MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Kedveseim!

Ez is elérkezett. Nyolc év telt el azóta, hogy belekezdtem a blogba, nyolc éve indultam el egy új hivatás felé.

A születésnap jó alkalom arra, hogy megajándékozzalak titeket, akik hitelessé teszitek mindazt, amit csinálok. A valódi olvasókat, azokat a húsvér embereket, akikhez tényleg elér a mondandóm, akik  hasznosnak találhatják az írásaimat, inspirációt meríthetnek a receptjeimből, s akik szerencsére sokszor megtalálnak a kérdéseikkel, konyhai problémáikkal is.

A jeles eseményre egy klassz ajándékcsomagot állítottam össze, amelyben két fantasztikus szakácskönyv található. A River Cottage zöldséges szakácskönyve és a gasztronómia fenegyerekének tartott Heston Blumenthal otthoni receptjeit és zseniális, minden részletre kiterjedő tanácsait tartalmazó könyve.

Az ajándékcsomag megnyerése érdekében semmi mást nem kell tennetek, csak megosztani a Mirelle facebook oldalán lévő játékfelhívást és kommentben megírni, hogy melyik receptemet kedvelitek a legjobban.

(A könyveket az Alexandra Kiadó biztosította, a játék 2015.08.26-ig tart.)

A kánikulai két hét nem kedvezett a konyhai tevékenységemnek. Egész egyszerűen önvédelemből nem főztem, pontosabban csak olyan, rövid idő alatt előállítható fogásokat vetettem a Nők elé, amelyeknek az elkészítése max. fél-egy fokot emelt a konyhai poklon.

Aztán megérkezett a hűs idő ígérete és én boldogan loholtam a henteshez. Azt nem tudtam pontosan, hogy mit szeretnék, csak vágytam a főzésre, arra, hogy ne csak valami harapnivalót készítsek magunknak, hanem tisztességes étel kerüljön a vasárnapi asztalra. Lajos – aki régóta biztos pontja a piaci túráimnak – szerencsére remek ötlettel állt elő, vegyek marhapofát, aztán belátásom szerint készítsem el.

Kakukkfüves marhapofa, suffnudlival

2 kg marhapofa

3 közepes vöröshagyma

20 dkg füstölt csemegeszalonna

só

bors

1-2 tk szárított kakukkfű

4-5 tk pirospaprika

A szalonnát jól lehűtöm (így sokkal könnyebb vele dolgozni, nem mászik el), majd levágom a bőrét, s a szalonnát apróra kockázom. Egy nagyobb lábasban kisercegtetem a szalonnát, a hátramaradt zsír felét kikanalazom egy tálkába, a többire rádobom az apróra vágott hagymát és közepesnél valamivel kisebb lángon megdinsztelem.

Amikor már puha és kissé áttetsző a hagyma, akkor rádobom a harapásnyi darabokra vágott húst és kifehérítem. Ezután félrehúzom, pirospaprikával meghintem, átforgatom, majd egy teáskanál kakukkfüvet adok hozzá, mellérakom a szalonnabőrt, s felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi. Fedőt kerítek  a lábasra, amelyet majdnem rá is illesztek (a majdnemről egy fakanál biztosít), majd közepes lángon hagyom, hogy főjön. Néha keverek rajta, ha netalántán elfőné a levét, akkor pótlom.

Amikor már majdnem kész a hús (már fut benne a villa, de még nem az igazi), akkor hozzáadom a másik teáskanál kakukkfüvet , majd visszaveszem a lángot egészen kicsire és nekiállok a suffnudli elkészítésének.

Suffnudli

1 kg sárga krumpli

2 tk zsír

1 nagyobb tojás

25-30 dkg finomliszt

csipetnyi só

A krumplit megpucolja a férjem, felkockázza, majd enyhén sós vízben megfőzöm. A megfőtt krumplit szitába borítom, s hagyom, hogy a felesleges nedvesség gőz formájában távozzon. ezután egy nagyobb keverőtálba öntöm és krumplinyomóval pépesítem. A krumplihoz hozzáadom a lisztet, a tojást, a zsírt és a sót, majd tésztává gyúrom.

Egy lábasban vizet forralok, egy nagyobb serpenyőbe pedig a hátramaradt szalonnazsírból egy kanálnyit öntök, s felmelegítem. A tésztából a szokott nudliknál nagyobb darabokat sodrok és kifőzöm, majd a leszűrt nudlikat a sercegő, de nem túl forró olajba dobom, s addig sütögetem, amíg szépen meg nem pirulnak. A kész példányokat egy előmelegített tányérra teszem, s a sütő melegen tartó funkcióját igénybe véve melegen tartom, amíg a többiek is kifőnek és megpirulnak.

A nudlikat tányérra halmozom, majd a kész pörkölttel együtt tálalom.

Savanyúsággal és/vagy erős paprikával kiegészítve kínálom.

A Nők már jártak Milánóban. Igaz, akkor még elég kezdetleges formát mutattak, annyit tudtunk csupán, hogy ketten jönnek megváltoztatni az életünket. De a milánói repjegyünk már megvolt, s engem egy korai ikerterhesség se tarthatott vissza az utazástól.

Öt – rosszullétekkel és zuhanó cukorszinttel  tarkított – napot töltöttünk Milánóban, ahol megnézhettük a totálisan felállványozott dómot, megkóstoltunk mindent, amit az észak-olasz konyha kínálni bírt számunkra, megnéztük az Utolsó vacsorát (életem egyik legnagyobb csalódása) és a Sforza kastélyban láthattam Michelangelo egyik befejezetlen Pietáját (ami viszont hatalmas élmény volt).

Aztán eltelt 12 év. Ám az idei Expo-nak hála, Milánóról a Nők most már saját tapasztalatokkal is gazdagodhatnak. A különböző sajtóeseményeken sokféle impulzus éri őket. Megismerték a Világkiállítás fogalmát, jelentőségét, okát. Kiderült számukra, hogy az Eiffel torony is csak afféle vásári látványosságnak készült, hogy Barcelona egységes városképe is egy ilyen világméretű eseménynek köszönhető. De magáról a milánói világkiállításról is sok információval gazdagodtak. A tematikáról, ami köré az egész szerveződik, a résztvevők országokról, a megjelenési formákról, a különféle országok attrakcióiról.

Múlt héten, a Szigeten pedig a magyar pavilonról tudtunk meg – első kézből – egy csomó információt. A csodazongora és a gasztronómiai kínálat bővülése mellett szó volt az október végéig tervezett programokról is, amelyek között található az október 23-ra szervezett Magyar nap, amelyen szinte minden a magyar pavilonról szól. Valamint a Houdininek ajánlott záróműsor, amelyben David Merlini alakítja a híres, magyar származású bűvészt.

A programok mellett számomra a legszimpatikusabb az volt, ahogy a szervezők az informális, önszerveződő meccsekről, partikról, együttlétekről meséltek, arról, hogy az olaszok létező, lélegző városként tekintenek az Expo-ra és esténként kijárnak mulatni, vacsorázni, lazítani, élvezni a sokszínű, pezsgő világvárost.

Egész egyszerűen nem volt más választásom. A férjem rajong a krémesért, megveti a nosztalgiakrémeseket, annál boldogabb, minél művibb a fellelt példány. Ebben sajnos nem tudtam kedvére tenni, de úgy éreztem, hogy ha gyártok egy közepesen rezgős, tepsinyi házi krémest, az fel fogja tudni venni a versenyt néhány mihaszna bolti vacakkal.

A receptvadászat kezdetén kicsit meghökkentem. Házi krémes címszó alatt a legtöbb recept úgy indult, hogy végy két csomag vaníliás pudingport… Ezeket gyorsan átlapoztam, s inkább olyan recepteket kerestem, ahol tojás és vanília rúd szerepelt a leírásban.

Ok, én is csaltam, mivel úgy terveztem, hogy bolti tésztából fogok dolgozni, de azért a krémnél nem adtam alább. Végül Wiselady receptjét ítéltem jónak, főleg az elégedett kommentek győztek meg arról, hogy a végeredményt nem kiskanállal kell a tepsiből kieszegetni.

Házi krémes

2 csomag friss leveles tészta lap (sütőpapírral göngyölt verzió)

8 db L-XL méretű tojás

10-10 dkg cukor

2 dkg porzselatin

1 rúdnyi vanília

7 dkg finomliszt

1 tk biológiai ecet

0,5 l tej

A tésztát egy sütőpapíros gáztepsire fektetem, letakarom egy másik sütőpapírral és egy másik gáztepsivel lenyomatolom. Ebben a satuban szorított állapotában 200 fokon sütöm nagyjából 25-30 percig, amíg szép arany színe nem lesz. Ezt a másik tésztával is megismétlem. A tésztákat recés, kenyérvágásra való késsel a krémesnek szánt tepsi méretére vágom, az egyiket rögvest az aljába is teszem, a másikat egyforma kockára vágom (ezek lesznek a krémestetők).

A tojásokat szétválasztom. A sárgáját és 10 dkg cukrot a robotgép keverőtáljába teszek és gyönyörű, világossárga habot kérek a Philips géptől (igen, parancsszóra megcsinálja, de ha nincs ilyen masina vagy hasonló, akkor egy kézi habverő, s néhány percnyi kitartás is meghozza a kívánt eredményt), majd a habhoz adom a zselatinnal elkevert lisztet és azt is alaposan eldolgoztatom vele.

Ezután a krémet egy nagyobb lábasba borítom, a robotgép üstjét elmosom és beleöntöm a tojásfehérjét, majd félreteszem. A tojássárgájához apránként hozzáadom a tejet, amit habverővel finoman beledolgozok, majd innentől kezdve alapvetően folyamatosan keverem, figyelve, hogy hogyan melegszik fel, s kezd el besűrűsödni. Cukorhőmérővel vagy maghőmérővel a hőfokát is érdemes figyelemmel kísérni, az okosok szerint akkor jó, ha eléri a 80-85 fokot. Felforrnia semmiképp nem szabad, hiszen akkor kicsapódik a fehérje és a krém helyett egy nem túl esztétikus, túrós valami lesz a végeredmény.

Amikor már majdnem jó a krém, akkor a robotgépet ráveszem, hogy készítse el a tojáshabot, amihez út közben hozzáadom a ecetet (amikor már szép, fehér habnak tűnik), majd kis idővel később a kikapart vaníliamagoktól illatos és pöttyös 10 dekányi cukor is mehet bele.

Amikor kész a hab és már kellően sűrű és forró a sárga krém, akkor a krémet egy nagy üstbe teszem, majd a habot apránként hozzáadom és a krémeket habverővel óvatosan, de határozottan összeforgatom. A krémet habkártyával vagy szilikon lapáttal a leveles tésztával bélelt tepsibe simítom, majd a kockára vágott tésztákat elrendezem a tetején.

Néhány órára a hűtőbe teszem.