Spanyolország harmadik legnagyobb városa, Valencia meglehetősen szerényen várakozik a sorban, holott a déli partszakaszon található, remek klímával rendelkező nagyvárosba érdemes – legalább egy hétre – elmerülni.
Széles homokos tengerpartos, remek konyhával rendelkező, építészetileg is izgalmas, rendkívül zöld város Valencia. Jó úti cél lehet társaságoknak, pároknak, róható egyedül, de kisgyerekes családok számára is ideális. Valenciában ugyanis tényleg minden megtalálható, amire csak egy vakáció során szükségünk lehet.
Valencia
Valenciába eljutni most nem volt egyszerű, de szimplán csak azért, mert későn sikerült jegyet foglalni, így némi átszállással értük csak el a célunk: de ezzel sem volt semmi baj, az arany naplemente fényébe burkolt kifutópályán tettük meg első helyi lépéseinket. Szerencsére Spanyolországban hajnalig nem áll meg az élet, az esti 10-12 fok és a nappali napsütés melegét ontó házak, utcák kedveznek a kinti programoknak, így a szállodába érve csak gyorsan felfrissítettük magunkat és már indultunk is a belvárosba vacsorázni.
Valencia
Merre lakjunk Valenciában?
Valenciában a szálloda megválasztását érdemes körültekintően űzni, a város ugyanis meglehetősen nagy, de ennek ellenére gyalogszerrel is könnyedén felfedezhető. A gyaloglás nem csak egészséges, hanem hasznos is, Valencia ugyanis szinte minden sarkon tartogat meglepetéseket. A miénk a lehető legjobb helyre esett, a pályaudvar végét uraló nagy közparkkal szemben, a legizgalmasabb körforgalom szélén (egy élmény volt figyelni, ahogy a spanyolok – teljesen szabálytalanul – három sávban képesek egyszerre kanyarodni). Innen kellemes 20 perces sétával már elérhető volt a belváros és fél óra alatt a Túria folyó medrébe álmodott, Calatrava által tervezett Ciudad de las artes y las ciencias-nál, a Művészetek és tudományok városánál táthattuk a szánkat. A tömegközlekedés is nagyon jól használható, a buszokkal kellemesen átszőtt városban – a buszsávoknak hála – tempósan el lehet jutni szinte bárhova.
Pelayo – A valenciai sport otthona
Vacsorázni a belváros egyik kedvelt és ennek megfelelően zsúfolt éttermében mentünk, amely egy, a helyiek által régóta űzött sport központjában található. A Pelayo-ban rögvest kellemes ízelítőt kaptunk a spanyol és valenciai konyhából. Mivel hosszú és fárasztó napunk volt, így jól megérdemelt sangriával kezdtünk, majd érkeztek a helyi tapasok, a tőkehalas krokett, illetve az elmaradhatatlan ensalada rusa, azaz orosz hússaláta, amely egy majonézes tört krumpliban gazdag alapot jelent, amit a spanyolok innentől kezdve elég szabadon értelmeznek. Az ensalada rusa egyetlen étterem asztaláról sem hiányozhat, mindenütt finom és mindenütt kicsit más. Lehet csak zöldséges, kerülhet bele – nem meglepő módon – tőkehal, de tengeri herkentyűkkel megbolondítva is előszeretettel fogyasztják.
Pelayo, Valencia
A Pelayo egyébként a pilota valenciana otthona, ami egy, a teniszre emlékeztető sport, de ütő helyett tenyérrel, kézzel játsszák. Régen Valencia utcáin zajlottak a mérkőzések, ma már erre szakosodott pályákon mérik össze a tudásukat a versenyzők. Az étteremnek is otthont adó pálya 150 éve a játék egyik kiemelt szentélye Valenciában.
Pelayo, Valencia
A pilota valencianát az általános szabály szerint két csapat két-öt játékosa játssza, de kivételes alkalmakkor egyéni meccsek is lehetnek a legnevesebb játékosok között. Többféle labdával játszanak, vannak báránybőrből, rongyból és bőrrel bevont fából készült aprócska labdák is, amelyeket gyakorta a pálya szélén ülő közönség – a testével – fog fel.
Pelayo, Valencia
A tartalmas vacsora után kifejezetten jólesett a balzsamos estében hazasétálni, miközben az érett naranccsal és mandarinnal roskadásig teli fákat csodáltuk, néztük a finoman kivilágított bikaviadal arénát és az esti fényekben is monumentális belvárosi épületeken megbúvó szobrokat, frízeket.
Reggel aztán korán kivetett az ágy, bár erre a napfelkelte nem adott okot, ugyanis a januári valenciai nap fél kilenc előtt nem méltóztatik sütni, így hajnali derengésben vágtunk neki a még békésen szendergő városnak, hogy azon a helyen kezdjük a várossal való igazi ismerkedést, ahol azt érdemes: a piacon.
Mercado Central, Valencia
Mercado Central, Mercado Russafa, Mercado Colón – íz- és színkavalkád a belvárosban
Ha Barcelona elkényeztetett piac fronton, akkor Valencia a tenyerén hordoz, három olyan piaca is van, amit érdemes meglátogatni. A belváros kellős közepén, a gótikus épületek tőszomszédságában, számtalan bár és szuvenírbolt között található a valenciai szecesszió fő alkotása, a Mercado Central. A színes üvegablakokkal tarkított, szellős piac azonnal magába szippant, az igényes, utolsó szálig kivikszolt zöldségekből és gyümölcsökből rakott gúlák, a nálunk hírből vagy még abból sem ismert zöldségfélék, a ránézésre is mézédes gyümölcsök, a frissen fogott, jégre tett halak, az elképesztő olajbogyó választék, a magvak, rizsek, a tojásos pulton sorakozó tucatnyi különféle tojás hömpölygő választéka letaglózó.
Mercado Central, Valencia
Az ember csak kapkodja a fejét, és nem bír betelni a látvánnyal. Aztán az első sokk után jön a felismerés, hogy az amúgy kényelmesen napot kezdő spanyolok itt fél nyolcra haptákba vágják az árut, a kínálat értünk van, nekünk szól, az eladók kedvesek, az árak nem földtől elrugaszkodottak, lehet kóstolni, lehet kisebb-nagyobb mennyiségeket venni, de válogatni, na, azt, azt kérem, nem lehet. No tocar – hirdeti a tábla, de nincs is miért, ami nálunk még lazán megtalálható a boltok polcain, az itt mind kiválogatásra kerül, lesz helye annak az árunak is, csak nem a vevő kosarában.
A Mercado Central alkalmas a helyi flórával való ismerkedésre, a különféle egzotikus gyümölcsök között megtalálhatjuk a valenciai földeken termő datolyaszilvát, amely ma már nálunk is egyre elterjedtebb. Az eredetileg Ázsiában őshonos gyümölcs nagyon boldog a spanyol vidéken, Valencia környékén előszeretettel termesztik és az EU-n belül értékesítik is (ami nem fogy el helyben).
Ha kevésbé turistás, inkább a helyiekre koncentráló piacra vágyunk, akkor javasolt a Russafa negyedben lévő Mercado Ruzafa vagy Russafa piacot megtekinteni. A kávézókkal körülbástyázott, építészetileg sokkal kevésé izgalmas piacon a helyiek támasztják a kávézó pultját, sok kincset találni itt is (barátibb árakon), a hétköznapok alapanyagai között felfedezhető a helyi rizsföldekről származó albufera rizs vagy épp a bomba, aminél jobb paella alapanyagot elképzelni sem lehet.
Mercado Russafa, Valencia
Abban az esetben pedig, ha egy jót ennénk, de nehezen igazodunk el a belváros ezernyi helye közt és igazság szerint nem vágyjuk a céltalan tévelygést a tripadvisor ajánlásait tallózva, akkor ideális döntés a Mercado Colón, a gasztropiac. Széles kínálatában a spanyol és valenciai gasztronómia teljes metszete megtalálható, a kávézóktól, a cava bárokon át, a sörözőkig, de ételkínálatban is egészen rendben van a hely, olyan valenciai paellát kínálnak, amelyért még visszatérni is érdemes. A valenciai paella több okból kifolyólag is különleges. Egyrészt maga a paella ennek a földnek a szülötte, ami nem meglepő, hiszen a spanyolok 1200 év alatt igencsak belejöttek a rizstermesztésbe, és az Albufera Lagúna rizsföldjein termő kerek szemű rizseikből csodás fogásokat tudnak készíteni (többek között paellát), másrészt a helyi paella nem a tengeri herkentyűk tárháza, hanem csirke és nyúl vetélkedik benne a figyelmünkért, amit még ezzel-azzal kiegészítenek, ha épp olyan napja van a séfnek. A sárfányos, passzírozott paradicsommal ízesített rizses egytálba extra zöldségek vagy egy kis csiga is kerülhet.
A Mercado Colón (Mercat de Colón) építészetileg is izgalmas, szellős terei, íveinek nagyvonalúsága Calatrava épületeiben is visszaköszön.
A piac után kirándulni mentünk, na, nem messze, Valencia déli csücskébe igyekeztünk, a Magro folyó mentén, L’Alcúdia magasságába, ahol kakiföldeket néztük meg. A kaki, azaz a datolyaszilva tősgyökeres ázsiai gyümölcs, de a valenciai éghajlattal kifejezetten boldog és örömmel terem is. Az ébenfák családjába tartozó növény gyümölcse nagyjából februárig érik, de idén korábban véget ért a szezon, ami a tavaly tavaszi kissé mostoha időjárásnak volt köszönhető. A megszokottnál hűvösebb idő és több eső nem kedvezett a beporzásnak, így a terméshozam alatta maradt a vártnak és mire mi kiértünk a végtelen kakiföldekre, már csak a gyümölcsük után ácsingózó, csupasz fák maradtak és a látvány, amely meggyőzött: a látóhatárig terjedő területeken termesztik itt minden évben ezt a gyümölcsöt.
Valencia
A városon kívül is könnyű ebédelni, L’Alcúdiában találtunk is egy helyes kis fogadót, a L’Oncle pere napi menüjében kínálta a helyi fogásokat. Egy könnyű cukkinikrémlevessel indítottunk, majd jöhettek a tőkehallal készített krokettek és a natúr vagy bundázott tőkehalfilé, amelyhez különféle köreteket kínáltak.
L’Oncle pere, L’Alcúdia
A desszertválasztékban számos pudingot találtunk, illetve a világ legegyszerűbb fogását, a mézédes narancsot fahéjjal meghintve. A napérlelte gyümölcs és a fahéj nem kívánt több felhajtást, méltó zárása volt a könnyű ebédünknek.
A kirándulást követően egy gyors átöltözés jöhetett. Napközben teljesen jól működtek a nyári ruháink, egy harisnya, egy kardigán és máris komfortos volt a nyári viselet, de a délutánok és az esték – a reggelekhez hasonlóan – megkövetelték a réteges öltözködést és a kisebb-nagyobb kabátok jelenlétét. Így aztán magunkra kaptunk pár plusz réteget és elindultunk vissza, a belváros felé. A sziesztának hála a nyitva tartás itt nagyon baráti, az üzletek jelentős része 10-ig fogad látogatókat, az éttermek, bárok pedig egyig vagy kifulladásig várják a vendégeiket.
Valencia
A magunk részéről picit csavarogni vágytunk, a naplemente által megfestett épületeket, oromzatokat fotóztuk, betértünk néhány boltba, kávéztunk, majd a katedrálist és környékét térképeztük fel. A román, gót és reneszánsz elemekkel tarkított, barokkal átszőtt katedrálist érdemes kívülről és belülről is alaposan szemügyre venni. A vizigót templom egy rövid ideig még mecsetként is funkcionált, majd szinte minden kor és stílus rajta hagyta a kézjegyét. A katedrális gótikus Szent Kehely kápolnájában őrzik az állítólagos igazi Szent Grált. Az épületegyüttes egyébként sokat köszönhetett a város szülöttének, a híres és hírhedt VI. Sándor pápának (azaz a Borgia-pápának) is, aki mindig ügyelt arra, hogy kedvelt szülővárosa és annak szakrális épületei semmiben ne szenvedjenek hiányt.
Valencia
A belvárosi sétánkra egy gasztronómiai élménnyel tettük fel a pontot. A piaccal szemben található Restaurante Rincón del Mercado remek lehetőséget biztosított egy másik helyi specialitás, a fideuá megismerésére. A paellaedényben készített fogás erősen emlékeztet rizses rokonára, itt azonban a rizs helyett fideo azaz spanyol vékony metélt adja a fogáshoz az alapot, amelynek elkészítése nem sokban tér el az arroz, azaz a rizses változattól. A fideuá legtöbbször tengeri apróságokkal, rákkal, tintahallal, polippal, kagylóval kerül terítékre vagy egy kis hallal. Húsos változatai ugyan ismertek, de kevésbé elterjedtek.
Restaurante Rincón del Mercado, Valencia
A vacsorához egy nagyobb tál patatas bravas és némi sör is dukált, a pikánsan csípős sült krumplihoz hatalmas adag aiolit, azaz majonézes fokhagymakrémet kínáltak, amelynek soha semmilyen körülmények között nem szabad ellenállni.
Restaurante Rincón del Mercado, Valencia
A következő napot egy szellős kis kikötői kirándulással kezdtük, majd ellátogattunk a Museo Del Arroz de Valencia – azaz a Valenciai Rizsmúzeum – épületéhez és egy komplex tárlatvezetés során mindent megtudtunk a valenciai rizs történetéről. Az egykori Serra-malom a 20. század elején épült és egészen az 1970-es évekig aktív rizsmalomként üzemelt. Az épület felépítése a rizs hántolása és fényezés erősen emlékeztet az orfűi vízimalomban látottakhoz, a rendszer nagyjából azonos.
A valenciai vidékeken nagyjából 1200 éve termesztenek rizst. A mórok által meghonosított növény számára ideális környezetet biztosít az Albufera Lagúna és környéke. A tengertől csak egy gáttal elválasztott édesvizű lagúna a talajvízből egy kis tengervízzel is gazdagszik, így a rizs számára sós és édes közeg biztosítja a tökéletes táptalajt.
Albufera Laguna, Valencia
A kalászokban termő kerekszemű rizst, a szüret után ebbe vagy ehhez hasonló malmokba vitték, ahol megtörték a héját, majd több körben megszabadították a korpától és a pelyvától, hogy végén azt a finom, bársonyosan fényes alapanyagot kapják. A múzeumban a rizskezelés teljes folyamatát megmutatják, megismerkedhetünk a barna rizzsel, láthattuk, hogy a lagúna hányféle helyi rizsfajtának ad otthont és azt is megtudhattuk, hogy ezekkel a rizsekkel javarészt azért nem találkozunk a saját boltjainkban, mert a spanyol gasztronómia számára értékes alapanyag teljes egésze vevőre talál házon belül. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne egy autentikus paellához beszerezni a megfelelő rizst, csak annyit tesz, hogy ők azt termesztik, amire szükségük van, a rizshez idomultak a receptjeik az elmúlt 1200 évben.
Albufera Laguna, Valencia
A múzeum után Albufera felé vettük az utunkat. A város szélén elhelyezkedő természetvédelmi parkot nem csak a rizs iránti olthatatlan kíváncsiságunk okán érdemes felkeresni, a hely megéri a kirándulást, nagyon izgalmas és szép vízi utakon mutatják meg a lagúna teljes élővilágát, miközben persze nem kevés rizsföld mellett is elvisz az utunk, hiszen a tó teljes területének 72%-át rizsföldek tarkítják. A lagúna vizével elárasztott teraszokon a vízmagasságot a növényeknek megfelelően szabályozzák, a felesleget minden esetben visszaszivattyúzzák a tóba.
Mi egyértelműen a rizs miatt érkeztünk a lagúnához, ahol a helyi termelők vezetője, a valenciai éttermek retteget gasztrokritikusa, Santos Ruiz Alvarez várt ránk. Egy hosszabb, de lelkes beszámoló után hajóra szálltunk és a napsütötte vízen suhanva néztük a tájat, a vízimadarakat, hallgattuk azt a jóféle csendet, amely ezeknek a helyeknek a sajátja.
Majd a hajónkat elnyelte a nádas és kikötöttünk Santos rizsföldjeinek egyike mellett, amelynek végében egy parányi, fehérre meszelt ház állt, hatalmas nyári konyhával. Pillanatokon belül előkerült a paellaedény és Santos a helyi alapanyagok teljes arzenálját felvonultatva (tintahaltól a szegfűgombáig) megmutatta, hogy milyen csodákra is képes az albuferai rizs és készített egy – halalaplével gazdagított – krémes rizsételt, amit a spanyolok arroz meloso-nak vagyis krémes rizsnek hívnak.
Albufera Laguna, Valencia
A passzírozott paradicsomos, tenger gyümölcseiben gazdag, leginkább az olasz rizottóra emlékeztető fogás lassú tűzőn főtt, s míg készült, addig mi helyi borokat kóstoltunk, hibátlan fehéret és még szebb syrah házasítást, majd jöhetett a siklóból készített halleves, amely igen magasra tette a mércét. A házias arroz meloso rendkívül finomra sikeredett. Házigazdánk értette a módját, a krémes rizs valóban új távlatokat nyitott. Ebéd után egy kis rumos kávéval pihentünk, majd a rizsföldeken át, a lemenő nap fényében tértünk vissza a városba.
Ciudad de las Artes y de las Ciencias – a modern építészet himnusza
A lemenő nap adta az ötletet, hogy a városhoz közeledve Santiango Calatrava épületeihez menjünk. A világhírű spanyol építész által megálmodott és megvalósított Ciudad de las Artes y de las Ciencias története igazán izgalmas. A belvárost körülölelő egykori folyómederben található park számtalan csodát rejt. A közel 9 kilométer hosszú parkban sokféle szabadidős tevékenységre nyílik lehetőség, itt található – az épp felújítás alatt lévő – Zenepalota, vannak játszóterei, egzotikus, afrikai állatokat bemutató Bioparkja és itt található a 2000-es évekre elkészült Művészetek és Tudományok városa, amely amennyire modern, olyan tisztelettel szól a múltról is. A javarészt tengeri állatokat, a tengert megidéző együttes között nem csak kiállítótereket, függőkertet vagy épp egy hatalmas akváriumot találni,- egy mélytengeri halra emlékeztető épületben – kapott hely az operaház is.
Ciutat de les Arts i de les Ciències, Valencia
A projektet 1989-ben indították útjára, amelyet a Valenciai Egyetem irányított és 56 tudósból, muzeológusból és tervezőből álló csapat kezdte meg a munkálatokat. Az eredeti tervek és az eredeti csapat sokat módosult az idők folyamán, de 1994-ben már Santiago Calatrava tervei kezdtek a Turia folyó medrében kibontakozni.
Ciutat de les Arts i de les Ciències, Valencia
Az emberi szemet formázó, IMAX mozit magában foglaló L’Hemisfèric 1998-ban nyílt meg, majd 2000-ben a L’Oceanogràfic-ot, Európa legnagyobb akváriumát birtokba vehette a nagyközönség és 2005-re fejeződött be az építkezés. A komplexum tökéletesen illik a városképbe, a folyó két oldalán lévő toronyházak szép hátteret, ritmust adnak az épületeknek, amelyek látványával szinte lehetetlen betelni. A harmonikus, íves, az organikus építészet és a klasszikus mozaikos díszítés hagyományait követő, nagystílű, egymással is kommunikáló épületek között jó elveszni, élvezni, ahogy lépésenként más-más panoráma bomlik ki a szemünk előtt. A hatalmas vízfelületeknek köszönhetően rossz fotót csinálni szinte képtelenség, a megkettőzött látvány a nap bármely szakában lenyűgöző.
Turia-park
A parkot érdemes végigjárni, vagy biciklit bérelve áttekerni rajta, nagyon szép, gazdag vegetációjú hely, rengeteg pihenési, aktív pihenési lehetőséggel. Gyerekesek számára egyenesen ideális.
A parkból egy hosszabb, finoman emelkedős sétával könnyűszerrel visszajutottunk a szállásra, ahol vastagabb holmikat húztunk, úgy terveztük, hogy a katedrális mögötti részen található bárokba töltjük az estét, helyi tapak és helyi borok kíséretében. Az éjszakai élet nagyon szerethető errefelé, az apróbb tapas bárokban ülőhely alig akad, a langyos januári estében szívesen esznek-isznak az emberek az utcán. Az előző esti vacsoránk keresése közben felfedeztünk egy szimpatikus falatnyi bárt, amelybe valahogy kétszer annyi ember zsúfolódott be, mint az reális lett volna, egy részük ráadásul helyinek is tűnt, így listára vettük és egyenesen ide indultunk.
Tasca Angel, Valencia
A Tasca Angelben helyi bort és sült szardíniát fogyasztottunk, majd továbbálltunk a citromfákkal szegélyezett, parányi kúttal dekorált Plaça del Negret-re, ahol a Café Negritóból nagyobb mennyiségű sangriát vételeztünk, végül egy parányi, de annál barátságosabb olasz bárban, a La Finestrában kötöttünk ki, ahol szintén a helyiek beszélték meg – éjszakába nyúlóan – az ügyes-bajos dolgaikat.
Cafe Negrito, Valencia
Llonja de La Seda – Selyembörze
A hosszúra sikeredett este után egy jó kis piaclátogatással indítottuk a napot, majd a Mercado Central mellett található Selyembörze épületét vettük be. A kívülről szép, de kissé barátságtalan gótikus épület belül maga a pompa és a finom elegancia. A Narancsos udvarban (Patio de los Naranjos) a citrusok teljes palettája érik, a narancstól a mandarinon át a citromig (kumkvatot is láttunk, a Katedrális előtt).
Llonja de La Seda, Valencia
A Selyembörze épülete nem véletlen lett a világörökség része, nem csak építészetileg érdemes erre, hanem története is predesztinálja, hiszen termeiben a világ kereskedői alkudoztak a 15. század környékén, amikor Valencia számított az európai selyemkereskedelem központjának.
Llonja de La Seda, Valencia
Hosszan kiélveztük ennek az épületnek minden szépségét, ültünk minden ablakmélyedésben és párkányon, néztük a napfény játékát a falakon, a fafedélszékek díszes faragványait, a tökéletes oszlopdobokat. Öröm volt minden itt töltött pillanat. Aztán kicsit visszatértünk a piacra, mert azzal sem lehetett betelni, vettünk sárkánygyümölcsöt és szamócát, megcsodáltuk újfent az elképesztő olívabogyó választékot, majd kávézni indultunk a Mercado Colónba és végül a tengerparton kötöttünk ki. Az idő ragyogó volt, a húsz fokos délidőben tényleg egy szál blúzban lehetett sétálni. A kikötőben, a strandhoz közeli végén ebédelni tértünk.
La Marítima Veles e Vents – a kikötő és a tengerpart
A dokkoknál lévő étterem hatalmas ablakain át a jachtokat és a halászhajókat nézhettük, amíg poharunkba cava került, majd jöhettek a már megszeretett előételek, az orosz saláta és a tintájával színezett kalamári-krokett, némi sült padlizsán paradicsommal és tonhallal kínálva.
La Marítima Veles e Vents, Valencia
Majd a már részletesen megismert arroz meloso került terítékre, többféle rákkal és egy nagyobb adag fidueát is kínáltak számunkra a vendéglátóink. A La Marítima kellemes hely, ideális kiindulópontja egy tengerparti sétának, végig a homokos parton, el Európa legtisztább strandjai mellett.
Valencia
A naplementéig tartó sétánk után megint a modern városrész felé vettük az irányt, tényleg nem lehet betelni a Calatrava-épületekkel, majd jöhetett a szokásos esti belvárosi túra, némi sangriával és tapas-szal gazdagítva.
Ciutat de les Arts i de les Ciències, Valencia
L’Oceanogràfic
L’Oceanogràfic, Valencia
Az utolsó reggel is a piacon indult a nap, majd a folyómeder mentén egészen Európa legnagyobb akváriumáig mentünk. A Félis Candela, Alberto Domingo és Carlos Lázaro által tervezett épületegyüttes a Ciutat de les Arts i de les Ciències kulturális komplexum része, cápákkal, rájákkal és elképesztően sokféle hallal.
L’Oceanogràfic, Valencia
Az akvárium 500 különböző fajból származó 45 000 állatnak ad otthont – köztük pingvineknek, delfineknek, oroszlánfókáknak, rozmároknak, belugáknak, madaraknak, hüllőknek és medúzáknak. Ez utóbbiak szinte hipnotikusan hatnak az emberre, nehéz kivonni magunkat egy-egy akváriumnyi medúza pulzáló mozgásának a látványából.
L’Oceanogràfic, Valencia
Az akváriumban hosszan nézelődtünk. Nem csak a medúzák, hanem a játékos fókák, a kicsit szomorkásan fagyoskodó pingvinek, a páros táncot lejtő belugák, a parányi színes halak, az orvul meglapuló murénák, a meleg naplemente színében játszó flamingók, a mézdinnyét és répát falatozó óriásteknősök is erősen lekötötték a figyelmünket. A komplexum hatalmas, jól szervezett, kisgyerekekkel is nagy élmény lehet, pont olyan, mint egy jóféle állatkert, ahogy egy tengeri nép képzeli.
L’Oceanogràfic, Valencia
Az elutazásunk előtti délután már csak egy rövid városi séta és egy kis ebéd fért bele a napunkba. A Mercado Colón kitűnő választásnak bizonyult most is, a nyúllal és csirkével megpakolt valenciai paella szép záróakkordja volt az öt napos valenciai tartózkodásunknak.
Mercado Colón, Valencia
Valenciát érdemes felvenni a programok közé. Élhető, gyerekkel és kutyával is abszolút működő város, sok parkkal, játszótérrel, hatalmas plázzsal, izgalmas építészeti megoldásokkal, kitűnő éttermekkel, szerethető gasztronómiával és pazar klímával.
Playa de las Arenas, Valencia
Mivel pektintartalma igen magas, ezért a datolyaszilvából készíthetünk lekvárt, gyümölcssajtot, pudingot, erjeszthetünk belőle ecetet, de a kissé éretlen gyümölcsöt akár fermentálhatjuk is. Az érett gyümölcshús ideális zabkásákhoz, joghurtokhoz keverve, de tölteléke lehet számos süteménynek, pitének is, Amerikában előszeretettel fogyasztják ebben a formában.
