Bake My Day a Vérmezőn

Szerintem már ezerszer elmondtam, de még ezerszer bármikor szívesen megteszem: igazi lokálpatrióta krisztinavárosi vagyok. Ide születtem, életem felét itt éltem le és a mai napig is hetente többször megfordulok valamelyik részén és ez mindig nagy örömmel tört el. Krisztinavárosnak csodás története van és még szerethetőbb terei, kávézó, utcasarkai és beugrói, amihez megannyi élmény kötődik a múltból, és ahol megannyi új benyomás születik nap mint nap.

Ahogy a Naphegy, úgy a Vérmező is állandó szereplője volt az életemnek. A lábbal hajtós Moszkvics felett érzett boldogság a mai napig megvan bennem, ahogy Edömér barátnőmmel elsurrantunk a park szélén a gyerekrendelőhöz, hogy a többiek előtt egy nappal oltódjunk, úgy, hogy senki se lássa a félelmünk, de másnap menőzhessünk vele a Kosciban, a KunBéláig tartó iskolakörök megúszása, a kavicsos utakon való boldog tévelygések, a tavaszi napsütésben bólogató orgonabokrok mind-mind a Vérmezőhöz kötnek.

Két héttel ezelőtt pedig azt is kipróbáltam, milyen, ha az ember nem a játszótéren játszik vagy őrzi a gyerekeit, nem tornaórán lohol a sétányok hosszán, sem pedig sietősen, dolga után futva vág keresztül a parkon, hanem takarót libbent és piknikbe fog.

Mondhatom, csodálatos érzés volt. A takarót vittük, a többi pikniknekvalót pedig helyben szereztük be, hiszen a Vérmezőn, pontosabban annak legkellősebb legközepén, az Attila úton ott található a Bake My Day helyi egysége, ahol nem csak kenyerek és klasszikus péksütemények, francia finomságok és dúsan megrakott szendvicsek várnak, hanem különféle innivalókkal és elviteles pohárba mért kávéval is turbózható az élmény. A Bake My Day csapata a piknik mellett persze a hétköznapok megédesítésében is profi, érdemes sűrűn arra tévedni, ha kutyát sétáltatunk a parkban, sportolás után megjutalmaznánk magunkat valami finommal, innánk egy hűsítő limonádét, gyümölcslevet, ha a környéken jó kávét szeretnénk inni, ha a játszótéren vagyunk épp és a csemete éhes vagy mi magunk érezzük, hogy jól jönne néhány falat.

31_v

Egyszóval a Bake My Day pont útba esik mindenkinek, aki a Vérmezőn jön-megy, sétál, fut, kutyázik, olvas, gyereket legeltet, élvezi a szabadnapját, randevúzik, a barátaival lóg vagy csak szereti a minőségi pékárut, a jó kávét és az igényes kiszolgálást.

Bake My Day Vérmező

Bake My Day Vérmező

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

3+1 arc-és hajápolással kapcsolatos tévhit, amiről itt az ideje lerántani a leplet 

Bár egyre több szó esik a bőrápolásról és egyre több ilyen trend terjed a közösségi médiumok felületein is, mégis kevesen fordítanak valóban minőségi időt önmagukra a mindennapokban. Egy új, országos kutatás arra kereste a választ, hogy mennyit költenek a magyarok az arcápolási termékekre és hányan dőlnek be a komolyan sokszor kifejezetten káros, veszélyes tévhiteknek. 

A REVOX országos, reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a válaszadók csupán egyharmada foglalkozik tudatosan és rendszeresen arcápolással, és ugyanennyi azoknak az aránya, akik csak néha szakítanak időt erre. A férfiak több mint fele, a nők közel egyötöde egyáltalán nem törődik az arcának ápolásával naponta, ahogy a 20 év alattiak hozzávetőlegesen egynegyede (ugyan még minek felkiáltással) és a 40-49 éves korosztály közel fele sem (ami igazán szomorú, mert ha valahol, na akkor itt kellene nagyon megfogni a dolgokat). Míg az urak egyharmada napi 10 percet tölt arcápolással, addig a hölgyek ugyanilyen arányban töltenek el 20 percet a szérumok és krémek felhelyezésével (énidő, csak mondom). A húszas éveiket taposók majdnem fele és a harmincasok egyharmada kevesebb, mint 10 percet szán erre a tevékenységre (az a fránya lustaság).

A felmérés kitért arra is, hogy mennyit hajlandóak a magyarok szépségápolási termékekre fordítani egy hónapban. A válaszadók nagy többsége havonta 5000 forint alatti összegben vásárolnak arcápolási termékeket, míg egyötödük 5 000-15 000 forint közötti összeget hajlandó a különböző hámlasztókra, tonikokra és egyéb termékekre költeni. A húszas éveikben járók körülbelül egynegyede, míg a negyven felettiek közel egyötöde hajlandó 5 000-15 000 forint közötti értékben szépségápolási termékeket vásárolni. 

A megkérdezettek nagy része az egészséges bőrért és a bőröregedés lassításáért tesz a mindennapokban, ugyanis a felsorolt hatóanyagok közül leggyakrabban a C-vitamint, a fényvédőt, a kollagént, a hialuront, az argánolajat és a koffeint tartalmazó termékeket használják, nők és férfiak egyaránt. A 20 év alattiak majdnem fele használ C-vitamint, a többi korosztály csak egyharmada preferálja az antioxidáns külső használatát. Míg az argánolajat a harmincasok közel egyötöde, addig csupán minden tizedik 40 éves korosztályba tartozó használja rendszeresen.

A kérdéssor rávilágított arra is, mit gondol a lakosság a hajnövekedésről. A megkérdezettek közel fele gondolja úgy, hogy gyorsabban nő a haj, ha gyakrabban vágatjuk. Míg a nők körülbelül fele dől be ennek a tévhitnek, addig ennél kicsit kevesebben vannak azok a férfiak, akik úgy gondolják, hogy a hajvágás sűrűsége nem befolyásolja a növekedést. A kutatás alapján a leggyakoribb arc-és hajápolással kapcsolatos tévhiteket a szakértő teszi rendbe: 

„Gyorsan összekeverek egy kis citromlevet tengeri sóval, és mehet is az arcomra.”

A kutatásból kiderült, hogy a magyarok kicsit több mint egyharmadánál előfordul, hogy a konyhában található alapanyagokból, mint például a citrom és a só vagy méz és joghurt keveri ki magának a bőrradírt vagy arcpakolást. „Ezek az összetevők alapvetően ételként való fogyasztásra, nem pedig a bőrünk ápolására valók. Továbbá az átlagember nem rendelkezik egy kozmetikum helyes formulázásához szükséges tudással, nincs tisztában például a pH értékek fontosságával (például, ha valami túl savas, akkor felmarhatja a bőrt), valamint azzal sem, hogy mit meddig lehet használni, mielőtt megromlana. Ezek a házi szerek tehát inkább károsak, mint hasznosak a bőr számára. Ha az elhalt hámsejtektől szeretnénk megszabadulni, akkor az esélyesen bőrgyilkos házi bőrradír helyett válasszunk inkább egy kémiai vagy enzimes hámlasztót, ami nem okoz mikrosérüléseket a bőrfelületen. A száraz bőrre való arcpakolás helyett pedig érdemes hialuronsavas szérumokat, a hozzájuk szervesen kapcsolódó hidratálókrémekkel és növényi olajokkal együtt alkalmazni.

„Elég nyáron felkenni a naptejet, minek fényvédőzni télen is, nem is süt a Nap?!”

A felmérés válaszadói közül tízből négy már jól tudja, hogy a napsütés mértékétől függetlenül az UVA- és UVB-sugarak is ártanak a bőrünknek, közel egyharmada pedig azzal is tisztában van, hogy a fényvédőt, naptejet 2-3 óránként újra kell kenni azért, hogy ne veszítsen hatékonyságából, de sokukat zavarba lehetne hozni, ha megkérdeznénk, hogy mitől 20-as vagy 50-es egy fényvédő. Mivel a bőröregedés folyamatait gyorsítják az UV-sugarak, szintén fontos, hogy télen-nyáron, még otthon, csukott ablakoknál is javasolt használni a fényvédőt, hiszen odabent is ér minket a fény, ha közvetetten is.

„Minél gyakrabban járok fodrászhoz, annál gyorsabban nő a hajam.”

A válaszadók nagyjából fele dől be annak a tévhitnek, miszerint minél gyakrabban vágatjuk a hajunkat, annál gyorsabban nő. „A hajunk ugyanis a tőtől, vagyis fejbőrünkből nő, nem pedig a hajvégeknél, így a fejbőr megfelelő ápolásával serkenthetjük a növekedést. A szárazabb fejbőrt javasolt hialuronszérummal, a zsírosabbat pedig szalicilsavat tartalmazó készítménnyel kezelni és a haj típusának megfelelő sampont, balzsamot, pakolást, illetve kiöblítést nem igénylő krémet használni. A hajvégek ápolásakor pedig érdemes hajolajat használni, ami segít a hajszálak és a hajvégek szerkezetének megerősítésében” – mondta a kozmetikus. 

„A férfiaknak elég szappannal arcot mosni.” 

A megkérdezettek majdnem egynegyede szerint semennyire nem fontos az urak arcápolása, míg egyharmad szerint valamennyire lényeges. Kicsit több mint egytizedük gondolja úgy, hogy a közepesnél kardinálisabb ez a kérdés, több mint harmaduk szerint pedig kulcsfontosságú a férfiak arcápolása. A férfiak hatoda szerint egyáltalán nem fontos az arcápolás, míg több mint tizedük gondolja úgy, hogy igenis lényeges. A hölgyek több mint negyede ért egyet azzal, hogy mindenki számára egyformán kardinális kérdés az arcbőr ápolása. A 30 éven aluliak közel egynegyede szintén azt a tábort erősíti, aki szerint mindenkinek elengedhetetlen az arcápolás, a negyvenes éveikben járók csupán egyhatoda ért egyet velük. „A férfiak arcbőrét is éri és károsítják az UV sugarak, kiszáradhat vagy zsírosodhat a bőrük és a szemkörnyéken is megjelenhetnek a ráncok. Alapvetően ugyanúgy előfordul mindenféle bőrtípus, valamint bőrprobléma és kísérő tünet a férfiaknál is, mint a nőknél. A különböző krémek és szérumok készítői általában nemtől függetlenül alkotják meg a krémeket és szérumokat, így bárki használhatja őket attól függően, hogy éppen milyen célt szeretne elérni” – jegyezte meg Takács Petra. 

Az Opinio a REVOX megbízásából végzett kutatása reprezentatív a 15-59 éves rendszeresen internetezőkre nem, kor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerint.

revox_v

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Igazi Superbrand – 120 éves a biztonságos Gilette

A nyári szezonban a nők jelentős része is jobban fókuszál a borotvákra, mint egyébként, azaz a hír nekünk is szól: 120 éve, 1903-ban gyártották az első Gillette Safety biztonsági pengés borotvát. Ok, ez még a férfiak számára készült, de lássuk be, a 120 év alatt idővel megszülettek azok a helyes rózsaszín változatok, amelyek már kifejezetten a női neszesszerekben találnak otthonra.

De hogy is indult a Gilette pályafutása?

A borotválkozást ugyan tökélyre fejlesztették, ha volt inas, szék és idő, de az önmaguk borotválásával azért nehezebben boldogultak a férfiak, a Gillette előtti időkben bizony hiányzott hozzá a megfelelő technológia. Akkoriban a borotválkozás csak akkor volt biztonságos, ha az egyenes formájú borotvát stabil kézzel és megfelelő képzettséggel kezelte használója. Ezek az egyenes borotvák óriási precizitást és óvatos, körültekintő használatot igényeltek, és olyan élesek voltak, hogy a legapróbb, óvatlan mozdulat is katasztrófához vezethetett.

gilette1

Megszületett a Gilette Safety

King C. Gillette amerikai üzletember szintén küzdött ezzel a mindennapokban, egyszer úgy leejtette a borotváját, hogy megsérült annak pengéje és ennek köszönhetően született meg a biztonsági pengés T-alakú nyéllel ellátott borotva gondolata.

3573 Patent

3573 Patent

King évekig kísérletezett a megfelelő formával és anyaggal, amíg kiforrta magát a leghatékonyabb koncepció, és ezt későbbiekben bölcsen szabadalmaztatta is, majd megalapította a Gillette Safety borotvagyárat, és 1903-ban megkezdte az első biztonsági pengés Gillette borotva gyártását. Abban az évben összesen 51 borotvát és 168 pengét adott el, majd egy évvel később, 1904-ben már közel százezer borotvát és több mint százhúszezer pengét értékesített, részben a Gillette alacsony árainak, automatizált gyártási technikáinak és jó reklámoknak köszönhetően.

1905c_Gillette_065.jpg

Az elmúlt évtizedek során a Superbrands díjat évek óta sorozatban elnyerő Gillette folyamatos fejlődésen ment keresztül, és az innováció mellett szerencsére nagy hangsúlyt fektet a fenntartható és felelősségteljes arcápolás ösztönzésére is. Eddig összesen 16 Superbrands díjat zsebelt be, 2017 óta pedig minden évben egy újabbat nyert a Procter&Gamble Gillette márkája. Az 1995 óta működő, a legkiválóbb fogyasztói márkákat díjazó Superbrands Program a világ több mint 90 országában van jelen. A kiválasztás folyamata minden országban azonos, a díjazottakat többlépcsős kutatási folyamat során emelik ki, míg a végső értékelést a független szakértőkből álló bizottság hozza meg.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Mediterrán nyári élmények Csongrádon

Szecesszió, nádtető, borvidék és alföldi „tengerpart”. Elsőre talán ellentmondásosnak tűnhet ez a felsorolás, mégis megvan benne a közös nevező, és ez Csongrád. Gyógyvizek, koncertek, remek borok, skanzen hangulatú óváros és tengerpart az Alföldön Budapesttől mindössze másfél órányira elérhető. 

