A család legagilisebb plüssállata s koronázatlan királya, Mókutya ősei földjére látogatott. Az Ikea Tassa sorozatában kiadott jószágunk svédországi kirándulásáról rendszeres képriportban számol be a férjem, a Nők legnagyobb megelégedésére.
Irigylésre méltó dolga van a piros plüsskutyánknak, leszámítva, hogy rádióamatőrködésre van időnként kényszerítve. 
A pénteki időjárásért valaki vállalhatná a felelősséget, mert lenne hozzá egy-két szavam! Valahogy ugyanis úgy hozta az élet, hogy a Nőkkel pont ezen a napon jöttek össze úgy a programjaink, hogy Dél-Buda kivételével végigjártuk a Várral tarkított oldalát a városnak.
Már reggel látszott, hogy esni fog, én meg hamar rádöbbentem, hogy a Nők esőkabátjai az ohodai szekrényben figyelnek. Így aztán esernyőre kaptak, ami számomra kibővült munkaköri leírást jelentett, mert a szokásos forgalomirányításon túl, most már a Nők ernyőtartó etikettjének csiszolása is részévé vált a folyamatosan elhangzó parancsszavaimnak.
Első körben az ernyős különítményemmel a szemerkélő esőben – minimális elázással – eljutottunk az Óbudai Közösségi Házba. Az éves kisgyerekes családi napon valamiféle ikres előadást tartani hívtak, ami szerencsére egy nagyon jóízű beszélgetéssé vált, néhány kedves, kalandvágyó és bölcs ikres anyuka részvételével. Amíg mi megvitattuk az ikertartás nehézségeit, addig az eső drasztikus lépésre szánta el magát: szakadni kezdett. S én hiába adtam még időt magunknak, hiába vártunk, az eső megállás nélkül ömlött. Így aztán ebben az időben – lehetetlent nem ismerve – a Nőkkel elverekedtük magunkat a Várig.
A borfesztivál csendben gubbasztott az agyonáztatott Ferdinánd udvaron, látszólag magába gubózva várták a pavilonok a jobb időt. A pavilonokban azonban zajlott az élet. A Zwack Izabella borkereskedése mellett is, egy száraz zugban, az eső helyett már a bor vált a főszereplővé.
Hogy átmelegedjek a Dobogó pincészet egy nagyon finom borával, a Tokaji Furminttal nyitottam. A nagyon gazdag illatú bor íze is meggyőző volt. Amíg kóstolgattam a bort, megérkezett a házigazda is Zwack Izabella. A hölgy rendkívül kedves, közvetlen és viszonylag jó türelemmel bír, ha hat éves Nőkről van szó. Mert a lányok egy pillanatig nem zavartatták magukat, a friss alany érkeztével a korábban gyötörteket hanyagolták és már vitték is a délelőtt beszerzett fogápolás rejtelmeiről szóló prospektust. Amíg megtudtuk, hogy milyen fognyűvő manók lakhatnak a rossz, fogat nem mosó kisgyerekek szájában, addig megkóstoltam a sárga muskotály és hárslevelű házasításából létrejött Satöbbit.
A könnyed, de karakteres bornak története van. Izabella 15 éven keresztül imádott kutyájának állít emléket ez a bor. Az egykor Olaszországban élő kislány az apja magyarul folytatott telefonbeszélgetéseiből elcsípett szófoszlányok közül gyakorta kihallotta a satöbbi szót, ami annyira megtetszett neki, hogy eldöntötte, ha lesz kutyája így fogják hívni, sőt még egyszer egy bor is ezt a nevet fogja viselni. A kutya már betöltötte a maga szerepét Izabella életében, a bor most született meg, beteljesítendő a jóslatot és emléket állítva a szeretett kutyának.
Szép történet, jó bor.
A Satöbbi azonban nem csupán egy bor, hiszen már szamorodnit és aszút is készítenek ezalatt a márkanév alatt. Elkortyoltam egy kevés 3 puttyonyos aszút, majd visszakanyarodtam a furminthoz. A korábban kóstolt Tokaji furmint dűlőszelektált változatához, a Betsek Furminthoz. A Tokaji furmintnál tisztább, egységesebb, kevésbé mesélős illatú, mély ízű, nagyon kellemes bor.
