Tandoorban sült nyúl

Szép is lenne, ha ilyen csodaszerkezet is állna a lakásomban. Sülnének a finomabbnál finomabb naan-ok és gyakorta készítenék tandoori masala fűszertől pirosló, joghurttól omlós húsokat.

De jelenleg tandoor híján vagyok, így a platnin sülnek a kenyerek és a sütőben készítem a húsaimat. Ezúttal egy tisztes adag nyúlcombbal utaztam keletre.

A nyúlhúsnál már megfigyeltem, hogy kifejezetten hálás a pácolásért és jól viseli az erőteljes fűszerezést. Épp ezek a tulajdonságai tették tökéletesen alkalmassá, egy jó kis tandoori fűszerezésű pácban való sütögetésre.

Tandoori nyúlcombok

1 kg nyúlcomb (4 db)

2 nagy doboz joghurt

4 dkg tandoor masala

A nyúlcombot megmosom, majd egy széles, de nem túl mély műanyagdobozba pakolom. A joghurtot kikeverem a fűszerrel és az egésszel nyakon öntöm a combokat. Úgy rendezem a húsokat, hogy mindegyiket fedje a fűszeres pác, majd a dobozra rápattintom a fedelét és a húst nagyjából 24 órára a hűtőbe teszem.

Másnap a sütőt 185 fokra előmelegítem, a húsokat a pácból kiemelem, de nem szedem le róluk a fűszeres pácot, hanem azzal együtt helyezem tepsibe. A tepsit alufóliával lefedem. Nagyjából 1-1 1/2 óra után húsvillával ellenőrzöm a húst. Ha fut benne a villa, akkor a fóliát leszedem és hagyom, hogy a joghurtos pác egyfajta kéregként rásüljön a húsra.

Köményes-hagymás rizzsel tálalom.

További nyúlhúsos receptek: www.gasztrabbit.blogspot.com

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Pástétom

Az indulás előtti napok zűrzavarában igazán jól jönnek a gyorsan, könnyedén elkészíthető ételek. Ilyenkor sokszor csak valami hideget eszünk, például a napokban májpástétomos friss kenyér került az asztalra ebéd gyanánt.

A múltkor egekig magasztalt nyúlmájból most pástétomot kanyarítottam. Nem bántuk meg. :)

Szarvasgombás nyúlmájpástétom

50 dkg nyúlmáj

1 fej vöröshagyma

2 ek tejföl

5 kk szarvasgombás olíva olaj

1 fakanálnyi kacsazsír

2 kk szárított kakukkfű

A hagymát apró kockára szelem. A zsírt egy serpenyőben megolvasztom és a hagymát üvegesre párolom rajta. A májat megtisztítom, majd közepes darabokra vágva a hagymára dobom. Fűszerezem és kifehérítem, de nem sütöm túl. A kész májat hagymás zsírjával egyetemben egy magasfalú edénybe teszem. Hozzáadom a szarvasgombás olívát, kicsit sózom, majd botmixerrel elsimítom. Végezetül egy kevés tejföllel lágyítom. Dobozba szedem és hűtőben alaposan lehűtöm.

Friss kenyérre kenve kínálom.

További nyúlhúsos receptek: www.gasztrabbit.blogspot.com

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Eltáv

 

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A kenyérlángos próbája

Ildikó kíváncsiságának és véges gyomorkapacitásának köszönhetően szerda délután negyedmagammal végigkóstolhattam Litauszki Zsolt csodásan egyszerű és isteni finom kenyérlángosait, amikért mostanában a várbeli Pest-Budába zarándokol a gasztroelit.

Nem holmi szivacsos vásári bóvlival tömtük ám magunkat, hanem rendkívül finom, letisztult, könnyű, nyári – önmagukat már-már pizzának képzelő – lángosokkal. A tésztákon kevés, de jól megkomponált feltét pihent, a tönkölylisztes, kovásszal készített tészta tökéletes alapot nyújtott a kemencében létrejövő szimbiózisuknak. Mi meg csak faltuk a tojásos-kolbászos lecsós, kacsamellel, spenóttal  és kecskesajttal hintett, valamint a sonkát, paradicsomot magán viselő kenyérlángosokat és élveztük, hogy mindennek íze, textúrája van.

A tészták mellé a ház saját akác-, orgona- és szagosmügeszörpjeit ittunk, megkóstoltuk a házi készítésű tokaji aszús sültkolbászt és még az értelmes  – libazsírban sült – fokhagymával is megismerkedhettünk.

Sőt, amikor már azt hittük, hogy egy falat nem fér le a torkunkon, Zsolt cinkos arckifejezéssel megérdeklődte kérünk-e egy kis desszertet… mondjuk  egy kis császármorzsát. Egyként hördültünk fel, így aztán hamar előkerültek az alapanyagok, egy vasserpenyő, majd Zsolt kevert-kavart egy keveset, s nemsoká már ott illatozott előttünk az eperkrémmel leöntött csodásan könnyű, szufflé-szerű morzsa.

S miközben ettünk, s élveztük az ízek, a textúrák harmóniáját, alámerültünk a május illatú orgonaszörpbe, addig egy kötetlen, jó beszélgetés kerekedett ki a séf asztala körül.

Nehezünkre is esett néhány órányi kellemes trakta után a remekül temperált pincehelyiségből a kánikulába fulladt Fortuna utca felé venni az irányt.

Klassz, tartalmas, emberi és ízletes délutánom volt. Élmény volt látni, ízlelni mindazt, ami abban a konyhában készül és jó volt találkozni egy újabb szerény és maximalista tehetséggel. Zsolt visszafogottsága, humora, kedvessége és az alapanyagokkal, ételekkel szemben tanúsított alázata megkapó volt. Nagyon szívesen lennék újra vendég az ő konyháján.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS