MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Bizony szeretett konyhai barátom, a kenyérsütőgépem valamikor a nyár derekán megadta magát a Sorsnak s – három év kitartó és rendíthetetlen szolgálat után  – megtért a Gyártóhoz.

Mivel nyáron nem nagyon szoktam kelt tésztákat készíteni, így nem is igazán éreztem meg azonnal a hiányát. De ahogy hűvösbe fordultak a reggelek és az esték, úgy kezdett bennem felhorgadni a vágy egy jó kis meleg péksütemény után.

Szerencsére apa annak idején annyira lelkesen fogadta az én házipékké alakulásomat, hogy anyát is rábeszélte egy – az én gépemmel teljesen megegyező – kenyérsütő begyűjtésére, amit anyám a kezdeti kételkedő hozzáállását fenntartva nagyjából kétszer volt hajlandó használni. Így aztán mikor neszét vette, hogy a nálam lakó példány végelgyengülésben kimúlt, rögvest felajánlotta, hogy vihetem az övét, amilyen messzire csak akarom.

Ma aztán hosszan beszélgetve az öreg hőssel, helyet biztosítottunk az új játékosnak, aki rögtön a bizalmamba is férkőzött, olyan gyönyörű tésztát csináltunk együtt.

Almás koszorú

45 dkg finomliszt

2,5 dkg élesztő

4,5 dkg barna cukor

10 dkg vaj

2 dl langyos tej

csipet só

3 közepes alma

fahéj

1 kis marék szárított vörös áfonya

A lisztet átszitálom, majd az üstbe öntöm, hozzáadom az elmorzsolt élesztőt, egy csipet sót, a darabokra vágott vajat, a cukrot, végül nyakon öntöm a langyos tejjel és a gépre bízom a többit.

A kész tésztát ujjnyi vastag téglalappá nyújtom. Két-három almát kis lukú reszelőn lereszelek, majd egy szűrőben alaposan lecsöpögtetem és a tésztára kenem a pépet. Fahéjjal meghintem, majd durvára vágott áfonyával is megszórom és szorosan, de a tészta levegősségére vigyázva feltekerem.

Koszorú formában sütőpapíros tepsire fektetem és mélyen beirdalom, úgy hogy nagyjából 10 tisztes csiga legyen belőle. Eligazgatom a sütőpapíron, majd megkenem elhabart tojással és megszórom egy kevés barna cukorral.

175 fokon szép színesre sütöm.

Ezúttal a Vendéglátás hasábjain látott napvilágot egy magasztaló cikkem. Éljen Albánia! Éljenek a kisvendéglők! Éljen a mediterrán lét!

A cikk itt olvasható.

Újabb fantasztikus történet egy egészen egyedülálló fűszerről.

Olvassátok és főzzetek vele!

A blogon talán néha úgy tűnik, hogy lassan nem is eszünk, vagy legalábbis a konyhát lepi  pókháló, amin csak a kávéfőző felé tátong néhány lyuk, de azért a valóság nem ennyire rémes.

Igaz, hogy kevesebbet főzök, de ennek igen sok oka van. Részint veszettül tanulok, másrészt meg egy csomó olyan projekten dolgozom, amelyek gyümölcse novemberben fog beérni, sőt még az ikrezés is lépten-nyomon rám talál.

Így aztán főzés helyett a billentyűzetet verem vagy a két nap alatt lefőzött ételeket fotózzuk épp, esetleg második legöregebbként ülök a Közlekedési Hatóság udvari helységében, a Kresz-vizsgára várva.

Egyszóval zajlik. De most, hogy meglett a vizsgám és az össze határidőm is lejárt, már a blogra is kerülnek majd fel friss, ropogós anyagok.