Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub
A kortárs angol irodalommal való első és igazán meghatározó találkozásom 12 évesen következett be, amikor Adrian Mole besétált az életembe, és a maga legtermészetesebb módján eluralta. Azóta érzem magam azonnal otthonosan az angol, angolszász regényekben, amelyeknek van egy sajátos hangulata, legyen szó Sherlock utánérzésről, urban fantasy-ről, szívhez szóló romantikus drámáról, ifjúsági regényről. És én ezt a sajátos, szinte megfoghatatlan pluszt, ami közös nevezőre hozza az írásokat, nagyon szeretem.
Richard Osman könyve azonnal elkapott. Pillanatok alatt Kent lankáink teremtek a nyugdíjasfalu tüchtig házai, megjelentek a jól manikűrözött, finoman májfoltos kezek, a Fűz neonfényei. A történet úgy bomlott ki a környezettel együtt, hogy minden egyértelműen gördült elém.
A történet ugyanis itt, egy kifejezetten jól szituált idősek számára lakásokat biztosító „faluban” játszódik, ahol nem csak bridzs van meg tv-szoba, hanem keddenként lehet pilatesre menni, zumbázni, vagy épp a japán opera sajátosságaiban elmélyedni. Bár ez utóbbi javarészt megoldatlan bűnügyi akták feldolgozásáról szól, amellyel a faluban lakó négy jóbarát üti el az idejét minden csütörtök délután. Egészen addig, amíg az ölükbe nem hullik egy friss gyilkosság, amely megfejtésért kiállt, és ha már így esett, nem is késlekednek az ügy felgöngyölítésével.
Osman regénye hibátlan. Jó hangon indít, szépen bonyolít, nem öncélú, de engedi magát elkalandozni, ki-ki bont bizonyos mellékszálakat, de soha nem a fősodor kárára, inkább csak saját szórakozására mutatja be a jelen kor angol társadalmának pár szegmensét és azok egymáshoz való furcsa viszonyát.
A szerző egyik legfőbb ismérve, hogy szereti a szereplőit. Szerintem ez adja a Backman-féle áthallások egy részét is, olyan finoman, lekezelés nélkül beszél az életük delén túllévő, a színpadon az utolsó felvonásokban fellépő szereplőiről, amely nagyon szerethetővé tesz mindenkit, álljon bár az igazság bármely oldalán.
Elgondolkodtató, kedves, nagyon szerethető könyv A csütörtöki nyomozóklub, amely nem is érkezhetett volna jobbkor az éjjeliszekrényemre, mint ebben az esős, otthonmarasztaló időben gazdag májusban.
