You are here: Home > Könyvről > Bauer Barbara: Most élsz

Bauer Barbara: Most élsz

Máté Péter nem az én hősöm. Pont annyival születtem később és pont olyan zeneileg is konzervatív környezetben nőttem fel, ahova ő – tudatosan – nem ért el. Egészen az első tehetségkutatókig nem tudtam a dalait archoz, tragikus sorhoz kötni, amíg a nemzedékem néhány feltörekvő énekese meg nem látta a szépséget a dalaiban és úgy interpretálta, hogy hozzám is eljussanak.

Máté Péter a földim. Egészen közeli, négy utcára nőttünk fel, más-más évtizedekben bandáztunk a Krisztina téri templom tövében és más-más időszakban szerettük a Déryné fagylaltját, de a templom melletti sárga keramitok mindkettőnk léptét őrzik.

Amikor már arc is társult a dalokhoz, akkor a konferansziék elcsukló hangja, lesütött szeme, sóhajai mind előrevetítették azt a drámát, amit nem ismertem, de valahogy annyira szerves részét képezte az életművének és a dalainak, mintha ezek nélkül a sóhajok nélkül fel se lehetne konferálni azokat a számokat.

Máté Péter nekem kicsit most a magyar Elton John-nak tűnik. A gyertyát két végén égető, disszonáns, extravagáns őstehetség, akit a saját korlátai nem engednek olykor szárnyalni. Persze Eltonnak nem kellett a rendszerrel is megvívnia, ezt a pluszt, az örök vívódás egy másik remek forrását a központosított ízlés urai biztosították Máté Péter számára.

Bauer Barbara könyve izgalmas, nagyon plasztikus képekben beszéli el a számos hendikeppel induló kisfiú történetét, mellétéve az Asszonyt, a Családot, megmutatva a kor kultúrpolitikáját, a TTT mindent megosztó és elosztó rendszerét, amelyben szabadnak lenni azért nagy mutatvány volt, de úgy tűnik Máté Péternek a maga módján mégiscsak sikerült.

A könyv közelebb hozta az egész korszakot, lehetőséget teremtett rá, hogy a nagy és olykor semmitmondó sóhajok helyett a dalokat önmagukért tudjam értékelni, ne lengjen mögötte az a furcsa, elmúlni nem akaró gyász, ami akár helyénvaló is lehetne, ha nem valami helyett, hanem mellett kapna szerepet a művész méltatásakor.

Bauer Barbara könyvét javaslom az olyanoknak mint én, akik számára a kedvelt és ismert dalok mellett sok a fehér folt, azoknak, akik már nem éltek a szocializmus remek évei alatt, és a krisztinavárosiaknak, akik talán nem is tudják, hogy Petőfi gimi falai között volt egy srác, aki olyan időtálló dalokkal ajándékozta meg a világot, mint a Most élsz.

bauer_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.