Seasons Bistro
A Liszt Ferenc tér régóta afféle gasztronómiai gyújtópont. Az Oktogon alatt megbújó, Zeneakadémiáig kifutó téren úgy 15 éve ütötték fel a fejüket az első éttermek, nem csoda, a hely ideális, apró sétányain barangolva kiválaszthatjuk a számunkra megfelelő helyet, amelyik egy gyors üzleti ebédre, egy barátnős vacsorára vagy épp egy színház utáni levezetésre igazán alkalmas.
A szeptemberben nyílt Seasons Bistro minden szempontból ideális választás. A letisztult, barátságos, izgalmas apró részletekkel tarkított, de nem zsizsegős enteriőr már önmagában otthonosságot lehel, jó leülni, élvezni a teret magunk körül, a tölgyfa asztalokból, a pincére emlékeztető boltívekből áradó nyugalmat.
A konyha tovább fokozza az otthonos érzetet. A megnyugtatóan rövid étlap fogásai között ott a sült csirke, a borsófőzelék, a lecsó, nem kínos a nagymamakoszt, hanem becsülendő érték, akárcsak a falakon sorjázó hungarikumok.
A hely igazi jellegzetessége azonban egy extrém masinában rejlik. A Josper egy olyan zárt grill, amelyben tökéletes steakek, pörköltek készíthetők, de a húsok mellett kitűnően lehet benne – többek között – zöldségeket is grillezni. Az egyedi kialakításnak, a zárt térnek és az argentin tölgyfa szénnek köszönhetően igazi remekművek kerülnek ki a Josperből. Természetesen ez azért nem ilyen egyszerű, a Seasons konyháját igazgató Ruga Endre tudása nélkül a Josper mit sem ér.
Szerencsére a masina és a tehetséges séf egy látványkonyhában tevékenykedik, így az eredmény is rendkívüli. A mostani tesztelésünknél jómagam juhtúróval töltött, baconnel körbeölelt steaket ettem, amely a hely sajátja (a tulajdonos kreációja), Edömér barátnőm egy adag marhapofán tesztelte le a konyha képességeit.
A steak hibátlan volt, a hús pompás kérget kapott, a töltelék miatt az egészen nyers változatok kiestek, de az általam preferált medium kategóriát tökéletesen hozta a hús. A juhtúró fűszerezte a húst, nem tette ehetetlenül töménnyé, nem tolakodott a hús kínálta élmény elé, hanem azt megtámasztva, azzal együtt tudott működni. A köretként választott zöldségek roppanósak voltak, végre olyanok, amelyekben még felfedezhető az eredeti textúra, nem elázott gúnyképei egykori önmaguknak. A titok persze nem meglepő: a blansírozott zöldségeket rövid időre a Josper gondjaira bízták, így születhetett a tökéletese roppanós, színét tartó zöldségköret.
A desszertek közül a gundel palacsintára esett a választásom. Sokszor vagyok úgy vele, hogy ha egy hely bátran vállal a magyar gasztronómia csillagai közül egy-egy desszertet, akkor azon tesztelem le a konyhát.
Sok, főételben jól teljesítő hely vérzett már el somlói galuskán. A legtöbb étterem ugyanis a desszertet csak kényszerből tartja étlapon, a konyhán nincs külön személyzet, a séf számára a desszert elkészítése nem minden esetben jelent kihívást, nincs meg benne a késztetés, hogy ott is megcsillantsa azt, amit adott esetben a korábbi fogásoknál megtett. A Seasons-ben szeretik a desszerteket, s vannak annyira bölcsek, hogy tudják, a vendég számára nem csak az étterem, a személyzet és a főfogások milyenségéből tevődik össze egy komplex benyomás, hanem az utolsó falatnyi desszert lesz az, ami meghatározza az élményt.
A gundel palacsinta a megelégedés, a békés elpilledés mellett újszerű élményekkel is járt. Öröm volt találkozni a tartalmas csokoládét üdítően megbontó, de azzal együtt muzsikáló narancs ízével, amely a szokásostól eltérően nem a töltelékben jelent meg, hanem roppanós formában és selymes krémként is a tányérra került. A textúrák és az ízek játéka mellett természetesen maga az alap is jól teljesített, bár én még krémesebbre darálnám a diót, de ez már az én régi heppem.