Nyáron két dologra vágyunk igazán: árnyas, romantikus utcákon sétálgatni, vagy vízparton barnulni. Csongrádon mindkét lehetőség adott, de napozás előtt mindenképpen ugorjunk be a régi belvárosba!

A város egykori központja, ahol egykor leginkább a vízhez kötődő mesterségek művelői, halászok, hajóácsok vagy hajósok éltek, többé-kevésbé érintetlenül megőrizte eredeti képét és hangulatát: az Alföld egyetlen település méretű műemléki együttesében az ember egy pillanatra úgy érzi, mintha megállt volna az idő. Az egyedi hangulatú, két-háromszáz éves nádfedeles házak között, a macskaköves utcákon bolyongva még az sem baj, ha picit eltévedünk.

A Körös-torok a nyári napokon pont olyan, mint egy nyugodt, békés tengerpart. A régi belvárostól néhány percnyi sétára, a Tisza és a Körös találkozásánál kialakult strand, az „Alföld tengerpartja”, ahol a 700 méter szélesen elhúzódó homokpad és a napernyők teszik teljessé a beach-hangulatot.

csongradinyar_v

A mediterrán életérzéshez persze az is szépen hozzáad, hogy Csongrádon az egyik legmagasabb a napsütötte órák száma, a víz hamar felmelegszik, nyáron kellemes, 25-27 fokos. A Körös-torokban a bringásokra is gondoltak: a kibővített kerékpártároló mellett csomagmegőrző szekrény és egy szervizpont is található. Ha pedig családdal érkezünk, akkor ott vannak a családbarát vizesblokkok,  és szerencsére játszótérből sincs hiány.

Ha strand, akkor büfé, de itt ez is megoldott: bácsi óriáslángosával mindenki jól lakik, az édesszájúak számára pedig Szabi készíti (eredeti erdélyi recept alapján) a friss kürtőskalácsot.

A nádtetős régi belváros után ismerkedjünk meg Csongrád jelenlegi központjával. A Fő utcát szegélyező platánsoron végigsétálva a városközpontban a kétszázötven éves Nagyboldogasszony-templomhoz, az 1934 után épített városházához, valamint a szecessziós stílusban épült gimnáziumhoz vezet az utunk.

csongradinyar3_v

A sok séta után pedig épp itt az ideje enni valamit! Semmiképpen nem érdemes kihagyni a helyi finomságok közül a csongrádi csípős tekercset, desszertként pedig javasolt kipróbálni az édes csíramálét. Az italválasztás nem lehet kérdés a szőlő és a bor városában, szerencsére egyre több fiatal foglalkozik borászattal, Bodor László, Gutpintér Tamás, Bodor Martin vagy Losonczi Áron boraiból kóstoljunk, ha tehetjük. Áron a borok mellett komoly nemzetközi hírnévre is szert tett, hiszen építészként az ő nevéhez fűződik a fényáteresztő beton, azaz üvegbeton feltalálása is.

Csongrád este is ad néznivalót, számos kulturális programokat kínál. A nyári szezon kezdete hagyományosan a Csongrádi Napokkal indul júliusban. Szintén július a levendulavirágzás hónapja, a város széli levendulafarm boldogan várja a lila szín, a levendulaillat és a látvány szerelmeseit. Augusztusban pedig már a boré a főszerep, hónap végén a Borfesztiválon remek italokkal, finom harapnivalókkal és színvonalas koncertekkel várják a vendégeket.

Koncertből sem akad hiány, a Tisza Presszó kertjében idén többek között, a 30Y, a Budapest Bár, a Vad Fruttik és Hobo is zenél majd. Augusztusban pedig jön a KTN Feszt, ahol többek közt a Halott Pénz, Azahriah, Dzsúdló és Manuel adják egymásnak a mikrofont.

csongradinyar4_v

Aki egy kicsit nyugisabb programra vágyik, annak a magyar kulturális élet egyik megkerülhetetlen pontját, a csongrádi Művésztelepet ajánljuk, ahol évről évre számos hazai és külföldi kortárs művész alkot.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS