Vad ízek, finom hangulatok – a természet új arca az Andrássy Gardenben

Van abban valami varázslatos, amikor a természet nemcsak körülvesz, hanem szó szerint a tányérunkon köszön vissza. Az „Ehető Erdő” koncepció éppen erről szól: arról, hogy újra felfedezzük, milyen gazdag és ízletes kincseket rejt a Kárpát-medence, ha nyitott szívvel, jó szaktudással – vagy éppen egy ezzel bíró vezetővel,– és kíváncsi ízlelőbimbókkal közelítünk hozzá.

A koncepció és az abból született alapmű mögött Bozsó Gyula erdész és Megyeri Sára, a Dzsindzsa márka megálmodója állnak. Ők azok, akik nemcsak gyűjtik, hanem mesélik is az erdőt. Könyvük, az Ehető Erdő nem csupán recepteket, hanem szemléletet ad: hogyan lehet a vadon újra a mindennapjaink része, a fenntartható, mégis luxus gasztronómia forrása. Tudtátok, hogy a Kárpát-medencében több mint 1490 ehető vadon élő növényfaj található? Mégis, ezek többsége mára szinte teljesen kikerült a köztudatból: egykor a szegények konyháján, a legnagyobb ínség idején voltak jelen, ma pedig a tudás és a tudatosság révén, egészen más szinten térnek vissza a konyhákba. Mert bár az erdő „ingyen adja” kincseit, valójában hatalmas szakértelem, alázat és etikus gyűjtés kell ahhoz, hogy ezekből valóban étel, sőt: élmény szülessen. Ezt a gondolatot már a világ gasztroelitje is felismerte, elég, ha a legendás Noma étteremre gondolunk, amely a helyi, vadon termő alapanyagokból teremtett új ízvilágot. Most pedig végre mi is kóstolhatjuk, milyen, amikor az erdő a tányérunkon manifesztálódik.

eheto3_v

Az erdő házhoz jön – Budapesten, az Andrássy Gardenben

Ez az élmény most, november 6-án Budapesten, az Andrássy Gardenben válik valóra, ahol Gyula, Sára és Melis Róbert séf közösen álmodták meg az étterem koncepciójába is gyönyörűen illeszkedő, egyedi Ehető Erdő vacsorát. Az elegáns, mégis természetközeli környezetben az erdő illatai, textúrái és színei kelnek életre, tányéron, pohárban, mesében. A héten mi már előkóstoltuk – Sára szakértő tolmácsolása mellett – a menü egy jelentős részét, és őszintén mondhatjuk: ez nem egyszerű vacsora lesz, hanem egy izgalmakkal és felfedezésekkel teli gasztronómiai utazás. Minden fogás mögött egy történet, egy mozdulat áll, hiszen a mesélő munkája kellett ahhoz, hogy ezek a vadon termő alapanyagok eljuthassanak hozzánk.

eheto1_v

Mi kerülhet a tányérra?

Képzeljetek el nyitásként egy falatnyi szarvastatárt somlekvárral, amelynek mély, füstös ízeit egy édeskés, vadgyümölcsös réteg teszi teljessé. Vagy egy fenyőrügy-szörpös proseccót, amelynek illatában ott a tavaszi erdei séta, ízében pedig egy korty friss levegő. A sóskaborbolyás milk punch olyan, mint egy hűvös, napsütéses délután a hegyoldalon, egyszerre savas, teás, selymes. Akkor még nem is beszéltünk a szagosmüge-olajról vagy a cseresznyeszilva jus-ről, amelyek mind új oldaláról mutatják meg a természetet: nem vadként, hanem kifinomult társaságként.  

eheto2_v

Most ti is megkóstolhatjátok – kedvezményes voucherrel

Ha kíváncsiak vagytok, milyen, amikor az erdő beköltözik a városba, itt a tökéletes alkalom: az Andrássy Garden voucherével most kedvezményesen foglalható a hétfogásos Ehető Erdő menüsor! Vegyetek részt ezen az esten, ahol minden falat egy új felfedezés, minden korty egy erdei séta, minden történet egy új nézőpont a fenntarthatóságról és a magyar táj kincseiről.

eheto4_v

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Láss tisztán! – az Essilor csúcstechnikája a látásunk szolgálatában

Nálunk az egész család szemüveges. A férjemet már így kaptam, ő volt anno az a takart szemű kiskrapek, akihez a szemüveg úgy hozzátartozott és hozzátartozik, mint a messziről felismerhető járása. Idővel Zsófi lányunk csatlakozott hozzá – az óvoda idején derült fény rá, hogy bár az okos kis fejével gyönyörűen kompenzál, ha elfárad, akkor bizony csúsznak össze a szemei. Hamar ki is vizsgáltattuk, és nagy zokogások közepette kezdődött az ő szemüveges karrierje, amin a mesehősös keret is csak ideig, óráig segített.

essilor8_v

Ha lenne idúgépünk, most megmutathatnánk a kisZsófinak, hogy milyen a boldogZsófi az Essilor szemvizsgálatán

Annával pedig szinte egyszerre követtük a fél famíliát, nagyjából hét éve. Ő elkezdett kettőt látni mindenből, engem meg kezdett utolérni a kor, amit apámnál mindig az elegancia jegyének véltem, már csak messze eltartva tudtam kisilabizálni a könyvek betűit. A szemüvegesség – Zsófival ellentétben – nekem bejött. Az első vizsgálatnál kiderült, hogy nem elég, hogy öregszem, de van egy már jó ideje magammal cipelt rejtett kancsalságom is, ami jó eséllyel a kamaszkori fejfájásaim jelentős részéért felelőssé tehető.

Felszabadító élmény volt, hogy a szemüveg leveszi a terhet az agyamról, a szememről, elmúltak az örökké visszatérő fejfájásaim, sokkal kevésbé fáradtam el a gép előtt töltött idő után, olvasás közben. Most, hogy újra aktuálissá vált, hogy megvizsgáltassuk a szemünket és új szemüveget csináltassunk, olyan helyet kerestem, ahol a magas minőségű szolgáltatás a vizsgálattól a kész szemüvegig a teljes folyamaton végigkísér.

A Luxotticával régóta jó kapcsolatot ápolunk, nagyon szeretem azt, ahogy ők a látásról, a szemüvegről, napszemüvegről gondolkodnak, értik, hogy mennyire fontos a megjelenés, és pont annyit tesznek hozzá a bella figurához, amennyitől az ember szemüvegben még inkább önmaga lehet. Így irányítódott a figyelmem az Essilorra, amellyel évekkel ezelőtt fúzióra léptek, érezvén, hogy bőven van potenciál abban, ha a legjobbak kötnek szövetséget. Ezzel a biztos tudással indultunk neki a szemüvegek készíttetésének, amelyhez az Essilor és partnerhálózatában elérhető optikák szakértelme szükségeltetett. 

A szemvizsgálat új dimenziója

Mi, az általunk választott budapesti helyszínen Tóta Csaba optometrista és optikus szakártő kezei közé érkeztünk. A vizsgálat anamnézissel kezdődött, vagyis a korábbi szemüveggel és anélkül töltött éveink, tapasztalataink megbeszélésével. Csaba rengeteg apró részletet mazsolázott ki a mondandónkból, amelyek a készítendő szemüveg milyenségét is befolyásolják, hiszen a viselő szokásai sokban meghatározzák a szemüveg hatékonyságát. Én például egészen biztosan az ébren töltött óráimra keresek szemüveget, Zsófi ellenben olvasás, tanulás és a gép, telefon használata alatti időszakban kíván ilyen eszközzel élni.

Csaba az objektív vizsgálat során a szem elülső részét modern számítógépes eszközökkel térképezte fel. A WAM Wave Analyzer teljes körű szűrést biztosít: felméri a korrekciós lehetőségeket, a szaruhártya-topográfiát, szemnyomást, sőt, glaucoma-szűrést is végez, elősegítve a komolyabb szövődmények megelőzését.

essilor9_v

Vizsgálatra fel!

Ezt követte a klasszikus, lencsecserélgetős módszert teljesen új szintre emelő digitális szubjektív vizsgálat. Itt már nem kell ki-be illesztgetnie Csabának a lencséket, miközben mi erős küzdésben próbáljuk kisilabizálni a betűket és a villákat. Az Essilornál ma már a digitális tábla és a VisionR 800 phoropter segíti, hogy a visszajelzéseink alapján finomhangolják a látásélességet, a lehető legpontosabb, személyre szabott korrekcióval.

essilor7_v

Csaba minden részletet elmagyarázott, Zsófi épp a szemével és annak állapotával ismerkedik

Amikor a szemünk állapotát, igényeinket és életmódunkat figyelembe véve Csaba megállapította, milyen lencse lenne számunkra az ideális, jött a következő fontos lépés: a Visioffice 3 modern centráló eszköz, amely a fejmozgásunkat és testtartásunkat is felméri. Így a lencse nemcsak optikailag, de ergonómiailag is tökéletesen illeszkedik majd hozzánk. Jó, ha tudjátok: ezzel a módszerrel a multifokális lencsék is még kényelmesebbek és személyre szabottabbak lesznek.

essilor10_v

Lencsék, amelyek gondoskodnak rólunk

Zsófi igényeinek leginkább egy kékfényszűrős réteggel ellátott egyfókuszú Eyezen lencse felelt meg. Ezek a lencsék, ahogy a nevükből is sejthető, segítik pihenni a szemet és az agyat, leveszik az extra terhelést, miközben biztosítják az éles látást minden irányban.

essilor_v

Az én összetettebb igényeimre Varilux multifokális lencsét választottunk. Emlékszem, amikor anya szemüveges lett, ő valahogy egyszerre kezdett közelre és kicsit távolabbra is kicsit nemlátni, amit a kor új divatja szerint, egy bifokális szemüveggel oldott meg. Nem szerettem, amikor az alsó, közellátó résszel nézett rám, az soha semmi jót nem jelentett. Azaz az egynél több fókuszú lencséktől volt egy kis távolságtartásom, egészen addig, amíg megtudtam, mire is képes ma már egy multifokális lencse.

Ez nem két féllencse egy keretbe csiszolva, hanem egy űrközpont, ami az én folyamatos éleslátásomon dolgozik, akár a közeledő busz számát próbálom leolvasni, akár a velem szemben álló kolléga arcát figyelem, vagy épp a boltban keresem az apróbetűben az összetevőket.

essiol2_v

A lencsékre természetesen kérhetőek speciális felületkezelések, mint a Crizal, ami még karcállóbbá teszi és csökkenti a tükröződést, vagy a Transitions technológia, amely a kiválasztott árnyalatnak megfelelően, UV-védelemmel, fényre sötétedik, nemcsak napfényben, hanem abban a ronda, eső előtti acélosan szürke állapotban is, amit a kékszeműek különösen megszenvednek.

essilor4_v

Látni és látszani – a tökéletes szemüveg élménye

Van valami megnyugtató abban, amikor az ember biztos lehet benne, hogy a szeme, ez a legérzékenyebb, legfinomabb „műszer” a legjobb kezekben van. Az Essilor–Luxottica fúzióban valahogy minden összeér: az olasz formák szépsége és a francia precizitás, a design és a tudomány, a stílus és a funkció. A szemüveg ma már nem csupán látásjavító eszköz, hanem a mindennapi élet kényelmének és minőségének része. Amikor egy ilyen folyamat végén az ember megkapja a saját, személyre szabott, pontosan beállított szemüvegét, az nem egyszerűen egy „új kiegészítő”. Az a világ újrahangolása.

 

 

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Ízekkel incselkedő gumicukorkák és koktélalap kandispálcák – az édességipar új hulláma

Az édességek világa nem csupán a gyermeki örömök birodalma, hanem egyre inkább a kreatív gasztronómia és az innováció terepe. A budapesti kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Magyar Édességgyártók Szövetsége és az Európai Cukorfelhasználók Szövetsége szervezett, kiderült: a cukorpiac kihívásaira a gyártók nem panasszal, hanem új ötletekkel és exportképes termékekkel válaszolnak. A cukorka ma már nem pusztán édesség, hanem stílus, élmény és kreatív önkifejezés.

A piac jelenleg változásokkal teli. Az idei év első nyolc hónapjában az édességgyártás értéke megközelítette a 450 milliárd forintot, de a növekedés mögött elsősorban az infláció áll. A kakaó ára ugyan enyhült, mégis a korábbi szintek dupláján mozog, és ez csak jövőre hozhat némi megkönnyebbülést a gyártóknak. A szektor számára kedvező hír, hogy az Európai Bizottság egy évvel elhalasztotta az erdőirtás-mentes termékekre vonatkozó EUDR-rendelet bevezetését, így 2026 végéig marad idő a felkészülésre. Ezzel szemben az emelkedő ERP-díjak tovább nehezítik a gyártók helyzetét – a körforgásos gazdaság elveit szolgáló rendszer költségei Magyarországon jelenleg az uniós átlag fölött vannak.

A cukorpiac európai szinten is érzékeny terület. Az Európai Unió évi 15–20 millió tonna répacukrot állít elő, és ezzel a világ vezető cukorgyártója. A termelés azonban koncentrált: főként Észak-Franciaországban, Németországban és a Benelux államokban zajlik, míg a feldolgozók jelentős része a déli régiókban működik. A szállítási költségek és az időszakos árkilengések miatt a piac ingadozó, ezért a szakértők a beszerzési források diverzifikálását javasolják. A cél az ellátás biztonsága, a versenyképesség megőrzése és az értéklánc fenntarthatóbbá tétele.

cukorka

A gyártók közül többen nem csupán a nyersanyagok árára reagálnak, hanem az ízvilágban is új fejezetet nyitnak. A Haribo, a világ egyik legismertebb gumicukorgyártója, nemesvámosi üzeméből ma már Kanadától Ausztráliáig exportál. A természetes alapanyagokra, mesterséges színezék nélküli receptekre és vegán változatokra épülő kollekció idén is különleges újdonságokkal készül az ünnepi szezonra. A savanykás gumidenevérek, az édes-savanyú gumitökök és a karácsonyi gumi rénszarvasok nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is mosolyra késztetik. Ezek a termékek már nem egyszerű cukorkák, hanem apró, színes örömök, amelyekkel az ízeken keresztül idézhetjük meg az ünnepek hangulatát.

Az innováció másik édes példája a mórahalmi NL Green, amely kandiscukor pálcáival igazi kuriózum lett a nemzetközi piacon. A klasszikus, meleg italokhoz kínált kristálypálcák mellett már hideg italokhoz – gin vagy tequila alapú koktélokhoz – is készítenek változatokat. Ezek a pálcikák nem csupán édesítenek, hanem ízt, illatot és látványt is adnak az italnak. Lassan oldódnak, fokozatosan engedik ki a cukor aromáját, így minden korty egy újabb felfedezés. A termék az Egyesült Államokban már keresett, és könnyen lehet, hogy hamarosan a hazai bárok és kávézók kínálatában is megjelenik.

Az édességipar tehát újra felfedezi önmagát: a hagyomány és az innováció kéz a kézben jár. A gumicukrok játékos formáiban és a kandispálcák elegáns kristályaiban egyaránt ott a jövő, egy édesebb, tudatosabb, élményekkel teli világ ígérete. Mert bár a piac néha keserű pirulát ad, a cukor mindig megtalálja az utat a szívünkhöz.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Nagy őszi könyvajánló

A nyári strandkönyvek után jönnek a takarós, kanapéra tekeredős, párás bkv-ablak mellett olvasós napok, amelyekhez most izgalmas újdonságokkal jövök.

1_v

REGÉNYRE FEL!

Csodás világok tárulnak fel ősszel is, olvassatok, élvezzétek a varázslatot!

Markus Zusak – Három vad kutya és az igazság

Markus Zusak új könyve szokatlan hangvételű és szívhez szóló családtörténet, amelyben három különc, hatalmas energiával teli kutya borítja fel a mindennapok rendjét. A szerző, akit A könyvtolvaj világsikerű regényéből már jól ismerhetünk, most a saját életéből merít: Reuben, Archer és Frosty – három vad, csibész, mégis szeretetre méltó eb – érkezése valóságos zivatart hoz a Zusak-családba. Az ajtón dörömbölő „gonosz farkas”, a jóképű, de szeszélyes szőke szépfiú és a viharos vigyorral érkező örökmozgó mind másképp tükrözi vissza, mi a hűség, a szeretet és az összetartozás. A regény egyszerre humoros és lírai, miközben mély emberi igazságokat fogalmaz meg arról, hogyan válik egy család kaotikusan tökéletessé. Zusak prózája itt is sodró, személyes és bensőséges, olvasás közben szinte halljuk a kaparászást az ajtón és érezzük a szív lüktetését a szeretetnek ebben a vad káoszában. Ajánlott mindazoknak, akik szeretik az élet apró csodáit irodalmi formában átélni.

7_v

Ruth Shaw – Könyvesbolt a világ végén

Új-Zéland délnyugati csücskében, a festői Manapōuriban áll a Három Kicsiny Könyvebolt. Ruth Shaw ezeknek a kis üzletnek a szíve-lelke, és a könyvben saját történetét tárja az olvasó elé. A memoár azonban nemcsak arról szól, hogyan lett álomból valóság a világ egyik legeldugottabb könyvesboltja, hanem arról is, hogyan tud az ember kitartani veszteségek, csalódások, sorscsapások közepette. Shaw élete tele van megpróbáltatásokkal, ám minden kudarcon, fájdalmon keresztül ott húzódik a könyvek, az olvasás és a történetmesélés iránti határtalan szeretet. A kötet felemelő, inspiráló és lírai vallomás arról, hogyan segíthetnek a könyvek túlélni a legsötétebb napokat is, és miként válhatnak közösségek kovászává a világ végén is. A Könyvesbolt a világ végén egyszerre megható és életigenlő, igazi szívmelengető olvasmány könyvszeretőknek.

(fordító: Vándor Judit)

8_v

Kiss Anna – Belsővé tett terápia

A Belsővé tett terápia különleges könyv: nem csupán pszichológiai tanácsadás vagy önsegítő kézikönyv, hanem terápiás napló, amely gyakorlatokon, kérdéseken és irányított önvizsgálaton keresztül vezeti végig az olvasót önmaga jobb megértésén. Kiss Anna érzékeny és közérthető módon mutatja meg, miért fontos időnként megállni, szembenézni a szorongásokkal, a hétköznapi nehézségekkel, és hogyan lehet apró lépésekben közelebb kerülni a belső egyensúlyhoz. A könyv bátorítja azokat is, akik még csak fontolgatják, hogy szakemberhez forduljanak, de segíthet azoknak is, akik már terápiás folyamatban vesznek részt, és szeretnék elmélyíteni, belsővé tenni a tanultakat. Gyakorlati részei könnyen követhetők, a szöveg mégis inspiráló, empatikus és támogató. Ez a kötet egyszerre lehet kísérő, tükör és segítőtárs mindazoknak, akik szeretnének tudatosabban élni és közelebb kerülni saját belső erejükhöz.

10_v

Marie Vareille – Az utolsó gyufaszál

Abigaëlle több mint húsz éve visszavonult egy burgundiai kolostorba, ahol tökéletes magányban telnek a napjai. Múltjáról csak szórványos, homályos emlékei vannak, még azt az eseményt sem tudja felidézni, amely megváltoztatta a sorsát, és arra kényszerítette, hogy kivonuljon a világból, hogy odahagyja az otthonát, ahol a családjával élt. A bátyja kéthetente meglátogatja őt, ő pedig a távolból követi Gabriel életét, aki felnőve sikeres és népszerű íróvá vált. Elérkezik azonban a nap, amikor Gabrielt egy véletlen összesodorja a csodálatos Zoéval. Hiába indul gyönyörűen ez a történet, Abigaëlle mégis fél, mert ő az egyetlen, aki tudja, hogy miféle démonokkal küzd a bátyja, hogy miféle pokol volt a gyermekkoruk a kiszámíthatatlan és veszélyes apjuk mellett, aki folyamatosan bántalmazta menekülni képtelen édesanyjukat, és rettegésben tartotta őket. Marie Vareille felkavaróan izgalmas, az utolsó oldalig megdöbbentő fordulatokban gazdag regénye egy mély empátiával megírt pokoljárás története. A felnőttek és a gyermekek testét-lelkét egyaránt romboló, kiutat nagyon nehezen kínáló családon belüli erőszak azon ritka irodalmi ábrázolásai közé tartozik ez a mű, amelyek minden szakmai, lélektani hitelességük ellenére is fordulatos és lebilincselő olvasmányt jelentenek, és a puszta borzongatáson, az olcsó együttérzésen túl is komoly tanulsággal szolgálnak, elgondolkodtatják az olvasót.

(fordító: Tóth Réka)

6_v

Berkesi Zsuzsa – Vigyél fánkot Gyurikának!

Eszter az 1980-as években, tíz-éves korában tudja meg, hogy zsidó származású. Felnőttként elhatározza, feltárja családja történetét, különösen édesanyja, Judit gyermeki élményein keresztül; eközben saját transzgenerációs traumáival is szembe kell néznie. A könyv 1939-től követi a Perlmann család sorsát, a munkaszolgálattal járó veszteségeket, a gettó rémét, Budapest ostromának és a nyilas rémuralom utolsó napjainak bizonytalanságát. Berkesi Zsuzsa önéletrajzi elemekkel dolgozik — érzékenyen, közvetlenül, hitelesen ábrázolja, hogyan öröklődnek a sebek generációkon át, de azt is megmutatja, hogy a gyógyulás nem lehetetlen. Megindító olvasmány mindazok számára, akik nem ijednek meg a történelmi fény és árnyék együttélésétől, és akik hisznek abban, hogy a múlt feltárása része lehet a szabadabb jövőnek.

9_v

Vámos Miklós – Tollseprű

Vámos Miklós új kötete, Tollseprű a Karcsú Könyvek sorozat részeként lát napvilágot, és öt asszony – Nellike, Mártás, Ágica, Rozika és Lilike – élete köré szervezi a történetet, akik egész életükön át takarítják a férfi főhős otthonait. De vajon mit érzékelnek a fizetésen túl? Lehetséges, hogy munkájuk révén a „família” részévé válnak – de belső szabadságuk hol van eközben? A kötet azt a finom viszonyt vizsgálja, hogy miként hat a külső rend a belső világra, és fordítva. A Tollseprű karakterei nem hősök klasszikus értelemben: alhősök, akik a háttérből építik a mindennapi világot. Vámos a tisztítás, a rend őszi gesztusa mögé rejti a tágabb témákat: identitás, lojalitás, közelség és távolság. A szereplők élete, miközben csendesen zajlik, tele van feszültséggel: segíteni akarnak, de milyen formában? Kell-e nekik láthatóság, vagy elég a meglévőségük? A kötet rövid, tömör formájával – a Karcsú Könyvek koncepciójával – azt a célt szolgálja, hogy minden szó „tessék” – semmi nem lesz felesleges. Olvasóként szinte érzékelni a porszemek hullását, a seprű súlyát, azokat a pillanatokat, amikor valaki halk jelenléte erős üzenet. A könyv nem kiabál, beszélget. Bátorít, hogy nézzünk a mindennapok hátterébe, és vegyük észre azokat, akik ott élnek.

11_v

Kim Van – Takarítás a holtak otthonában

Legyen az egy véres bűntény tetthelye vagy egy egyedül élő ember utolsó pillanatainak, magányos elmúlásának gyakran csak hetekkel, hónapokkal később felfedezett színhelye, az extrém takarító megérkezik, sietség nélkül felméri a helyzetet, majd elvégzi a munkát, amivel megbízták: rendet és tisztaságot teremt a halál bomló, rothadó káoszában. A védőruházat és a maszk azonban nem óv meg senkit az ember egyre magányosabb életével és halálával való szembesülés iszonyatától és katarzisától. A pusztán borzongani, rémüldözni vágyó “katasztrófaturisták” csalódni fognak, mert ez a különös hangulatú könyv már-már szemérmes tárgyilagossággal néz szembe az élet eltűnésével működésbe lépő szerves folyamatokkal, és tapintatosan, a sajátjaként őrzi-vigyázza a holtak méltóságát. Ez a témaválasztásában radikálisan merész, hitelességében megkérdőjelezhetetlen regény intellektuális és érzelemgazdag beszámoló egy, az élet és a halál többségünk számára ismeretlen, ijesztő határvidékein otthonosan mozgó, önmagát és az őt körülvevő világ minden rezdülését figyelő és érteni vágyó ember mindennapjairól. Némán, visszafojtott lélegzettel követjük a szerzőt, aki úgy kísér át minket a testet-lelket összeroppantó magány birodalmán, hogy közben egy pillanatra sem veszítjük szem elől a szeretet és a részvét minden sötétségen átderengő fényét.

(fordító: Vörös Erika)

5_v

IRÁNY A KONYHA!

Az őszi szezonban szuper gasztronómiai témájú könyvek is piacra kerültek, ezek közül is hozom a legizgalmasabbakat!

Dénes Dóra – Nincs olyan, hogy rossz evő – Hogyan tápláld magabiztosan és egészségesen válogatós gyermekedet?

Manapság komoly kihívásokkal szembesülhet az a szülő, aki egészségesen szeretné táplálni gyermekét. De mit is takar ez pontosan? Dénes Dóra, az Édes pofa blog táplálkozási tanácsadója és gasztrobloggere komplex választ ad a kérdésre. Hisz abban, hogy az evés lelki ügy, és ezt tanulmányok, valamint saját többéves tapasztalata alapján alaposan alá is támasztja. A jelenlegi tudásunknak megfelelő egészséges, változatos étrend összeállítása és a természetes alapanyagok gondos kiválasztása mellett a legfontosabb tényezőnek a kötődés kialakítását tartja. A kapcsolódó táplálásról szóló könyvéből megismerhetjük azokat a kulcsfontosságú fejlődési szakaszokat, amikor sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk megőrizze kíváncsiságát és nyitottságát a különböző ételek iránt, és felfedező evővé válhasson. Az egyszerű, közösen is készíthető receptek mellett olyan, játékos kóstolóötleteket mutat be, amelyek által gyermekünk nemcsak kreatív módon vonódik be, de saját igényeit, ízlését is jobban megismeri, erősödik az önbizalma, és megélheti fejlődésének örömét.

12_v

Kalas Gyögyi – Méz, dió, csicseri – Őszi-téli főzőskönyv

Kalas Györgyi nagyon bölcsen felismerte, hogy a mai gyerekeket is izgatja a gasztronómia, foglalkoztatja a főzés, az alkotás örömét ők is szívesen megélik. Első könyveiben meséken, legendákon keresztül vitte közelebb, tette élővé számukra a világ gasztronómiájának egy-egy szegletét, most már kifejezetten a főzés, az alapanyagok felé viszi el a hangsúlyt, ifjú közönségétől kapott visszajelzéseknek megfelelően.  Mostani könyvében olyan, a gyerekeket jogosan foglalkoztató kérdésekre ad választ, mint, hogy mitől lesz igazán nyúlós egy mac and cheese? Mi a tökéletes pesztó titka? Hány formát tud ölteni egy ünnepi gesztenyemassza? Hogy lehet ősszel és télen színes fogásokat készíteni szezonális alapanyagokból? A főzési folyamatokat az alapoktól segítő szakácskönyvben található receptek sora régi kedvencekből és új finomságokból épül fel a legfiatalabb szakácsokra szabott, részletes leírással, és a szerzőtől megszokott gasztrotörténeti érdekességekkel. Horváth Ildi rajzai a recepteket nemcsak díszítik, de hasznos ábrákkal is kiegészítik, így ezzel a könyvvel a főzés az első pillanattól kezdve színes-illatos kaland lesz.

3_v

Náray Tamás – Az én mediterrán konyhám

Az Utolsó reggeli Párizsban, a Viva Espana! és a Trilógia ízei süteményes szakácskönyvek után Náray Tamás ismét Spanyolországba, sőt egyenesen a saját otthonába kalauzolja olvasóit, ahol kedvenc spanyol ételeit, vagyis mediterrán konyháját mutatja meg. Friss gyümölcsök, roppanós zöldségek, ízletes halak és tenger gyümölcsei, szaftos húsok sorakoznak a tányérokon. Az édes ízek kedvelőinek pedig hűsítő pohárkrémekkel és citrusos süteményekkel kedveskedik a szerző. A kötetben 58 ízletes, autentikus recepten keresztül érezhetjük és élvezhetjük a hamisítatlan spanyol életérzést, mintha csak ott állnánk a szerző mellett a friss tenger vagy a déligyümölcsök illatát belélegezve. Az ínycsiklandó és könnyen elkészíthető ételek mellett Náray Tamás kedvenc szállóigéi adnak néhány önfeledt, mégis elgondolkodtató pillanatot, melyek valóban bizonyítják, hogy az élet nem csak habos torta.

4_v

Janits-Szabó Virág – A zsálya illata

Ez a különleges szakácskönyv sok kincset rejt magában: izgalmasan friss recepteket, egyszerű meditációkat hanganyaggal, elmélyedést segítő képeket. Akár főzünk belőle, akár csak lapozgatjuk, tiszta és mély belső élményt nyújt. Virág negyedik szakácskönyve a tőle megszokott különleges és vad hozzávalókat, egyszerű, de formabontó praktikákat, valamint a szív nyugalmát hordozza. Tanulni, táplálni és a belső szentélyünkbe megérkezni – mindezt lehetővé teheti a könyv lapozgatása. És bár minden a zsálya illatával kezdődött, a receptek sokfélék: ehető virágok, fermentált zöldségek és ázsiai reggelik várnak a szerző izgalmas képeivel illusztrálva. “Ismered a zsálya illatát? Dohos és mély, ugyanakkor ébresztő és éles. Nekem erdőszélek, esők, szent helyek és anyukám kertje jut róla eszembe. Használom fűszerként, füstölőként és a szépsége miatt csokorként is a konyhaasztalon. Mindig ugyanazt az otthonos, tiszta érzést ébreszti fel bennem: a tudatos jelenlét semmihez sem fogható örömét.” Virág

2_v

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS