Grillezni jó, főleg, ha tavasz is van hozzá!

Tegnap a Lidl 19-re lapot húzott és nyert! A hetek óta tartó szomorkás idő után végre kisütött a nap, mi pedig a tavaszi napsütés minden percét kihasználva grillre dobtuk az életet. A Lidl meghívására összeállt a csapat, Mizsei Jani pedig gondoskodott róla, hogy senki ne maradjon éhen: kolbászok, fűszeres tengeriherkentyűs nyársak, szaftos marharostélyosok sülte, miközben a közönség nemcsak lelkesen kóstolt, de inspirációt is merített a nyári sütögetésekhez.

lidl2_v

Grillezni nem csak nyaraláskor lehet

Téved, aki azt hiszi, hogy a grillezés luxus vagy csak vidéken elérhető élmény. Egy jó grillparti már egy városi erkélyen is simán összehozható! Az elektromos grillek kis helyen is elférnek, használhatók a teraszon, sőt, akár a konyhapulton is, így eső vagy szél nem állhatja útját egy jó vacsorának. A szerencsésebbek pedig a kertben vethetik be a gáz- vagy faszenes grillt hétvégente.

A Lidl idén is komolyan veszi a grillszezont

A Lidl Magyarország már évek óta igazi grillnagyhatalomnak számít: több mint 60 különféle grilltermékkel készülnek a 2025-ös szezonra, köztük csirke, sertés, marha, kolbászok, hamburgerhúsok, grill hot-dogok és tengeri herkentyűk várnak ránk. A számok pedig magukért beszélnek: tavaly közel 6 milliárd forint értékben vásároltunk grilltermékeket a diszkontláncnál, és idén még ennél is több újdonságra számíthatunk.

Újdonságok a grillrácson

Ha bírjuk a különleges ízeket, akkor idén érdemes figyelni a hűtőpultokat: érkezik például jalapenos, mézes-chilis, vagy éppen tacos és koriander-lime-os grillhús. A Lidl exkluzív kínálatában megtalálható lesz többek között a Faluvégi vízibivaly kolbász, valamint a Kométa új, prémium bajor és borsos-fokhagymás grillkolbászai.

Nem szabad megfeledkezni a chilli cheese grillroládról vagy a medvehagymás hot-dogról sem. Ha eddig kimaradt volna az életünkből, most pórolhatjuk, ha pedig a természetesség irányába mozognánk, akkor itt a Pikok Pure bajor grillkolbász, amely kizárólag természetes összetevőket tartalmaz, mindenféle adalék és ízfokozó nélkül.

lidl3_v

Minden egy helyen a grillpartihoz

A grillezés nem csupán húsokról szól, kellenek hozzá friss zöldségek, aromás fűszernövények, és persze megfelelő eszközök is. A Lidl üzleteiben a grillsütőtől a faszénen át a grillfogókig mindent megtaláltunk, amire csak szükség lehet, hogy egy laza hétvégi délutánt igazi kulináris élménnyé varázsoljunk.

lidl1_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Több mint nyári hóbort – Miért kell egész évben komolyan venni a fényvédelmet?

A fényvédelem nem csupán a strandon használt naptej flakonját jelenti – hanem tudatos döntést az egészséged és a bőröd szépsége mellett, minden egyes nap. Mert bár a napfény melegsége, a D-vitamin-termelés és a jó hangulat mind hozzátartoznak a napsütéses órákhoz, a túlzásba vitt UV-sugárzás maradandó nyomokat hagyhat a bőrünkön és a sejtjeinkben is.

Tévhit: Nekem sötét a bőröm, rám nem veszélyes

Az igazság az, hogy az UV-sugárzás minden bőrtípust érint. A pigmentáltabb bőr ugyan lassabban ég le, de ez nem jelenti azt, hogy nem öregszik, vagy nem károsodnak a sejtjei. A hiperpigmentáció, a kollagénlebomlás, a mélyráncok, mind ugyanúgy megjelennek idővel, ha elhanyagoljuk a fényvédelmet.