Végül aztán a több díjat is nyert, 2004-es 6 puttonyos Tokaji aszúval zártam sort. A Nők szerencsére egy idő után jobb elfoglaltságot találtak a fognyűvő manós prospektus felolvastatásánál – inkább a tetőről csöpögő esőben próbáltak meg elázni – így maradt időnk egy kicsit beszélgetni és összekóstolni a borokat a csodálatos, abbahagyhatatlanul finom Dobogó Blue-val, ami aszútörköllyel gazdagított alpesi tejből készített kéksajt.
Aztán lassan a Nők már teljesen eláztatták magukat az ereszek alatt, így a röpke két órás kóstolós beszélgetést követően újra ernyőre kaptunk, és a lehető leggyorsabban hazakeveredtünk egy meleg fürdőre, forró teára és a kanapén való közös kuckolódásra vágyva.
A tavaszi nagy sikerre való tekintettel, Nemisbéka újra életre hívta a Segítsütit. Új süteménysütő gárdával, de a régi lelkesedéssel szeretné másik két kórházi koraszülött osztály életét megkönnyíteni.
A mostani akció 17-én indul, ekkor kerülnek ki a receptek a Segítsüti weboldalára, majd kezdődik a licit, ami 20-án éjfélkor zárul.
További részletek és fájdalommentes regisztráció a Segítsüti oldalán.
Tegnap délután – a léleknáthásító idő ellenére – eltökélten vonultunk a Nőkkel a Fő utcán. Lánykorom gyakran látogatott helyszínével – a Francia Intézettel – szemközt, az oly sokszor nézett, de soha ki nem próbált Le Jardin de Paris helyén nyílt új francia étterem megnyitójára siettünk.
A tulajdonosok nagyon bízhattak a magyar időjárásban, hiszen a zárt résszel is bíró étterem kerthelyiségében tartották a fogadást. A sátrak alatt, a gázmelegítők árnyékában meghúzódva beszélgettek az emberek, miközben egy banda latin számokat és teljesen nemzetközivé mosódott jazzt játszott.
A Nők hamar felfedezték, hogy ha kicsit kimerészkednek a biztonságos tető alól, akkor nagyon finom hors d’oeuvre várja őket a tálcákra halmozva. Zsófi biztos kézzel választott bele a carpaccio-ba, amit tiszta szívből meg is értek, míg Annánál egyértelmű döntést hozott a hallal és libamájjal megpakolt aprócska kanapén trónoló fügeszelet.
Én végigkóstoltam a kínálatot, bár a hideg uborkalevest 10 fokban inkább kihagytam és csendben reménykedtem, hogy az előételek után ütemes tempóban kapunk majd valami meleget.
A hely hangulata az eső ellenére nagyon kellemes, az ódon falakban a repkénnyel futtatott kerítésben, a kovácsoltvas bútorokban mind ott van a lehetőség, hogy tökéletes díszletei legyenek egy őszi délutánon elköltött ebédnek, vagy egy gyertyafényes randevúnak.
Valószínűleg a Café Erte-ből frissiben elcsábított Mező Gábor és a szakmai tanácsadásban közreműködő Marc Meneau mellett, ez az exteriőr az, ami az étterem karakterét meghatározza.
Marc Meneau neve nagyon jól cseng francia és nemzetközi szakmában. Az egy darabig három Michelin-csillaggal bíró, jelenleg két csillagos séf biztosítékot jelent, hogy az étterem minőséget kíván adni magyar és francia alapanyagok felhasználásával. Terveik szerint a szükséges alapanyagok egy jelentős részét magyar termelőktől szerezik be, míg a húsokat és a halakat Franciaországból hozzák.
A francia beszállítóktól tegnap estére is érkezett kagyló, ami a kinti látványkonyhában készült, bár erről csak szájhagyomány útján terjed az infromáció az est résztvevői között. Aki jó pillanatban érkezett a pulthoz, az elcsíphetett egy kevés bárányt is, vagy hozzájuthatott egy gombócnyi feketepettyes vaníliafagylalthoz, amit flambírozott narancsos tésztafalatok öleltek körül.
Az est érdemi része, a tulajdonosok bemutatkozása, illetve Meneau úr színrelépése azonban már a Nők alvásidejébe nyúlt, így magunk mögött hagytuk az esőbe burkolt kertet és kissé átfagyva hazasiettünk.
Azt hiszem egyszer érdemes lenne kipróbálni a helyet, megnézni, hogy a konyha milyen francia csodákra képes, mert a tegnap esti ízelítőből számomra ez nem teljesen nem derült ki.
(kép innen)
