskolai kampány a pandémia okán most átköltözött az internetre és a korosztály megkerülhetetlen felületén, a TikTokon keresztül mutatja be, hogy milyen pofon egyszerű egy vagy több tojás felhasználásával teljesértékű ételt készíteni.

A kamaszok jelentős része az online oktatás okán még többet van egyedül otthon, mint eddig. Nem minden szülő van home office-ban, a védeni kívánt nagyszülőket sem lehet most befogni, így egyáltalán nem baj, ha ez a korosztály is megismerkedik az alapanyagok jolly jokerével, a tojással. Ezt célozza most a Tojásszövetség, amely meg is találta az ehhez legjobban illő platformot és azokat a szereplőket, akik ezt a korosztályt hitelesen tudják képviselni.

tojas_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Merre tovább? – Pályaválasztási konfliktusok kezelése

Bár a Nőkkel még van néhány évünk, hogy ráforduljunk erre a célegyenesre, de ami késik, az ugyebár már holnap kopogtat az ajtón, így sosem árt a témában olvasni.

Ez a pandémiás időszak szerintem a pályaválasztásnak sem használ, hiszen a gyerekek az 50 órás közösségi szolgálat során is sok inspirációt gyűjthetnének, illetve a nyári munkákkal megtapasztalhatnák, hogy mi az, ami vonzza őket és melyik az a feladat, amelynek elvégzésének gondolatától is kifutnak a világból.

Sokgenerációs értelmiségi család sarjaként személy szerint pártolom a továbbtanulást, sőt az élethosszig történő tanulás híve vagyok (még magam előtt is látom az iskolapadot, ha a Nők önálló életet kezdenek), nem feltétlen képzelem itt a felsőoktatásban töltött éveiket és egyáltalán nem kívánom megszabni, hogy milyen irányba orientálódjanak. Mivel vészesen öregszenek a Nők így természetesen azért már nálunk is visszatérő beszédtéma a felnőttkor, a tanulás és a diploma utáni élet, de jelenleg még az útkeresés szépséges, álmodozó fázisában járunk, ahol szinte minden lehetségesnek tűnik. Nincsenek meg nem ugorható kihívások, és azt is próbálom tudatosítani bennük – a saját példáinkon keresztül – hogy az egyetemi szak nem feltétlen pecsételi meg a sorsunkat egy életre, vannak hivatások, amelyre az ember később talál rá.

Nem irigylem azokat a gyerekeket és az őket körülölelő családokat, amelyeknek a pandémia ideje alatt kell meghoznia a továbbtanulással kapcsolatos döntéseit, de íme, néhány jó tanács:

Miért menjek egyetemre?

Sok szülő már az előtt egyetemi továbbtanulásra szánja gyerekét, hogy erre bármilyen hajlandóságot látott volna. Erre természetes reakció lehet a szembeszegülő, „csakazértse” hozzáállás egy tinédzser részéről. „Érdemes belegondolnunk abba, hogy szüleink gondoskodóan, jóindulattal terelgetnek minket, hiszen nagy tapasztalat áll mögöttük, amire elképzeléseiket, elvárásaikat építik. Azt látják, hogy ha továbbtanulunk, több lábon fogunk állni: egy egyetemi képzés nem azt jelenti, hogy a tanult szak lesz az egyetlen opciónk a jövőben, sokkal inkább megnyithatja előttünk a lehetőségeket különböző területeken, ahol később majd elhelyezkedhetünk.” – mondta el Tapolyai Emőke. A pszichológus szerint a fiataloknak érdemes kikérni a szülők véleményét és nyitottan, dac nélkül meghallgatni a javaslataikat, elképzeléseiket. „Beszélgessünk velük, hogy kiderüljön az elképzelésük mögötti motiváció, aminek megértése mindkét felet segíti a döntésben.”

Mit tegyek, ha nem az a szakma érdekel, amit a szüleim kinéztek nekem?

A szülők és a diákok között gyakori vitatéma az intézmény kiválasztása is, hiszen a bevett forgatókönyv szerint a megfelelő felsőoktatási intézmény jelentheti a belépőt a munkaerőpiacra. Sok szülő – saját tapasztalataiból kiindulva – aggódik gyermeke jövője, megélhetése miatt, ez a szempont azonban a fiatalok szemében még nem ennyire hangsúlyos. Tapolyai Emőke szakmai tanácsa az, hogy mivel a pályaválasztáskor a gyermek életéről van szó, az ő szemszögéből kell megvizsgálni a kérdést. „Egy fiatalnak abba az irányba érdemes elindulnia, ami őt motiválja, érdekeli. Ne felejtsük el, hogy a sikeres felvételit követően több éves tanulás, majd további több évnyi gyakorlás és munka következik, amihez kitartás szükséges, a kitartáshoz pedig elengedhetetlen a motiváció és a jól látható jövőkép.” – teszi hozzá a pszichológus.

Mit tegyek, ha nem hisznek bennem a szüleim?

Sok esetben nem az az alapprobléma, hogy a diáknak nincs elképzelése a továbbtanulását illetően, hanem pont az, hogy nagyon is van – azonban tanárai, szülei nem fűznek e tervhez sok reményt. Ez azt eredményezheti, hogy a fiatal már azelőtt elveszíti a motivációját, hogy kipróbálhatná magát az adott területen, mondván, hogy nem való hozzá. Tapolyai Emőke szerint az önismeret elengedhetetlen a sikerhez, ennek azonban részét képezi az a külső ismeret is, amit mások látnak belőlünk. Érdemes ezeket a visszajelzéseket is figyelembe venni egy döntés mérlegelésénél. „Ha nem hisznek benned, érdemes megkérdezni őket, hogy vajon mit látnak, tudnak, amit te nem. A kapott információt vesd össze a saját meglátásaiddal, és úgy mérlegelj. Ha viszont valami igazán motivál, menj és szerezd meg, tarts ki!” – mondja bíztatóan a szakember.

Mit tegyek, ha anyagi akadálya van a továbbtanulásomnak?

Ha a motiváció és a vágyott szak is megvan, a továbbtanuláshoz viszont nincs elegendő forrás, akkor sem kell kétségbe esni. Ha valóban szeretnénk elérni a kitűzött célunkat, kezdjünk el nyomozni a témában: különböző pályázatok, támogatási lehetőségek segítségével megvalósulhat a tervünk, csak kitartás és leleményesség szükséges hozzá. Mindemellett ott a munkavállalás lehetősége is – sok fiatal dolgozik a tanulmányai mellett részmunkaidőben. „Ha tényleg fontos neked az a szakma, amit választottál, vállald a vele járó nehézségeket, küzdelmeket is. Ráadásul sokkal inkább a sajátodnak fogod érezni azt, amiért te magad megküzdesz. Amikor megkapod a képesítésedet és azt csinálhatod, amiért harcoltál, amire sok energiát, időt szántál, akkor fogsz igazán kiteljesedni. Szóval lépj és tegyél érte!”

A Budapesti Metropolitan Egyetem háromrészes videósorozatot készített a pályaválasztás kihívásairól, amelyben az érintett korosztálytól beérkezett kérdésekre Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus, felsővezetői coach válaszol. A szülők és diákok kapcsolatával foglalkozó teljes videót és a sorozat további részeit a Metropolitan YouTube csatornáján tekinthetik meg az érdeklődők.

Palyavalasztasi_konfliktusok_01

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS