MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Végre Budapestre is megérkezett a valódi plázs-hangulat, a BudaParton helyet foglaló új  oázis nappal a tiszta, hűs vízben való fürdéssel csábítja vendégeit, este pedig különböző kulináris élményekkel vonzza őket a partra. 

Az öböl vize kifejezetten tiszta annak köszönhetően, hogy a folyó folyásirányával ellentétes irányba ágazik le, így természetes szűrőként működve szűri a Duna vizét, plusz pont, hogy a sodrás sem túl erős, így attól sem kell tartanunk, hogy elvisz minket az ár.

A hely az elmúlt években elképesztő karriert befutott SUP-nak is pont ideális, így a strand megálmodása közben szép lassan a SUP-bérlés is felkerült a Sho Beach listájára. Természetesen a SUP mellett számos más szórakozási lehetőséget kínál a part, egyéb stradjátékokat is bérelhetünk, – Sheldon után szabadon – kipróbálhatjuk az óriás Jengát vagy keríthetünk egy tollas készletet és azzal üthetjük el az időt a parton. 

A beach szolgáltatásai között kiemelkedő minőséget képvisel a gasztronómia, többféle egység kínálja magas minőségű fogásait a parton pihenőknek, a Mák kitelepült foodtruck-ja is jól példázza, mint gondolnak a Sho Beachen a minőségi street food, akarom mondani beach food kínálatról. 

A könnyed hangulatú, de minőségi jelleget erősíti a hely design-ja. A strandon található két úszóház remekül harmonizál a part természetes jellegével, füves területei, az öböl megnyugtató vize összhatásában jól hozza azt a fajta hygge életérzést, amit ebben a rohanó világban mindannyiunknak érdemes nyaranta legalább egyszer – de inkább többször – megtapasztania.

Persze nem csak miniszünidőkre kitűnő választás a Sho Beach, munka után is érdemes erre kanyarodni, hiszen a beachbár teraszán ücsörögve, koktélozgatva, egy-egyet merülve is zárhatjuk bármelyik nyári hétköznapunkat.

Idén Tokió ad otthont az Olimpiának, a világ legnagyobb sporteseményének, mostantól két hétig minden szem Japánra szegeződik. Tokió megértése, felfedezése nem csak helyben lehetséges, az eseményt követő milliók számára Japán közkedvelt sörmárkája, az Asahi próbál utat nyitni ebbe a sajátos világába, megmutatván a város sok esetben még nem ismert arcát. A “Fedezd fel Tokiót” kampány során az ázsiai főváros modern arca, eddig ismeretlen oldala tárul fel a fogyasztók előtt. A kampány keretein belül, négy kisfilm formájában ismerhetjük meg azok munkásságát, akik újításokat és valódi áttörést hoztak ebben a végletekig hagyományosnak gondolt kultúrában.

Hagyományos japán falatkák az időjárásra hangolva
A Cyber Wagashi, a tokiói székhelyű start-up az ételekkel való kapcsolatunkkal játszik, az ízek, illatok és textúrák digitális kommunikációjától kezdve a DNS-specifikus szusin át, a különleges időjárási viszonyokra emlékeztető ízvilággal bíró édességekig. A Roppongi-hegységben található Cyber Wagashiban a vásárlók éghajlati és légköri adatok alapján készült édességeket rendelhetnek, megkóstolhatják a tokiói éjszakai égboltot, esetleg dönthetnek úgy is, hogy ciklonokat, záport vagy éppen hóviharokat esznek.

Kimonó a keleti és a nyugati divat határán
Yusuke Ono a modern Japánt testesíti meg, nem kötődik a konvenciókhoz vagy a hagyományokhoz, és mindig a jobbítás felé törekszik, magabiztos, játékos és lendületes stílusával. Tokiói luxusszabósága a hagyományos japán viselet, a kimonó új megközelítését fejlesztette ki. A fiatal, határozottan japán ízlésű, de a párizsi, nápolyi és firenzei műtermekben tanult, a vintage és a testreszabott darabokat egyaránt nagyra értékelő Ono népszerű kimonómárkája az Anglofilo nevet viseli.

Hagyományos vendéglátás modern köntösben
Japánban a vendéglátásnak mélyen gyökerező kultúrája van, amely a sadōban, a klasszikus teaszertartásból ered. Ez az omotenashi, ami azt jelenti, hogy az elszállásolás során teljes szívvel gondoskodnak a vendégekről. Ez a kifejezés lényegében az ország mikrokozmoszát sűríti magában. Hoshinoya, Tokió legkifinomultabb szállodája ebben a hagyományos japán vendéglátásban gyökerezik, de a modern korban fejlődik tovább, ahol a szakképzett kezek és a szorgalmas emberek, a vendégeskedést egyedülállóan japán élménnyé teszik.

