You are here: Home > Világjáró: Belföldi & Külföldi kalandok > Albánia: Apollónia, az antik szépség

Albánia: Apollónia, az antik szépség

Amikor először megláttam az útikönyvben Apollóniát, tudtam, hogy nekem látnom kell. Egyrészt imádom az antik romokat, másrészt rögtön felidéződött bennem a Keresztapa első része, kellemes érzelmi mellékzöngékkel tarkítva az antik romokhoz való vonzódásomat.
Ma reggel kénylemesen indultunk neki. Egyrészt sokáig aludtunk, aztán sokáig reggeliztünk, majd sokáig cihelődtünk, de 11 körül útra keltünk.

Apollonia tőlünk északra, úgy 45-50 km-re fekszik, így egy bő – kávézással gazdagított – óra alatt a rommezőnél találtuk magunkat. Rajtunk kívül csak két múzeumőr volt, így kicsit múltidéző barangolásban volt részünk, mint a századeleji nagy utazóknak. Sehol egy turistahorda, sehol az ernyőjük vásznát vesztett botokkal hadonászó guide-ok, csak mi, a tücskök, a kabócák és a kövek, meg sok színes pillangó.

A rommező a fotókon jóval nagyobbnak rémlett, de csalódásnak semmiképp nem nevezném, az i.e 600 körül létesült város romjait. A szentély és a színház jól kivehető, a többihez meg csak egy jó útikönyv és egy kis képzelőerő szükségeltetik.

A mezőn talált kincseket a kilencvenes évekig ateistának titulált ország az ortodox templomba helyezte el, majd idővel a környező épületekbe telepített át s a templom újra templommá vált.

A templom egyébként gyönyörű. A bizánci mintákkal tarkított oszlopfők és a belső tér diszkrét kakofóniája tündéri bájt kölcsönöz az épületnek. A jelenleg is üzemelő templomban kimustrált moziszékek biztosítják a helyet a hívőknek.

(négyünknek a belépő 400 lek volt)

A rommező után hazafelé megállunk bunkereket fotózni. Állítólag 700.000 bunker van elszórva az országban. Belegondolok olykor az ideológiába és fáj, hogy egy elvakult vezetés hogyan volt képes rászedni a népét ezzel az ostobasággal. Egész egyszerűen nem hiszem, hogy bárki bevette volna, hogy ezekből a piciny felfordított csészékből fogják megvédeni a hazát a nagybetűs ellenségtől.

Annak nyomát se látni, hogy elbontanák, használni se nagyon használják, viszont nagyon mulatságosan festenek, legalábbis számunkra. Mikor a férjem kiszállt a kocsiból fotózni, akkor arra jött egy bácsi, csacsi vontatta szekerén és mint mindenki, beszélgetésbe elegyedett a férjemmel. Kiderült, hogy ezek a fotózásunkra érdemes betoncsészék az ő kezelése alá estek és összesen 10 ilyenért volt felelős….

Lassan négy óra lett és mi egyre éhesebbek lettünk, így nekivágtunk Vlorának. Megnéztük a megmaradt mecsetet, majd megebédeltünk. A Nőkkel pizzát ettünk, a férjem meg valami a sztifadóra erősen emlékeztetö, nagyon finom egytálételt. Kerestünk egy szupermarketet is, ahol főleg olasz árut lehetett látni, sőt a hely (Conad) saját márkás temékei is jóformán mind olasz dolgok voltak.

A faluban még gyűjtöttünk egy kevés epret, meg barackot és egy kis kos-t, ami egy joghurtra emlékeztető hűsítő ital.

Tartalmas napunk volt.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.