MIRELLE Atelier

A múlt hét szerda este teljes kikapcsolódás volt. A Mindmegette jóvoltából részt vehettem egy közös főzőcskén a ChefParade-nál. Igen, ez a tipikus “hóhért akasztják effekt” gondolhatnánk, de mégsem. Vagy legalábbis a hóhér ügyesen kihúzta a fejét a hurokból, szögre akasztotta a kötényét, levette a csuklyáját és már csupán egy volt a nézőközönség tagjai közül.

Nem is hittem, hogy ilyen könnyen levetkezem a kétheti rutint, hogy a túloldalon is ennyire jól érzem majd magam. Ehhez nagyon sokban hozzájárult a hely, ifjú és nagyon lelkes tanárunk, Bartal Sándor és az, hogy a la carte Krisztinával kettecsként készítettük el a vacsoránkat.

A ChefParade érdekes koncepció szerint épül fel. Mindenki maga számára készíti el a vacsorát, amihez a receptet, az abban szereplő kimért alapanyagokat, valamint a munkafolyamatok során feltételezhetően szükséges eszközöket odakészítik a kis főzőszigetekre. Majd miután kialakultak a párosok és mindenki lestoppolta a számára legszimpatikusabb minikonyhát, elkezdődik a főzés.

Ebben a konyhában nagyfokú önállóságra vannak ítélve a tanoncok. Bár segítség mindig akad, a folyamatosan közöttünk cirkulásló séf-tanárunk és a további személyzet személyében, de mindenki a maga pecsenyéért felelős.

Erre az önállóságra játszik rá a szigetek mögött húzódó pultsor is, ahol fűszerekhez, eszközökhöz juthatunk, a szekrényekben bátran kotorhatunk plusz tálak után és a mosogatókat is használhatjuk, ha szeretnénk a pultunkat időről-időre rendbe tenni.

A melegre való tekintettel tegnap trópusi menüt készítettük. A séf vezetésével a fogások elkészültéhez szükséges időt alapul véve egy pavlovával kezdünk, folytattuk egy fűszeres csirkefalatokkal, amihez mangó dippet készítettünk és végezetül egy kis ananásszal színesített ráknyársat is felhúztunk. A marinádokat és mártásokat is mi készítettük, csupán két dolgok kaptunk készen, a húsok mellé kínált párolt zöldségeket és a desszert befejezéséhez szükséges tejszínhabot.

Amikor mindennek elkészültünk, akkor a pultokon helyt kapó grillsütőkön elkészítettük a pecsenyénket, majd tányérokat kerítettünk, ízlésünk és lehetőségeink szerint a tálra halmoztunk mindent és a bejárathoz közeli, megterített asztalokhoz vonultunk vacsorázni.

Alapesetben nem tudom mi a protokoll, de mi most finom limonádékat és jó borokat kaptunk. A főzésben és a vacsorában – Kriszta mellett – egy pohár Hernyákék féle 2009-es kellemes Zöld veltelini is társamul szegődött.

A főétel végeztével visszasiettünk a konyháinkba, hogy összeállítsuk a pavlovát, majd a  – Sándortól kapott extra adag fagylalttal együttesen – tisztes tányérdesszertté avanzsált habcsókkal újra elvonultunk az asztalunkhoz és lassacskán degeszre ettük magunkat.

Nagyon kellemes, tartalmas, beszélgetős és főzős estém volt. Jó volt látni, hogy itt is mennyi fanatikusan főzni vágyó embert hozott össze a jószerencsével kart öltött Mindmegette.

(képekért külön köszönet a Mindmegettének)

Az egész heti rohanásban egyszer csak ott találtuk magunkat a Vámház körúton. Shy ugyan már túl volt egy – egészen biztosan kiváló – ebéden, mert a Lövőház utcai Papa Gyrosban jól főznek, de mivel nem bírta volna elviselni, hogy a társaságában éhenhalok, ezért együttesen teszteltük le a Veres Pálné utcában megbújó Papírtigrist.

A helyről már többször, többektől hallottam, kivétel nélkül jót. Igaz, mindenki otthon, a formás papírdobozokból kóstolta a konyha kínálatát, de a helyben tesztelést is meg tudtuk oldani.

