Albánia: Natra laguna, Karaburun, avagy látnivalók a vlorai öböl környékén
Tegnap este haditanácsot ültünk: merre vigyen még az utunk? Gijokastra a szerpentines út miatt kiesett, Berat hasonló okoból, így valami közeli, viszonylag egyenesen megközelíthető helyet kerestünk, így esett a választásom Natra Laguna-ra, ami Vlore felett helyezkedik el.
Az út tehát fájdalommentesen rövid, nagyjából ismert terepen. Vloráig könnyedén el is siklottunk, majd az útikönyv tanácsára a tengerparti úton folytattuk utunkat, S itt visszakacsintott a régi Albánia. A sok épülő társasház mögött ott árvállnak a tégláig bomlott, feltehetően luknyi lakásokat rejtő társasházak a gondozatlan part mentén. Ha az ilyenből varázsoltak olyat: minden elismerésem az albánoké. A homokos part menti út vészesen romos volt alattunk, így egy párhuzamos aszfaltútra menekültünk, ami egyenesen egy bunkerekkel teletűzdelt fenyőerdőbe vitt minket. Az erdő jobb oldalán nagy rendőri jelenlét volt, amelynek okára csak a visszaúton kezdtünk rájönni. Valószínűleg illegálisan épülő ház brigádját ellenőrizte a sok rohamsisakban szaunázó őr. Vagy nem. Minket mindenesetre útba igazítottak, bár úgy rémlett nem értették, hogy minek is mentünk mi oda.
Szóval mentünk a bunkerek között. Részük eredeti helyén az erdőben, részük fejjel lefelé, ahogy az új házak követelte telkekről kikapták őket. A lagúnát a mocsaras illata előre jelezte. A vízben álló kis szigetre vezető híd előtt, egy autó állt: svájciak, akik hasonlóan részletes útikönyvvel vághattak neki ennek az országnak.
A hosszú, jó állapotú fahíton végigsétálva egy piciny szigeten találtuk magunkat, ahol Szűz Mária elszenderedéséről elnevezett templomot néztük meg. Dienes szerint 1967-ben verték le a freskóit és égették fel a könyvtárát. Az épület szerencsére áll és használják is, így az átszellemült Nők 20 lekből vetettek velem 4 gyertyát, amit komótosan meggyújtottunk, beletűztünk a homokba és reméltük, hogy a füstjükkel az imáink is meghallgatásra találnak…
A szigetet egyébként ezután az ateista tisztogatás után internálótáborrá alakították, így érthető, hogy miért volt a környéken méterenként egy-egy lövőke (bunker a Nők szerint) a legváratlanabb helyeken.
A lagúnához egyébként B-tervként keveredtünk el. Eredetileg egy kis hajózást terveztünk, de mint kiderült Vloraból csak nagy komphajók indulhatnak, így turistáskodni csak úgy Sazanig meg vissza nem lehet.
A lagúna után Vloraban felkerestük a múltkori éttermünket, a lányok beleválasztottak a húsos kanalas egytálétekbe, mi is valami jó kis tartalmas húsos dolgot ettünk, padlizsánnal, cukkinivel megrakva, salátáztunk és boldogan ettük a ropogós, foszlós kenyeret.
Orikumban is megkíséreltük a hajókázást. Pontosabban a jacht-kikötőhöz probáltunk lekeveredni, de úgy tűnt az teljesen magánemberekre van szabva, itt sincs szervezett hajótúra.
De ha már a parton voltunk, akkor a Karaburun (mint megtudtuk törökül fekete hegyet jelent) lábánál kezdődő Pashaliman katonai bázisra kértünk belépési engedélyt, hogy megnézhessük a területükön lévő lagúnát és az ott lévő antik romokat.
A katonák némi várakozást kértek tőlünk, majd megjelent egy úr, aki idegenvezetőnként velünk tartott s kocsival beléphettünk a bázisra, miután a férjem útlevelét zálogban az őrnél hagytuk.
A múlt nagy árnyai hátramaradtak itt. Orosz épületromok, tengeralattjárók, rozsdaszín hajó a parttól nem messze, rozsdamarta lövegek egy udvaron. Közben meg Augustus császárról esik szó, meg a lagúna vize alatt pihenő nekropoliszról, meg agoráról. Az ásatások nagyon kezdetlegesek. Valószínűleg erőteljesen hátráltatja a dolgot, hogy egy katonai bázis kellős közepén vannak, így nem is csoda, hogy megint elfog az a pionír-érzés, ami Apolloniában is magával ragadott. Csak mi voltunk, a kicsit angolul beszélő guide és a katonai tehenek hagyatéka. Meg a szöcskék. A lányok otthon se bátrak bogár-ügyben, de az itt élő fauna kikezdte Zsófi idegeit. Én élveztem a romokat, furcsa, de a közelmúlt málló, rozsdálló romjai érdekesebbek voltak, mint az antikok és miközben a domboldalon mászkálva néztük az oltár maradványait, a szent kutat és mindazt, ami az akropoliszra vivő lépcsősorból megmaradt, aközben a mi szeretnivalóan érthetetlen nyelvünkön kiabáltam a lányokkal, hogy épp mibe ne lépjenek bele.
Az orikumi antik romok között messzemenőkig a színház a legszebb és leglátványosabb. A jobb akusztika érdekében itt az első üléssor helyén egy fal van, ami tökéletesen felerősítette a színpadon bátortalanul énekelgető Anna hangját. Bőg a tehén, ha nincs kalap a fején….
A régi orosz pékség oldalában meghúzódó időszaki kiállítás elemei egy-egy ferdére szabott dobozon kitett kancsófülből és néhány törött cserépből álltak. Tetszik, hogy próbálják a sajátságos helyzetből fakadó nehézségek ellenére is kiállítássá szervezni a dolgokat, de lehet, hogy egy kis pénzt kéne kunyerálni a jelenleg ott székelő Nato-tól.
A harmincsokfokban tett napközbeni kirándulásunk után minden 10 fölötti ájultan dőlt ki, amíg a Nők hatodszorra is boldogan nézték a Pónihercegnőt.