Bonsai, nem csak az idősek művészete
Masashi Hirao Japán egyik legfiatalabb bonsai mestere. A legnagyobbak között számontartott mestertől, Saburo Katótól tanulva szerezte meg szakmája alapjait. Az első négy évben Kato nem tanította meg neki, hogyan kell metszeni, drótozni vagy bonsait ültetni. Hirao inkább azt tanulta meg, hogyan álljon a bonsai mellé, hogyan érezze a bonsai jelenlétét és hogyan értse meg azt. Mestere öröksége mellett a bonsai mélyen szokatlan kezelése, a hagyományos mesterséghez való egyedi és innovatív hozzáállása minden eddiginél fiatalabb és hűségesebb rajongótábort vonz.

Zsófi számára a palacsinta egészen kis kora óta alkati szer, így nálunk átlag feletti mennyiség sült mindig ebből a klasszikus édességből. A hagyományos, a magyar háztartásokban fellelhető, a strandbüfékben oly sokszor a végletekig lejáratott, a nagymama lekvárjával viszont verhetetlen vékony tésztás palacsinta mellett azonban más is sült a konyhánkban. Előszeretettel készítettem blinit, amerikai palacsintát, sütöttem szirnyikit, alkottam crêpe-t, sütöttem pongyolában almát vagy épp jemeni palacsintát.

A palacsinta ugyanis internacionális fogás, amelyet sok esetben megpróbálunk kisajátítani, de pont annyira a miénk, mint a kenyér. Azaz van belőle saját verziónk, de a világ számos pontján – a miénkre valamelyest emlékeztető vagy teljes mértékben eltérő – eredményre jutottak és a mai napig boldogok vele.

Mert palacsintázni jó – gondolták az Around Pancake ötletgazdái is, akik a pandémia alatt azon töprengtek, hogy ha valójában nem is lehet kimozdulni, akkor vajon van-e olyan adott fogás, amelyen keresztül be lehet bejárni a világot? A palacsinta több mint 100 arcát mutatta meg nekik, amelyet remek kiindulási alapnak tekintettek ahhoz, hogy ha egyszer helyre áll a világ rendje, akkor itt, Budapesten betekintést adjanak a nagyérdeműnek, hogy palacsinta címszó alatt micsoda színes, gazdag és izgalmas választék található a nagyvilágban.

Az alapkoncepciót tett követte. Az összegyűjtött, több mint százféle palacsinta kivitelezése értelemszerűen nem működött volna, a projektben érezhetően olyan konyha szaktekintélyre volt szükség, aki látja az ötletben rejlő zsenialitást, és olyan rendszerbe tudja foglalni, ami valóban működőképes. Így lett Győrffy Árpád az Around Pancake executive chef-je és így született az a 10 országot felölelő, 14 palacsintát bemutató választék, amely lehetővé teszi, hogy elmélyedjünk ebben a pazar gasztrokultúrális metszetben, mindezt úgy, hogy tökéletes és teljes étkezést kínáljanak a választékban lévő fogások.

Az Around Pancake választéka egyedi. Megtalálni benne a magyar gasztronómia palacsintáit, de mellette ott – többek között – a holland, skót, orosz, dél-amerikai vagy japán palacsinta is.

A finoman fine dining felé hangolt, igényesen tálalt, minőségi alapanyagokból készített fogások mellett magas minőségű kávé, magyar termelőktől érkező prémium szörp, szűrt víz és környezettudatos tálalás teszi teljessé az Around Pancake nyújtotta élményt.

A palacsinták birodalma a város egyik legszerethetőbb pontján, a Nagymező utcai templomnál található, ahol még tetten érhető ennek a pezsgő városnak az egykorvolt nyugalma, a negyed összetartó, kisvárosi volta.

A walkie-talkie lényege a kapcsolattartás. Ez most a hétvégén a Magas-Tátrában be is bizonyosodott. A családi kirándulásunk egyik fix pontjának szántam egy nagyobb túrát, amely eredeti elképzeléseim szerint Zakopane-hoz közel, a Koscieliska völgyben valósult volna meg, illetve a Morskie Oko tengerszemet kívántam felkeresni. Kényelmes, afféle kocatúrázó vagyok, úgy terveztem, hogy a túra egy részét egy 15-20 személyes lovaskocsival tesszük meg, aztán kényelmesen elsétálunk a menedékházig és ott magunkhoz vesszük mindazt, amit a házias lengyel gasztronómia nyújtani képes nekünk.

A terveimet azonban alaposan áthúzta Yolán, a kutya, akit szintén vittünk nyaralni, és aki aktívan nem kedveli a lovakat, illetve a Tátrai Nemzeti Park, amely egyáltalán nem kíván kutyákat látni a területén. A korábbi lehetőségeim kettőre csappantak, ebből a színes választékból került ki nyertesen – az egyébként elképesztően szép – Dolina Chocholowska, a maga közel 20 km-es távjával, amin – a fent ismertetett okokból – nem lehetett lovaskocsival sem rövidíteni.

Az idő nekünk kedvezett, a borúlátó előrejelzésekre fittyet hányó napsütés végig kísérte az utunkat, a lengyelek velünk együtt lelkesen vetették bele magukat a kirándulásba, amire – jól felkészült családként – walkie-talkie-kat is vittünk magunkkal. A kirándulás vizes jellegéhez és az előre beígért égszakadáshoz méltó módon velünk tartottak a Motorola T92 H2O eszközök, illetve a korábbi kirándulásainkon már jól teljesített T82-t is vittünk, hogy mindenkinek jusson eszköz. A lengyel Tátrában a mobil térerő ismeretlen fogalom, így nagyon hamar kézbe is kerültek a rádiók, amelyekkel a család öregebb tagjai tarthatták a kapcsolatot a fitt és fürge ifjakkal.

A túrán nem is az odaúton tettek igazán jó szolgálatot ezek az eszközök, hanem visszafelé, amikor a csapat frissebb fele előrefutott az autóhoz, míg a kutyával nehezített, nyögő férjjel tarkított kétharmad lassabb tempót diktálva távolodott a menedékháztól. Zsófi ugyan gyors ütemben – és számos sértést hátrahagyva – távozott a lassú bandától, de út közben rájött arra, hogy rém unalmas ám egyedül túrázgatni. Így aztán előkapta a talkie-walkie-ját és mint a régi szép időkben, tárlatvezetést tartott nekünk az erdőben lakó Psökről, meg a szörnyPsökről, akik már kihaltak, illetve egy jó darabig felváltva énekeltek az apjával válogatott rémséges slágereket. Hatalmas hegyek között, messze egymástól, mégis együtt haladtunk. Zsófi elől, ahogy a lelkesedése diktálta, mi kicsit cammogósabban hátrébb, ahogy a férjem bírta, de közben szórakoztatták egymást és én is nyugodt voltam afelől, hogy Zsófit mégsem ragadják el a kihaltnak hitt szörnyPsök.

Útközben meglepően sok lengyel túrázónál láttunk adóvevőt, úgy látszik, arrafelé gyakorlottabbak ezen a téren. Bár Zsófi szinte folyamatosan foglalta a frekvenciát, a mi készülékünkön elérhető 16 csatorna és a 121 személyes zajzárkód elegendő volt arra, hogy ne zavarjuk egymást a lengyel túrázókkal. A Motorola T92 H2O legfontosabb tulajdonságát, az IP67 szintű teljes vízállóságot most nem teszteltük, de bátran használtuk a pataknál is, amikor épp vizet merítettünk a kulacsba. Azt azért kipróbáltuk, hogy a rádió alján levő lámpa azonnal világítani kezd, ahogy a készülék vízbe kerül, így valószínűleg könnyebb megtalálni, ha netán elúszna.  Ez a nagyméretű lámpa fehér és piros fénnyel is tud világítani, így sötétedés után akár biciklilámpaként vagy – a hátizsákra csíptetve – biztonsági jelzőfényként is használható. Mi most inkább este vettük hasznát, amikor a sötét kocsiban kerestük Zsófi egyik elhagyott fülhallgatóját. Az akkumulátor jól vizsgázott; annak ellenére, hogy csak félig volt feltöltve, amikor elindultunk, a túra végére csak Zsófié merült le, aki lefelé menet szinte végig mondta és mondta a mesét. Amúgy ha szükség lett volna rá, USB-ről (pl. egy powerbankről) lehetett volna menet közben is tölteni, vagy kis ügyeskedéssel hagyományos elemet rakni bele. Ezen a kis sétán nem volt gondunk a hatótávolsággal, hegyek és fák között haladva is folyamatosan hallhattuk a Psökről szóló mesét, miközben Zsófi már pár kilométerrel előttünk járt. Néha, nagyritkán ugyan „sercegett” egy kicsit, de ha ügyesen forgattuk az antennát, hogy minél kevesebb dolog álljon a rádióhullámok útjába, rögtön kitisztult a hang. A hívóhang szintén remek funkció, a mellettünk elhaladó zajos turisták és lovaskocsik ellenére is észrevettük, ha keresnek minket rádión, igaz, Zsófi kicsit túltolta a használatát, így egy idő után kénytelenek voltunk lehalkítani.

Azt hiszem, ezek az eszközök most már mindig a túrakészletünk részét fogják képezni, hogy a jövőben is tudjunk – a magunk fura módján – közösen kirándulni.