MIRELLE Atelier

Mostanság sokszor jutnak eszembe apró kis emlékek, s egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy a férjemmel együtt az életünk anekdotáit meséljük a Nőknek. Úgy, ahogy egykoron apám tette az esti kutyasétáltatások alkalmával, bölcsen, kedvesen, s ahogy anyám próbált példabeszédeket faragni a négy házassággal megtűzdelt életéből. De a legjobban mégis azt szerettem, amikor egy-egy konyhaasztalnál töltött este alkalmával, spontán mód bukkantak fel közös életük előlem addig rejtett történései, illetve a közösen megélt – de általam sajnos elfeledett – epizódok.

Ahogy nőnek a Nők, s ahogy a mi múltunk kútja is egyre mélyebbé válik, úgy nő a családi történetek általuk ismert tárháza, amelyek elmesélése nem újra és újra kántálása valaminek, hanem egyfajta megélése is. Felnőtt fejjel lassan megértem, hogy miért nem okozott a szüleimnek soha gondot, hogy többször – vagy épp rengetegszer – felidézzenek egy-egy epizódot az életükből, s be kell vallani nekem is kedvem telik benne.

A történetek persze rendkívül csapongóak, de mostanában gyakorta kapcsolódtak az esküvőnkhöz. A Nők mindig is előszeretettel forgatták a két hatalmas albumot, amelyben a két napra hangolt egybekelésünk képei sorakoztak. A sok ismerős arc közt folyvást magukat keresték és nem értették a miértekre adott válaszainkat. Később már a menyasszonyt és a vőlegényt látták, az igazi lányregény, a hófehér ruha vonzotta őket.

A képek mellett tárgyak is életre hívták a meséket, a hajszárító vagy éppenséggel a kenyérpirító, amely egykor tárgyiasult bizonyítékául szolgált kezdődő közös életünknek.

A történetek felszaporodása, a 10. évfordulóban rejlő misztikusság és a kíváncsiság arra hajtott, hogy a napokban újra előszedjem a fényképeinket és megosszam azokkal, akik anno velünk töltötték azt a napot. Közel harminc képet ontottam fel a facebookra, s a képeken szereplő barátaink bejelölgetésekor az a boldog tudat kerített hatalmába, hogy milyen szerencsés vagyok, hisz akik 10 éve ott voltak az esküvőnkön, azok szinte kivétel nélkül megmaradtak a baráti kötelékben, s ha nem is napi kapcsoltban ápoljuk a barátságunkat, de tudunk egymásról.

Ennek ékes bizonyítékául szolgált az évforduló estéjére szervezett meglepetés parti is, amely nem csak a barátainkat hozta el számomra, hanem valami egészen újat is megtudtam a férjemről: pókerarca van. Hosszú hetek szervezkedésével, dedikált levelező lista és külön erre a célra életre hívott mobilszám segítségével összeszervezte a régi nagy nap tanúit, a Nőket is az esemény részeseivé tette és sok embert meghívott azok közül is, akik azóta léptek az életünkbe és váltak a barátainkká.

Sőt, nem csak a társaságot szervezte le, hanem a helyszínt is, ami nem lehetett egyszerű dolog, lévén egy hajón tartottuk a szertartás követő bulit. Azóta se tudok úgy átmenni a városon, hogy a Dunán futó hajók között ne keresném a Halászbástyát. Igaz, most a hajó ikertestvérén, a Pestbudán jártuk a Dunát a kéken csillogó esti ég alatt, de megfizethetetlen élmény volt újra ott lenni.

Ma egy nagyon tanulságos és laktató délelőttöt töltöttem a Mangalica & Társai Húspatikában, ahol Veégh Attila a húspatika tulajdonosa mesélt nekünk a mangalicáról, az állattal kapcsolatos városi legendákról, illetve arról, hogy milyen is jelenleg a mangalica tenyésztés és feldolgozás Magyarországon.

Kellemes környezet, tisztességes kínálat

A kép elég összetett. Adva van egy hungaricumnak tekintett, de valójában ezzel az eredetvédettséggel nem rendelkező állatfajta, amely a legendával ellentétben nem őshonosan magyar, hanem régen honosodott. Ugyanis a XIX. század derekán, az Osztrák-magyar monarchia területén lévő, József Nádor birtokolta kisjenői uradalomban a szerencse és a bölcs nemesítés során jött létre a mangalica. A fajta csillaga egészen az 1950-es évekig tartott, az addig nagy becsű állatokat azonban lassan a feledés homályába taszított a piacokon megjelenő olcsó olaj (kinek kellett már a disznózsír) és a lassú növekedési ütem, amelyben a fehér sertés jócskán lehagyta a mangalicát. Az idő és energiaigényes fajta a 90-es évekre jóformán teljesen eltűnt, csupán egy 200 fős állomány maradt meg.

Szerencsére manapság már teljesen más megítélés alá esik a mangalica. Mivel húsa könnyebben emészthető, mint a fehér sertés húsa, a zsírja összetételében meglepő mód közel áll az olíva olajhoz, így összességében azt mondhatjuk, hogy egészségesebb, mint a fehér sertés. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mangalica egészséges, s hogy mangalica-kúrával kell életmódváltásba kezdeni, hiszen kalóriatartalma magas, de mindenféleképp jobb választás a fehér sertéshez képest.

A ma Magyarországon tartott mangalicából készülő száraz termékek mind itt is fogynak el, a tőkehúsra viszont nagy a japán, holland és amerikai kereslet. Nem is csoda, hiszen csodálatos zsíreres, gazdag aromájú húsokról beszélünk. A mangalica nem a hétköznapok húsa, ára a kereslet és a kínálat viszonyából, a minimum másfél éves nevelésből, a szigorú tartási szabályokból fakadóan nem olcsó, ám a cserébe kapott minőség szinte garantált.

A mangalica kapcsán gyakori tévhit, hogy a magyarok mellett a spanyolok is nagy mangalicatenyésztőkké nőtték ki magukat az utóbbi években. A spanyolok tényleg kedvelik a mangalicát, de az állat maga itt, nálunk nevelkedik, majd a spanyolok hozzáadják azt, amiben ők az igazán nagyok, a sonkaüzemeikben megérlelik a mangalica sonkáját, ami ezután jamon curado vagy jamon mangalica néven kerül forgalomba.

A spanyolokkal ellentétben, a környező országokban sok hobbitenyészet működik, ahol kis létszámban nevelgetnek mangalicákat, de ez a szám viszonylag elenyésző, a teljes populáció 95-98%-a Magyarországon található.

Amíg Attila mesélt, addig asztalra került a helyben kapható különféle mangalica termékekből egy kis ízelítő. Kaptunk zsíros kenyeret, kóstoltunk töpörtyűkrémet, száraz vastagkolbászt, de láttam a vitrinben disznósajtot is és meglehetősen látványos sonkalantok lógtak szerte szét az üzletben, amely egyfajta spanyol atmoszférával ajándékozta meg a boltként és étteremként is funkcionáló húspatikát. A pultok mögötti térbe rejtett régi konyhaasztalok szinte hívogatják az embert (nekem pont egy olyanhoz sikerült leülnöm, amelynek az ikertestvére már 200 éve szolgálja a családunkat), az emeleten, szeparáltan néhány kis asztal várja az ebédelni, vacsorázni vágyókat. A napi kínálatban általában helyt kap a mangalica, ami nem is csoda, hiszen rendkívül finom, nem csak száraz áruként, hanem frissen elkészítve is.

Ízelítő a kínálatból

A hosszú évek óta fűrészporra emlékeztető sertéskaraj helyett ma végre újra omlós sült karajt ettem, s a sült mangalicatarja tökéletesen megkoronázta az egész délelőttöt.

Melyik lehet a mangalica?

Ha jó minőségű mangalicára vágytok, s biztosra szeretnétek menni, akkor szerintem érdemes ellátogatni ebbe a húspatikába.

Mostanában egyre több helyen találkozom gömbcukkinivel, vicces formája, pont egy emberes adagot sejtető mérete azonnal beindította a fantáziámat, így a héten már sült is az ebédre való töltött cukkini.

Fűszeres túróval töltött cukkini

2 nagyobb gömbcukkini

25 dkg túró

5 dkg reszelt trappista

4 db aszalt paradicsom

néhány levél friss rozmaring

1/4 csokor friss petrezselyem

1 tojás

csipetnyi só

frissen őrölt fekete bors

A cukkiniket alaposan megmosom, majd a kalapjukat levágom és félreteszem. Ezután egy célszerszámnak remek grapefruit-kanállal egyenletes külső burok kialakítására törekedve kiszedem a magos belsejét.

Tipp: A grapefruit kanál azért jobb más kanalaknál, mert mindkét oldala recés és hegyes a vége. Jól irányíthatóan, precízen és könnyedén kikaparható vele sokféle zöldség és gyümölcs bele.

A túrót egy nagyobb tálba borítom, villával szétnyomkodom, majd ráreszelem a sajtot, beleütöm a tojást és finoman sózom, borsozom. Ezután a felmetélt zöldfűszereket és apróra vágott paradicsomot is hozzáadom. Alaposan átkeverem, majd megtöltöm a cukkiniket, amiket egy sütőpapírral bélelt római tálba teszek.

Tipp: Ha nincs római tálam, akkor próbálok keresni egy mély tepsit és azt alufóliával rendesen lefedni, nem ugyanaz, de legalább a zöldségben lévő vízből keletkező gőz bent marad a tepsiben.

A tálat lefedem, majd 180 fokra előmelegített sütőbe tolom és nagyjából egy órát sütöm. Kis tejfölt lehet mellé kínálni.

Nem is hinnénk, hogy micsoda hatalmat tulajdonítottak a régi kor emberei a bodzának. Az egykor mágikus fa manapság már nem a gonosz távol tartására szolgál, hanem inkább arra, hogy nyáron a virágzatából készített finomságokkal, hűsítőkkel kényeztessük magunkat, s a téli hónapokban illatával, ízével megidézze a nyarat.

Rengeteg érdekes információ és hasznos tudnivaló olvasható még a bodzáról a Mindmegettén.

Kép innen