Szörnyen jó énidő – halloween-i újdonságok a Lushtól

A halloween hozzánk úgy 15 éve kopogtatott be, amikor a Nők először indultak – az őszi avart rugdosva – a lakópark többi gyerekével csokit csalni. A mágia működött, nem csak ők szerettek bele ebbe, hanem mi is, és azóta is inkább ebből az irányból közelítek az őszhöz, mint a ködös-hideg-depresszív vonalon. A mosolygós calaverák, a denevérek, vicces csontvázak és a ferde mosolyú tökök ilyenkor elárasztják az otthonunkat. Sütünk szellem alakú kekszet, faragunk tököt, veszünk egy kis csokit az érkezőknek és persze magunknak, mert mi már nem csalunk: a Nők ma már halloweenpartikba mennek, én pedig boldogan ejtőzöm egy szezonális fürdőbombával gazdagított, illatos és színes fürdőmben.

A Lush Halloween kollekciójában számtalan helyes szörny, szellem, vámpír várja, hogy tisztára ijesszen minket. A kínálatban igazi hollywoodi hírességekkel vagy ókori klasszikus szörnyekkel is összefuthatunk. A narancsos, citrusos illatvilág és a szezonra oly jellemző színek és formák bőségéből nehéz választani, de most egy jóféle merítéssel készültem, hogy mi mindennel kényeztethetjük magunkat a szörnyek éjszakáján.

Bubble Lugosi – habfürdő

Lugosi Béla, az egyetemes filmtörténet leghíresebb Drakulája még mindig hódít. A sötétben világító vámpírt csak morzsold el folyó víz alatt, és hagyd, hogy a tömjénolajjal és bergamottolajjal gazdagított habfürdő ellazítson.

Ghost int he dark – szappan

Indiai citromfű és bergamott illatával csábít a leginkább Casperre emlékeztető világító szellemszappan, ami egy picit sem félelmetes, ellenben irányfénynek is remek a kád szélén.

Ghostie – fürdőbomba

Citrusok, citromfű és pattogó cukorka vár minket ebben a fürdőbombában.  Csak dobd be a kádba, hagyd, hogy a színek körbefogjanak és a citrusok illata felélénkítse a szellemedet.

Cyclops – fürdőbomba

Bár Odüsszeusznak meggyűlt vele a gondja, a Lush maracujás egyszemű szörnyét szinte öröm legyőzni. A forró víz a legnagyobb ellensége, gyorsan felolvad benne és csak málnaszín, citrusos illatú hab marad utána. Kubebaolaj és édes vadnarancsolaj gazdagítja a fürdőbomba összetevőit, teszi puhává és hidratálttá a bőrödet.

Blood orange – tusfürdő

A narancsos hangulat jól áll a Halloween-nek, a narancshéjforrázattal, friss narancslével, bio vérnarancsolajjal és a citrusok héjában jelen levő limonén olajjal gazdagított, intenzíven gyümölcsös tusfürdő felpezsdít, végy egy ilyen fürdőt, majd jöhet a halloween-i buli.

lushhallo_v

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Jennifer E. Smith – Greta James, az elsüllyeszthetetlen

Greta harmincas. Egészen meglepően már az évtizede közepén jár, zenei karrierje, „rocksztársága” kicsit konzerválta, de az élet rá sincs tekintettel, elveszti az édesanyját és ennek nyomán pályafutása is gellert vesz. Hogy ez ne legyen elég, a végén ott találja magát egy Alaszkába tartó hajón, összezárva a múltja jelentős szeletével, benne a – szintén gyászával küzdő – apjával, akivel a viszonyuk minden, csak nem felhőtlen.

Jennifer E. Smith regénye az általa jól ismert, biztonságos ifjúsági regények talajáról indít és – valljuk be – nem is nagyon lép le a megszokott mezsgyéről. Bár sokan tekintenek csökkentett irodalomként a fiatalabb generációk számára írt könyvekre, ezek mondanivalója pont olyan mély, ha nem mélyebb néha, mint néhány, már felnőtteknek szánt szépirodalmi mű, csak egy nagyon érzékeny, a hamis hangokra érthetően rosszul reagáló réteget kell hitelesen megszólítaniuk.

Greta James, az elsüllyeszthetetlen

Greta James, az elsüllyeszthetetlen

Ezért is olyan Greta, amilyen. Felbukik, orral áll bele a helyzetekbe, a hangulata a hajóval együtt imbolyog, a mókuskerékben feledni próbáló énje most a gleccserek tövében kénytelen több problémával is szembenézni és azokat feldolgozni.

Közben Greta érzéseit, azok eredőjét, viszonyainak hálóját járjuk végig – a főszereplővel együtt. Az eseménytelenség és a szokatlan események sora, az összezártság és a végtelen szabadság élményének megélése, a régi és az új kapcsolatok egy hét alatt sok mindent segítenek elrendezni Gretában, hogy végre kiléphessen újra a fényre, magánéleti és „munkahelyi” problémákat feldolgozva legyen ereje, türelme a folytatáshoz.