A láthatóan a “take away” bizniszből élő étterem kevés asztallal és kevés vendéggel működött koradélután, így könnyen asztalt kerítettünk, majd elmerültünk az étlapban. Shy rögvest kiszúrta a kókuszos málnalevest, én ellenben hosszasan merengtem, majd egy csirkesültes pirított tésztára esett a választásom.

Az ügyesen ázsiai név mögé bújó konyhában szinte bármi megtalálható. Van dim sum, akad pad thai, pirított tészták s különféle wokban készített ételek. Én a magam részéről a tészta mellett tettem le a voksomat, ami közepesen tempósan érkezett (eközben több futár többzacskónyi illatozó dobozzal távozott a konyháról) és nagyon finom volt. Hihetetlen nagy adagot kaptam, kellemes fűszerezéssel, kellő mennyiségű hússal. Shy is elégedetten mormogott a málnalevese felett, bár nehezményezte, hogy a tápiókagyöngyök bezavartak a krémes gyümölcsleves gondtalan élvezetébe. Bezzeg a Nőknek tuti bejött volna a gyöngyhalászat.

Amíg én küzdöttem a tésztakígyók pálcikák segítségével történő elpusztításával, addig újabb finomságot kaptunk, egy gyömbéres brownie képében, amihez chilis eperöntet is dukált. A tészta finom volt, a gyömbér és a chili szép harmóniákat festett a csokoládé adta alapokra. A hozzá kortyolgatott házi gyömbéres limonádé is telitalálat volt. Nem volt gejl, inkább hozta azt, amit elvárnánk ezektől a levektől:üdítő volt.

Annak ellenére, hogy farkaséhesen estem neki a tésztának, nem voltam képes eltüntetni az egészet, sőt a korábban megrendelt csokoládés tavaszi tekercseim is  egyből doggie bag-be kerültek.

Szerintem nem utószor ettem náluk és szívből sajnálom, hogy felénk már nem vállalják a házhozszállítást, pedig szívesen csemegéznék néha azokból a formás papírdobozokból.

A múlt hetünk és a hétvégénk a könyvek jegyében zajlott. A Nőket egészen kicsi koruk óta a könyvek szeretetére próbáljuk nevelni, ami az én könyvmolyságomat alapul véve nem is olyan nehéz. Egyrészt sokat látnak könyvvel a kezemben, sokszor olvasunk fel nekik, minden ünnepen van ajándék könyvük és a Könyvhétre való izgatott készülődésemnek is mindig részesei. Ahogy nőnek, ez a dolog úgy válik  egyre komplexebbé és izgalmasabbá.

Idén a könyvhetet egy héttel korábban kezdtük a Manó Könyvek gondozásában megjelent Claude könyvekkel. Zsófinál a kutya alapesetben mindent visz, így a helyes micisapkás jószágot már a könyv lapozásakor megkedvelte. Anna kevésbé ragaszkodik az állatokhoz, így nála a kedvenc hős kiválasztásával várni kellett, amíg az én olvasatomban megismerkedett Claude nem mindennapi hétköznapjaival.

A gyerekkönyvekkel kapcsolatos legnagyobb hibára mostanában döbbentem rá. A felnőtteknek szóló irodalom esetében az írónak egyszerű dolga van, egy adott korosztály számára ír. A gyerekkönyvíróknak azonban két egymást ritkán metsző halmaz, a szülők és a gyerekek számára kell élvezhetőt  alkotnia. Azt hiszem ez a – főleg a 10 éves korig tartó – gyerekirodalom legnagyobb mumusa. Megfogalmazni ugyan sokáig nem tudtam, de több ízben szemben találtam magam a ténnyel. Ezért nem is engedtem be a babócás és a petis könyveket a lakásba, s ezért próbálok meg Milne és Kästner alkotásaival gyerekfantáziát tapétázni, ha egy mód van rá.

S ezért is félek sokszor a friss, ropogós mesekönyvektől, mert a mai kortárs irodalmi alkotások közül is volt olyan, ahol az apjukkal egymásra mutogatva próbáltunk a felolvasás kínjától szabadulni.

De Claude más. Claude jött, megemelte micisapkáját, illedelmesen köszönt és Bolyhos zokni urasággal elvarázsolta a Nőket. Engem meg szórakoztatott és azt hiszem ez nagyobb szó mindennél. A könyv mögött húzódó, azt finoman belengő irónia nagyon szerethetővé tette a könnyed, fordulatos történeteket.

A Claude a városban is megragadta a Nők fantáziáját, de a tengerparti és kalózkalandokban gazdag nyaralós rész még inkább tetszett nekik, s nekem is. A történet egységesebb volt, nem tagolódott fejezetekre és nagyon klassz epizodisták tűntek fel benne. Ez egyébként az első kötetre is jellemző, az orvos karaktere könnyedén, néhány ecsetvonással kerül a helyére, de mégis tökéletes.

A Könyvhét közeledtével Zsófi már pedzegette, hogy jó lenne a vásáron szert tenni a harmadik kötetre is, de arra még egy kicsit várniuk kell a hölgyeknek.

Csütörtökön aztán újabb kultúrsokkot kaptak a Nők, Aquincumban találkozhattak Steven Saylorral. Igen, tudom, a Nők még nem olvassák Gordianus történeteit (bár ami késik…), de azt azért értették, hogy ez a nagyon szimpatikus bácsi írással foglalkozik, s az ókori Rómában játszódó történetek pattannak ki az agyából. Épp ezért, a tavalyi római útról hozott képeskönyvüket el is vitték megmutatni, hogy bizony őket is izgatja ez a letűnt birodalom.

Szombaton meg egy egész délelőttön és kora délutánon át  közösen tobzódtunk a könyvekben. A könyvhét felemelő, szép, kegyetlen hőségben gazdag és szívfájdító volt.

Szép volt, mert sokan voltak, mind árusok, mind könyvek, mind vásárlók. Sokan dedikáltattak, sokan vonultak egyre nagyobb pakkokkal egyik standtól a másikig. Jó volt látni, ahogy a Nők tudatosan válogattak, visszatértek, mérlegeltek, majd választottak. A melegről azt hiszem főleg az árusok tudnának nyilatkozni, minket délre a hőguta kerülgetett, pedig sokszor árnyékos kis kerülőutakon jutottunk vissza egy-egy standhoz.

S hogy miért volt szívfájdító? Egyrészt egy újabb Janikovszky kötet vált aktuálissá, az Én már iskolás vagyok, másrészt fájó szívvel néztem azt az értelmiségi réteget, akiket már csúnyán kikezdett a pénztelenség, de mégis jöttek és a lehetőségeikhez mérten próbáltak vásárolni.

A könyvhét most egész nyáron folytatódik. Legalábbis nálunk. A felhalmozott készletek árnyékos, hűs szegletekben való olvasásával és felolvasásával.

Ezeken a meleg napokon szívesen készítek olyan dolgokat, amihez nem kell a se a sütőt bekapcsolni, se a főzőlappal melegíteni a konyha amúgy is perzselő levegőjét. Ilyenkor kerül elő a kuszkusz. Az meg, hogy épp milyen kuszkusz salátát ebédelünk, már semmi mástól nem függ, mint hogy mire akadok a konyhában.

Pénteken egy kevés hideg csirkesülttel, egy pár szem aszalt paradicsommal és két tisztes csokor petrezselyemmel hozott össze a sors.

Petrezselymes kuszkusz saláta

1 kis bögre kuszkusz

2 bögrényi forró víz vagy leves

4 dkg vaj

sült csirke falásnyi darabokra metélve/tépve

2 csokor petrezselyem

4-5 db aszalt paradicsom

1/2 citrom leve

só

A kuszkuszt egy tálba teszem, felöntöm forró vízzel és azonnal fedem. A csirkéről lehámozom az ehető húsokat, a paradicsomot apró kockákra metélem, a petrezselymet alaposan megmosom, majd nem túl apróra összevágom. Ezután a kuszkuszt elkeverem a vajjal, picit sózom, majd minden mást is hozzáadok és alaposan átkeverem. Végezetül a citromlével meglocsolom és tálalom.