Albánia: A legdélibb csücsök, avagy Butrint és Ksamil
Szerpentines nap
A tegnapi múltban tett utazásunk után, ma újabb nagy kirándulásra rángattam el a családot. Az albán-riviéra partvonalát követve kívántam lejutni Butrintba.
Butrint légvonalban nincs messze tőlünk, csakcsupán 150 kilométerre, de a kocsival való megközelíthetősége közel sem egyszerű. Először is ott a Llogara hágó, amin át kellett kelnünk, majd jött a vadregényes, hegyekkel tarkított albán riviéra, ahol minden egyes hegyre és hegyről spirál alakban kúsztunk fel és másztunk le.
Az út elején rögtön akadályba ütköztünk, az Orikumból kivezető út felezővonalán egy teknős baktatott békésen. A férjem kiszállt fotózni, aztán én is kikecmeregtem, hogy a vadul száguldó mercik közül kimentsem. Otthon is kényszeresen pakolom a csigákat, itt egy kicsit nagyobb állat került a kezeim közé….remélem, hogy jó irányba tettem le….
A llogarai hágó után – kicsit megkönnyebbülve, hogy idáig eljutottunk – kerestünk egy szimpatikus, tökéletes tengerre való kilátással bíró fogadót és alaposan megreggeliztünk. Kértünk kávét, a Nőknek vajat, dzsemet, fetát és egy kevés pikáns kolbászkát, mindehhez ettünk egy kosárnyi pirítóst, majd továbbindulva szembesültünk a ténnyel, hogy eleddig az út legkönnyebb szakaszát tettük meg.
Ezután jött a hegyreföl-hegyrőlle…időnként kibukkant egy-egy vízmosás, néhány mézet árusító bácsi, magányosan legelő szamár, csoportosan baktató/pihenő/legelő tehén, birka meg a táj.
A szerpentines út állandósulását követő fél óra után a fönti programunk az alábbi képpen dúsult: autózás, gyönyörködés, hányással fenyegető gyerek megfenyegetése, majd fagylalttal való zsarolása, ha kibírja, fagylaltról lemondott gyerek elé zacskótartás, nedvestörlőkendő istenítése és használata (az utolsó szálig) zacskókunyerálás egy hegyi falu egyetlen boltjában, szűken kétsávos úton való vészvillogás és gyerekkérdezgetés, hogy akar-e még visszaadni bármit is a reggeliből.A feldúsult programunknak és a fotózási kényszerünknek, valamint a kanyargós utaknak hála az a közel 150 kilométer néha teljesíthetetlen távnak tűnt.Aztán egyszer csak Sarandában találtuk magunkat. Ha Vlorára azt mondtuk, hogy igazi modern kikötőváros, akkor ez Sarandára még inkább áll. Szép fekvésű, rengeteg új épülettel és egy pálmafás sétánnyal megáldott város.
Sarandánál azonban el kellett köszönnünk az addig boldogan használt friss betonúttól és súlyos zötyögések közepette tettük meg a maradék 25 kilométert az ásatásokig. Állítólag évekkel ezelőtt Orikum és Saranda között is ilyen utak voltak. Ebben az esetben tuti nem lettem volna olyan nagy művészettörténet és történelem rajongó, hogy lekecmeregjek az ország legdélibb csücskébe.
Butrintot már régen felfedezték és manapság egynapos túrákat is szerveznek ide Korfuról. Ez érződik is, mind a jegyárakon (750 lek), mind pedig a múzeumban kapható turistáknak szánt izlésficamos vackok borsos árán.
Himara-ban álltunk meg egy kicsit fényképezni, meg Dhermiben. Borshban csak elsiklottunk a patakra épített étterem mellett és a llogarai hágónál már tudtuk: mindjárt otthon vagyunk.
