MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Az utóbbi években – nagy örömömre – megszaporodtak a városban a rooftop bárok, ahonnan új perspektívából tekinthetünk a városra, miközben koktélozunk, vacsorázunk, a barátainkkal, családunkkal múlatjuk az időt. A skybar rendkívül vonzó attrakció, Budapest ideális hátteret nyújt bármilyen minőségi gasztronómiai élményhez, nézzük bár Pestről Budát vagy Budáról Pestet.

Pestbuda azonban nem a felhőkarcolóiról híres, így a legtöbb skybar az eget aligha karistolja, öt-hatemeletnyi magasságból tekint csupán az alatta elterülő tájra, amit persze megsokszoroz a budai hegyek látványa és a Duna.

Az élmény azonban fokozható és nem is akárhogy, erre hoz remek példát a White Raven, amely a város egyik ikonikus pontján, a Várhegy csúcsán, a Mátyás-templom tövében található Hilton tetején került kialakításra. A szinte körpanorámát kínáló teraszról pazar kilátás nyílik, a Várhegy és az épület hozzáadott magassága egészen új perspektívát nyújt, láthatjuk, hogyan zenélnek a Halászbástya tövében, figyelhetjük a forgalmat a Margit-hídon, szemezhetünk a fel-le liftező léghajóval a Városligetben vagy messze elnyúlhat a tekintetünk, egészen – az este szépséges naplementében forduló – déli horizontig.

A White Raven kialakítása ügyes, bár itt sem ússzuk meg a folyamatos bóklászást, egyszerűen muszáj minden irányból letekinteni az egyébként utolsó szögig ismert városunkra és szűkebb pátriánkra, felfedezni a kis és nagy összefüggéseket, elmélázni egy-egy városrész, épület színeváltozásain, értő hallgatóság esetén sztorizgatni egy kicsit, vagy csak bekucorodni egy fotelbe és a Mátyás-templom mázas Zsolnay cserepeiről visszaverődő fény játékát figyelni.

Amikor már sikerül kivonnunk magunkat néhány pillanatra a város látványának bűvköréből, akkor érdemes néhány pillantást vetni a menüre és közelebbről megismerni a ház signature koktéljait. A klasszikus italok mellett ugyanis hét saját kreáció is vár ránk: az Erő, a Kitartás, a Bátorság, a Hit, az Akarat, a Becsület és az Alázat. A hét elnevezés és a mögöttük húzódó italok a holló hét faroktolláról szóló legenda alapján születtek egy olyan együttműködés során, ahol fontos szempont volt, hogy az elnevezést a koktélok színe, hangulata, tálalása valóban életre hívja.

Az általunk tesztelt Bátorság, azaz a Courage meglepő testtel bírt, a gin alapon induló koktélhoz csatlakozott némi cassis, egy kis friss, zölden ropogós verjus, amit eper, kókuszvíz és a színében és ízében is szépen hangsúlyos cékla tett teljessé. A könnyed nyári koktélok közé sorolódott be a rafináltan hangolt Hit, azaz Faith, ahol a vodkához a trópusi ízek harmóniája hozta meg a nyarat, a banán, a mangó és az ananász együttese gondoskodott az ismert és szeretett aromákról, mindezt rendkívül letisztult formában, némi tonka babbal és ánizssal megspékelve. A Kitartás, azaz a Persistence a magyar párlatokra fókuszáló italkülönlegesség szintén nagyon kellemes, akár desszertként is értelmezhető alkotás lett, a liofilizált gyümölcsös fehércsokoládéval kínált italban fűszeres rum, meggypálinka és Unicum szilva adja az alapot, amelyet a mandula és a gránátalma tesz teljessé.

Az étlapon szintén számos érdekességgel találkozni, a snackek koronázatlan királyai vonulnak fel, egészen új minőségben megjelenítve. Mivel a kilátás bármelyik mozifilmet és a legújabb Imax termet is kenterbe veri, logikus, hogy pattogatott kukoricán tálalt csirkefalatokat is kóstolhatunk a távolba révedve, vagy a legjobb közel-keleti mártogatósokat tesztelhetjük egy kis szarvasgombás sült krumpli és friss kenyér kíséretében, de karib hangulatú rák curryt, marinált lazacot, falatnyi hamburgerbe nemesedett angus oldalast vagy épp pikáns salsával kínált, tanyasi csirkéből készült taquitost is választhatunk.

Szerencsére desszertekben sincs hiány, a ház saját tányérdesszertje a White Raven méltó zárása lehet bármilyen étkezésnek, illetve falatnyi macaronokkal vagy épp egy klasszikus túrógombóccal is teljessé tehetjük a menünk.

A kiforrott, rendkívül átgondolt koncepció a White Raven minden részletéből süt, a jégbe ütött holló mintázaton át, a belsőépítészeti megoldásokon keresztül, a desszerten landoló ehető madártollig. Látszik, hogy hosszan érlelődött az elképzelés, volt ideje megszületni minden gondolatnak, hogy a végén egy mesés egésszé álljon össze, a mi legnagyobb örömünkre.

Az északi mitológiával mindig hadilábon álltam. Korai operai kiképzéseimnek hála hallottam a valkűrökről, a Valhalláról és Wagner soha véget nem érő alkotásaiból hét-nyolc-tíz éves fejjel azt szűrtem le, hogy az északi isteneknél unalmasabb a földön nincs. Aztán jöttek a Marvel alkotások, megint csak nagyokat bőcögtem Odin, Thor vagy épp Loki nevének említésekor, tudtam, hogy mi az a Ragnarök, úgy nagyjából, de semmilyen történetfolyammá nem bírtam volna összeállítani. Egyszerűen nem ment, amíg a déli istenek történeteikkel együtt vígan masíroztak be a képzeletembe, addig az északiak visszavonultak csarnokaikba és – enyhén sértetten – várták, hogy én kopogtassak.

Várhatták.

Egészen mostanáig.

A boszorkány szíve ugyanis végre helyre tette a dolgokat, egy nagyon női, nagyon északi, letisztult, a humornak mégis utat engedő, archaizáló, de helyenként kikacsintósan modern szöveg hozta el számomra a megváltást. Gullveig, Angurboda azaz a Vasboszorkány történetén, szemén keresztül végre helyére kerültek a lassan negyven éve kerülgetett kirakós darabjai, összeállt a kép, formát öltött – nagyjából – az északi mitológia összetett világa, amelyben meglelte helyét minden korábban kissé gyökértelenül sodródó szereplő, érthetővé váltak a konfliktusok és a Ragnarök. Angurboda tökéletes mesélője a történetnek, a sokszor kegyetlen, kiszámíthatatlan ászok és óriások mellett ő képviseli az otthon melegét, hordozza magában a feltétlen szeretet és a megbocsátás képességét, teszi emberivé az istenek világát.

Gornichec prózája meglepő, ügyesen tagolt, a mitológiai történethez illő szövegkörnyezet ellenére közérthető, szórakoztató, érzelmes, de nem túlfűtött, képei szépen rajzolódnak ki az elménk falán, a Vasboszorkány történetével szerethetővé, érthetővé válik az északi mitológia egy fontos, sokszor, sok formában megénekelt része.

A Sziget nem csak a koncertekről szól, a teljes élmény megtapasztalásához hozzátartozik az utcaszínház, a cirkusz, a kortárs tánc is.

Ahogy azt már megszokhattuk, a Sziget idén is elkápráztat minket, a Sacude társulata érkezik majd Barcelonából, akik Euforia című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. A darab egy olyan különleges világba repít, ahol a légi akrobaták különleges mozdulatait elektronikus zene és fényshow kíséri, hogy még szabadabban szárnyalhassunk.
A méltán közkedvelt Cirque du Sziget a megszokott helyén, színes nemzetközi programmal vár mindenkit. Az 1000 férőhelyes cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken koradélutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban minden nap 5 társulat előadásán vehetünk részt. A francia Cirque La Compagnie L’avis Bidon című előadásában a művészek a humor és az akrobatika ötvözésével ragadnak magukkal mindenkit, és járják körbe a család, a személyes kapcsolatok és a szociális érzések témáit. A kanadai Barcode Circus Company pedig a Sweat & Ink című előadásukban az emlékezés és a kapcsolatok témakörét járják körbe, akrobatikus metaforákon keresztül.
Nagyon fontos és érzékeny témát feszeget a francia Cie Cabas társulat Desiderata című előadása. Hat férfit látunk, sokszor a magasban: repülnek, zuhannak, elkapják vagy épp ütik egymást, táncolnak, ölelkeznek, verset szavalnak, brutalitásba fordulnak, hogy aztán annál gyengédebbek lehessenek egymással – meztelenül vagy épp “csak” kivetkőzve önmagukból.
A Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetsége (FEDEC) közötti együttműködésnek köszönhetően, idén két cirkusziskola növendékei is fellépnek a fesztiválon. A Palesztin Cirkusziskola a My Share című előadással érkezik Ramallahból, míg a Baross Imre Artistaképző hallgatói a Szentivánéji álmodók című előadásuk Szigetre készített adaptációjával színesítik a programot. 

A szervezők mindenkinek ajánlják a francia La Burrasca női társulat előadását, akik Margeurite-tel, a saját darujukkal érkeznek, hogy azon mutassák be élőzenével kísért légi akrobatikára épülő előadásukat.  A külső színpadon az argentin EspumA BrumA kristálygömbökkel és más tárgyak átalakításával, illetve a tangó és a humor erejével teremti meg saját világát. A Hand Some Feet finn-ausztrál párosa a zsonglőrködés és a kötéltánc ötvözetével varázsolja el a közönséget, az olasz-argentin Duo Masawa és az olasz Duo Kaos akrobata kettősei üde színfoltjai az idei programnak, akik humorukkal, bájukkal és ügyességükkel minden korosztályt elbűvölnek.  Végül, de nem utolsó sorban, több évnyi próbálkozás után végre sikerült a Sziget szervezőinek elhozni a japán Hishashi Watanabé-t ,  az akrobatikus zsonglőrködés szupersztárját,  számos rangos cirkuszfesztivál ünnepelt fellépőjét, akit végre a Sziget közönsége is megismerhet.

A színház és tánc iránt érdeklődő közönség idén is a megszokott helyen, a domb lábánál, de egy teljesen megújult külsejű és koncepciójú helyszínnel találkozhat. A Theatre-and-Dance Field a Fidelio támogatásával programhelyszínén két külső szabadtéri színpadon futó produkciók, illetve helyspecifikus előadások váltják egymást, valamint több interaktív installáció is várja a közönséget. Ezúttal is rendkívül színes, nemzetközi programmal készülnek a szervezők. A program – ahogy eddig is megszokhattuk – a nemzetközi társulatok mellett a hazai művészekre is fókuszál, a nagy hírnévnek örvendő táncosok mellett pedig feltörekvő tehetségek szintén színpadra lépnek majd.

A magyar fellépők között megtalálható Mészáros Máté és társulata, ismét jelen lesz a Sleeping Beauty Project által létrehozott Dream Experiment című alvó installáció. Márkus Sándor bábművész interaktív bábinstallációval készül a fesztiválra, Willany Leó Improvizációs Táncszínház előadásai is színesítik a proramot. 
Érkezik Alja Branc szlovén koreográfus magyar táncosokkal készített előadása a Don’t do, try!, idén első alkalommal lesz látható a szintén magyar Flying Bodies társulat, és ebben az évben két spanyol társulat is hoz olyan helyspecifikus előadást, ami nagy érdeklődésre tarthat számot. A barcelonai Insectotropics a The Legend of Burning Man című előadása Mohammed Bouazizi, egy tunéziai férfi történetén alapul, aki az Arab Tavasz forradalmának szikrája volt. A másik spanyol alkotó, Angel Durán a Papillon (Pillangó) című látványos táncszólójával érkezik, amelyet az azonos című film ihletett, és ahhoz hasonlóan a menekülésről és a szabadságról szól. A világhírű olasz koreográfus, Alessandro Sciarroni a számos rangos fesztiválon már bemutatott Save the last dance for me című előadását is láthatjuk a Szigeten, a francia Un Loup Pour L’homme társulat Cuir című duettje a vonzást és a vonzódást járja körbe, a francia hip-hop táncosból és a portugál kínai rudas akrobatából álló O Ultimo Momento a L’Autre című előadása pedig a két szereplő kapcsolatát követi nyomon. 
 
Idén a női előadókra is nagyobb figyelmet fordít a Sziget színházi programja. Az egyik ilyen előadás a baszk Lasala társulat Fight című koreográfiája, a másik a Sziget szervezőinek a felkérésére a februárban a Trafóban nagy sikerrel bemutatott fiatal belga társulat Forces című előadásának egy olyan adaptációja, ami az utóbbi hónapok szomorú háborús híreire reflektál. A kortárstánc kedvelői számára nem újdonság, hogy sokszor a tánc és a cirkusz, illetve a színház elemei is keverednek egy-egy előadáson belül, erre példa Viktor Černický PLI című előadása is. 

A sétáló utcaszínházak előadásaiban, legyen szó óriásbábokról, miniatűr autóbuszról, vagy épp furcsa és meglepő lényekről, a művészek minden lehetőséget megragadnak, hogy a látogatók is az előadások aktív résztvevőivé váljanak. A Paris Bénarès francia társulatának óriásbábjai fémből, fából és gyantából készült gépezetek, amelyeket egyszerre több bábművész kelt életre. Láthattunk már tőlük pár évvel ezelőtt egy hatalmas tevét, idén pedig két gyönyörű indiai szent tehénnel barátkozhatunk. A dobok és a tűzijátékok egészen különleges keverékét hozza a Deabru Beltzak baszk zenekar sétáló utcaszínházi előadásával, ahol a boszorkányok ördögét is megidézik. Ha valaki ennél csendesebb találkozásokra vágyik, mindenképpen keresse fel Robson Catalunha brazil művész növény-ember performanszát, The Hybrid, ahol többek között eljátszhatunk a gondolattal, hogy vajon milyen lehet egy olyan világban élni, ahol a növények is beszélni tudnak hozzánk.

Jó pár évvel ezelőtt, mikor megnyílt a Hold utcai piacon a Moszkva tér együtt koccintottunk Szásával a sikerre, jóféle vodka volt a poharunkban, a tányérunkon az orosz népi konyha legjava. Aztán sok víz lefolyt a Dunán, a Moszkva tér költözni kényszerült és most végre megtalálta méltó helyét, a Fő utcában. A Monastery Hotel ódon, hangulatos falai között egy nagyon klassz és közérthető, de megfelelő kvalitásokkal rendelkező bisztró vár minket, amely mögött ott van a piac óta bejárt út tapasztalata és – a környezethez igazodva – már magában hordozza az Arany Kaviár bizonyos hangulatait is.

Az enteriőr letisztult, a rusztikus kőfalak adta hűst szépen tompítják a bársonyborítású bútorok, a mély borvörös bársony és a hűvös petrolkék szép egyensúlyban tartja a teret, az étlapként szolgáló alátétek lazítják a hétköznapok ebédszüneteit, az egészen rövid, két főétellel operáló étlapon pedig – a rövidsége ellenére – minden lényeges és emblematikus fogás fellelhető. Az előételek között ott a kevert salátával kínált házilag füstölt lazac, a szibériai húsos töltött tészta, a pelmenyi, a garnélás pelmenyi lazackaviárral és a mindig jókor tálalt savanyúságok.

A levesválaszték is a legnagyobbakat kínálja, a marhahúsos borscs és a többféle hússal gazdagon készített, julienne-re metélt zöldségekkel teli savanyú raguleves, a szoljanka még ebben a nyári melegben is remek választás.

Főételnek pedig ott az utánozhatatlan, vajjal töltött, roppanós pankóba forgatott kijevi csirke, amelyhez sűrű, gazdag krumplipüré dukál, illetve a marha sztroganoff, amelyet hajdinával kínálnak a Moszkva térben.

Az étlapon van az egyik legjobb frissen sült lepényke, a túrós szirnyiki is, illetve az orosz mézes, a medavik. Választani nem könnyű. Amíg mérlegeljük a kínálatot, addig falatnyi köszöntők érkeznek, kis fekete kenyér, fermentált szalonnával, fokhagymával és snidlinggel. Ezekkel a házias falatokkal üdvözöl minket Olga, az ukrán séf a konyháról.

Anna egyértelmű döntéseket hoz, előételnek egy rákmártásban kínált garnélás pelmenyit kér. A tészta, a töltelék és a mártás hibátlan, a lazackaviár már csak az extra a fogáson.

Elém wasabis majonézzel és kevert salátával kínált házi füstölésű lazac kerül, nagy adag, akár egy gyors ebédnek is bőven elegendő.

Főétel gyanánt levesre vágyom, a szoljanka ízei vonzanak, a sok-sok zöldséggel, sokféle hússal készített fogásba csak úgy kanalazom a tejfölt, a házias leves rendkívül jólesik, Anna nagyobban gondolkodik, ő a kijevi csirkemell felé nyit. A panko morzsába forgatott csirkemellből csak úgy bugyog fel a vaj, amit készségesen felfog az alatta terpeszkedő krumplipüré. A roppanós kéreg alatt omlós hús rejtezik, a kijevi titkai pont ebben a nagyobb mennyiségű vajban érhető tetten, amelynek minden időpillanatban megvan a maga szerepe.

Mire végére érünk a fogásainknak, egy kevés sütemény is kerül elénk: mézes illata elárulja a medavikot, az orosz mézes krémest. A sokszor sűrített tejjel vagy tejföllel készített desszertben pirított mandula egészíti ki az ízeket és illatokat, a könnyű sütemény szép zárása az ebédünknek.

A Moszkva tér szerintem révbe ért, mind a helyszínt, mind a konyhát tekintve. A nyitva tartásuk még finoman változni fog, ami biztosan befolyásolja majd az étlap kínálatát is, de a tábláknak már most ott a helye, azaz séfajánlatra biztosan számíthatnak a betérők.