A Greta James, az elsüllyeszthetetlen kedves, finom könyv, nem ezzel váltjuk meg holnapra a világot, de magunk is rendet tehetünk olvasás közben a „belső fiókjainkban”, kicsit újrarendezhetjük a viszonyaink egy részét, vagy csak eltűnődhetünk rajta, hogy mi miért alakul úgy egy-egy kapcsolatunk, ahogy és nekiállhatunk egy finomhangolásnak.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Lámák végveszélyben – Llamageddon

Társasozni jó. Főleg az utóbbi években vettem magamon észre – mióta a mobil jóvoltából a valóság kérlelhetetlenül örök társunkká szegődött -, hogy még nagyobb szükségét érzem a jó könyveknek és társasjátékoknak, amelyek segítenek lassítani, egy párhuzamos vagy teljesen független univerzumba vinni.

Vannak nagy kedvenceink, amikkel már szinte vakon is képesek vagyunk játszani, de néha jól jön a vérfrissítés, kellenek az új ötletek, friss impulzusok, eddig ismeretlen világok, amelyek, adott esetben csak a mi megmentésünkre várnak.

Győrfi Zoli új társasjátékában, a Llamageddonban a lámákkal csúnyán elbánt az a anyatermészet, és itt nem a köpködésre való hajlamra és az irgalmatlan nyakra gondolok. Békés kis világukat egy aszteroida fenyegeti, amely záros határidőn belül be is fog csapódni boldog mindennapjaik közepébe, így nincs más lehetőség, a nyugodtan kérődző kolónia működőképes űrhajót fabrikál és megindul a lottó, hogy ki az, akinek feltétlen el kell hagynia a lakhelyét és oda kell jutni a kolonizálásra szánt Marsra, hogy a lámák számára a legjobb legyen.

Lámának lenni nem mindig könnyű

Lámának lenni nem mindig könnyű

A lámák szakmai múltja, szaktudása igen szerteágazó, az esküvőszervezőtől, a masszőrön át az elméleti fizikusig mindenki képviselteti magát a társadalmukban, és nekünk, a játékosoknak az a dolgunk, hogy az általunk képviselt lámák számára a legcsillogóbb CV-t tegyük össze. Azaz olyan kortesbeszédet tartsunk, amely meggyőzi a többi játékostársunkat arról, hogy a mi lámánk szaktudása, személyisége egyszerűen nélkülözhetetlen az út során, az út sikerességét figyelembe véve, valamint a kolonizáció is csak és kizárólag vele lehet sikeres.

A lámák azonban fifikásabbak, mint gondolnánk. Személyiségük egy oldalát rejtve tartják, a felszín alatt meghúzódó kis titkaikkal befolyásolni tudják a játék végkimenetelét, ki tudnak penderíteni már a tutiban ülő lámákat az űrhajóról és újabb székeket tudnak az utolsó utáni sorba fabrikálni, hogy még több honfitársuk menekülhessen meg a végítélet elől.

Titkos láma-attribútumok

Titkos láma-attribútumok

A Llamageddon nagyon helyes, szórakoztató társas, alapvetően nagyfokú marketingre való hajlamot igényel, annak szuperlatívuszokban mért jellemzéseivel, nagyotmondásával, lehengerlő voltával. Hiszen a meggyőzés a cél, hogy az általunk a megfelelő titkos személyiségjegyekkel felruházott láma, afféle trójai patásként felkerülhessen a hajóra és tovább bonyolíthassa a lámák – pillanatnyilag amúgy sem túl egyszerű – életét.

A napsütötte Toszkánából csak a lámák menekültek, de nyomós okuk volt rá

A napsütötte Toszkánából csak a lámák menekültek, de nyomós okuk volt rá

Nagyjából 10 éves kortól ajánlott, minimum 3 játékos kell hozzá, de szerintem jobb feltornászni a számot ötig, ott már sokkal több a lehetőség, a háromfős játéknál olyan konszenzusos helyzetekbe kényszerül az ember, amire egy láma csak jó nagyot köpne.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Stanley Tucci – Életem az ételeken át

Stanley Tucci könyve afféle memoár, de sokkal inkább anekdoták finom, laza, majdnem kronológiába szedett szövedéke, amit áthat az olasz lét, az itáliai gyökerek, a világpolgári lét, megérint Hollywood, amiben finoman ott az elmúlás felett érzett szomorúság, minden megélt pillanat öröme és az a fajta pedantéria, amelyet Monk fejlesztett tökélyre. Tucci könyve kedves, őszinte lenyomata egy önazonos, picit nárcisztikus és leheletnyit kényszeres ember életének, amit megérintett a világhír, de a benne dolgozó belső törvények sok esetben megvédték annak árnyoldalától és segítettek abban, hogy az anyagi javait a lehető legcivilebb módon megélje.

tucci_v

Az élettörténet hasznos adaléka számtalan recept, amelyek jelentős része rendkívül egyszerű, zsenialitását a helyi alapanyagok adják, így igazából a könyvvel utazni kell, ha lehet, akkor Itáliába. A történetekbe ágyazott fogások leírása mindenütt jól követhető, látszik a gyakorlat, a szakácskönyvek és az itáliai sorozat rutinja azon, ahogy papírra kerülnek.

Aki Tucci filmtörténeti munkásságát, színházi és filmgyári pletykákat, kis színeseket vár a könyvtől, az csalatkozni fog, itt ugyanis főszerepbe kerül a család, az étel és az élet. A többi meg – ahogy Tucci többször is megjegyzi – mellékes.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS