Péknek lenni JÓ!
Az utóbbi hetek megint visszairányítottak a kelt tészták világába. Egyrészt a pacsni-délibáb üldözése, másrészt egy zseniális BBC sorozat okán, harmadrészt a JÓkenyér pilisszentiváni gyárában történt látogatás miatt.
A pacsni-kísérleteimről már volt eleget szó, az eredménnyel még mindig vannak fenntartásaim, de a sorozatról és a Jókenyér fantasztikus gyáráról és példaértékű gyerekpékségéről még nem esett szó.
A BBC mindig is híres volt arról, hogy úgy tudta emészthetővé tenni a múltat, hogy élővé varázsolta. A különféle múltba kacsintós családi műsorok mellett a Turn back time sorozat High Street változata már sok mindent bemutatott a XIX. századi pékek életéből, de a Viktoriánus korra kihegyezett, három részes sorozatuk, amelyben négy XXI. századi pék- és cukrászmestert tesznek vissza az eredeti sütőházakba, valóban szédületes mennyiségű információt hordozott, amelyektől nem csak ők négyen váltak jobb pékekké, hanem mi, nézők is profitálhattunk belőle.
Ha azonban nem csak fotelből szeretnénk tanulni, vagy csak egyszerűen jó kenyérre vágyunk, akkor érdemes kilátogatni Pilisszentivánra.
A JÓkenyér gyára rögvest a falu elején fogad, eltéveszteni sem lehet, sőt nem is szabad. A többszintes, nagyon átlátható, rengeteg üvegfelülettel kialakított látványpékség valóban csalogató. Egyrészt a földszinti bolt kínálata, a helyben is fogyasztható sokféle finomság, másrészt a lehetőség, hogy a 14 boltjába és számos értékesítő partnere számára gyártott összes kenyérfélét valóban az orrunk előtt készítik el. A több mint 40 pék által üzemeltetett pékségben a német precizitás érvényesül. Mind a pékáruk minőségét, minőségbiztosítását, mind a termékek gyáron belüli logisztikáját tekintve. Elképesztően jól ki vannak találva a folyamatok, az egyes termékeknek lehetőségük van a saját igényüknek megfelelően készülni, nincs sablon, a rozskenyérnek szíve-joga lassabban kelni, mint a fehér lisztes társainak. S ugyan sok a gép, de az emberi tényező sincs kiiktatva, igenis a pékmester az, aki tudja, hogy mikor mehet a kenyér a sütőbe. Ő érzi a tésztán, ő látja, hogy a kelt tészta milyen állapotban van.
Kelt tésztával a Gyerekpékségben is találkozhatunk. Pontosabban a gyerekeink, akiket egy pár órás program keretein belül megismertetnek minden fontos alapanyaggal, megtanulják a kenyér dagasztásának, kelesztésének a mikéntjét, a formázás alapjait, de a kézműves módszerek mellett az ipari kenyérkészítés elengedhetetlen eszközeivel is találkoznak: gép gombócolja a tésztát, szuper sütőben sül az általuk formált zsemle/kifli/kalács.
S közben kóstolnak, vaktesztelnek, fűszerekkel, ízekkel, gabonafélékkel ismerkednek, olyan mennyiségű tudás szednek magukra könnyedén és élvezettel, hogy azt öröm nézni. A pékség sajnos csak iskolai csoportok vagy szülinapok esetében üzemel, pedig nagyon jól el tudnám képzelni, hogy mint egy főzőiskolába, itt is egyénileg be lehessen jelentkezni egy – akár több elemből álló – képzésre.
A Nők nagyon hamar feloldódtak az ismerős, főzőiskolás közegben, kötényt, kuktasapkát kaptak, bemosakodtak és a csapat többi tagjával, valamint a JÓkenyér egyik tulajdonosával, Klárával közösen egy hatalmas teknőben előkészítették a tésztát. A kimért alapanyagokat összegyúrták, miközben látták, érezték, ahogy a liszt, az élesztő, a só és a víz egyszer csak kenyértésztává válik.
Amíg a tészta pihent, addig a kukták dolgoztak: ismerkedtek a gabonákkal, a kenyérhez felhasználható magvakkal, már elkészült termékeket kóstoltak. S aki jól és gyorsan reagált a feltett kérdésekre egy-egy piros-fehér kis zsetont kapott jutalmul.
A megkelt tésztából ezután különféle formákat alkottak, született császárzsemle, perec, kifli, kalács, illetve a szabad foglalkozás keretei belül mindenki kedve szerint alkothatott, ennek köszönhetően egy nagyon cuki kenyérmókussal a kalaptartón tértünk haza.
