A dolognak volt egyfajta szocialista romantikája. Ez az érzés a meghívó kézhezkapásától elkísért a Dreher sörgyár múzeumába is, ahova a sörkorcsolyákat rejtő kosárral a karomon sétáltam be. A gyárlátogatásra szóló meghívásnak nagyon örültem, rögtön leszerveztem, hogy a Nők anyánál élvezhessék a délutánt, mi meg elbékávéztunk Kőbányára.
Először a múzeumban gyűltünk össze, ahol csodálatos dolgokat találtunk, a retro jegyében a gyerekkoromban használatos sörösüvegek és dobozok köszöntek rám, megkóstoltam a kiállított és kóstolásra jogosan javasolt festőmalátát, örültem néhány bloggertársamnak, megismerkedtem a kiejtésben ikertestvér Myreille-vel, letoltam egy fél üveg alkoholmentes hűs Drehert, majd dr. Szép Zoltán vezetésével egy órás körtúrára indultunk.
Először a főzőházba mentünk, itt jó darabig ellézengtem volna, a réz komlóforralók mellett, abban az impozáns teremben, a csodás, meleg, édes illatoktól övezve, ám idegenvezetőnk gyors tempót diktált.
A meleg, kellemesen illatos részleg után hamar megindultunk egy kevésbé jó szagú rész felé, ahol a sörök erjesztése folyt. Az élesztő jóvoltából a sör szénhidrát tartalmából itt jön létre az alkohol. Ebből az épületből jutottunk le a sörgyár pincerészére.
A kőbányai sörgyárak szülőhelye ez a pincerendszer. A Duna-partján sert főzők ide hordták a hordóikat, ezekbe az elhagyott, kőbányászatból hátramaradt pincékbe, majd később maga a sörfőzés is ide költözött, ahogy meg tudták oldani a víz kérdését.
A jelenlegi Dreher sörgyárak területén volt a Részvény serfőzde és a Királyi serfőzde, valamint a Haggenmacher serfőzde. Dreher Antal a Részvény serfőzdét felvásárolta, a Haggenmacherekhez meg egyszerűen benősült.
A pincék persze ma már nem olyan vadregényesek, ellenben szupertiszták. A sörök végső érlelése hordók helyett a pincékben végződő tartályokban történik. 66 lépcsőfokkal később, miután a felszínre verekedtük magunkat, az idegenvezetőnk kisvasúttal átvitt a palackozóba, majd megmutatta, hogy hogyan töltik dobozba a sört.
Ha ki kellene választanom, hogy mi tetszett a legjobban a délutáni programban, akkor biztos, hogy a palackozót mondanám. Zaj volt, szaunát idéző műanyagszemüveg mögé voltam zárva, de ennek ellenére magával sodort a látvány. A logika, az egész folyamat felépítése, megoldása, a gépek között dolgozó emberek. Órákig el tudtam volna nézni.
Túránk végeztével visszavonatoztunk a múzeumhoz, ahol ezután sörkóstolási bemutatón és gyorstalpaló tanfolyamon vettünk részt.
Teljesen jogos felvetés a sörgyártók részéről, hogy a másik szintén hasonló eredettel bíró nedű, a bor mellett a komlót és malátát felvonultató sör is megérdemli, hogy megpróbáljuk megkeresni benne a minőségi elemeket és meg tudjuk határozni, hogy mi az amiért egy-egy sör a kedvencünkké válik.
Ennek a tudatos fogyasztóképzésnek a része az is, hogy Dreher Antal születésének bicentenáriumán a cég meghirdette a sörfogyasztás 10 pontjának a megalkotását. Ehhez együttgondolkodásra hívja azokat, akik a gyárban előállított folyékony kenyeret szívesen kóstolgatják.
A sörnél fontos a hab színe és állaga, szempont, hogy milyen szisszenéssel válik le az üvegről a kupak és persze ott az illat. A sör illatolását is meg tanultuk, valamint azt is megtapasztaltuk, hogy baromi nehéz befogott orral inni. Pedig az igazi aromák állítólag akkor szabadulnak fel, ha a sört befogott orral kortyoljuk, majd a nyelés pillanatában szabadítjuk fel a szaglószervünket a korábbi elnyomás alól. Van benne valami, biztos, hogy egyfajta intenzitást és az életösztönök éledését eredményezi a művelet.
Ha élesztőszagú, kukoricaillatú vagy gyerekkorunk uszodáinak szagát idézi a felszabaduló illat, akkor hibás a sör. A jó sörből fűszeres, karamellás, gyümölcsös, ánizsos illatokat lehet kiérezni. Vicces, de ha az ember rákészül, akkor az Arany Ászokból tisztán kiérezni a császárkörte illatát.
Az Arany Ászok mellett persze végigkóstoltuk az egész portfóliót. Folytatásként a Dreher classic jött, majd megkóstoltunk az Arany Ászok félbarna sörét, ami eredetileg szezonális termékként hódította meg a piacot, de a mutatók meggyőzték a gyárat, így most már egész évben kapható. (nekem ez ízlett a legjobban)
A félbarna sör után jött a csak forgalmazott Pilsner Urquell, aminél nagyon meglepő volt, – legalábbis számomra – hogy a karakterességét nem az alkoholtartalma adja, hanem a rendkívül sok komló, ami belefő.
Végezetül a Dreher barna sörével, a Bakkal zártuk a kóstolást. A vastag habú barna sör nekem keserűbb volt, mint amit egy barna sörtől szeretek, de ez nagy valószínűséggel az én kocasörösségemre kenhető és nem a sör hibája. Ezt igazolja az is, hogy a nemzetközi versenyeken gyakorta indított Dreher sörök körül a Bak is rendszeresen éremmel tér haza.
A sörökhöz többféle sörkorcsolyát is ettünk, hiszen nem én egyedül vittem kicsiny kosárban a harapnivalókat. Ezektől a falatoktól vált igazán egyedivé a kóstoló.
Nagyon kellemes és tartalmas délutánt töltöttem a Dreher-ben. Tetszett a profizmus, nagyra értékeltem, hogy törődnek a múltjukkal, ápolják mindazt amiből kifejlődött a jelenlegi cég és próbálnak közelebb kerülni a fogyasztóikhoz. Bölcs törekvés.
Egyébként a cég honlapján csellengve fedeztem fel, hogy bárki meglátogathatja őket, rendszeresen szerveznek gyárlátogatásokat, szerintem érdemes egy meleg nyári napon benevezni egy kis sörtúrára!
Aki érez már magában késztetést, de még nincs mersze egyedül nekiveselkedni, hogy csokoládét vagy alkoholt kavarjon a lekvárjába, annak javaslom, hogy csatlakozzon hozzánk a FINOmÁNIA utolsó nyári szeánszára, ahol kifejezetten különleges lekvárokat fogunk készíteni Zsolttal.
