Elmaradásaim
Mostanában elmaradtam egy-két cikk bemutatásával, pedig igen izgalmas témákról írtam.
A múltkori inkák aranyát bemutató anyagot egy hasonlóan nemgabonából gabonává avanzsált növény története követte. A hajdina története és néhány recept itt olvasható.
Aztán elmerengtem a konfitáláson is. Eszembe jutott a Monaldi-Sorti házaspár első könyvében megjelenő 17. századi olasz konyha és már láttam is, ahogy a főszereplő a pincében eltett húsokat kihorgássza a zsírból, hogy vacsoraként majd asztalra kerülhessenek. Aztán beugrott egy-egy kép az Ág utcai spejzról, ahol a piros zsírosbödön is képes volt ilyen csodákat rejteni.
Desszert fronton meg a trifle-t vettem górcső alá és meg kellett, hogy állapítsam anya szülinapomra alkotott süteménye tökéletesen kimerítette a trifle fogalmát, csak akkor erről még egyikünknek sem volt tudomása, nemes egyszerűséggel letiramisuztuk szegényt.
S hogy mi van a nyárt már megneszelt Nőkkel? Utolsó ohodás napjaikat élik, lassan búcsúznak a biztonságos és otthonos ohodától, túl vannak az utolsó közös kiránduláson, az utolsó közös kézműveskedésen és legbelül tudják, hogy valami visszafordíthatatlanul véget ér.
Én meg csak nézem a lassan 130 centire nyurgult lányaimat és el sem hiszem, hogy ősztől már iskolába mennek.
Rengeteg idő, energia, türelem és kitartás működött abban, ahogy ujjal kimérve, tökéletes formákat metszett a halból, ahogy megszülettek a páratlan számban készülő sashimi darabok.
A kenyérsütős szeánsz után még visszaügettem a halas pulthoz, ahol pont akkor készült el Takács Lajos konfitált lazaca. Hát igen, a konfitálás nem véletlenül lett újra ilyen népszerű. A hal omlós volt, de nem mállott, megőrizte a textúráját. S ehhez semmi másra nem volt szükség, csak 3 órányi 80 fokon történő konfitálásra. Érzem én, hogy nem csak kenyeret fogok gyúrni a napokban, de szerintem egy darabka lazaccal is eljátszom.
