MIRELLE Atelier

Túró…hmmm…mennyi, de mennyi
minden eszembe jutott. Nem is egészen véletlen volt az, ahogy az
elmúlt hetekben gyakrabban keveredett a bevásárlókosaramba
fél-fél kg túró. Lányoknak tetszett a kísérletezgetés, a
férjem kissé szomorúan vette tudomásul, hogy húshagyó napok
jönnek. Nekem meg nagyon jól esett játszani ezzel a matériával.

Erősen vonzott a lehetőség, hogy
édességgel induljak a VKF-en, de aztán rájöttem, hogy se a habok, se a túrótorta variánsok nem hoznak különösebben lázba, viszont
az utóbbi időben rájöttem, hogy az omlós tészták igen komoly
helyet bérelnek a szívemben. Így sósra fogtam az iramot, az
alaphangot megütöttem egy omlós tésztával, főtémának jött a
túró, majd koronaként a sült paradicsomszemek.

Kivétel nélkül nyert nálunk. 

Paradicsomos-túrós quiche 

20 dkg finomliszt

10 dkg vaj

2 ek víz

csipet só

1 tojás sárgája

50 dkg félzsíros túró

10 dkg zabpehely

4 egész tojás

bazsalikom

só

pici őrölt bors

1 dl főzőtejszín

50 dkg koktélparadicsom 

A lisztbe csipetnyi sót hintek, hideg vajat darabolok bele, összemorzsolom. Vízzel, tojássárgájával tésztává gyúrom, majd az egészet a hűtőbe teszem, úgy egy órácskára.

A túrót kicsit villával megtöröm, beleütöm a tojásokat, hozzáadom a zabpelyhet, sózom, borsozom, maréknyi bazsalikomot hintek bele, majd egy kis tejszínt öntök hozzá és jól összekeverem.

A tésztát lisztes deszkán nyújtom, pitetálba fektetem, belekanalazom a túrót, majd a paradicsomokkal alaposan megpakolom. 

190 fokos, előmelegített sütőbe teszem és nagyjából 50 percig sütöm.

Mert a túróról azért első és
legkézenfoghatóbb kedvencként a csusza jut eszembe. Világ
életemben nagy csuszarajongó voltam. A Nők régebben nem kedvelték
túlzottan, de a fotón látható példány nagyon fogukra való
volt.

A férjemnek meg csak az a baja, hogy
se pörkölt, se hallé nem keretezte. Hús nélkül meg mint tudjuk,
az ő univerzuma megszűnik működni… 

Túrós csusza 

50 dkg csuszatészta

50 dkg félzsíros túró

3 dl tejföl

egy darabka táblaszalonna

egy darabka húsos erdélyi szalonna

só 

A túrót összekeverem a tejföllel. A
szalonnákat felkockázom és elkezdem kisütni a zsírjukat.
Miközben sercegnek a pörcök, időnként leszűröm a zsírt, rá a
tejfölös túrómra. Mikor kész a pörc, akkor a nagyját, vagy az
egészet szintén beleforgatom a túróba, kóstolom, sózom. A
csuszatésztát sós vízben al dente megfőzöm. Jénait kerítek
(nagy téglalap alakút), belefektetek egy nagyobb adag tésztát, a
túró felét ráterítem, majd újabb adag tészta jön, a túró
másik fel és végül egy sor tészta. 200 fokon addig sütöm, amíg
egy kicsit megpöndörödik a tetején a csuszatészta és ropogós,
barnás színt kapnak a szélei. 

Hétvégére csonka
család lettünk. Zsófia igen boldogan és elégedetten masírozott
ki az életünkből péntek délután, miközben a nővére könnyek
között hajtogatta, hogy szereti a Zsófit és hogy őt is vigye el
az Edömér.

Így aztán, ahogy a
szőke nőnk eltűnt, némi megvetéssel a szája szegletében
(„Menjünk már, mert nem bírom hallgatni ezt a sírást”)
nekiálltunk helyrehozni Anna lelki egyensúlyát. A keresztárva
kicsilánynak nem ígérhettük, hogy majd érte is jön a
keresztanyja, így csak annyit tehettünk, hogy a kedvére teszünk
és a hétvégén úgy csinálunk, mintha ő lenne az egyszem kicsi
lányunk és épp nyaralnánk.

Esti városnézés,
későesti palacsintázás után, szombatra éttermezést terveztünk.
Némi megvezetéssel Anna az újbudai Trófeát választotta.

A hely átalakult. Az
óvónéni a régi, de azonkívül… A korábban úgy dicsért
központi svédasztal megszűnt. Ehelyett a bejárathoz közel egy
sokkal kisebb, választékában gyérebb pultsor várja az éhes
vendégeket. A látványpékség, a folyton a vendégek közt cirkáló
souchef mind a pincébe szorult és a korábbi igen széles választék
helyett kevéske kenyérféle pihen egy igen kicsi polcon. Az
önkiszolgáló sajtpult, átment felügyelt, nem önkiszolgáló
sajtpultba (mentségükre szóljon, hogy a srác, aki kiszolgál igen
kedves).

A pácolni való húsok
közül kikopott a halválaszték s a szakács, aki grillezte a
kevéske lazacunkat, olyan mennyiségű olivával operált, hogy az
már-már felért egy gyomorfájással.

A borjúragulevesem
hibátlan volt. Gazdag, ízes, kellemes. A készételek közül
kiválasztott görögös báránycomb szintén meglepően jól
sikerült, erősen emlékeztetett az általam készített sztifadóra.
A sült ez meg azok az oliva túltengésnek köszönhetően nálam
nem nyertek. Desszert fronton viszont még mindig volt miben
élvezkednem. Csodásan finom picike képviselőfánkokkal
kényeztettem magam, miközben a kivetítőn az olimpiát
követhettem, ami nagyon jól esett, mert egy bő hete folyvást azt
nézzük.

Anna nagyon jót
játszott, sokat csivitelt, épített, kirakott, intézett,
szervezett, néha megjelent ebédelni, aztán futott is vissza a
félbehagyott játékaihoz.

Szóval kissé ambivalens
érzéseim vannak. Jól éreztem magam, bár szíven ütött, amikor a
fél egyes érkezésünk ellenére háromkor az orrunk alá nyomták
a számlát, az amúgy háromnegyed részben üres étteremben. Jól
éreztem magam, bár zavart a kínálatcsökkenés. Jól éreztem
magam, bár zavart, hogy a sajtokat felügyelet mellett lehet
összeválogatni, hiányzott a péksütemények hívogató illata és
a büszke apaként vonuló souchef.

Nagyon patetikus zárás,
de a kérdés ott feszül: Miért kell mindent elrontani?