A blogot régóta követők számára nem titok: Joanne Harris rajongó vagyok. Nem is kifejezetten a regényeit imádom (ok, azok közül is van néhány kedvencem), hanem a Francia konyha és Francia piac címen megjelent szakácskönyveit. Ezeknek a könyveknek az igazi értéke a bennük lévő anekdotákon túl, a jól elkészíthető, sallangmentes, ehető receptekben rejlik. Ezek azonban nem csak Harris zsenijét dicsérik, hanem a könyvet társszerzőként jegyző Fran Warde-ét is.
Fran Warde a múlt héten Magyarországon járt, s nekem volt olyan szerencsém, hogy egy egész estén át figyelhettem milyen impulzív, milyen őszintén tehetséges ez a nő. A magyar közönség számára a fent felsorolt két könyvből ismerhető hölgy életpályája természetesen sokkal gazdagabb a Harris-család receptgyűjteményének lefőzésénél. A most már nálunk is megjelenő GoodFoodba is folyamatosan publikáló Fran folyamatosan könyveken dolgozik, a most megjelent Ginger Pig című könyve mellett, már készül egy újabb szakácskönyvvel is, ami a Ginger Pig folytatásának is tekinthető.
A bemutató alapját azonban ez az ominózus gyömbérdisznós könyv alkotta, erős gerincet adva az estének. A szemmel láthatóan hentessé fejlődött Fran lelkesen és igen szemléletesen vezetett minket a hús misztikus világába, miközben folyamatosan főzött, beszélgetett, kérdezett. Szemmel láthatóan izgalmasnak találta a magyar konyhát (libatöpörtyűvel aznap találkozott először) és tele volt megválaszolásra váró kérdésekkel.
Az elején még visszafogottan csak egy-egy darabka hússal bíbelődött, majd egyszer csak egy fél disznó került a főzőpultra, amit Fran hihetetlen szakértelemmel és biztos kézzel metélt fel, az angol szokásoknak megfelelően.
Ezen nincs is mit csodálkozni. A jelenleg már öt üzlettel bíró hentesüzlet lánc, a Ginger Pig egy meglehetősen újszerű, interaktív értelmezése a hentesüzleteknek. A húsok és azokból készült húsáruk mellett a boltokban házi készítésű termékeket lehet vásárolni, valamint lehetőség van tanulni a hentesektől. Ma amikor már csak bontott, csomagolt állapotukban találkozunk az általunk fogyasztott állatokkal, jó, ha vannak olyan helyek, ahol lehetőségünk nyílik újra találkozni azzal, megismerni azt, amit valójában fogyasztunk.Egyrészről az állat anatómiáját, másrészt azt, hogy mi a különbség a nagyipar kínálta hús, illetve a háztájiból származó hús között. A könyv is ezt az élményt kínálja. A farmon zajló élettel indít, a hús vágásával folytatja, majd jönnek sorban az adott húshoz kapcsolódó receptek. Igazi húsbiblia.
A vacsorán kóstolt ételek mindegyike páratlanul finom volt. A legjobban talán a rozmaringba forgatott sertésszűz ízlett, amihez rebarbarát kínáltak. Ezen kívül ettünk ropogósra sült császárhúst, bárányból készített pilafot, csirkemájjal gazdagított, baconban sült pástétomot, amibe tisztes mennyiségű fokhagyma is került, bár ez a végeredményen nem érződött, a máj kellemesen uralta a fasírozottat.
Fran képes volt az angol konyha jó arcát megmutatni a jelenlévőknek. Engem sorra mindig kinevetnek, mikor a kedvenc konyháim közé sorolom az angolt. Értem én, hogy egyszerűbb a sztereotípiák mentén haladni, mint megismerni egy adott nép konyháját, de azt gondolom az angolok gasztronómiájának is érdemes esélyt adni. A húsaikkal jól bánnak, s a köreteik között is akad olyan, ami kedvünkre való. Ilyen például a yorkshire pudding, amit eddig nem készítettem, de most megtanultam, hogy mi a titok, s már semmi sem tarthat vissza tőle, hogy a következő barna sörös marharagu mellé ne ezt a köretet kínáljam.
Már mindkét szerző aláírása ott díszeleg a Francia konyhámban :)
