Bydorapal, azaz Dóra izgalmas realisztikus alkotásaiban a nőiség, a hétköznap apró örömei kerülnek a középpontba. Ma már főállásban alkot, de hosszú út vezetett idáig.
“Kislányként sok művész vett körül, sok időt töltöttem velük együtt. Minden találkozásunk alkalmával papírt és ceruzát ragadtam, velem együtt rajzoltak ők is. Ez nagyon meghatározó volt számomra, hiszen sok dicséretet kaptam és megerősítettek abban, hogy művészeti pályán van a helyem. Így a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium előtt Masszi Ferenc grafikushoz jártam előkészítőbe és Hatos Csaba festőművészhez felkészítésre. Nagy lendülettel készültem a művészi pályára, a felvételim eredményesen sikerült is.
A gimnáziumi időkben szárnyaltam, rengeteg rajzversenyre vittek, országos szinten is nagyon sok díjat nyertem. Hétvégenként pedig festeni kezdtem, vászonra akril festményeket, akvarellt készítettem. Képeimet Spanyolországban megvették, egy festményem sem maradt meg.”
Ám ezután váratlan fordulattal, Dóra nem ebbe az irányba ment tovább, útja a művészi építészet felé kanyarodott. “A Magyar Képzőművészeti Egyetemre és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre jelentkeztem. Mindkettőnél az első fordulón továbbjutottam, majd kellett hozni egy nagy döntést. Az utolsó felvételi időpontokat mindkettő egyetem azonos hétre-napra-órára tette. Így a három szakból egy szakra kellett szűkítenem a kört, ez pedig az építészet volt.
Édesapám építészmérnök volt, így részben az ő emlékére választottam azt. Kislányként azt láttam, hogy rajzolja a szebbnél szebb terveket, amik nagyon tetszettek. Sokszor megengedte, hogy a tervrajzait kicsinosítsam. A felvételi alatt ő már sajnos nem lehetett velem, így emlékeimben az építészettel kapcsolatban ezek a pozitív dolgok maradtak meg, ezek hatására választottam a szakot, a formatervezést a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a látványtervezést a képzőművészetin pedig elvetettem.”
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen nagyon szép oldalát ismerhette meg az építészeti tervezésnek. Szerette az ottani légkört, a legjobb építészetektől tanulhatott. Aztán az iskola szárnyaló évei után egy jóval szárazabb szakmával találkozott a gyakorlatban, ahol úgy érezte, nincs helye a szabad művészi kibontakozásnak. Nem találta meg azt az örömöt, aminek az érkeztét a valós megrendelésekkel remélte, várta. Nem villanyozták fel kreativitást mellőző feladatok. Évekig ebben élt, úgy gondolta, hogy erre kell berendezkednie, megszokni ezt az életet. Aztán ahogy telt az idő, úgy tette fel sorra magának a kérdéseket. Tíz év kellett hozzá és egy megélt mélypont, hogy felnyíljon a szeme. Ekkor már folyamatos pánikrohamok gyötörték. Ez a helyzet mutatta meg – változtatnia kell. Ma már sajnálja, hogy nem lépett előbb.
Illusztrációkat kezdtem el rajzolni, fashion témában. Az Emily rajzok készítésénél már éreztem, hogy ez a feladatkör, ami igazán nekem való, ami nagyon hiányzott már évek óta. Lelkesedéssel készítettem az illusztrációkat, akár a hangulatképekre, vagy csomagoló anyagokra. Nagyon sikeres lett ez Orsi vevőkörében, ez pedig erőt adott nekem. Ez a feladat alapozta meg a későbbi illusztráció sorozatom elkészítését, ami az éppen tanult témáimat dolgozta fel, mint az önbizalom, a pillanatok élvezete, a lelki egyensúly, az öröm, a belső szépség és a relaxáció.”
Dóra már alig várta, hogy újra kibontakozhasson a festészetben is, vásznakat, festékeket vásárolt. Családja támogatta, segítettek kialakítani a műtermet, együtt keresgélték a régi eszközöket, gyakorlatilag mindenkire pozitívan hatott ez a változás.
“Minden festményem és illusztrációm olyan pillanatképeket mutatnak, amik elérhetetlenek voltak számomra a mélyponton. Volt, hogy a barátnőm felhívott, hogy felvidítson és elhívott kávézni. Én nem tudtam elmenni, nem tudtam a házból kilépni sem. Nagyon vágytam rá, legszívesebben kifutottam volna, de lelkileg nem tudtam megtenni. Így teljesen átértékelődtek számomra azok az élethelyzetek, pillanatok, amiket korábban átéltem, értékesebbek lettek. Csak a pozitív dolgokra összpontosítok, vidámságra, boldogságra, amik energiát adnak. Pozitív témákat dolgozok fel, designerként klasszikus elemekkel díszítve. ” Dórát gyakorlatilag a saját művészete, szenvedélye hozta ki ebből a lelki helyzetből. Képei pedig azóta csak újabb gyógyírt adnak másoknak is, a szemükön és a szívükön át.”
Dóra döntése pozitív visszhangra talált, nagyon sok szakmabeli művész támogatja, biztosítva őt, hogy helye van a magyar művészeti körökben is. Nem csak mindennap azzal foglalkozik, amit szeret, hanem mostanra már komoly megbízásokat, megkereséseket hozott a számára ez az újra felfedezett szenvedély. Érkeznek megrendelései külföldről is, Európától Kaliforniáig. Már az amerikai sajtó is írt róla, sőt még egy barcelonai galéria is bemutatta festményeit, mostanában pedig Olaszországból keresték meg. Idén több kiállításra is készül itthon, és több projekten dolgozik. A közösségi médiában is igen aktív, így még többen ismerhetik meg alkotásait, azok folyamatát.
Pál Dóra bevállalta és jól tette. Megértette, hogy változtatni kell és volt mersze változtatni. Példájából tanulni lehet.
