MIRELLE Atelier

A Cookpad és a Gallup közös tanulmánya rávilágított, hogy kevesebbet főzünk más nemzetekhez viszonyítva, de a Z generációs magyar fiatalok ma kétszer gyakrabban ragadnak fakanalat, mint 4 éve.

Az otthonfőzés gyakorlatát meglepően jó lehet mérni, a World Cooking Index megmutatja az egyes nemzetek szokásait ezen a területen. A Cookpad és a Gallup közös világszintű felmérése négy éve minden évben elkészül, a kapott adatokból szépen kirajzolódnak a 15 év feletti lakosság főzési szokásai.

Az idei eredmények szerint a magyarok hetente átlagosan 4,2 alkalommal készítenek otthon friss ételeket (ez 2018-ban még 4 nap volt), és 6,9 alkalommal fogyasztanak otthon főzött ételeket a nagyságrendileg hétre eső összesen 14 étkezésből, ebédből és vacsorából. A magyar 6,9-cel szemben a világon átlagosan hetente 9,8 alkalommal esznek az emberek otthon készített ételeket, Európában pedig 10,7-szer. Venezuelában főznek a leggyakrabban, átlagosan 8,9 alkalommal hetente, amit Belgium követ (8,7), majd Laosz (8,6) és Norvégia (8,6). A legkevesebb alkalommal Jordániában (2,5), Libanonban (3,2) és Dél-Koreában (4,0) főznek otthon az emberek.

Népszerű az előrefőzés

Egyre többen ütemezik a főzést a hét egy kiválasztott napjára, majd a többi napon csak megmelegítik vagy befejezik a korábban elkészített fogásokat. Bár a magyarok a ritkábban (hetente 4,2 alkalommal) főző nemzetek közé tartoznak a 6,7-es világátlaggal és a 7,8 európai átlaggal szemben, az előrefőzés igen népszerű. Gyakori a kedvenc nemzeti ételek több napon keresztül történő fogyasztása, azonban a felmelegített étel a World Cooking Index módszertana szerint nem minősül frissen főzöttnek. Magyarország az elsők között van (12. a 122-ből) azon országok között, ahol többször készítenek ebédet (2,4), mint vacsorát (1,8), közvetlenül Horvátország, Szlovénia és Görögország mögött. Háromból egy magyar (34%) egy átlagos héten egyáltalán nem főz ebédet.

A fiatalok egyre gyakrabban főznek

A 15 és 24 év közötti Z generációs fiatalok egyre gyakrabban, már hetente 3,8 alkalommal főznek otthon, ami jelentős növekedés a négy évvel ezelőtti 1,4 alkalomhoz képest. Ez a 171 százalékos növekedés jelentősen több mint a korcsoportra globálisan jellemző 13 százalékos emelkedés. Tekintve, hogy a KSH adatai szerint a 15 év feletti magyarok 55 százalékának vannak problémái a túlsúllyal, ez pozitív fejlemény.

Varga Gábor, a Cookpad receptfeltöltő platform magyarországi vezetője és alapítója kiemelte, hogy „bár a magyarok egyre gyakrabban főznek előre a hétvégéken a következő hétre, még mindig a rangsor végén vagyunk az otthoni főzések gyakoriságát tekintve. Ezért örömteli, hogy egyre több fiatal főz évről-évre, különösen a Z generációs fiatalok, akik kétszer annyi alkalommal főznek otthon, mint négy éve. A Cookpadnél mindenkinek örülünk, aki többet főz, és megosztja a tudását és receptjeit, mert így segít másokat a legjobb praktikák elsajátításában, és közösen élvezhetjük a kultúránk részét képező fogásokat.”

Egyre több a férfi a konyhában

Magyarországon még mindig a nők azok, akik a legtöbb alkalommal bevásárolnak és főznek, ők átlagosan hetente 5,6 étkezés elkészítését végzik vagy vesznek részt abban. Ezzel együtt a férfiak is egyre többet vannak a konyhában. Míg 2018-ban még csak 1,3 étel elkészítésében vettek részt hetente, ez mára heti 2,5-re növekedett, ami 92 százalékos növekedést jelent a világátlag 21 százalékos növekedéséhez képest. A növekedés azonban leginkább a szingli férfiaknak köszönhető, akik átlagosan hetente 3,5 ételt készítenek saját maguk (4 éve ez még csak 1,3 volt), míg a házasságban élő férfiak csak átlagosan hetente 1,6 alkalommal ragadnak fakanalat (ami nem jelent nagy növekedést a 4 évvel ezelőtti 1,4-es értékhez képest). Az észak-, a dél- és a nyugat-európai férfiak ehhez képest átlagosan 6,9 étel elkészítésében vesznek részt hetente, a világátlag pedig 4,7. Mivel a magyar nők a férfiakhoz képest átlagosan 3,1 alkalommal többször vesznek részt a főzésben hetente, a magyarok esetében a nemek közötti eltérés kisebb, mint a világátlag, ahol a nők 4 étkezéssel többet főznek.

Falvakban és elővárosokban kevesebbszer főznek

Legyen szó faluról vagy nagyvárosról, a magyarok esetében nincs óriási eltérés az otthoni főzések gyakoriságában. Ugyanakkor kisebb falvakban, farmokon csak kevesebb (a 4,2-es átlaghoz képest csak 3,3) alkalommal főznek hetente, feltehetően az előrefőzés népszerűbbé válásának köszönhetően.

Módszertan

A Gallup és a Cookpad úgy méri fel a főzések gyakoriságát, hogy megkéri a válaszadókat, hogy számolják meg azon alkalmakat, amikor saját maguk főztek otthon az elmúlt 7 napban – ebédre vagy vacsorára. A válaszadók a következő meghatározást kapják: „Az otthoni főzés alatt az Ön otthonában elkészített ételeket értjük olyan alapanyagokból, mint a zöldségek, húsok, gabonák és más alapanyagok. Kérjük, ne gondoljon a készételekre vagy a maradékok felmelegítésére.”

A kutatásra a Gallup World Poll 2021 moduljaként került sor. A 2005 óta rendszeresen elvégzett World Poll több mint 160 országban zajlik különböző felmérési módok, mint a telefonos felmérés és a személyes interjú segítségével. Egy tipikus évben a kutatás a világ 15 év feletti lakosságának több mint 95%-át reprezentálja véletlenszerűen kiválasztott, az adott országra reprezentatív minták segítségével.

„A plié szó szerinti fordítása hajlított. A mozdulat nem más, mint a térdek folyamatos hajlítása. Hogy milyen mértékben hajlítjuk be a térdet az attól függ, hogy éppen grand-pliét vagy demi-pliét hajtunk végre. A plié-t nagyon gyakran végrehajtjuk a klasszikus balett során.”

Nem véletlen, hogy már a meghívó kapcsán franciás, könnyed hangulatba kerültem. A PLIÉ COLLECTION idei őszi-téli kollekciójának bemutatójára érkezve, a Haris Parkba végképp eluralkodott rajtam ez a romantikus könnyedség, ha nem is tánclépésben, de lelkesen szedtem a lábam és nem is csalatkoztam a végén.

A visszafogott, de rengeteg izgalmas modern részlettel gazdagított, gyönyörű anyagokat felvonultató, igényes kidolgozottságával is megfogó ruhadarabok remek válogatásával találtam magam szemben. A feltűnő sem ordított, hanem saját egyéniségével, egyediségével vált ki a többi közül, az egyszerűbb, alapdarabokon meg a minőség ütött akkora bélyeget, hogy az messziről is jól lássék. A PLIÉ kollekciója a valódi értékek időtállóságát mutatja be, tökéletes sikerrel. Az átgondolt, korosztályokon átívelő választékban könnyedén megtalálhatjuk a szerelemdarabjainkat, legyen szó egy szilvakék ingruháról, egy könnyed rózsaszín ingről vagy egy klasszikus ballonról, amely anyagában és színében azért messze túlmutat a konfekciódarabok bármelyikén.

A márka friss kollekciója a tavaszi-nyári „Nő hétszer” koncepció folytatása, amely a női szerepeket helyezte előtérbe. Ahogy az illik, a két széria kényelmes, természetes anyagokból készített prémium darabjai jól variálhatók egymással, számos párosítás számos élethelyzet lefedésére, feldobására, tökéletes megélésére alkalmas, azaz tökéletesen passzol a különféle női szerepekhez.

A PLIÉ-RŐL:

A PLIÉ Závodszky Dalma és Mihályfi Zsófia ötlete alapján kelt életre 2020-ban, a ruhák megálmodásáért a MOME-n végzett Dalma, az operatív folyamatokért pedig a marketing területről érkezett Zsófi felel. Bihari Virág 2021-ben csatlakozott a márkához és üzleti oldalról segíti a PLIÉ folyamatos fejlődését. A szezononként megújuló kollekciókat könnyedség, letisztultság, finom elegancia és magas minőség jellemzi. A PLIÉ márka célja, hogy a ruhadarabok viselőit segítse az önazonosság és harmónia megtalálásában és magabiztossá tegye őket a hétköznapokban. A természetes alapanyagokból, szép és egyedi színpalettára építkező kollekciók a mindennapokban jól használható darabokat kínálnak egy-egy a klasszikustól eltérő, izgalmas csavarral.

(Fotók: Kecskés Márton és Rohonczi Anita, Modellek: Papp Charlotte, Axente Gréta)

A Villa Gyetvai egy napra Budapestre költözött, hogy a szakma számára könnyen elérhető helyen mutassa be kedvenc tételeit, lássuk milyen sokszínű, szépen válogatott szortimenttel rendelkezik. A belváros szívében tartott kóstolón jóféle ízelítőt kaptunk a Villa Gyetvai szellemiségéből, Evans Victoria magyar sommelier bajnok értő interpretálásban.

Villa Gyetvai Borbirtok – Bor, Kultúra, Füred

A Villa Gyetvai ugyanis nem csupán egy borászat, Füred egyik igényes villája a kultúrának is otthont kíván adni, időszaki kiállításokkal, kulturális szalonnal kíván hozzájárulni a füredi élethez.

A kicsit több mint 12 hektáron gazdálkodó pincészetnek remek és változatos dűlőkben vannak ültetvényei, ez a sokszínűség a borválasztékban is visszaköszön. A Füred köré csoportosuló területek borait a szokott sorban kóstoltuk, indulva rizlingektől egészen a Cabernet Franc-ig.

A rizlingekkel könnyű dolgom volt, az agyam szinte csak dobta be a fogásokat, amelyek mellé innám, a kerti zöldfűszerek a Rajnai Rizlingben meghozták a kedvem egy sajttálhoz is, ha rajtam múlna friss kecskesajtot és karamelles körtét tálalnék mellé. A Furmint teljesen más arcát mutatta, mint amelyekkel az utóbbi években találkozom Tokajban. Victoria szerint a balatoni furmint egy jó belépő a furmintok világába, a laikus számára is közérthető módon mutatja és szeretteti meg a fajta jellegzetességeit, való igaz, hogy könnyű ivású, közérthető borról van szó, amely tökéletes partnere lehet bármilyen juhtúrós fogásnak. A citrusos illatú tétel fele hordóban, fele tartályban érlelt.

Az aperitif italok világába visz vissza a Gyetvai Sauvignon Blanc bora, amely friss és ropogós, megjelennek ugyan benne az elvárt gyümölcsös jegyek, de nem ez az édes gyümölcsösség a legfőbb jellemzője. Intenzív savai felülírják a megszokott formát, összességében az újvilági Sauvignon Blanc stílus köszön vissza benne. A savak tartják egyensúlyban a Fűszeres Traminit is, a nektárosan gyümölcsös bornak nagyon jól áll a sav, könnyű melléképzelni bármilyen csirkés vagy halas főételt.

A Cabernet Franc rosé könnyű, szintén jó ivású bor, messze nem az a tuttifruttis hangvétel, amibe sokszor belefutni a rozéknál. Gyümölcsös, telt, de nem gejl, nem keresi feleslegesen a fogyasztó kegyeit, inkább a fajta jellegzetességeire épít, nagyon jó választás gyümölcsös desszertek mellé. Szép savai és egészen elragadó színe a Kékfrankos Siller igazi vonzereje. A rozé és a vörösbor között elhelyezkedő tétel mindkét oldal jó tulajdonságait magáénak tudhatja. A Gyetvai Kékfrankos Siller színében, savaiban, testében inkább a vörösborokra emlékeztet, míg gyümölcsössége a rozékat idézi. Ideális választás sajtok, csípősebb fogások mellé.

Ahogy a Furmint, úgy a Kékfrankos esetében is törekedtek a pincészetnél arra, hogy más stílusban, más formában mutassák meg ezt a fajtát. A közepes pörkölésű, új, magyar tölgyhordóban érlelt bor legfőbb ismérve a gyümölcsösség. A teltebb bor – savainak és gyümölcsösségének köszönhetően – remekül passzol zsírosabb húsok, teli, telítettebb fogások mellé.

Ez ebben a formában azért meredek, ezt el kell ismernem, hiszen a mostani bécsi utunkat egy 2021 nyarán megejtett jegyvásárlás előzte meg, azaz messze nem volt ez váratlan, aztán meg mégis az lett.

Na, szóval 2021 nyarán, egy épp, a lecsengéssel kecsegtető pandémiás pillanatban megjött a már várt email az osztrák szervezőktől, hogy a sanyarú év után végre újra lesz Comic Con, azaz VIECC, és íme, itt is a link, amin keresztül bátran beszerezhetjük az early bird jegyeinket.

Bécs vicces hely a Comic Con alatt

Két kattintással az ismerős, fekete-piros, német anyanyelvű website-on találtam magam, perceken belül a kosaramban is volt a három early bird jegy, majd fizettem, lementettem, örültem, beírtam a naptárba a november végi dátumot és tettem tovább mindazt, amit a mél megérkezte előtt.

A következő üzenetük október tájékán érkezett, amely arról tájékoztatott, hogy a 2021-es évre tervezett esemény elmarad, de semmi gond, a jegyeink automatikusan érvényesek a következőre, így nincs is vele dolgunk. Még tempósabban túlléptem rajta, mint a vásárláson.

Idén tavasszal arról tájékoztattak, hogy a november vége az október elején lesz, de az éves eltoláshoz képest a két hónapos már meg se kottyant, így csak rutinosan átírtam a telefonomban a dátumot, foglaltam egy szállást és megjegyeztem magamban, hogy végre, nem fogok halálra fagyni Bécsben.

A toszkán kora őszből visszaérve, alig néhány nap után hajnalban már zötyögtünk is az osztrák határ felé, álmosan néztük a ködös tájat, amely nyugat felé mintha tisztult volna. Bécsben hamar megmelegedtünk, a kedvenc mekinkben magunkhoz vettük az éltető reggeliket, majd beálltunk az irtózatosan hosszú és kanyargós sorba, hogy bebocsáttatást nyerjünk a VIECC-re.

Lelövöm a poént: nem sikerült. Egyszerűen azért, mert az én német nyelvű rutinom rossz jegyet vetetett velem és az ultrakedvezményes belépő helyett ultrakedvezményesen ülhettem volna (ha lett volna belépőm) egy számítógépnél a tömeg közepén, hogy olyasmivel játsszak, amivel nem szoktam, de valaki másnak meg kitölti az életét.

Egyszóval elbaltáztam.

Másfél év távlatából nem rémlett, hogy lett volna a vagy b opció, de nem is hiszek a visszamenőleges boncolgatásban, ehelyett a helyzet gyors, hatékony és mindenki számára megnyugtató rendezésére törekedtem. Egyikünknek ugyanis volt jegye. Bazsi, Anna barátja – szerencsés csillagzat alatt – a jó gombra kattintva szerezte be a jegyeit, így most ott állt egy olyan rendezvény előtt, amin soha nem járt és most sem vágyott egyedül megtekinteni, ellenben már se aznapra, se másnapra nem volt jegy. Nem csak mi voltunk kicsit zavartak, a tömeg számos pontján érezhető és látható volt a feszültség. Zsófi eleve nem volt túl lelkes a program iránt, a tologatás éveiben érdektelenné lett a rendezvény számára, én se ragaszkodtam hozzá túlzottan, így kis rámenőséggel és némi szerencsével szereztünk Annának aznapra jegyet, eladtuk Bazsi másnapi jegyét, majd Zsófival elfele menet a gamer jegyeket is elsütöttem, kicsit sztereotip, de kétségtelenül működő módszerrel szűrve ki a sorban állók közül a játékra hajlamos teenagereket.

Így aztán Zsófival kettecskén elfutottunk a szállodába, letettük a hátizsákjainkat és elindultunk a városba. A szállásválasztással most is elégedett voltam, a Stephansdom-ot érintő metróvonalon elhelyezkedő, kifejezetten családi szálloda hozta az elvárásokat.

A belvárosban sétálgattunk egy kicsit, újrajártuk a kedvenc útvonalainkat, majd beültünk egy Aidába, hogy igazi, bécsi módon, sütemény és kapucsínó mellett váltsuk meg a világot.

Kilátás a Kartner Strasse-ra és gluténmentes süti, mi kellhet még?

A babarózsaszín Aida finoman el is ringatott minket, nehezen tápászkodtunk fel, de nagyon megérte, hogy nem halogattuk tovább, csodás misébe botlottunk a dómban.

Nagyonrózsaszín

A kórussal, orgonával megtámogatott istentisztelet, az áradó tömjénillat meglepően sokat hozzáadott az élményhez, a rideg templombelső helyett egy nagyon is élő, meleg, már-már valódi, közösségi funkcióját is jól megmutató térré vált, egyszerűen közérthetőbb lett minden, a gótika kipirulva, szinte frissen mutatta meg magát.

Csodás volt az összhatás

Innen a zsidónegyed felé vettük az utunk. Szeretem ezt a részt, az európai városok zsidó negyedeiben van valami megnyugtatóan közös, itt is visszaköszönt kicsit Krakkó, kicsit Budapest, az izgalmas gasztrohelyek szintén megszaporodtak errefelé, és még egy speciality kávézót is láttam, ami nagy kincs ebben a városban.

Csábító vietnámi a zsidónegyedben

Annáék közben kinézték a Comic Cont és csatlakoztak hozzánk, így az estébe kanyarodó várost már együtt néztük, a feltámadó szél ugyan ellenünk dolgozott, de kitartottuk.

Estébe hajló fények

A Burgkertben megbújó Palmhouse-ban ittunk egyet, majd megint áttalpaltunk az ismert utcákon, hogy nagyobb mennyiségű kiskorú bécsivel és az ő felügyeletükkel megbízott, de ebben eléggé hiányos munkát végző szüleikkel közösen elfogyasszunk néhány kolbászt az egyik állóbüfénél.

Bár a Palmhouse-ba elvileg kell foglalás, érdemes teltház esetén is felkeresni. Pikk-pakk lett asztalunk.

Valószínűleg én vagyok öreg vagy vaskalapos, vagy csak az ikres anyaság megtanított racionálisan kezelni a helyzeteket, de 20 percen keresztül úgy éreztem, mintha a Különleges szülők harmadik évadát forgatná valaki rejtett kamerával és mi pont belesétáltunk volna az egyik jelenetbe. Mindenesetre boldogan tértünk haza a csendes utcákon, az üres metrón át a nyugodt szállodai szobánkig.

A tökéletes vacsora Bécsben

Másnapra eleve voltak terveim. Zsófi nyúzott egy kis prateres hangulatért, amibe bele is egyeztem, de indításnak – egy nehezen beszerzett reggelit követően – az Albertina kiállításait vettük célba. A retrospektív Jean-Michel Basquiat kiállítás volt a legnagyobb vonzereje számomra ennek a hétvégének. Bevallom, erős művészettörténeti oktatásom és alapvető érdeklődésem ellenére Basquiat munkássága kimaradt az életemből, amikor az ő csillaga magasan járt, akkor itt épp a szocializmus végnapjaiban éltem alsós általános iskolás életemet.

Jean-Michel Baquiat

A modern amerikai festészet és vele együtt az, amit Basquiat oly erőteljesen képviselt se ekkor, se később semmilyen formában nem mutatkozott meg mifelénk. Aztán egy dalszövegnek és a bennem munkáló kíváncsiságnak köszönhetően Basquiat napi szinten említődött már meg kicsiny otthonunkban, így kvázi felnevettem, mikor megjött Bécs városának hírlevele és benne ez a bizonyos gyűjteményes kiállítás.

A kedvencem

Basquiat egyébként 27 évesen, drogtúladagolásban elhunyt, de olyan erő és frissesség árad a munkáiból, annyira validak és maiak, hogy nagyon nehéz elképzelni, hogy a 21. századot már nem élte meg.

A legtöbb képének nincs címe, de igazából nem is kell

Nem szeretném újra meg újra megírni azt, amit már a vele foglalkozók megírtak, érdemes rászánni az időt a műveire, de neten kergetve vagy albumban nézve messze nem az a hatás érvényesül, mint ott, a vásznak előtt.

Önarckép

Basquiat engem levert a lábamról, az ifjúságnak is átjött az üzenete, bár hallottam elhaló hangokat, miszerint „ilyet én is tudnék”. Úgyhogy kicsit könnyebben emészthető vizekre, biztonságos, egyszerűen befogadható, bár a maguk idejében ugyanúgy formabontónak számító mesterek művei közé kalauzoltam a csapatot.

Nem lehetett nem a hatása alá kerülni, de nem is akartam, hogy így legyen

A Monet-tól Picassóig szép linealitásban fogja össze mindazt, amit a művészi ambíciók, az egyéni szabadságvágy elért és elfogadtatott a kortársakkal és a társadalommal. Az egykor oly felháborítóan modern, pimaszul újszerű és meglepően más most konszolidáltnak és békésnek tűnt, a Basquiat keltette, olajoshordókon csapott zaj mellett halk szalonzenévé vált a korábbi lázadások hangja.

A múzeumi délelőtt után beleolvadtunk a bécsi sokaságba a Prater keretei között. Zsófi kiválasztott pár alkalmatosságot, amire fel szeretett volna ülni, meg persze dodzsemeztünk egyet.

Felesleges egy eurósaink a „Kampó” kezei között kötöttek ki, hallgattuk a hol boldog, hol félelemmel teli visításokat, majd visszatértünk a belvárosba, hogy ebédet szerezzünk, majd a busz indulásáig ődöngtünk egy keveset és kellemes időt töltöttünk egy ránk szabott Aidában, a zsidónegyed közepén.

Kapucsínó és süti, ahogy az Bécsben kell