MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Bárhova vessen is a sors, a szívem mélyén krisztinavárosi maradok. Már rég nem lakom ott, de mégis folyamatosan követem a környéken zajló változásokat, s ha lehet, arra terelem az utam, akár csak egy kávé erejéig. Az utóbbi évek yuppie-mozgalmai, a Roham utcai fakivágások erősen borzolták mind a helybéli, mind a – hozzám hasonlóan – elfajzott lokálpatrióták idegeit. A maga csöndes nyugalmában, szép múltjában élő város nehezen vette a 21. század zajos és divatos akadályait, amit nem is nagyon szeret, nem is nagyon használ, ezeket az úri huncutságokat meghagyja az ott dolgozó, de lakni máshol kényszerülő társaságnak.

Ellenben most végre a krisztinavárosiak is valami jóhoz jutottak. A néhány éve ledózerolt Roham utca csendesebbik sarkában egy kis ékszerdoboz nyitotta meg kapuit. A korábban ócska diszkontként végnapjait tengető helyiség most igen igényes külsővel és nagyon tartalmas,  rendkívül dekoratív belsővel csábítja a helyieket. A tartalom pedig nem más, mint a Csokoládé.

A közel 3000 cikk legjava eme nemes áru, ami ezernyi formában, sokféle minőségben hívja, édesgeti magához a környéken lakókat, az erre dolgozókat, az iskolába siető diákokat és a önmaguk kényeztetésére ritkán áldozó nyugdíasokat. A sokféle rétegnek megfelelni vágyás számomra nagyon szimpatikus. Örülök, hogy a Chococoban sznobizmusból nem lettek kirekesztve a kispénzű idősebbek, a zsebpénzből gazdálkodó kamaszok, s hogy bármilyen igényt képesek kielégíteni a különféle reklámozott csokoládéktól, a reklám nélkül önmagukat eladó márkákig.

A kínálat egyébként zavarba ejtő. Egyfelől a minőségi skála igen széles, a mennyiségi szintúgy, de a sokféleség az, ami igazán gyönyörködtet. Vehetünk nagyot, kicsit, kereket, külön csomagoltat, táblásat, pléhdobozosat, vehetünk sok-sok angol, francia, belga és magyar terméket s a sort csak folytatni lehet.

A csokoládék adásvétele mellett az üzlet tulajdonosai a csokoládé kultúráját is terjeszteni kívánják, így remélhetőleg hamarosan sokat olvashatunk a Chococoban zajló kóstolókról és csokoládébemutatókról.

Egy biztos, ezentúl, ha a Krisztinavárosba vezet az utam, a Chococo is mindig benne lesz a tervben.

Az elmúlt hetem erősen a gasztronómia jegyében telt. Tudom ez nem újdonság, de a múlt hét annyi impulzust hordozott magába, hogy nagyjából mostanra sikerült feldolgoznom.

A hét elején rögvest egy nagyágyúval, a ChocoMe-vel kezdtem. Gábor kedves invitálására egy egész délelőttöt töltöttem az új üzletben, ami végre méltó környezetet biztosít a csokik számára és Gáborék is jobban elférnek itt.

A belsőépítész remek munkája jó összhangban van a csokoládékkal, a terek szépen vannak bontva és a csokoládék is igen finomak. Az újítások közül nagy kedvenceim a pálinkákhoz készített csokoládék. Ezeknél Gábor és a Rézangyal Pálinkaház sommelier-je együtt alkotta meg a csokoládékat, amik önmagukban nem hordoznak alkoholt. A csokoládé és a rajtuk helyt kapó feltétek ízkombinációja tökéletesen stimmel egy-egy a Rézangyal pálinkához. Ezen a vonalon elmozdulva mostanság a Gere borokhoz készülnek a hozzájuk hangolt csokoládék.

A pénteki nap a Hoventán talált. Már tavaly is végigkövettem a Bocuse d’Or magyarországi döntőjét, így evidens volt, hogy idén is ott legyek, amikor kihirdetik, hogy a 2012-ben megrendezendő elődöntőn ki képviseli Magyarországot. A tavalyi verseny csak a szakmának szólt, a kiállítástól leválasztva, szinte eldugva zajlott a verseny, a szakácsoktól igen távol lévő pulpitusokról figyelhetett a jónép, ha akart. Idén – gondolom az új szervezőknek köszönhetően – sokkal pörgősebb, élvezhetőbb lett a Bocuse d’Or. Az eseményt a kiállítással egy térben hagyták, konferanszié páros gondoskodott róla, hogy a lelátón ülő közönség tudja, értse, hogy mi zajlik a konyhákban, ki mivel készül.

Jó volt látni Litauszki Zsoltot a zsűriben és külön örömöt jelentett Szása jelenléte is, aki maga volt a megtestesült nyugalom és az idő. A doveri nyelvhal és szabad tartású csirke alapanyagokkal versenyző séfek közül a zsűri Széll Tamást ítélte a legjobbnak, így kis hazánkat az Onyx sous-chefje fogja képviselni.

Szombaton újabb gasztroprogramba csöppentem. Whisky-t kóstoltam. A whisky számomra mindig az apám itala volt, egy talpas pohár alján elnyújtózó szúrós ital. Most azonban végre közelebb kerülhettem hozzá és megismerhettem a whisky női arcát. A másodjára megrendezésre került Whisky-show-n sok külföldi kiállító és sok magyar értékesítő jelent meg. Mivel a férjem nem egy kifejezetten alkoholtűrő típus, így ivócimborámmal (közösen pusztítunk el éves szinten nagyjából 1 üveg rumot), Happyvel kettecskén látogattunk el az eseményre. Happy a különlegesebb, füstösebb, egyedi whiskyket kereste, én a nőiesebb vonalon indultam el.

Meglepő mód ebből a markáns italból is találtam ilyet. Elsőnek a Jim Beam családba tartózó, alig egy éve a piacon lévő Red stag-et kóstoltam. A fekete cseresznyével ízesített ital nagyon ízlett, nekem a társasjátékozós estéinket juttatta eszembe, ahol a szabályok szigorítása helyett, inkább inni szoktunk egy kicsit, hogy nehezítsünk a játékon. Kellemes, meleg otthonos hangulatom támadt az italtól, amit az amerikaiak a partizó fiatal férfiak számára dobtak piacra, bár szerintem kifejezetten női jellege van.

Ezután következett egy javarészt tokaji hordóban érlelt 18 éves BenRiach párlat, ami illatában tökéletesen hordozta a mi desszertborunk minden aromáját, viszont kóstolva már korántsem ez az édes jelleg dominált. Magas, 46%-os alkoholtartalmának és tökéletes letisztultságának köszönhetően igen csúnyán le lehet vele itatni valakit. A BenRiach párlatok közül még kóstoltunk egy igazán kellemesen füstös 12 éves párlatot. Én nem vagyok nagy híve a füstös italoknak, de itt pont el voltak találva az arányok, legalábbis számomra.

Ezután újabb áldozatokra vadásztunk. Happy szíve a 25 éves Chivas Regal felé húzott, de előtte még teszteltünk egy japán párlatot. A Nikka pálinkák közül az All Malt-ot kóstoltuk. Igen, a japánok tudnak valamit. A bennük rejlő rend és tisztaság az italban is tükröződött. Én megint egy nőinek gondolt italt választottam. A Clynelish 12 éves párlatát marsalás hordókban utóérlelték, így a gyümölcsös jelleg még erősebb a whiskyben, bár ettől még nem nevezném tipikusan női italnak. Végezetül a Glenfarclas standjánál álltunk meg, ahol a 12 és 15 éves párlatokat kóstoltunk, ahol nagyon lehetett érezni annak a pár évnek az elteltét.

Zárásként Happy kibontatott egy 25 éves Chivas Regalt és boldog elégedettséggel kóstolgatta. Nekem addigra mély űr képződött a gyomromban és egyre jobban vártam, hogy a Rosinante-ban végre valami szilárdat ehessek.

A Rosinante-ban aztán nem csak egy jó kis ebéd, hanem remek csapat és a most is brillírozó Nemesvölgyi Attila várt. Attila az előző szezonban is klassz kurzust tartott és ez most sem volt másként. Légli kerámiában szabad tűzön ragulevest készítettek, tanyasi csirkét csontoztak és az ősz jegyében gesztenyével töltötték, körítették. Az ételek az évszaknak megfelelő, melengető jellegük mellett tökéletes ízharmóniákat hordoztak és mindannyian igen elégedettek és jólakottak voltunk, mire asztalra került a tanoncok Zsoltival közös alkotása, a csokoládéroppanccsal kínált boros körte.

Másnap Imre bácsi avatta be a társaságot a francia gasztronómia rejtelmeibe, majd őt követve én ragadtam magamhoz a szót s végezetül a társaságot rábeszéltem egy gyümölcsös croissant elkészítésére. Az idő ugyan hideg volt, de a fűtött konyhából nagyon szép látvány nyújtott az őszi sziget, annak minden színével s fényével együtt.

A napokban több érdekes beszélgetésnek voltam részese, s majdnem mindegyik érintette a konyhát és a főzést. Beszélgettünk az egyre szaporodó gasztroblogok mögött húzódó okokról, a családi tudásanyag generációk közötti elkótyavetyéléséről, az egykor oly természetes, ma már extra program számba menő közös főzésekről. Ahogy leülepedtek bennem a hallottak és a saját szavaim, úgy formálódott az alábbi írás.

Nagyanyáink még a családi házban és háztartástan órán sajátították el a varrás-vasalás-főzés fortélyait, aminek otthon már gyerek korukban is sok hasznát látták, hiszen a különféle – a mi életünket megkönnyítő – kütyük nélküli világban nekik is ki kellett venni a részüket a háztartási feladatokból. Egyszerűbb vasalások, varrások mellett a kuktai tisztség is a családok kiskorú tagjaira hárult, akik ebben a szerepkörben elsajátíthatták a házvezetés és a főzés minden csínját-bínját.

Manapság, amikor se idő, se tér nincs a klasszikus családmodell újrateremtésére, s az elvárásoknak való megfelelések mellett már kevés idő jut a főzéshez hasonló dolgokra, most újra értékké vált a közös alkotás ezen formája. De már hiányoznak az alapok. A most háztartást vivő nők jelentős része saját bőrén tapasztalta meg, milyen feladatokkal és buktatókkal is jár ez a szerep, s már főzni sem úgy tanult – szinte zsigeri mód – ahogy a nagyanyái.

Ám a közös munkában megbújó idill újra életre hívta ezeket az anya-gyerek együttléteket, együtt főzéseket, csak ma már egyfajta extra programként iktatódik a mindennapokba és nem annak szerves részeként működik.

A gyerek közös főzésbe való bevonását érdemes óvodás kor környékén kezdeni, amikor már aktívan közre tud működni. Fontos, hogy az első közös főzések alkalmával ne vacsoravendégeknek próbáljunk meg rekord idő alatt extra fogásokat elkészíteni. Inkább találjunk egy békés időpontot, készítsünk valami egyszerűt és ne tűzzünk ki célokat, ha csak azt nem, hogy jól érezzük magunkat mi is és a gyerek is.

Ehhez nagyon jó kiindulópont egy közös kekszkészítés. Az általunk kimért alapanyagokból készülő tészta összegyúrását a szorgos kezekre bízhatjuk, s ha mindezt saját kötényben teheti, a kis kuktánk, még lelkesebb segítségünk lesz. A saját eszköztár persze nem kell, hogy egy kötényben kimerüljön. Lehet kapni kicsi sodrófát, különféle – a gyerekek kezére álló – sütőformákat, habverőt és a kiszúróformákból is válogathatunk kedvünkre. A lányok kedvelik a mesefigurás, állatkás kiszúrókat, a fiúk számára meg autós és vonatos szettek is kaphatóak.

A közös sütögetéshez nagyon jó alany a muffin, amit egy kis közösen összeállított vajkrémmel cupcake-ké is varázsolhatunk. Ezekhez a süteményekhez érdemes különféle dekorelemeket beszerezni. Cukorpillangót, gyöngyöt, csokoládéforgácsot, marcipánt. A kész alkotások ezekkel történő kidíszítését nyugodtan a segédeinkre hagyhatjuk. Ha kevésbé ételszínezékben gazdag kiegészítőkre vágyunk, akkor aszalt gyümölcsöt, magvakat, mazsolát adhatunk az ifjúságnak. Ezek egy jelentős része persze soha nem kerül az említett süteményre, de ezzel számolni kell és ennyivel több alapanyaggal készülni.

A desszerteken kívül készíthetünk különféle krémeket, amiknek kikeverése szintén a segédeink feladata lehet, valamint a kelt tészta esetében is kamatoztathatjuk kiszúrói képességeiket. A nagyobbak kezébe jól áll a hámozó, sőt a palacsintakészítésben is szinte minden gyerek jeleskedik, ha hagyják a kísérletezgetni a tészta levegőben történő megfordításával.

Ahogy nőnek a gyerekek és beleszoknak a közös főzés ritmusába, úgy válhat ez a közös játék egy kissé feladattá is. Ahogy elvárjuk a nagyobb gyerekeinktől, hogy rendet tartsanak a szobájukban és eljön az a kor, amikor a porszívót is csak bekészítjük az ajtajukba, úgy a főzésben is az önállóság felé terelhetőek. Ehhez persze nem elég, ha csupán nagy ritkán játszunk egy kicsit a krémre tehető színes pillangókkal. Ehhez arra van szükség, hogy a gyerek a szülőkkel, nagyszülőkkel rendszeresen együtt legyen a konyhában, amikor készül az étel s néha a bevásárlásainkat is figyelemmel kövesse, látva, hogy milyen elvek mentén választunk egy-egy termékkörből, milyen ételekhez milyen alapanyagokra van szükségünk.

Nagyobbakkal elkészíttethetünk szószokat, egyszerűbb fogásokat, krémleveseket, olyan ételeket, amik elkészítése rutinfeladattá válhat. S mindeközben megtaníthatjuk nekik az alapanyagok fontosságát, rászoktathatjuk őket az egészséges ételekre, a fűszerezésre.

Így, ha később – felnőtt korában – szemben találja magát a nokedli sűrűségű tészta fogalmával, lesz olyan képe a múltból, amelynek felidézésével pontosan tudja, hogy milyen lusta lassúsággal folyik le a jó állagú tészta a fakanálról.

Ez a közös főzés eleinte talán megterhelő a szülő számára, hiszen lassabban halad s talán az eredmény is elmarad a megszokottól, de később partnerévé válhat a gyereke a konyhában s majdan a saját háztartását, konyháját is képes lesz zsigerből eligazgatni.

Múlt héten tobzódtunk. Egyrészt a hét eleji fotózásra is igen sokféle étel készült, ám csütörtökön a CinnamonRoll jóvoltából egy ennél édesebb dőzsölésben volt részünk. A hatalmas tortadobozban finomabbnál finomabb sütemények rejteztek, így igen nehéz és súly szempontjából igen kockázatos volt végigkóstolni a kínálatot.

A Nők iskolába vitele és onnan történő elhozatala közé szabott napom épp végére járt, így gyorsan lefotóztam a süteményeket, majd villát ragadva végigszántottam a kínálaton. Élmény volt. Sokféle ízzel, rengeteg textúrával, fűszerekkel, gyümölcsökkel és kellemes sós harmóniával találkoztam.

Aztán hazaértek a Nők és újabb villák kíséretében, újabb kóstolások következtek. A Nőknél egy-egy sütemény vált abszolút favorittá, de a többitől sem zárkóztak el.

Zsófinál a nem túl tömény, pont jól arányban diós, tészta-krém szempontból ideális összetételű, meglepően könnyed Eszterházy torta volt az igazi győztes. Annánál – az előzetes elvárásoknak megfelelően – a málnás túrótorta aratta a legnagyobb sikert. A túrótorta egyébként megérdemelte az elismerést. A tésztája szaftos volt, a krém könnyű és kissé citrusos, a tetején lévő gyümölcsréteg meg nem a szokásos gyümölcs, zselével borítva, hanem a zselével elkevert, masszívan gyümölcsös réteg hevert a krémen, ami pont annyira volt csak szilárd, amennyire szükséges volt.

Másik nagy kedvence a gorgonzolás-mandulás sajttorta volt, amin lelkesen megosztoztunk. Egyszerűen hibátlan volt. Annának a túrótorta mellett a sajtszósszal kínált fahéjas csiga ízlett. Másnap – szósz híján – is szívesen majszolta.

A lányok által túl kávésnak ítélt mandulás csokoládétorta nagyon meggyőzőre sikerült. A tészta, a krém és a csokoládé remek harmóniát alkotott ebben a felnőtteknek szánt kreációban.

Ugyanígy – teljesen méltatlanul – kívül esett az érdeklődésükön a kínai ötfűszerrel gazdagított narancslekvárt rejtő linzer. A megszokott fűrészporon történő hosszú út után a pöttynyi lekvárhoz való csalódott megérkezést magában hordozó bolti linzer érzettel itt nem találkoztam. A jóféle tészta csupán keretet biztosított a finom és gazdag töltelék számára. S igazán finommá másnapra vált, amikor a töltelék már kellő mértékben beszivárgott a tészta eresztékeibe.

A tonkababos csokoládé mousse-ot testületileg soknak ítéltük. Én alkatilag nem bírom a masszív csokoládés süteményeket, így a probléma az én készülékemben volt és nem a süteményben. Állagra hibátlan, ízre nagyon finom, de az én lelkemet a lágyabb, könnyebb sütemények vonzották, így inkább megettem az összes spenótos hasét, ami fűszeres és rendkívül finom volt. Jó volt a tésztája és a töltelék-tészta arány kedvezett nekem. A vékony rollniban jó sok spenót pihent és messze túlmutatott a témában megszokott minőségen.

A CinnamonRollt jó szívvel ajánlom. Finom, harmonikus ízvilág, gazdag tartalom, jó minőség jellemzi s bizony van az úgy, hogy az embernek nincs kedve sütni vagy csupán munka- és időráfordítás nélkül szeretné önmagát, a családját és a barátait kényeztetni. Erre jó megoldás a CinnamonRoll.