Aranyszarvas Bisztró
Az Étteremhéten felsorakozott éttermek közötti választásnál előtört a lokálpatriotizmusom. Krisztinavárosi lányka révén érzetem, hogy nekem az Aranyszarvasban a helyem, egy másik keményvonalas budaival, anyával együtt.
Az Aranyszarvas gyerekkoromban is elit hely volt, s a csálén málló lépcsők és rozsdálló korlát ellenére most is az. Az épület antik bája, a páratlan panorámára néző dupla ablakok mögött, a boltívek alatt igazi bisztró hangulat leng. Az enteriőr azonban kissé eklektikus a modernnek tűnő, szerintem csak egyszerűen förtelmes és testidegen festményektől. Ettől eltekintve kellemes egységet képez a múlt és a kissé nosztalgikus hangulatban lévő jelen.
Az előzetes várakozásaimmal ellentétben az étterem szinte üres volt. A pincér által kínált, napfényes asztalnál helyt foglalva rögvest megkaptuk a kétféle menüsort. Mindkettő igen csábító volt, így hamar eldöntöttük, hogy én az egyiket rendelem, s anya kipróbálja a másikra.
Egy-egy bodzalevet szopogatva, a Nők viselt dolgait kitárgyalva vártuk az ebédünket, miközben friss kenyér és medvehagymás, sós vaj érkezett az asztalunkhoz. Már megtanultam, hogy ezeket a pékárukat ilyenkor csak mértékkel szabad enni, mert ha az ember rárepül, akkor a fogások érkeztével már koránt sem annyira éhes, mint kellene.
Szerencsére az első fogás viszonylag tempósan érkezett. Anya taleggios tormahabbal koronázott céklalevest kapott, elém egy édesvízi rákkal gazdagon megszórt saláta került. Mindkettő mennyiségében, minőségében szép indítása volt az ebédünknek. Amíg ettünk, a terem lassacskán megtelt. Az akción felbuzdult párok, turisták tértek be ebédelni, bár néhányan kellően bátrak voltak ahhoz, hogy a naposságával kecsegtető, de igen szeles teraszon vívjanak meg az elemekkel.
Mi a békés, napos zugunkból figyeltük a Gellérthegyet, miközben elénk került a következő fogás. Anya bőrén sült pisztrángot kapott, karfiol pürével és édesköménnyel, én egy tisztes darab malac hasaalját kaptam, fehérrépapürével és karamellizált körtével körítve. A fehérrépapüré régi kedvencem, mégis igen ritkán találkozom vele étteremben. Mivel a legtöbb ember nem szereti, ezért a séfek nem merik bevállalni,pedig a fehérrépa püré formában szinte verhetetlen. A hús – a bisztró mennyiségektől eltérő módon – igen tisztes darab volt, jól elkészítve. Anya haláról mindezt már nem lehetett elmondani, bár ízre, elkészítésre tökéletes volt, a mennyisége kívánnivalót hagyott maga után.
A főételt követően jöttek a várva várt desszertjeink. Ha valami problémát okozott a menü kiválasztásakor, akkor az a desszert volt. Nem tudtam hogyan teszek jobbat magamnak, hiszen mind a tart tatint nagyon kedvelem, mind a crêpe suzette-t. Végül a főfogás alapján döntöttem, s így desszert gyanánt a narancsos palacsinta landolt előttem . A klasszikus crêpe suzette-tel ellentétben a desszertem amerikai palacsinta alapokon nyugodott, de ez nem vált hátrányára, sőt a tetején pihenő, roppanós narancskarikával egészen tökéletes egységet képzett.
A menüsor végeztével igen jóllakottan és elégedetten távoztunk.