A nap nem csak nyáron süt

Az UVA-sugarak – amelyek felelősek a bőröregedésért – egész évben jelen vannak, akár felhős időben is. Ezek az „öregítő sugarak” az ablaküvegen is áthatolnak, így ha például irodában, autóban vagy, szintén érdemes reggelente beépíteni a fényvédőt a napi rutinunkba. Nem csoda, hogy a bőrgyógyászok szerint az antiaging legfontosabb lépése nem a szérum, hanem egy jó fényvédő.

A bőr nem felejt

A napsütéses órákban szerzett mikrosérülések, napégések és láthatatlan DNS-károsodások évekkel később jelenhetnek meg foltok, ráncok, vagy súlyosabb esetben bőrrák formájában. A bőr regenerálódóképessége csodálatos, de csak akkor, ha időben segítjük a megelőzéssel.

A fényvédő nem ellenség, hanem szövetséges

A modern formulák már nem hagynak ragacsos réteget, nem tömítik el a pórusokat, és smink alá is tökéletesek. A mindennapi hidratálókrémekbe, BB-krémekbe vagy alapozókba is egyre gyakrabban kerül SPF – de ne feledjük: az ideális védelemhez legalább SPF30-as terméket válasszunk, amit napközben szükség esetén újra is alkalmazunk.

Avon Care Sun+ újdonságok – Fényvédelem és bőrápolás kéz a kézben

Az Avon Care Sun+ termékcsaládja innovatív megoldásokat kínál a fényvédelem terén, amelyek nemcsak megóvják a bőrt az UV-sugárzás káros hatásaitól, hanem támogatják annak egészségét és szépségét is.

  • Avon Care Sun+ PROTECT hidratáló napvédő krém SPF 50+
    Ez a krém magas szintű védelmet nyújt az UVA és UVB sugarak ellen, miközben hidratálja a bőrt. Könnyű, nem zsíros formulája gyorsan felszívódik, így ideális mindennapi használatra.
  • Avon Care Sun+ SENSITIVE hidratáló napvédő krém érzékeny bőrre SPF 50
    Kifejezetten az érzékeny bőrűek számára fejlesztették ki, hipoallergén összetevőkkel. Nem tartalmaz illatanyagokat, és gyengéd védelmet biztosít a nap káros sugarai ellen.
  • Avon Care Sun+ PROTECT mattító napvédő arckrém SPF 50
    Ez a 3 az 1-ben krém hidratál, mattít és magas szintű fényvédelmet biztosít. Könnyű állagú, vízálló formulája azonnal beszívódik, nem hagy ragacsos érzetet, és ideális választás a zsíros vagy kombinált bőrűek számára.

Az Avon Care Sun+ termékek exkluzív technológiája támogatja a bőr természetes D-vitamintermelését, miközben védelmet nyújt a napsugárzás káros hatásaival szemben. Így bőrünk egészséges és ragyogó maradhat egész nyáron.

A tudatos fényvédelem nem divat, hanem egy apró napi szokás, ami évekkel meghosszabbíthatja a bőrünk fiatalságát. Ahogy a fogmosást, ezt is be lehet építeni a mindennapokba, és a bőrünk hálás lesz érte.

avon25majus_v

 

Tags: , , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Kenese Bay Garden – egy szülinap margójára

A tavalyi nyár egyik legmeghatározóbb élménye volt a Kenes Bay Garden bemutatkozása a Balaton partján. Az egykori telekomos üdülőből kialakított szálloda már akkor megmutatta sokszínűségét, részletekbe menő vendégorientáltságát, minőségi kínálatát és persze a Balaton is hozzájárult az élmény teljességéhez.

kenb5_v

Az egy éves szülinapra a hotel a partnerei számára újfent meg szerette volna mutatni, mit is gondol a vendéglátásról, hova is pozicionálja magát a magyar piacon, milyen kvalitásokkal rendelkezik, és hogyan gondolkozik a szállodai lét jövőjéről.

Kenb3_v

Azaz nem klasszikus bejárásokkal, ültetett előadásokkal, unalomig ismert elemeket felvonultató bemutatókkal készült a fogadásunkra, hanem egy rendkívül gondosan előkészített interaktív kincskereséssel.

kenb4_v

Ennek állomásain, a hotel szobáiban, kertjében vagy épp a konferencia központban futhattunk bele olyan hozzáadott értékekbe, meglepetésekbe, izgalmas újdonságokba, találkozhattunk azokkal a finom plusz szolgáltatásokkal, amelyek a legtöbb Balaton-parti szállodától megkülönböztetik a Kenese Bay Gardent.

Kenb2_v

A program laza és kötetlen kialakítása semmit sem kényszerített ránk, nem volt kötelező minden állomáson és megállóhelyen pecsétet gyűjteni, kedvünkre barangolhattunk, a nekünk tetsző sorrendben és érdeklődésünknek, kíváncsiságunknak megfelelő időt tölthettünk el a különféle posztokon, miközben régi jó ismerősök tűntek fel a láthatáron és rengeteg új kapcsolat született.

Kenb1_v

A laza délutánt a Balaton keretezte, napsütéses hangulata, a hullámok ritmikája, a hattyúk és vadkacsák performanszai tökéletes hátteret szolgáltattak a programhoz. A Kenese Bay Gardennek a saját születésnapján sikerült a legeltaláltabb ajándékot adni számunkra: a felhőtlen kikapcsolódás élményét.

Tavalyi, bemutató cikkünk a szállodáról.

kenb6_v

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Fakanál Restaurant: Authentic Flavors Above the Great Market Hall

Discover Fakanál, the culinary soul of Budapest’s Great Market Hall. Enjoy traditional Hungarian home-style cooking, from rich goulash to classic stews, in an authentic market atmosphere.

Fakanál: The Culinary Heartbeat of the Great Market Hall
Budapest’s Great Market Hall (Nagycsarnok) is a place of magic. Whether you remember its “tin city” past or know it as the stunning architectural masterpiece visited by the likes of Margaret Thatcher and Tony Curtis, it remains the city’s pantry. But while the ground floor is about ingredients, the gallery is about experience—and for 25 years, Fakanál Restaurant has been the guardian of Hungarian flavors there.

More Than a Tourist Spot: A Tribute to Local Matriarchs
Fakanál doesn’t aim for Michelin stars; it aims for the soul. It carries on the legacy of the legendary Budapest housewives—the women who for centuries traveled from Buda or the Gellért Hill to this very hall for the finest cuts of meat and the freshest vegetables.

While the hall can sometimes feel like a beautiful museum, Fakanál breathes life into it. It’s a place where the clatter of wooden spoons (“fakanál”) and the aroma of slow-cooked stews remind you that Hungarian cuisine is a living, breathing tradition.

Apró részletek

Details

Honest Hungarian Gastronomy
The concept is simple: serve the best of the market. Fakanál understands the international palate but isn’t afraid to be authentically Hungarian.

Classic Comforts: From hearty soups to one-pot “peasant” dishes, they offer a taste of the Hungarian countryside.

Sunday Grandeur: Their menu reflects the sophisticated Sunday lunches of Budapest’s upper-middle class, alongside rustic favorites.

The “Red Pot” Experience: Dishes are often served in iconic small red pots, adding a touch of nostalgia that makes every local smile.

Választék Az van!

A Mirror to Our Heritage
What’s surprising about Fakanál is that it isn’t just for tourists. In our globalized world, even locals find themselves smiling at the sight of a perfectly made classic dish. It reminds us of our own family stories and the meals we still cook in our own kitchens.

Whether you are a traveler trying to process the “Hungarian experience” or a local shopper looking for a nostalgic bite, Fakanál welcomes you with an authentic “csárda” atmosphere and honest, recognizable flavors.

Mirelle’s Tip: After you’ve bought your paprika and saffron downstairs, head up to the gallery. Grab a seat at Fakanál, listen to the market’s bustle below, and enjoy a meal that defines the Budapest spirit.

A csarnok és én  Fotó: Schumy Csaba

Photo: Csaba Schumy 

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS