Kirándulás Gourmandiába

Pünkösdkor néhány napra szingli szülőkké váltunk. Ennek örömére végre totálisan kialudtuk magunkat, 10-ig pihegtünk a párnáink közt, moziban voltunk, békén hekkeltünk a Rómain és hol itt, hol ott teszteltük a cukrászdákat. Vasárnap a Rómain való halevés után, szinte adta magát, hogy a part menti fák árnyékából átcsámborogjunk a Cziniel fedett teraszáig, hétfőn azonban nagyobb körültekintéssel választottam cukrászdát.

A dolog már régóta érett. Egyrészt Gábor többször invitált és én többször megígértem, hogy megyek, másrészt Harrer Bea is csak jókat mesélt a helyről, harmadrészt egy – a közelmúltban lezajlott – purparlé kapcsán is éreztem, hogy most van itt a perc, amikor tesztelni kell. Így aztán késő délelőtt átvágtunk a pünkösdbe ájult Budán, hogy megkóstoljuk milyen süteményeket készít Varga Gábor.

Nem volt szándékomban mystery shopper-ként óvakodni a franciakrémes és a sajtos rúd között, így külön örömömre szolgált, amikor a boltba belépve Gáborba botlottam. A tervezett kóstolás így egy sokkal komplexebb dologgá minősült át. Nem mondanám, hogy “szakmáztunk”, mert nekem mindez nem szakmám, de a szakmában dolgozó ismerőseinkről, ízlésről, alapanyagokról, betölthető piaci szegmensekről, meg nem valósuló pihenésekről beszélgettünk, miközben lassacskán elkopott a tányéromról a múltidézően jó dobos torta.

A dobos torta szerintem etalon. Ahol ebből jót csinálnak, ott nagy baj nem lehet. Olyan sok kritériumnak kell megfelelnie, hogy ezen az egy süteményen igen sok minden letesztelhető. Gáborék dobosában nem volt száraz a piskóta, közötte finom, nem túl édes sötétbarna, kakaós krém pihent, s a dob bevételéhez sem volt szükség jégcsákányra. Az utóbbi időben rendre olyan dobokba futok bele, amik minimum egy tömés elvesztésével fenyegetnek, így a dob általában a tányér oldalán landol és innen kotorja majd le az, aki a fehér mosogatóban áll. Ellenben ezzel a dobbal nem volt gond.

A vitrinben sorakozó, múltidéző, mondhatni polgári kínálatból egy almás krémessel ismerkedünk még meg, majd Gábor megkóstoltatta velünk a nyírfacukorral készített áfonyás sajttortát. A nyírfacukorral eddig egy jégre futásom volt, amikor a szokásos tejeskávém habjára – valamilyen azóta feledett okból kifolyólag – ilyen cukort hintettem. A hatás leírhatatlan volt, azóta nem kísérleteztem ezzel a matériával. Ebben a tortában azonban nem véltem felfedezni az akkor érzett utóízt, a kellemesen édes  ( Gábor süteményei végre nem túl édesek nekem) krémben a jelek szerint jól hasznosult ezt az egészséges édesítőszer.

A sütemények után fagylatteszt következett. Már a beléptünk óta szemeztem a mentás citromfagylalttal. Jó megérzés volt. Hihetetlenül finom, könnyű, pont olyan amilyennek egy citromfagylaltnak lennie kell. Itt már a totális elteléssel küzdöttem, de Gábor javaslatára még belekóstoltam a csokoládés banánfagylaltba, ami szintén telitalálat volt. Nem tejjel, hanem vízzel készült, bölcsen kihasználva a banán gazdag anyagát és ebben a formájában egyáltalán nem volt tömény.

Végezetül megnéztük a picurka műhelyt, ahol ezek a csodák készülnek és – sajnálkozva azon, hogy a pogácsákat már elhordta a lelkes budai polgárság – vettünk egy “kevés” sajtos-sós rudat az útra.

Szerintem a Nőket el fogjuk vinni fagyizni, arról nem is beszélve, hogy mindkettőjük számára találtunk egy-egy ideális tortát. Annának egy felvert gyümölcszselés gyönyörűséget szúrtunk ki, Zsófi számára meg egy éjfekete csokoládétortát találtunk a pultban.

Gábor legújabb kreálmánya: az újraértelmezett lúdláb torta

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Villalakók

Ma egy limonádé erejéig a Nőkkel villalakókká avanzsáltunk, mint VVMirelle, VVMecke és VVManó.

A Reggeli alatt, Kiss Mariann keze alól kikanyarodó grillételekhez készítettünk néhány jóféle limonádét. Zsolti csodás eperbefőttje egy kevés bazsalikommal és némi citromlével epres limonádévá nemesült, egy citrusos verzióban kevés bodzaszörp és menta is szerephez jutott, sőt még egy gyömbéres verziót is készítettünk.

A képre kattintva megtekinthető a reggeli villalátogatásunk:

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Amikor a hóhért…

A múlt hét szerda este teljes kikapcsolódás volt. A Mindmegette jóvoltából részt vehettem egy közös főzőcskén a ChefParade-nál. Igen, ez a tipikus “hóhért akasztják effekt” gondolhatnánk, de mégsem. Vagy legalábbis a hóhér ügyesen kihúzta a fejét a hurokból, szögre akasztotta a kötényét, levette a csuklyáját és már csupán egy volt a nézőközönség tagjai közül.

Nem is hittem, hogy ilyen könnyen levetkezem a kétheti rutint, hogy a túloldalon is ennyire jól érzem majd magam. Ehhez nagyon sokban hozzájárult a hely, ifjú és nagyon lelkes tanárunk, Bartal Sándor és az, hogy a la carte Krisztinával kettecsként készítettük el a vacsoránkat.

A ChefParade érdekes koncepció szerint épül fel. Mindenki maga számára készíti el a vacsorát, amihez a receptet, az abban szereplő kimért alapanyagokat, valamint a munkafolyamatok során feltételezhetően szükséges eszközöket odakészítik a kis főzőszigetekre. Majd miután kialakultak a párosok és mindenki lestoppolta a számára legszimpatikusabb minikonyhát, elkezdődik a főzés.

Ebben a konyhában nagyfokú önállóságra vannak ítélve a tanoncok. Bár segítség mindig akad, a folyamatosan közöttünk cirkulásló séf-tanárunk és a további személyzet személyében, de mindenki a maga pecsenyéért felelős.

Erre az önállóságra játszik rá a szigetek mögött húzódó pultsor is, ahol fűszerekhez, eszközökhöz juthatunk, a szekrényekben bátran kotorhatunk plusz tálak után és a mosogatókat is használhatjuk, ha szeretnénk a pultunkat időről-időre rendbe tenni.

A melegre való tekintettel tegnap trópusi menüt készítettük. A séf vezetésével a fogások elkészültéhez szükséges időt alapul véve egy pavlovával kezdünk, folytattuk egy fűszeres csirkefalatokkal, amihez mangó dippet készítettünk és végezetül egy kis ananásszal színesített ráknyársat is felhúztunk. A marinádokat és mártásokat is mi készítettük, csupán két dolgok kaptunk készen, a húsok mellé kínált párolt zöldségeket és a desszert befejezéséhez szükséges tejszínhabot.

Amikor mindennek elkészültünk, akkor a pultokon helyt kapó grillsütőkön elkészítettük a pecsenyénket, majd tányérokat kerítettünk, ízlésünk és lehetőségeink szerint a tálra halmoztunk mindent és a bejárathoz közeli, megterített asztalokhoz vonultunk vacsorázni.

Alapesetben nem tudom mi a protokoll, de mi most finom limonádékat és jó borokat kaptunk. A főzésben és a vacsorában – Kriszta mellett – egy pohár Hernyákék féle 2009-es kellemes Zöld veltelini is társamul szegődött.

A főétel végeztével visszasiettünk a konyháinkba, hogy összeállítsuk a pavlovát, majd a  – Sándortól kapott extra adag fagylalttal együttesen – tisztes tányérdesszertté avanzsált habcsókkal újra elvonultunk az asztalunkhoz és lassacskán degeszre ettük magunkat.

Nagyon kellemes, tartalmas, beszélgetős és főzős estém volt. Jó volt látni, hogy itt is mennyi fanatikusan főzni vágyó embert hozott össze a jószerencsével kart öltött Mindmegette.

(képekért külön köszönet a Mindmegettének)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Papírtigris

Az egész heti rohanásban egyszer csak ott találtuk magunkat a Vámház körúton. Shy ugyan már túl volt egy – egészen biztosan kiváló – ebéden, mert a Lövőház utcai Papa Gyrosban jól főznek, de mivel nem bírta volna elviselni, hogy a társaságában éhenhalok, ezért együttesen teszteltük le a Veres Pálné utcában megbújó Papírtigrist.

A helyről már többször, többektől hallottam, kivétel nélkül jót. Igaz, mindenki otthon, a formás papírdobozokból kóstolta a konyha kínálatát, de a helyben tesztelést is meg tudtuk oldani.

A láthatóan a “take away” bizniszből élő étterem kevés asztallal és kevés vendéggel működött koradélután, így könnyen asztalt kerítettünk, majd elmerültünk az étlapban. Shy rögvest kiszúrta a kókuszos málnalevest, én ellenben hosszasan merengtem, majd egy csirkesültes pirított tésztára esett a választásom.

Az ügyesen ázsiai név mögé bújó konyhában szinte bármi megtalálható. Van dim sum, akad pad thai, pirított tészták s különféle wokban készített ételek. Én a magam részéről a tészta mellett tettem le a voksomat, ami közepesen tempósan érkezett (eközben több futár többzacskónyi illatozó dobozzal távozott a konyháról) és nagyon finom volt. Hihetetlen nagy adagot kaptam, kellemes fűszerezéssel, kellő mennyiségű hússal. Shy is elégedetten mormogott a málnalevese felett, bár nehezményezte, hogy a tápiókagyöngyök bezavartak a krémes gyümölcsleves gondtalan élvezetébe. Bezzeg a Nőknek tuti bejött volna a gyöngyhalászat.

Amíg én küzdöttem a tésztakígyók pálcikák segítségével történő elpusztításával, addig újabb finomságot kaptunk, egy gyömbéres brownie képében, amihez chilis eperöntet is dukált. A tészta finom volt, a gyömbér és a chili szép harmóniákat festett a csokoládé adta alapokra. A hozzá kortyolgatott házi gyömbéres limonádé is telitalálat volt. Nem volt gejl, inkább hozta azt, amit elvárnánk ezektől a levektől:üdítő volt.

Annak ellenére, hogy farkaséhesen estem neki a tésztának, nem voltam képes eltüntetni az egészet, sőt a korábban megrendelt csokoládés tavaszi tekercseim is  egyből doggie bag-be kerültek.

Szerintem nem utószor ettem náluk és szívből sajnálom, hogy felénk már nem vállalják a házhozszállítást, pedig szívesen csemegéznék néha azokból a formás papírdobozokból. :)

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS