Kiállítás
Nem igazán tudok rá jó indokot, de úgy érzem megér egy bejegyzést, hogy miért is lanyhult a konyhai tevékenységem az év első hónapjában. Tévúton járnak a fogadalom/újjászületés/fogyókúra/életmódváltás teória hívei, a nemfőzésnek, pontosabban a kevesebb képpel illusztrált gasztro-kreativitásnak egyetlen egy oka volt: apa.
Akik régebb óta követik a blogot, több bejegyzésben is találkozhattak már apával, hol egy puncstorta, hol más, egyéb Ág utcai regék kapcsán. Aztán elment, magával vitt oly sok mindent, ami megfoghatatlan, de számon kérhető űrt hagyott maga után.
S én lassan eszmélvén rájöttem, hogy a Wessely-anekdoták, a különféle riposztok, bomot-ok mellett tárgyakból, emberekből is újra varázsolni tudok. Így született meg a Wessely-kör, s így fogant meg egy kiállítás ötlete.
Teljesen amatőr, laikus képszerető festőmester-gyerekként csupán sejtéseim voltak, hogy merre induljak, de apa tanítványaival folytatott telefonbeszélgetések során egyre nagyobb visszaigazolást nyertem: jó úton járok.
Hosszas szervezés, tervezés, rengeteg telefonálás és baráti segítségnyújtás (nem tudok elég hálás lenni keresztlányom édesapjának, Kálmánnak) kellett hozzá, de múlt csütörtökön egyszer csak ott álltam egy számomra oly otthonos miliőben, megannyi ismerős arc által körülvéve, s ebben a térben egyszer csak ott volt ő. A képekben, a barátokban, a festőkben, bennünk.
Csodálatos érzés volt.
