A nyári, parádés kenyérlángosos délutánt követően, Ildikó jóvoltából újra belecsöppenhettem Litauzski Zsolt boszorkánykonyhájába. Az alibi most a – nyári vendéglátáskor szóba került – házi kolbász volt.
Jó szokásomhoz híven, nagyjából fél órával a megbeszélt időpont előtt toppantam be a konyhára, így volt lehetőségem néhány rendkívül csúnya derelyét készíteni. Ízre kiválóak voltak, hiszen a Zsolt által készített tészta és a házi szilvalekvár tökéletesen működött, csak az én fodrocskáim maradtak el fényévekkel a kívánt minőségtől. Zsolt azonban ügyesen orvosolta a problémát, hogy vendég se lássa, s én se legyek éhes, gyorsan kisütötte a derelyéimet, úgyhogy mire a többiek befutottak, én már alapozott gyomorral néztem elébe a kolbásztöltésnek.
Az igazi disznóvágás hangulatát idézendő, kaptunk jóféle pálinkát, majd még egy kör derelyéhez jutottak az újonnan érkezők, s míg mi elhelyezkedünk a séf asztalánál, addig Zsolt előkészült a kolbásztöltéshez. A hús ízesítéséhez használt speciális összetevők szaglás alapján történő beazonosításán mindenki elvérzett, de ennek főleg az volt az oka, hogy nem igazán hittük, hogy egy kolbászba kerülhet gyömbéres, fokhagymás tokaji aszú. A tokaszalonnával gazdagított lapocskás kolbászhúsba ezen kívül még pirított kömény és bors került, aztán Zsolt már fújta is a belet, s mire egy újabb kör pálinka végére értünk, csodás kolbászok tekeregtek a séf előtti asztalon.
A kolbászt magában enni dőreség, így néhány kenyérlángost is sütöttek nekünk, majd Zsolt elkészítette a kolbászokat, s házi savanyúval, francia mustárral kínálta. Abbahagyhatatlan volt. Illetve időként abbahagytuk, de csak azért, hogy újabb falatokat vadásszunk a mindig frissen érkező kolbászokból és az újratermelődő kenyérlángosokból.
Eközben folyamatosan beszélgettünk, a házigazdánk, Zsidai Roy megmutatta a házhoz szállításra kitalált csomagolásokat, s figyeltünk az előttünk mozgó konyhát, s a betanítás alatt álló két kuktát, akik serényen hántották a tűzforró paradicsomok héját .
Aztán – mintha addig semmiféle étellel nem találkoztunk volna – Zsolt újabb tálakat pakolt elénk, amin a házi baracklekvár mellett, a szezonalitás jegyében, gyönyörű és finom csörögefánkok pihentek.
A Pest-budában jó lenni és jó enni, hisz itt minden adott, ami egy jó étteremhez kell: kellemes atmoszféra és remek konyha. Másra meg nincs is szükség.
