MIRELLE Atelier

Ma grilleztünk először.

Egy nagyon kellemes délelőtti rádióbeszélgetés után, hazafelé szereztem egy kevés salátának valót, aztán beizzítottam a parazsat és a két napja pácolódó húst gyorsan megsütöttem. Amíg sült a hús, addig összekevertem egy kis salátát, megkínáltam egy kevés pecorino sajttal, balzsamecettel, olivával.

Készülünk. A nap minden szakában felhangzik a kérdés: Mennyit kell még aludni húsvétig?

Mi meg fejszámolunk, gyors ütemben megadjuk a választ a közben már huszadszor, kórusban felcsendülő kérdésre.

Már az elmúlt két évben is készültünk a Húsvétra, de idén – az ohodának köszönhetően – már nagyon tudatosan várják az eseményeket. S készülnek is rá, a maguk módján. Tegnap kézműves délután volt az ohodában. A hiperkreatív Zsuzsinéni vezényletével sok gyönyörű papírtányérkoszorú, polifoam csirke, ezer színben pompázó gipsz tojás és rengeteg színes képeslap született. A gyerekek tökéletes odaadással dolgoztak, a szülők meg – kissé feszengve ugyan – próbáltak szintén belesüppedni ebbe a gyermeki létbe.

Én is, egy kisszéken kucorogva, sablonnal rajzolgatott papírvirágokat vágtam, könyékig ragasztósan próbáltam csirkeszemeket a helyükre illeszteni és be kell, hogy valljam jó esett (ok, a szék rém kényelmetlen volt).

A következő napokban még be kell szereznem, hogy mit is tojjon az a nyuszi, aki gigi jóvoltából lesz majd a vendégünk. A csokik már a pincében várják a fellépésüket, de valami játékra még vágynak a Nők.

Hogy honnan rendelem, azt tudom, de hogy mit, az még igencsak kérdéses….

A férjem szerint én vagyok a legfinnyásabb a családban. Mert nekem semmi se jó (úgy ahogy van), nem vagyok hajlandó megenni a disznósajtot, messzire lehet kergetni egy velős csonttal és a belsőségekkel sem ápolok bensőséges viszonyt.

Azt kell, hogy mondjam: igaza van. Tényleg fenntartásokkal viseltetem bizonyos dolgokkal szemben. Főleg az ilyen állati cupák-eredetű ételek azok, amiknek soha nem sikerült kivívniuk a rokonszenvemet. A kocsonyát is szívesen elkészítem, de enni már nem kívánkozik belőle és minden egyes alkalommal, ha valamiért kénytelen voltam/vagyok zselatint használni azt is kisebb foghúzásként élem meg.

Így aztán kissé talán szubjektívre sikeredett a beszámolóm a zselírozó anyagokról: ITT.