Megismerkedésünk hajnalán a férjem egyik első, nekem tett ígérete az volt, hogy elvisz a Fujiba. Kicsit több, mint tíz év után a múlt héten végre ez is teljesült.
A Diningcity Étteremhetének hála, péntek délben a Fujiban ebédeltünk, nem is akármilyen körülmények között. A hely visszafogott eleganciája a személyzet hozzáállásában is tükröződött, s az ott töltött két nyugodt órában a környezet és a kiszolgálás segített meglelni a lelki békénket.
A Bambuszligetben szerzett magabiztos japán italismeretünknek köszönhetően, az itallap átpörgetése nélkül, szinte félvállról képesek voltunk megrendelni a calpist, amit csendesen szopogattunk, amíg meg nem érkeztek a meleg törölközőink, amit kisvártatva némi miso leves és makiválogatás követett. Miso és miso között is van különbség, vagy csak egyszerűen kezdem szokni az ízét… Mindenesetre a maki mindenért kárpótolt. A látványkonyhában elkészített tekercsek fele grill lazacos volt, a másik felében préselt tarisznyarák pihent. Mindkettő nagyon finom volt.
Mire megettük a makikat, a rendkívül kedves pincérünk egy-egy lakk bento dobozzal és egy-egy tálka rizzsel tért vissza hozzánk. Amikor faggatni kezdtem, készségesen elmagyarázta, hogy melyik étel miből és hogyan készül. Erre a fajta felkészültségre szükség is van, ha értő, visszatérő vendégeket kíván nevelni bármely, a miénktől eltérő konyha. Egyébként az is nagyon tetszett, hogy az étterem erre a rendkívüli hétre kétféle menüvel készül. Egy halassal és egy húsossal. Mi a japán konyha halas fogásait ismerjük, szeretjük, de az étterem részéről bölcs gondolat volt húsos menüvel várni azokat, akik kissé bizalmatlanok, félszegek, s bár eljöttek, mert kíváncsiak a japán konyhavilág ízeire, de a halas ételektől még ódzkodnak.
A bento boxunk igazi önálló világ volt. Az előételtől kezdve, a salátákon át, a sültig, többféle fogás is helyt kapott a rekeszekben. A pincérnek hála az előétellel sikerült kezdenünk, s onnan már nagyvonalú szabadsággal kezeltem a többi étel eltüntetésének sorrendjét.
Az előételünk három részből állt. Kaptunk bonito pehellyel (szárított vékonyra szelt tonhal) ízesített padlizsánt, marinált bundázott tonhalat és szójában pácolt shiitake gombát. A pehely megszelídítette és megváltoztatta a padlizsánt, a tonhal töménységének jót tett a lágy hagymás marinád, a gomba meg egyszerűen csak isteni volt.
Miután kiürült a lakk dobozkám bal felső sarka, a főételek felé vettem az utam. A nagyadag majonézes krumplisalátán és szezámmagolajos zöldsalátán pihenő torpedórák tempurák előtt a grill makrélát kóstoltam meg. A füstös ízű, ropogós bőrű hal nagyon finom és kissé zsíros volt, egy kis rizs mindenképp kellett hozzá. A rákok hozták szokásos kitörő formájukat, s az alattuk elterülő zöldsaláta üdítő ellenpontjuk volt. Zöldségből egyébként nem volt hiány. A doboz jobb alsó sarkában egy kis tálban japán krumpliból, pagoda karfiolból, lótusgyökérből és tökből álló saláta foglalt helyet, míg a doboz közepén – ahol a rekeszek széle összeért – egy, az előbbinél is kisebb tálban, némi marinált sörretek és jégcsapretek kapott helyet.
Mire minden rekeszt kipucoltunk, jól is laktunk. A desszert szerencsére ehhez mérten szerény adag volt. Gesztenyés wagashi mellett egy-két szem szőlő, egy félgerezd narancs és egy tisztes darab ananász erősítette a desszertes tál csapatát, bár engem a keleti desszertekkel, még így gyümölcstálasítva sem lehet megvenni. A gyomrom ilyenkor egy jó sütemény után kiált, de ez már az én hibám, s nem a japán konyhaművészeté.
Ha ilyen nagyszerű fogásokat kaphatnánk ilyen remek áron, bérletet váltanék a Fujiba. Így csak csendben reménykedem, hogy jövőre is részt vesznek az Étteremhét kezdeményezésében.
