MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A múltkorában belefutottam egy cikkbe a neten, amelyet el se kellett olvasnom, a cím és lead bőven elég gondolkodnivalót adtak. A cikkhez társított képen egy frottírköpenyben ácsorgó kissrác volt látható, mellkasához szorított társasokkal és könyvekkel és a cikk az hivatott feszegetni, hogy a mi gyerekkorunkban a nyár a lassan folyó prücskörészéről szólt.

És valóban.

Emlékszem, heteket töltöttünk a Lukácsban és a Rudasban, apám szobájának ablakából pöktük kifelé a cseresznyemagot, remélve, hogy egyszer fává cseperedik, társasoztunk, kártyáztunk, és ha éppen egyik sem zajlott, akkor a lakás valamelyik – eldugottabb pontján – olvastam. Durrellt, hangosan nevetve, időként elmélázva, lelki füleimmel hallani véltem a kabócákat, a görög meleg helyett a budai nyárból szippantva nagyokat.

Durrell könyvei valamikor, a Vidám könyvek sorozattal jelentek meg az otthonunkban, nem tudom, hogy ki, mikor és milyen indíttatásból tett szert rájuk, de hamar számfülesre olvastuk őket és olyanná vált Mama és a díszes kompániája, mintha csak egy baráti család lenne, akinek a viselt dolgait, egy-egy kávé felett, a Rudas napozóteraszán újra és újra elővéve áttárgyaltuk vagy nemes egyszerűséggel a kedvelt passzusainkat felolvasgattuk egymásnak.

Így alakult, hogy a legelső görög utunk végén Korfun kötöttünk ki. A szabad utazás csodáját – egy kalandos itáliai utat követően – itt éltük meg, először találva szembe magunkat a görögökkel és a görög mentalitással, azzal a békés ráérősséggel és nagyvonalú nemtörődömséggel, amit már Durrell is olyan zseniálisan megírt. Nem tudom, hogy mennyire estünk volna szerelembe mindezzel, ha nincsenek meg az irodalmi előzmények, de így, fogékony talaja hullott a görög lazaság, az azúrkék ég alatt vibráló tájban elszórt villák képe, a helyi konyha egyszerűségének tagadhatatlan bája és érdemei: elvesztünk a görög létbe.

A következő 10 évben sorra jártunk minden valamirevaló görög szigetet, a bőröndünkben pedig mindig ott lapult legalább egy Durrell könyv, hogy meglegyen az autentikus hangulat. Aztán a férjhezmenetellel és a Nők érkeztével megszakadt a görög zarándoklat, de Durrell korfui történetei iránti lelkesedésem megmaradt, így amíg a kortársak jelentős része a korcsoportjuknak megfelelő, kicsit bugyuta történetekre ringott álomba, addig a Nők együtt utazták be a szigetet Gerryvel és Rogerrel.

Durrell könyveit nem csak a belőlük áradó humor, szeretet és napfény teszi varázslatossá, hanem időt adnak arra, hogy ha csak néhány óra erejéig, de visszakapjuk azokat a végeláthatatlanul hosszú, prücskörészős, gyerekkori nyári napokat, amelyhez – a nyaralásokon – mindig hozzátartozott a család számára írt képeslapok felkutatása, megírása, majd az utolsó nap, utolsó pillanatában történő feladása is.

Szabados Ági Nincs időm olvasni kihívás keretében idén júliusban nem kisebb célt tűzött ki elénk, mint – hogy az a digitális világból kicsit kiszakadva – újra képeslapon számoljunk be a velünk történtekről, egy színes fotográfiát átutaztatva a világon tegyünk tanúvallomást a címzetteknek, hogy fontosak számunkra.

Éppen ezért Gerald Durrell klasszikusát most a Libertine Könyvesboltban és a Libertine webshopjában ajándék képeslapokkal lehet beszerezni. A kezdeményezéshez a közös könyv, illetve az e havi témába tartozó – egy regény, amely népszerű nyaralóhelyen játszódik − kötet olvasásával, valamint természetesen képeslapküldéssel lehet csatlakozni a közösségimédia-felületeken a #niok, #nincsidomolvasni és #kepeslapozz hashtag használatával.

Olvass és küldj képeslapot a nyaralásodról!

A nyár elmaradhatatlan élményeinek egyike a közös családi grillvacsora. A grillezés ránézésre mindig könnyed műfaj, kis kerti asztalkára felhalmozott friss saláta, kis kenyér, kis hús, kis mályvacukor, aztán mikor elindulunk bevásárolni, akkor jövünk rá, hogy mégsem olyan laza csuklómozdulat összedobni egy tökéletes grillvacsorát és a tűz mellett is mindig állnia kell valakinek.

Persze nem feltétlen. Az Araz grillvacsoráin nem csak a grillezés maradéktalan élményét tapasztalhatjuk meg, hanem olyan minőségű és gazdagságú választékból csemegézhetünk, amelyet otthoni körülmények között nehéz reprodukálni.

A belvárosi szálloda évek óta nagy sikerű programjai közé tartoznak a nyáresti grillvacsorák is, amelyeken a belső kertben Barka Áron a hotel séfje áll a grill mögött, süti tökéletesre a pácolt húsokat, halakat, míg a széles előétel választék, a saláták és a különféle köretek svédasztalos jelleggel választhatók.

A hideg avokádós uborkaleves vagy a chilis kukoricaleves jó indítása lehet az estének, de az sem baj, ha nem vágyunk levesre, a cajun bélszíncsíkokkal tarkított kapros-kukoricás cukkini saláta, a marinált lazacos saláta vagy a szaftos céklás káposztasaláta, BBQ babsaláta is tökéletes entrée.

Aztán jöhetnek a grillcsodák, az ír marhaoldalas, a rozmaringos pisztráng, a lassan füstölt malaccsászár, a joghurtos-chilis pácban érlelt csirkemell, illetve a street food koronázatlan királya, a Black Angus marhaburger.

A húsok mellé klasszikus grillköretek közül választhatunk, nekem a fóliás burgonya a kedvencem, illetve a grillezett kukorica, ami szintén olyan alapanyag, ami nélkül szinte teljességgel elképzelhetetlen egy grillvacsora.

A desszertválasztékban ott BBQ-k elmaradhatatlan almás pitéje és sajttortája, megspékelve egy kis amerikai fánkkal, a mentesen étkezők pedig boldogan csemegézhetnek az étcsokoládés gyümölcsnyársakról.

A grillélményhez és a nyári estékhez természetesen a hűsítő, nyári koktélok is hozzátartoznak, amiből szintén széles választékot kínál az Araz. A sláger persze a gin, a borókás párlat számos izgalmas ital alapját adja, de természetesen választhatunk más spiritekből készített italokat, mentes koktélokat vagy limonádét is a vacsoránk mellé.

„La mia regola è sempre stata solo una: diventare il migliore.” – Mindig csak egy szabályom volt: a legjobbnak lenni.

Június utolsó napjaiban 87 éves korában elhunyt Leonardo Del Vecchio, a Luxottica alapítója és az Essiliux csoport elnöke.

Leonardo Del Vecchio 1935-ben született Milánóban, 7 éves korától a gimnázium befejezéséig a milánói Martinitt árvaházban élt, mivel özvegyen maradt édesanyja nem tudta ellátni. A középiskola után – munka mellett, esti tagozatosként – a Brera Képzőművészeti Akadémia hallgatója lett, formatervezést tanult.

1958-ban nyitotta meg első szemüvegkeret műhelyét Agordóban, Belluno tartományban, amely 1961-ben nemesedett valódi céggé, 14 alkalmazottal. Ekkor született a legendás Luxottica, amely a szemüvegekhez szükséges kis fém alkatrészek gyártására specializálódott. A Luxottica mindössze 20 év alatt először az alkatrészek, majd a kész, divatos szemüvegek gyártása terén lett olasz piacvezető. Szemüvegkeretei nem csak az olasz és európai piacot, hanem Amerikát is meghódították.

A fokozatos, megfontolt terjeszkedés és a konkurens cégek felvásárlása során a Luxottica valódi világcéggé nőtt, amelyet 1990-ben vezettek be a milánói tőzsdére. Ezt követően Leonado stratégiát váltott: a következő években a világ nagy márkáinak felvásárlását tartotta szem előtt, az idők során a Luxottica istállójába került a Prada, a Chanel, a Versace, a Bulgari, a Vogue, ahogy a Ray-Ban, az Oakley vagy épp a Persol. Az akvizícióknak köszönhetően az ezredfordulóra a Luxottica a legnagyobb nemzetközi szemüveggyártóként és forgalmazóként vált ismertté.

A világ szemüveggyártó óriása végül 2017-ben fuzionált a lencseóriással, az Essilorral, és megszületett az EssilorLuxottica.

A Luxottica birodalom nem csak Leonadót tette az árvaházban felnőtt kisfiúból Olaszország második leggazdagabb emberévé, hanem minket is sok boldog, divatos pillanattal ajándékozott meg, mindig mértékadó és mértéktartó, magas minőségű, luxus optikai kereteinek és napszemüvegeinek köszönhetően.

A hajam. Na, igen. 11 éves korom óta van egy boldog, de picit se vele, se nélküle viszonyom. Kislány koromban lágyan omló gesztenyeszín loknis, anya által szigorú fonatokba rendezett hajam kevés gondot okozott. Reggel anya vasmarka befonta, aztán az estig úgy is kellett, hogy maradjon. Nem lazultunk, a poroszos szemlélet és a rend szeretete ezt diktálta, már annak is örülhettem, hogy anya lánykorában olyan nagyon dívó fél méteres szatén masniktól megmenekültem.

Rendezett állapotom végnapjai

Mikor végre átvettem az önrendelkezés jogát a hajam felett, addigra az – teljesen suttyom módon – hangszínt váltott, meglepően göndörré és közepesen sprőddé nemesedett, én meg az elfogadás hosszú és rögös útjára léptem.

Szerettem is, hogy göndör, meg főleg nem. Nagyanyám ezeréves hajbodorító vasait a bojler őrlángjában melengetve égettem szénné tincseket, lakkoztam és vágtam, festettem és csavarókra tekertem, majd nagyjából a gimnázium végére kialakítottam egy rém kényelmes, de kissé igénytelen megoldást: hagytam félhosszúra megnőni, majd az egészet feltornyoztam a fejemre és egy francia csattal (jó naggyal) rögzítettem. Egy fél évtizedet így le is tudtam fodrászatilag, majd vágattam, festettem, nagy és kisebb körkefékkel, hajszárítóval bohóckodva kihúztam, bekanyarítottam, tűztem. Végül extrém hosszúra növesztettem az esküvőnkre és a nők érkezte után rövidre nyírtam.

Megpróbálkoztam a nagyon röviddel is, az eredmény: apám női verziójává avanzsáltam

A divat diktálta színeket kerestem, de a formát a hajam maga adta, egyszerűen nem volt hajlandó bizonyos stílusokba belemenni és minden igyekezetem azonnal semmivé lett, ha kicsit párásabb levegővel hozott össze minket a sors. Így értem el a pandémiáig, az unalomba vesző hosszú hónapokban a hajam csak nőtt, afféle mementójaként a semmibe hulló időnek és mire újra kidughattuk az orrunkat a világba, addigra megint kontyba fogható, formázható hosszra tettem szert. A kamaszkori lelkesedésem azonban már elmúlt, semmi pénzért nem adtam fel az éjszakai nyugalmamat néhány csavaróért, és nagyjából az első – nem fodrász általi – beszárítás során döbbentem rá, hogy sokkal rövidebb a kezem és rosszabb az erőnlétem, minthogy képes legyek a lágyan omló, befelé ívelő tincseim megalkotására, még akkor is, ha tökéletesen van formára vágva a hajam.

Pandémia alatt, után

Ekkor kezdem el keresgélni a neten. Sejtettem, hogy van rá megoldást, hogy valaki már rájött arra, hogy a nők karja nem elég hosszú és a fodrászok rutinja is hiányzik a repertoárjukból, de mégsem akarnak lemondani a rendezett kinézetről. Kutatásom eredményeként futottam bele a forgófejes kefékbe, amelyek széles választékában jó ideig bolyongtam, majd megtaláltam a Rowenta Ultimate Experience sorozatban található kefét, amivel tényleg professzionális eredményt lehet elérni.

Igényes, profi kivitel

A kefe fejlett Style Assist módja és az automatikus beállításai mellett a választható kefefejek is mind azt a célt szolgálják, hogy különösebb erőfeszítések nélkül, percek alatt olyan frizurába szárítsam a hajam, amiről lazán gondolhatnánk, hogy a fodrászom kezei alkottak. A kefék kialakítása nem véletlen eltérő, hiszen nem mindenki az én teljesen önálló életet élő hajammal van megáldva, amit nagy kedvesen hajlamos rakoncátlannak nevezni a marketing, de ilyenkor azért érződik, hogy a szövegíró haja inkább egyenes, mint „rakoncátlan”. Egyszóval, a nehezen kezelhető haj mellett a ritkásabb, a fejtetőre lapulásban fekete öves hajat is felrázza a szerkezet, a tövétől emelve meg a hajszálakat és a rövidebb, de beszárítást igénylő hajak, frufruk is kaptak egy saját speciális kefét.

A három speciális kefe nagyon könnyen csatlakoztatható a készülékhez

A kefék mellett stílusban is perfekt a gép, előre beépített programjai megfelelő hőfokot és forgási sebességet biztosítanak, valamint ionizál is, ami lássuk be, kifejezetten hasznos, ha egy ilyen hajformázás után nem szeretnénk úgy kinézni, mint aki belenyúlt a 220-ba. Az ionizálás eredményeként a fényessége és a formatartásra való hajlama is nő a hajunknak, ami – valljuk be – szintén pozitívum.

A forgásirány kiválasztása is egyszerű, egy idő után már rááll az ember keze, gondolkodni se kell

Egyszóval ki lehet dobni végre a különféle műanyag és szőr keféket, a kis és nagy vasakat, el lehet tenni a hajszárítót is mélyre, a Rowenta Ultimate Experience megbirkózik a hosszabb és rövidebb hajak – szalon minőségű – formára szárításával, anélkül, hogy túlhevítené, károsítaná azt. A fejünk hátsó részén lévő tincsek kézleszakadás nélkül, szépen alakíthatók, a programokban meghatározott hőfoknak megfelelően nem csak beszárítja, hanem – hidegebb levegővel – tartóssá is teszi a megalkotott loknikat. Kell ezeknél jobb indok?

Szépen, egyenletesen, könnyedén és gyorsan szárítható tökéletesre a haj és közben nem sérül, hanem fényesedik