#MindenTortenetSzamit

Bár kutatások nélkül is sejtettük, pontosabban tudtuk, hogy az elmúlt egy év háztartási alkalmazottá tette a nőket, azért az AVON kutatása alapján kirajzolódó kép nagyon elszomorító. Igaz, hogy a világ ma már – bizonyos helyeken – a nemek közötti egyenlőség felé tart, ezek a nemes törekvések szinte azonnal gellert vesznek, ha beüt a krach. Onnantól nincs mérlegelés, a nőket várja a több ezer éves gúnyájuk, amit a család iránt táplált önzetlen szeretetük és a helyzet diktálta sürgetés okán azonnal magukra is öltenek és a saját feladataik mellett vállalják azokat a feladatokat is, amelyet addig az intézmények vittek a vállukon. A világjárvány okozta kényszerű együttlét, a karantén már mint tény is  rendkívül nyomasztó, de nem elég ennek lelki vetületeivel megküzdeni, hiszen a mindennapok is egészen új kihívások elé állítják a nőket.

Ez rajzolódik ki a kutatásból is, ami nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a világjárvány globálisan a nők 92%-ban fokozta a nyomás és a stressz érzetét, és 41%-nak csorbult az önbizalma a kijárási korlátozások következtében.

Úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány akár évtizedekkel is visszavetheti a nemek közötti egyenlőségért vívott harcot, éppen ezért, hogy erősítést adjon a jelen helyzetben élő nőknek, az AVON útjára indította a My Story Matters – Minden történet számít kampányát, amelynek keretein belül a járvány miatt kialakult nehézséges kezeléséhez az emberek összefogását hirdeti.

Mi, nők képesek vagyunk egymás történeteiből erőt meríteni, tapasztalatokra szert tenni. Ezek a történetek csökkenthetik a szorongást és az önbizalomhiányt. A történetekből meg világszerte akadnak. A My Story Matters oldalán a világ bármely pontjáról megosztott történeteket elolvashatjuk, sőt mi magunk is megoszthatjuk a közösséggel a magunk történetét.

Osszátok meg ti is a saját inspiráló történeteteket, amivel nem csak az olvasóknak adhattok ihletet, megerősítést, hanem az AVON segítségével – aki minden egyes történetet egy dollárral honorál – támogathatjátok a nők jogaiért küzdő szervezeteket.

Íme, az én történetem.

avon_story

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Ne mások mondják meg, hogy vagy szép!

Szülőként az ember ezt tanítja. Hogy mindenki lelje meg önmaga az értékeit, képes legyen magát reálisan szemlélni és szeretni. Az önazonosság és a magabiztosság kéz a kézben járnak, ha a tükörképünk olyan, amilyennek magunkat gondoljuk, akkor létre jön a nagy csapat az énjeink között és ide nekünk az oroszlánt is!

Igen ám, de mindaz, amit mi tanítunk és példaként mutatunk, az első reklámokkal vesz gellert, amelyek rögtön léket vernek az épp hogy csak épülő kis csónakokba: hamis ideákat mutatnak és a szépség általunk tanított definícióját pillanatok alatt eltörlik, helyébe valami elérhetetlen, örök sóvárgásra késztető választ adnak.

Szerencsére a 21. században ezek a bálványok is szépen lassan ledőlnek. A cégek belátják, hogy egy olyan generáció nő föl éppen, ahol már a szülők egy része is ellenállt a csábnak, és képes volt átértékelni a világhoz, a márkákhoz való viszonyát, annak függvényében, hogy az hogyan kommunikál velük és róluk.

Éppen ezért öröm azt olvasni, hogy az Unilever a héten bejelentette, hogy új Pozitív Szépség (Positive Beauty) nevű programjának részeként elhagyja a „normál” szót minden szépség- és testápolási márkájának csomagolásáról és reklámjaiból.

A Pozitív Szépség számos fontos vállalást, fellépést határoz meg az Unilever szépség- és testápolási márkái, a Dove, a Lifebuoy, az Axe vagy a Rexona számára. Mindez a szépségről alkotott elképzelés valós szabadságát vetíti előre, amely elfogadó és nem mellesleg fenntartható.

unilever2

A „normál” szó elhagyásáról szóló döntés egyike annak a számos lépésnek, hogy megszűnjön a szépségideálok hagyományos értelmezése, a diszkrimináció, és a szépség egy sokkal demokratikusabb definíció mentén épüljön be a társadalomba.

Az Unilever tudja, hogy márkáin keresztül az ő felelőssége is a káros normák és sztereotípiák leküzdése, illetve a szépség tágabban értelmezett, sokkal befogadóbb meghatározásának kialakítása.

A szó elszáll…

A „normál” szó elhagyása mellett az Unilever ezentúl a digitális eszközök garmadájával sem él, amellyel naponta szépül minden insta sztár és ölt Barbie alakot. Ezentúl a  márkahirdetéseiben nem módosítja digitálisan a modellek testformáját, méretét, arányát vagy bőrszínét, sőt növeli azoknak a hirdetéseknek az arányát, amelyek különböző alulreprezentált csoportokból származó embereket ábrázolnak.

unilever3

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Nemzetközi díjeső: taroltak az Ilcsi kozmetikumok

Ilcsit pontosabban Ilcsi nénit senkinek se kell bemutatni, még én is élénken emlékszem gyerekkoromból arra, ahogy kedvesen, lelkesen és közérthetően mesél a kozmetikumairól, a bennük rejlő füvek erejéről. Az út, amit megtett 1958 óta az Ilcsi natúrkozmetikum család igazán dicséretes, megőrizte hitelességét, képes volt fejlődni és ma már nem az egykori hiánygazdálkodás egy szerencsés termékét látjuk benne, hanem egy világszínvonalú brandet.

