Elegáns és okos – Honor Watch GS3

Az okosórák piacán nehéz újat alkotni, az elmúlt évek folyamán szépen kiforrt azon funkciók köre, amelyre a felhasználók vágynak, és amivel az eszköz a szolgálatukba tud állni, de fejlődni azért szerencsére mindig van hova. A Honor régóta jelen van ezen a piacon, okos karkötői és órái közkedveltek, nem véletlen, hiszen a cég széles szortimentjében valóban minden igényre van megoldás, akarom mondani, óra.

honorora_v

Honor Watch GS3

Az okosórák között nézelődve egyértelműen megállapítható, hogy nagyon nehéz olyan okosórát találni, ami nem férfias. A legtöbb prémium óra hatalmas, és – sok esetben – a dizájnjuk sem éppen finom. Ha mégis sikerül találni egyet, ami nem maszkulin, akkor ott viszont jön a túlzott nőies vonal, minden úszik rosegold-ban és/vagy a strasszkövekben. Most azonban végre találtam egy olyan órát, ami tökéletesen megfelel mindkét nem számára, nem csepeg a tesztoszterontól és nem is csak tűsarkúval hordható.

A Honor Watch GS3 megjelenése visszafogottan elegáns, bárkinek jól áll. Igényes rozsdamentes acél kerete megadja az alap hangulatát. A mindössze 44 grammos óra viselése – méretei ellenére – nem zavaró, még éjszaka sem, gyorscsatos bőrszíjának köszönhetően egyszerűen és gyorsan lehet felvenni és letenni.

De nem csak az esztétikuma fogott meg, hanem a tudása is. Tökéletesen idomul ugyanis a mindennapjaimhoz. Gyorsan feltöltődik (fél óra alatt) és egy töltéssel akár egy hétig is bírja. Kijelzője manuálisan és automata módon is állítható, ez utóbbi azért hasznos, mert így könnyebben optimalizálható az akkumulátoridő.

Az 1,43 hüvelykes 466×466 pixel felbontású amoled óralap még erős napfényben is jól látható. A különféle, javarészt az egészségemre vonatkozó méréseit is könnyű megolvasni, a Honor Health app minden igényemet kielégíti és nota bene, az iPhone-nal is tökéletesen működik.

Az appon keresztül ugyanis részletesen meg tudom nézni az óra által végzett méréseket, mint például a sportteljesítményem, a véroxigén szintem, a pulzusom, az alvási periódusaim vagy a stressz szintem. Persze telefon vagy más, az app segítségével kapcsolódó eszköz nélkül is hozzájuthatok az infók jelentős részéhet, az órán magán különféle grafikonokból tájékozódhatom, ha gyorsan szeretném látni az eredményeimet.

A telefon használatát sokban megkönnyítik a – klasszikus, tekerősnek rémlő – nyomógombok is, amelyekből az egyik előre programozott, azaz kötött funkciókra képes, míg a másikat mi magunk állíthatjuk be, az igényeinknek megfelelően.

Összességében a Honor Watch GS3 egy mutatós és jól használható, könnyen belakható okosóra, amely nem csak funkcionális kiegészítője lehet a szettünknek, hanem valóban ékszerként viselhető a mindennapokban.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Duna-parti hangulat a teraszon – Danubius Hotel Helia

A nyári kánikula szépen lecsapott a városra, és mi, a magunk módján ezt alaposan ki is élvezzük. Napközben jöhet a strand vagy a hűtött otthon kényelme, nyugalma és egy jó könyv társasága, este pedig irány a város, a lenyugvó nap fénye mellett, a kellemesen meleg, de már közel sem forró városban sétálva, teraszokon vacsorázva, koktélozgatva folyhat a szünidő, telhet a városi vakáció.

Edömér barátnőmmel szeretünk minőségi időt tölteni együtt, aminek része, hogy a szezonnak és a hangulatunknak megfelelő éttermeket keresünk fel, ízeket kutatunk, koktélozunk, élvezzük egymás társaságát és a finom falatokat. A napokban, a melegre való tekintettel kifejezetten teraszra vágytunk és olyan, szezonális étlapra, amiről könnyed, nyárias fogásokat választhatunk. A Danubius Hotel Helia pár évvel ezelőtt már bebizonyította, hogy nagyon kellemes helyszíne lehet bármilyen ebédnek és vacsorának és most, hogy megnyílt a Duna partjára futó felújított terasza, nyári étlappal, foodtruck választékkal is várja a vendégeit.

A nyári lazaság, a szezonalitás, a slow living jól érezhető irányvonala az étlapoknak (amiből a szezonban kettő is akad), a foodtruck saját kínálatából igazán könnyen szemezgettünk is. Edömér a tépett hússal gazdagított burrito irányába indult, én nemes egyszerűséggel leragadtam a grillezett húsoknál, izgalmasnak ígérkezett a kínálat, engem már a grilltételek felsorolásával meggyőztek. Nem is csalatkoztam, az elém érkező, street food konyhákra jellemzően laza, de igényes tálalásban csirkemell, fokhagymás-mustáros karaj, rablóhús, grillkolbász került elém friss kevert salátával és sült csónak krumplival, amit némi burgerszósz tett teljessé és vonta el a húsokról a figyelmemet az első pár percben. Aztán ahogy kitunkoltam a megfelelő mennyiségű krumplival a kellő mennyiségű szószt, utána már élvezettel válogattam a széles kínálatban, miközben a nap finoman lehanyatlott a budai hegyek mögött.

helia2_v

Edömér számára is hasonlóan izgalmas tálalásban érkezett a tépett hússal gazdagított, babos, fűszeres burrito. A félbe vágva tálalt burritót almapaprika és csónak krumpli keretezte, mártogatóssal, frissen grillezett zöldségekkel, csírával kiegészítve tálalták.

helia3_v

Az étlapon sok a vegetáriánus fogás és a legkedveltebb magyar strandételt, a lángos is megtaláltuk, valamint a mediterrán konyha kedvenceit, mint a spanyol desszertek koronázatlan királynőjét, a csokoládészósszal kínált fahéjaschurrost.

A street food fogások mellé a nyári italok is dukáltak. A Helia kínálatában a legnagyobb kedvencek köszöntek vissza, a tartalmas és mutatós limonádék mellett Aperol Spritz, Negroni vagy épp Epres Frici Spritz, Mojito vagy Summer Margarita választható. Mellényúlni nem lehet.

helia1_v

A Helia nem csak a konyhája és az italai miatt remek választás, hanem a lokációja is külön plusz. A belvárosi legénybúcsús nyüzsgést elkerülve, árnyas fákkal övezve, nagyvárosi, de mégis vízközeli élményt nyújt, a Duna-part egy karnyújtásra van, az est fényeit zavartalanul szemlélhetjük, pénteken és szombaton DJ gondoskodik a megfelelő lounge zenéről,  vacsora után pedig egy hosszú sétát is tehetünk, a nyáriasított rakpart széltében-hosszában.

Tags: , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Irány a tenger – itt a Lush SpongyaBob kollekciója!

Ebben a nyári kánikulában hol másutt is érezhetnénk magunkat igazán jól, mint Bikinifenéken!

A Lush-nak köszönhetően erre most minden lehetőségünk adott, a rendkívül kreatív SpongyaBob fémjelezte kollekcióban minden megtalálható, ami egy kis fantáziával és egy káddal együtt elrepít minket Bikinifenékre.

A Lush kollaborációit nagyon szeretem, egyszerűen látszik az a sok kreatív energia, ami a céget alapjáraton is jellemzi. Ilyenkor azonban – a megugrandó feladat okán – még szembetűnőbbé válik, hogy nem ismernek lehetetlent. Nem szolgaian másolnak, hanem beleélik magukat a történetbe, a megvalósítás, a termékek mind-mind egy sokkal összetettebb folyamat eredményei, mint a fröccsöntött formában történő termék polcra helyezése.

A millennium idején született kultsorozat hatása a mai napig érezhető, nem csoda, hogy 24 évvel az indulás után még mindig van ráció egy ilyen kollaborációban. Az együttműködés egyrészt fanservice egy más felnőtt és jó eséllyel tudatossá vált társadalmi réteg számára, illetve lehetőség egy újabb, fiatalabb,a rajzfilmet kedvelő, a fenntartható környezet fogalmával folyamatosan ismerkedő korosztály számára is.

A Lush és a Paramount közösen álmodta meg és hozta létre 6 új, szórakoztató és magával ragadó kádfürdős-, zuhanyzós- és bőrápolási termékekből álló kollekcióját, hogy a testápolási rutin több lépését is lefedje, mindeközben megmutatva az Operation Sea Change óceánvédelmi és fenntarthatósági kezdeményezését, a termékekkel is támogatva azt.

A műanyagmentes júliusra időzített, igazán nyári és egyedi kollekció darabjai között számtalan ikonikus darabot találni, mint a Spongya Bob szappan, amelynek gyümölcsösségét a friss ananászlé és a hangulatjavító bukuolaj adja, krémességéről, bőrtápláló voltáról pedig a szűz kókuszolaj gondoskodik.

sp3

De SpongyaBobból kevés lenne egy a kollekcióban (ez nem kérdés) és milyen kollekció az, amiben nincs extra fürdőbomba (szintén nem kérdés), így természetesen bomba formájában is együtt úszhatunk SpongyaBobbal, ha ahhoz van kedvünk. A hangulat itt is karibi, az ananász mellett a maracuja dominál, érezzük az óceánpart végtelenségét, az édes vadnarancs és a pattogó cukorka teljesen hangulatba hoz minket, miközben a bőrünk nem csak tiszta, hanem kellően hidratált is lesz.

sp1

A fürdőbombák és habfürdők választékában megjelenik – kissé meglepett – Patrik barátunk, vaníliásan és kókuszosan, és persze Tunyacsáp, a megszokott – Máris szomszédéra emlékeztető – arckifejezésével. Megfáradt csápjaink – akarom mondani – végtagjaink számára ideális fürdővizet készíthetünk vele (ugye tudjátok, hogy a bombákat és a habfürdőt is lehet késsel szelve adagokra bontani, sőt a habfürdőt a legjobb a vízsugárba elmorzsolni, csak annyit, amennyi éppen kell). Tunyacsáp hatóanyagai között megtalálható a bőrpuhító algaabszolút, az ibonyalevél-abszolút, és egy kis frissítő lime-olaj is.

A kollekció része még a testápoló balzsam. Aki már megismerkedett a Lush masszázstömbjeivel, az egy életre szerelembe eshetett a tökéletes bőrtáplálással. A masszázstömbök zsenije jelenik meg ebben a kis ananászházikóban is, hiszen a testápoló balzsam pont ugyanazon az elven működik: a műanyagmentes július pucér balzsamjában fair trade kakaóvak és sheavaj található, amit a kollekciót végigkísérő ananászlé gazdagít, valamit a trópusi, édes illattal kábító davanaolaj.

A kollekció legnagyobb dobása azonban kétségtelenül a Rozsdás Rákolló specialitása, a herkentyűburger, amely nem csak csomagolásában zseniális, hanem kivitelezésében is! A Krabby Bathy burger ugyanis egy komplett csomag, amiben több fürdőbomba és szappan is található. Bár a Lush fürdőbombái kapcsán gyakran felmerül, hogy szinte vétek elhasználni őket, mert annyira mutatósak, a burger esetében ez valós veszély: gyűjteménybe való darab.

sp2

A buci bergamottos, lime-mal gazdagított fürdőbomba, amelyben egy kézzel készült, a bukuolajos, szicíliai citromolajban gazdag vidáman trópusi aromájú habfürdőpogácsa található. És ez még nem minden! A pogácsa tetején ugyanis két szappan csücsül, egy saláta- és egy paradicsomformájú, amelyek a görögdinnyétől kölcsönzött illattal hódítanak meg minket.

A SpongyaBob kollekcióval irány Bikinifenék!

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Rub & Roll – amerikai ízek, autentikusan

A Vígszínházzal szemben húzódó, árnyas kerttel szegélyezett Rub & Roll afféle extraterritoriális terület, ez a vidék, ez kérem itt Amerika.  

A Rub & Roll ugyanis nem kevesebbre vállalkozott, mint a nagypolgári Budapest közepén megmutatni mindazt, amire az amerikai konyha képes. Ez első körben könnyű játszmának hangzik, azonban a BBQ és grill vonalon mozgó, magas minőségű alapanyagokat és rengeteg időt használó konyha bemutatása nem feltétlen egyszerű annak a magyar közönségnek, akik kevéssé járatosak ebben a műfajban és nem is nagyon tudják, értik a BBQ és a grill közötti különbséget, holott – a sok hasonlóság ellenére – bőven akad ilyen.

A Rub & Roll gazdag kínálatából könnyű szemezgetni, a tex-mex fogások jó bevezetést kínálnak az Államok déli konyhájába. Mi is egy kis könnyed chilivel nyitunk, nachos helyett házi fűszeres sült krumpli mellett döntünk, amiért utólag nagyon hálásak is vagyunk magunknak, a leginkább steakburgonyára emlékeztető krumpli és a chili tökéletes felütése az ebédünknek.

rr3

Mióta megismerkedtem a BBQ technikával és ráéreztem a pitmesterek által tökélyre fejlesztett gasztronómiai irányzatra, azóta nálam mindig és minden esetben a marhaszegy a befutó. Ez a hús egyszerűen füstre született, nem is tudom, hogy más formában ettem-e valaha, de a füstös kínálat koronázatlan királyának tartom, rostozata, átmérője egyszerűen tökéletessé teszi a füstön készítéshez és szerencsére ezt nem csak én gondolom így. Ennek köszönhetően, amíg az asztaltársaságunk bőszen süppedt bele a széles és izgalmas választékba, amely számos, egymástól szignifikánsan eltérő, kiemelkedő fogást tartalmazott, addig én boldogan méláztam, hiszen pontosan tudtam mi kerül elém. Almost Heaven (nomen est omen).

A család többi tagja is idővel megtalálta a számára ideális fogást, volt, aki az amerikai konyha irányából közelítette meg a kérdést és tette le a voksát egy klasszikus hamburger mellett, volt, akinek a füst egyértelműen az oldalas képét vetítette a képzeletébe és innen kívánta a BBQ élményt megfogni, akadt, aki inkább a grillen készített húsok felöl közelített, megnézvén, hogy ez a műfaj miben tud mást.

A grill és a BBQ egyik közös pontja a fa, ami kibocsájtja a hőt. A BBQ esetében a fa meleg füstje az, ami hosszú órák alatt a megfelelő hőkezelést nyújtja a húsnak (kicsit úgy, mint a konfitálás), míg a grill egy koncentráltabb, magas hővel szembesíti az alapanyagot. A másik közös pont a pác, amely – adott esetben – ízesíti a húst, a harmadik a szósz, amely a már elkészült fogást hivatott tovább fűszerezni. Közös pontnak tekinthetők még a köretek, amelyek széles választékában örömmel fedeztem fel a kovászos uborkát és boldogan csaptam le a legfinomabb amerikai salátára, a coleslow-ra, amelyet kifejezetten szeretek.

A 180 grammnyi 14 órán át füstölt szegy egyszerűen tökéletes volt, bár a köretek is kitettek magukért, alapvetően abban a néhány percben csak a hús és én léteztünk.

rr7

A Forever West névre keresztelt 5 órányi füstben készült sertésoldalas is hozta azt, amiért az amerikai BBQ műfajt imádni lehet, omlós, a hús eredeti textúrájából a szálasságot megőrző, szaftos fogás került elénk, köretként sült babragu érkezett, baconös marhaszegy darabokkal, valamint az elmaradhatatlan coleslaw saláta.

rr8

A Midnight sun grillezett angus bélszín a szerintem tökéletes medium rare formában került terítékre (közepes alatt picivel, azaz kisujjnyi kérge van a húsnak, a textúrák, az ízek és a hőfokok játéka), édes, sült csöves kukoricával és fűszeres fajitas-zal körítve.

rr6

A Klasszikus burgert egyértelműen a marhahúsból készített pogácsa uralta, a húshangsúlyos fogásban cheddar sajt, csemege uborka, jégsaláta, hagymaragu, paradicsom és hamburgerszósz alkotta meg azt a szaftos állapotot, amely a burgerek esetében ritkán sikerül. Pedig ennek fogásnak az a titka, hogy a buci pont azokkal az ízekkel itatódjon át és pont annyira, hogy az egész valóban egyetlen egységként muzsikáljon. Itt minden szólam a helyén volt.

rr5

Négyünk választása jól szemlélteti, hogy mit is tud és szeretne megmutatni az amerikai konyhából a Rub & Roll a magyar fogyasztók számára. Edukációs törekvéseik szerencsére ennél távolabb is mutatnak, a szakma számára is lehetőséget kínálnak arra, hogy az általuk szenvedélyesen szeretett és sokat tanulmányozott BBQ és tex-mex alapokon nyugvó, a dél-amerikai államok gasztronómiáját alapul vevő konyhát más is megismerhesse, elsajátítva annak egyedi hangvételét.

Aki pedig csak élvezni szeretné a minőségi fogásokat, ismerkedne az igazi amerikai gasztronómiával, annak nincs más dolga, mint elsétálni a Víghez és megkeresni azt az árnyas kertet.

rr1

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS