Egy hete levélben megkeresett egy hölgy, aki olvassa a blogot, hogy szeretne megajándékozni egy GoodFood-dal. Ma találkoztunk. A magazin mellé, kaptam még egy csokornyi tavaszt is.
Kedves Krisztina!
Nagyon szépen köszönöm. 😉
Ma medvehagymavadászatra indulok. Rettegj Békási piac! Meg vágyom még néhány apróságra, így amíg a Nők az ohodát amortizálják, addig én gyorsan begyűjtök ezt-azt.
Anna az utóbbi időben nagy barátságot ápol egy Barnus nevű kisfiúval. A múltkor egy veszekedésünk végén (komolyan olyan vitáink vannak, mintha kamasz lányom lenne) közölte, hogy az ő szíve össze van kötve Barnuséval és mivel én neheztelek a pocsék magaviselete miatt, most ez a szent kötelék megszakadt, mert összetört a szíve.
Szerencsére reggelre friss szívre tett szert és a kötelékek is újra helyreálltak. Ennek jegyében, szerdán már nagy egyetértésben dobálták homokkal és kővel az ohoda ablakait…
Mindeközben a szőke ciklon – a tél végére való tekintettel – végleg legyalulja a bakancsa orrát egy kétéveseknek tervezett motoron…
Szóval ma minderre nem gondolok, csak kicsit kiszagolok a piacra, megmerítkezem a húsvét előtti kínálatban, belefeledkezem a lángos illatába, eljátszom a készíthető ételek gondolatával.
Addig is egy kis panna cotta.
(A Napsugár csoport kóstol; üzemlátogatás a Cserfalvi cukrászdában.)
A Nők egyre korrektebbül beszélik a magyart.
Sajnos.
Kikoptak a kínálatból a csitátó, a minyoma, az efota… Amiket mi, a férjemmel még mindig használunk, szép emlékekkel pettyezve, kis sajnálkozással a lelkünk legmélyén. Elmúlt. A mi négy és fél éves gyerekeink már elképzelhető, mindazonáltal, számításaim szerint és hasonló szófordulatok random használatában élik ki magukat.
Azért néha még meg-meg csillan a nyelvet felfedező, kissé bizonytalan lábnyomuk. Ilyen lenyomat a szendvincs is.
Rajongunk érte.