Ezt erősítette meg a mostani díjeső is, hiszen az Ilcsi natúrkozmetikumok öt díjat is bezsebeltek a világ legjelentősebb, természetes, etikus és fenntartható kozmetikai brandjeinek megmérettetésén, a The Beauty Shortlist & Wellbeing Awards-on.

A teljes mértékben független, tizenegy éve útjára indított megmérettetés 2017-ben vált nemzetközivé. Mára már 39 ország termékei vesznek részt a tesztelésen. Az idei fordulóban az Ilcsi korábbi sikerei mellett további három készítményét is díjazták: nyert a természetes eredetű, innovatív hatóanyagokkal felturbózott Rózsaszirom Booster Arcápoló, a pektinben gazdag, különleges vízmegkötő tulajdonságokkal rendelkező virágból kivont Rózsa Zselé, valamint a Buda környéki erdőkben, vadon szedett alapanyagokból készülő 7 Gyógyfüves Pakolás egyaránt a The Beauty Shortlist Awards 2021, Editor’s Choice kategóriában kapott elismerést.

Ilcsi_7_gyogyfuves_pakolas

Az önálló kategóriában elnyert díj ismételten a probiotikum hatóanyagok rendkívüli népszerűségét igazolta a kozmetikai iparban, mivel látványosan csökkentik a ráncok vonalait és elősegítik a bőr megújulási folyamatait. Az Ilcsi Probiotikumos Hidratálókrém Cosmos Natural minősített termékének különlegessége, hogy olyan bioösszetevők fokozzák hatását, mint a szőlőmagolaj, a ligetszépeolaj, a bodzavirág, a szeder vagy a tengeri alga.

Az Ilcsi díjnyertes termékei kivétel nélkül professzionális natúrkozmetikumok, azaz szakképzett kozmetikusok használják őket. Az ökotudatos szépségápolás, valamint az otthoni használat térnyerésével a vállalat teljes termékpalettáját elérhetővé tette a webshopjában. A márkára jellemző személyre szabottság és szakmaiság azonban továbbra is érvényre jut: az Ilcsim szolgáltatás keretében a vásárlók ingyenes tanácsadáson vehetnek részt, amelyre a járványhelyzetre való tekintettel online is lehetőségük van.

Ilcsi_Rozsaszirom Booster_02

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Esszenciális olajok: egészséges fejbőr és ápolt haj

A minőségi hajápoláshoz évezredek óta elengedhetetlenek az esszenciális olajak. Nem véletlen, hogy a mai napig fontos szerepük van, a modern kor okozta hajproblémákkal is sikeresen felveszik a harcot.

Miért is szeretjük az esszenciális olajakat?

Mert könnyedén bejutnak a hajszálak mélyebb rétegeibe, hosszan és egyenletesen hidratálják a hajat, jótékonyan hatnak a fejbőrre (tisztítják, nyugtatják és hidratálják), felpezsdítik a fejbőr vérkeringését (hajhullás esetén is hatékonyan segítik annak minimalizálását és serkentik hajnövekedést). Fényessé és illatossá teszik a hajat.

Ezekről a pozitív tulajdonságokról kár lenne lemondani, ezért alkotta meg a Head&Shoulders a Supreme sorozatot, amely egy növényi olajakat tartalmazó hajápoló termékcsalád. a termékekben megtalálhatjuk a legnagyobb kedvenceket, az argán olaj, a kókuszolaj, a mandulaolaj , olíva olaj és avokádóolaj mind azon dolgoznak, hogy a fejbőrünk ne csak korpamentes, hanem hidratált, egészséges legyen.

Az egészséges fejbőr hámrétege háromhetente, havonta cserélődik, az elhalt hámsejtek leválnak a bőr felszínéről. Ez a kis mértékű hámlás természetes, és normális esetben ez a folyamat észrevehetetlen. Korpásodásról akkor beszélünk, ha a fejbőr hámcseréje valamely okból felgyorsul, és a leváló apró bőrdarabkák feltűnővé válnak.

De korpából sem egy van ám! Zsíros, illetve száraz korpát különböztethetünk meg. A szárazság, viszketés vagy irritáció a fejbőr egészségének egyensúlyvesztését jelzi, ami hatással lehet a haj növekedésére is, vékonyabb, erőtlenebb, sérült hajszálakat eredményezhet. Hátterében számos ok állhat; száraz bőr, bőrirritáció vagy -gyulladás, seborrheás dermatitis, allergiás reakciók, pikkelysömör, ekcéma vagy a fejbőrön élő speciális gombafajok megjelenése.

Az új Head&Shoulders Supreme antioxidánsokból bőrápolásból már ismert összetevőkből áll: a korpásodás elleni pirokton-olamin gombaölő összetevő, a hajápoló hatóanyagok és a hozzáadott olajok együttese eltávolítja a fejbőrön található korpapelyhek akár 100%-át. A Supreme formulája mélyen a fejbőrbe hatol, megnyugtatja a bőrt, és helyreállítja annak egészséges egyensúlyát, valamint hatékonyan kezeli a viszketést, a szárazságot és a hámlást, táplált, hidratált hajat eredményez.

h&s

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS