Rosalia borpiknik

A főváros legnagyobb nyárindító kerti partija idén új névvel várja a borok szerelmeseit és az igazi kikapcsolódásra vágyókat. A Rosalia Borpiknik nem egy fülledt tömegrendezvény a város közepén, hanem egy borillatú, láblógatós piknik a Városliget árnyas fái alatt. Itt mindenki megtalálja azt, amit keres, legyen szó lustálkodásról, szakmázásról, egy önfeledten nevetős estéről, baráti borozásról, nagy sétáról négylábú barátunkkal, családi programról a gyerekekkel, egy jóleső falatozásról a piknikpléden vagy épp egy éjszakába nyúló fergeteges buliról. Aki már volt, az tudja, hogy a Rosalia egy életérzés, egy közösség, ahová jó tartozni.

IMG_5628Idén is rengeteg bor várja, hogy bemutatkozzon a borkedvelő nagyközönség előtt. A régi barátokon kívül új tételek és új borászatok is megmutatják kincseiket. A fókusz természetesen a rosé borokon és a buborékon lesz, hiszen nem indulhatunk neki a nyári szezonnak új kedvencek nélkül.  A minden borásznál kötelezően kínálandó rosék mellett számos helyen kérhetünk gyöngyözőt, habzót vagy épp egy finom, hideg pezsgőt a poharunkba. A Rosalia idén igazi különlegességgel kényezteti azokat, akik egy kis pluszra, luxusra vágynak. A megszokott fesztiválpoháron kívül korlátozott számban megvásárolható lesz a Stölzle-Lausitz ólommentes kristályüvegből készült, különleges pezsgős pohara is, ami extrém tulajdonságokkal rendelkezik, és nem hiányozhat egyetlen buborékrajongó otthonából sem.

Liget Bora választás

Izgalmas megmérettetés elé nézünk, hiszen számos kiváló rosé verseng a kitüntető címért – van köztük csendes és buborékos is. Aki szeretne részt venni a szavazáson, nem kell mást tennie, mint a versenyben induló rosék közül a Rosalián minél többet megkóstolni, majd a három legkedvesebb bort ízlés alapján rangsorolni. Aki szavazatát a helyszínen sétáló hostesseknek adja le, mennyei meglepetésben részesül!

A Rosalia Brunch egy habzó-pezsgő-gyöngyöző borokra, friss rosékra, laza fehérekre, és az ezekhez passzoló falatokraIMG_5627 hangolt program június 11-én, vasárnap 11:00 és 14:00 óra között. Nem csak az éppen arra sétálgatókat várja a fesztivál, hanem szeretné kicsalogatni a négy fal közül a Ligetbe a családosokat és a nem családosokat egyaránt, néhány felszabadult, meghitt órára. A programban részt vesz a kiállítók kétharmada, három órára szóló kedvezményekkel, ajándékokkal, akciókkal, meglepetésekkel. A Rosalia Brunch résztvevőire a standokon lobogó zászlók hívják fel a látogatók figyelmét.

Belépés: Mindenkit vár az ingyenesen látogatható Rosalia Borpiknik. Aki kóstolni szeretne, Rosalia logóval ellátott poharat vásárolhat elővételben, vagy a helyszínen. A rendezvény fizetőeszköze az 500 forint letéti díjért igénybe vehető, készpénzzel és bankkártyával is feltölthető Festipay fesztiválkártya, illetve használhatók fizetésre az egyérintéses MasterCard PayPass és VISA PayWave bankkártyák is.

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Európai Elhízás Elleni Nap – tartsuk kordában a kilókat!

Néha szembejön a valóság és olyankor újra és még jobban azt gondolom, hogy nem tanuljuk meg időben karban tartani a testünket és nem is adjuk át az igényt a következő generációnak, hogy úgy szeresse önmagát, hogy az a szervezetének is a legjobb legyen vagy majdnem a legjobb. Ez nem jelenti azt, hogy ne férne bele szinte minden egy kontrollált életvitelbe is, de az a kontroll az ott kell, hogy legyen. A genetika, az a kulcsa mindennek – állította a téma nagy szakértője, Cozu barátnőm, aki szakedzőként és testépítőként eléggé beleásta magát pár évtized alatt a témába.

Hogy milyen az ideális és szép test, arról persze megoszlanak a vélemények, a lényeg az egészséges arányok megtartása, hiszen a túlsúly káros hatással van az egészségünkre. Erre hívja fel a figyelmet a május 20-ai Európai Elhízás Elleni nap és próbál nem csak ítélkezni, hanem segítő kezet is nyújtani azok számára, akikben már megszületett a felismerés, de még nem találják a megfelelő utat, szakembert, diétát.

„Az elhízás napjainkban népbetegségnek számít és sajnos a gyermekek körében is egyre gyakoribb. Nemcsak esztétikai probléma, de orvosi szempontból kóros állapotnak minősül, amely számos súlyos betegség kialakulásának kockázatát növeli, például magas vérnyomás, szív-és érrendszeri betegségek, 2-es típusú cukorbetegség. A túlsúly lehet felelős a légzésproblémák, mozgásszervi bajok, valamint ízületi és gerincbántalmak kialakulásáért is. Jellemzően az egészségtelen életmód okozza, ritkábban áll betegség a hátterében. Éppen ezért nagyon sokat tehetünk a megelőzéséért, ha pedig segítségre van szükségünk szakember segítségével megtalálhatjuk a számunkra ideális diétát és mozgásformát” – mondta Dr. Bartos Tímea, a Budai Egészségközpont belgyógyász, diabetológus szakorvosa.

Mi vezethet túlsúlyhoz?

Az elhízás oka viszonylag egyszerű: ha nagyobb kalóriamennyiséget fogyasztunk, mint amennyire a szervezetünknek az adott időegység alatt szüksége van, vagy amennyit az életmódunk és napi mozgásmennyiség mellett el tudunk égetni, akkor a szervezetünk a felesleges tápanyagot szépen el is tárolja, zsír formájában. A túlsúlyhoz számos dolog vezet, többek között:

  • a túlzott kalóriabevitel, a rendszertelen és egészségtelen táplálkozás,
  • a mozgásszegény életmód,
  • a stressz,
  • és az alvás.

Igenis számít, hogy hova is ugranak fel azok a kilók

Testalkatunktól függően a zsírlerakódás itt vagy ott jelenhet meg, vannak akik kifejezetten hastájra híznak, van, aki csípőben „erősödik”. Klinikai vizsgálatok szerint az alma típusú elhízás a szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából kockázatosabb, de mind a két forma magában hordja a cukorbetegség veszélyét, valamint jöhet vele a teljes slepp, azaz a magas vérnyomás, a szív-és érrendszeri betegségek, valamint a mozgásszervi problémák.

Milyen következménye van még a túlsúlynak?

  • A gerincünk és a porcaink is megsínyli a plusz kilókat. Nehéz ám minket cipelni önmagunknak. Jön a lúdtalp, süllyed a boka, szépen terhelődnek az erek, a visszér kialakulásának kockázata is nő.
  • A nagyobb túlsúllyal könnyedén meddővé válhatunk és számos daganatos betegség esélyét is növelik a felesleges kilók.
  • Krónikus fájdalom is felléphet.
  • Emésztőrendszeri problémák jelenhetnek meg, mint az epekő, a reflux vagy a gyomorégés, amelyek további problémákat hoznak magukkal.
  • A szembetegségek között a túlsúlyra vezethető – többek között vissza –a zöld hályog is.

Budai-Egeszsegkozpont-illusztracio1_v

Van megoldás a túlsúlyra? Még szép!

Első körben, mielőtt a sérülést kockáztatva hegyet másznánk vagy maratont futnánk, esetleg felvásárolnánk minden salátát a környéken, érdemes egy alapos kivizsgálással kezdeni, hogy kiderülhessen, mi áll a kóros elhízás hátterében. Nagyon fontos felmérni az aktuális egészségi állapotunkat, hogy tudjuk, milyen mozgásba kezdhetünk, hogy mennyire terhelhetjük a szervezetünket sporttal, és melyik számunkra a megfelelő diéta. Ajánlott – mind a mozgás, mind pedig a diéta terén – szakembertől segítséget kérni, hogy valóban olyan utat válasszunk, amely nekünk ideális. Fontos, hogy a diéta és a mozgás együtt hoz majd eredményt, így egyiket sem szabad kihagyni.

„Ha életmódváltásba kezdünk, fontos, hogy kitartóak legyünk. Ha betartjuk a táplálkozásra és a mozgásra vonatkozó javaslatokat, jönni fognak az eredmények. Ha a szakember segítségével beállítjuk a napi szükséges kalóriamennyiséget és összeáll a mozgásterv, a többi csak rajtunk múlik. Érdemes olyan csoportokhoz is csatlakozni, ahol hasonló célokkal küzdenek, így egymás motiválása és támogatása átlendíthet minket a holtponton” – tette hozzá a doktornő.

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Álmodjunk közösen a LEGO-val!

A LEGO legújabb terméke a LEGO® DREAMZzz™ alapja a gyermeki álom, annak sokszínűsége, meghökkentő valószerűtlensége és kérlelhetetlen belső logikája. Az új termékeket a gyerekek álmai ihlettek, hiszen az álmodás segíti a kreatív kibontakozást az ébrenlétük óráiban és segít feldolgozni a mindennapokban elkerülhetetlen negatív érzelmeket is.

Az alvásszakértők szerint az álmok kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a gyerekek fel tudják dolgozni az összetett érzelmeket, az őket ért negatív érzelmek keltette hatásokat. A 29 ország bevonásával készített felmérés során a gyerekek képzelőerejét, az álmok pszichológiáját, azok érzelmek feldolgozásában és az akadályok leküzdésében betöltött szerepét, továbbá a játék kreatív kísérletezésre gyakorolt hatását vizsgálták. Kiderült, hogy a gyerekek – köztük a magyarok – több mint kétharmada (68%) szerint az álmok fontosak, és segítenek nekik abban, hogy napközben is kreatívabbak legyenek, hiszen olyan asszociációk születhetnek az alvás ideje alatt, amit a napi rutin és az elvárt racionalitás az ébrenlét óráiban nem tesz lehetővé.

LEGO DREAMZzz_71453

A kutatás kimutatta, hogy stresszel vagy magánnyal küzdő gyerekek közül minden ötödik (22%) számolt be gyakoribb rémálmokról. A gyerekek több mint fele (55%) állítja, hogy a rémálmok hatással vannak a mindennapjaikra, a magyar gyerekek fele leggyakoribb negatív érzelemként fáradtságot említi (49%), negatív érzelmeik hátterében legtöbbször az iskola áll (54%).

A gyerekek kétharmada (68%) szerint a boldog álmok segítenek nekik abban, hogy napközben kreatívabbak legyenek, és majdnem ugyanennyien (64%) gondolkodnak alvás közben olyan ötleteken, amelyeket már felébredve meg is tudnak valósítani. 

LEGO DREAMZzz_2_v

A kutatásban együttműködő pszichológus és alvásszakértő Dr. Shelby Harris kiemelte: “A gyerekek természetes álmodozók és kísérletezők, de ahogy idősebbek lesznek, a társadalmi nyomás egyre inkább korlátozza őket és képzeletüket. Az álmodozás egyetemes jelenség, amelyet általában a gyermekek világszerte örömmel fogadnak. Mivel mindennapi életükben egyre több a stressz és a követelmény, a szabad játék és a kreativitás ösztönzése fontos. A kutatás egyértelműen kimutatta, hogy a szabad játékidővel rendelkező gyerekeknél nő az álmok gyakorisága, és ennek eredményeképpen boldogabbak és kreatívabbak lesznek. 

A május 15-én induló LEGO® DREAMZzz™ a LEGO Csoport kreativitás iránti szenvedélyéből született. Az új téma bevezetését a LEGO® DREAMZzz™ sorozat vezeti fel, amelyben az iskolai barátok, Mateo, Izzie, Cooper, Logan és Zoey kalandjait követhetjük, és akik egy titkos ügynökséghez csatlakozva megtanulják, hogyan használhatják a képzelet erejét, hogy az Álomvilágba utazzanak – és megtanulják legyőzni a zsarnok Éjkirályt!

LEGO DREAMZzz_Poszter_v

 

 

 

A LEGO® DREAMZzz™ az első olyan koncepciónk, amely az álmok csodálatos világát állítja középpontba, és azt vizsgálja, mi történik, ha az álmok valósággá, a hétköznapi gyerekek pedig rendkívüliekké válnak, akiknek szupererejük a kreativitás!” – nyilatkozta Cerim Manovi, a LEGO® DREAMZzz™ kreatív igazgatója. Bátorítani szeretnénk a gyerekeket arra, hogy keltsék életre legvadabb álmaikat és használják ki a képzeletük valódi és kreatív erejét álmodás közben, hiszen ez még csak a kezdet!

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Irány az északi part! – Balaton, Zánkától- Szigligetig

Az utóbbi 10 évben már erősen csak azokat az élményeket gyűjtöm be, amire valóban szükségem van. Személyre szabom a világot, nem feltételen a közismert és nagy az, ami az enyém. Így vagyok a Balatonnal is, van egy sajátom, ami ezen a Zánka-Szigliget szakaszon található, a lankákkal, a Kőtengerrel, a nemesgulácsi gólyákkal és persze Salfölddel. Itt hajlamos vagyok autóval is órákat tekeregni, figyelni, ahogy kibomlik előttem a táj, majd keresni egy jó konyhájú éttermet, egy pop-up food track-ot valamelyik szőlő mentén, egy parányi pincészetet vagy épp egy borboltot és ott megpihenni.

Az északi parton jó új helyeket felfedezni és öröm a régieken végigsimítani, újra megélni az általuk kínált vendéglátást. Számomra igazi újdonságnak számított a zánkai Kisbirtok Kultbázis.

Kisbirtok Kultbázis, Zánka

Kisbirtok Kultbázis, Zánka

Ez egy olyan multifunkcionális tér, amely nem csak nekünk, arra tévedőknek kínál megannyi élményt és programot, hanem a helyi közösség számára is lehetőséget teremt az együttlétre, megadva azt a közösségi helyszínt, amit egykor a fonó biztosított.

v

Kisbirtok Kultbázis, Zánka

A Kisbirtok ideális helyszíne megannyi programnak, közös elvonulásoknak, zenei eseményeknek, jógatáboroknak, a helyi kórusok próbájának, kézműves foglalkozásoknak, közös gasztronómiai élményeknek vagy épp kisebb léptékű esküvőknek. Helyszínei a maguk keresetlenségében zseniálisak, a terek befogadóak, az organikusság szépen tetten érhető, nincs izzadságszagú igyekezet helyinek tűnni. A Kultbázis programjait érdemes figyelemmel kísérni, hogy be tudjuk őket építeni a balatoni terveinkbe.

Pezsegjünk együtt Laposáékkal! Hableány. Badacsony

Pezsegjünk együtt Laposáékkal! Hableány. Badacsony

Ellentétben a pár évvel ezelőtti önmagával, a 2023-as Hableány levett a lábamról. Az utóbbi időben tényleg nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy tiszta ízek, minőségi alapanyagok kellenek a jelen kor gasztronómiájába és a szezonalitás, amelynek mindig, minden esetben zsinórmértéket kell adnia, beszéljünk bár egy bisztróról vagy fine dining étteremről.

Egyszerűség, minőségi alapanyagok, Hableány, Badacsony

Egyszerűség, minőségi alapanyagok, Hableány, Badacsony

Ahogy bennem megérlelődtek ezek a gondolatok, úgy a szakma is egyre inkább magáénak érzi, szűnnek a szuperlatívuszok, a túlzások, helyébe megérkeztek a nem elkendőzött, nem másnak maszkírozott alapanyagok és tételek, és ez rendkívül örvendetes.

Paradicsomsaláta, Hableány, Badacsony

Paradicsomsaláta, Hableány, Badacsony

A Hableányban most egyértelműen ez a szemlélet, a mediterrán fogásokkal operáló, alapvetően olaszos, de a magyar szezonális alapanyagokat is helyén kezelő étlap egyik zászlóshajója a pizza. A látványkemencében készülő tészták a családosok jolly joker tételei, amelyek mellett a szülők dönthetnek, hogy a cucina povera ezen fogásait rendelik maguk is vagy széjjel néznek az étlap más szekcióiban.

Pizza, Hableány, Badacsony

Pizza, Hableány, Badacsony

Az általam kóstolt fogások mindegyikén a minőségi alapanyag és a szaktudás, a konyhai alázat érződött. Minden felesleges túlkapás nélkül, ötletekben gazdag, tálalásában igényes ételeket kóstoltam. Nálam nagy befutó lett a paradicsomsaláta és a csokoládé parfé, amely mogyoróval és málnával kiegészülve izgalmas tányérdesszertté vált, jól mutatva, hogy a konyha külön cukrászt foglalkoztat.

Csokoládé parfé, málnával és mogyoróval, Hableány, Badacsony

Csokoládé parfé, málnával és mogyoróval, Hableány, Badacsony

A Szent György-hegyet számtalanszor és számtalan irányból megkerültem már, de a völgyeibe még nem merészkedtem be. Mostanáig. A Borbolt a völgyben jó lehetőséget kínált erre.

Borbolt a völgyben

Borbolt a völgyben

Az aprócska boltban a környékbeli borászatok tételeit kínálják, a választék kifejezetten izgalmas, a borbolt tulajdonosának szakértelme mellett nem lehet mellényúlni, mindenki olyan Balaton-felvidéki borral lesz boldog, ami számára ideális. A borbolt teraszán pedig jó megpihenni (erre például most, a Szent György-hegy Hajnalig program keretében is lesz lehetőségetek), kicsit nézni a völgybe futó szőlőket, a dombra kapaszkodó tőkéket, a völgy öleléséből szabaduló templomot, elmélázni a kortyok felett, élvezni a szelet, amely végigfut a völgyön, megélni azt, amit a Balaton tud adni, csak oda kell figyelni rá.

Borbolt a völgyben

Borbolt a völgyben

A rejtett zugok után Szigliget mediterrán helyszínére, a Mércébe érkeztünk, amely a spanyol és olasz konyha legjavával, valamint elképesztő spirit választékkal várja a délszaki életérzésre nyitott vendégeket.

Ginek és tonikok, Mérce, Szigliget

Ginek és tonikok, Mérce, Szigliget

A ginekben és tonikokban is igen erős helyen nehéz a választás, de szerencsére a szakavatott segítség itt is adott, hogy mindenki a számára megfelelő gint kapja, az ahhoz legjobban passzoló tonikkal felütve. A Mérce enteriőrje könnyed, nincs túlgondolva, a mediterrán, sőt inkább karib stílust hozza, beltérnek tűnő kültere van, szellő, pamlagokkal, nád karszékekkel gazdagított, bárpultja az utcára néz (vagy onnan befele).

Karibi hangulat, Mérce, Szigliget

Karibi hangulat, Mérce, Szigliget

A hely választéka gazdag, de nem túlburjánzó, a vendégigényeknek megfelelő, pizzája igényes, sőt a Mérce olyan csodára képes, amire a parton nem nagyon van példa: külön helyiségben, külön kemencében készít gluténmentes pizzákat, így keresztszennyeződés veszélye nélkül kínálhatja azt az ételintoleranciával élő vendégei számára.

Gluténmentes pizza, Mérce, Szigliget

Gluténmentes pizza, Mérce, Szigliget

Az italok és az ételek szép harmóniát alkotnak, egy éjszakába nyúló nyári este ez a hely a tökéletes választás, ha az ember Szigligeten keres magának kellemes italokat, hencsert és egy jó vacsorát.

Antipasti, Mérce, Szigliget

Antipasti, Mérce, Szigliget

Tags: , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS