MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A tavasz végi, nyár eleji megnyitón már érezhető volt, hogy a Bazsalikom pékség és mi jóban leszünk.

A Nők megkapták a tökéletes pizzákat, engem körülölelt a Campagnaban megszeretett olaszos hangulat és kedvemre szemezgethettem a jobbnál-jobb olasz pékáruk között. Faltuk a focacciát, a különféle feltétekkel elénk kerülő pizzaszeleteket, különböző antipastikat, pasta-kat kóstoltunk, végigettük az egész menüsort, egészen a desszertekig.

A mostani együttevés is hasonlóan grandiózusra sikeredett. Az apropója egy nagyon kedves, rendkívül gyakorlott és a magyar borokkal rokonszenvező úr volt: Aurelio, az olasz sajtmester.

Aurelio dolgozik, készül a sajt

A pékműhely ontotta magából a megszokott csodákat, a Sonkás biztosította a megfelelő előételt, borkorcsolyát és pizzafeltétet, Aurelio pedig bevezetett minket a valódi mozzarellakészítés titkaiba, aminek az eredménye olyan minőségű sajt lett, amit utószor Campagna-ban ettem, a helyi bivalyfarmon.

Érlelt sonka, jó olajbogyó, minőségi olíva olaj, friss mozzarella és egy kevés bazsalikom Ennél több nem is kell a boldogsághoz. :)

De nem csak tétlenül néztük és ettük, ami elénk került, hanem aktív szereplőivé válhattunk a pékségnek, elkészíthettük a saját pizzánkat, ami nem csak a feltét kiválasztásában múlt ki, hanem a tészta kinyújtásától a kemencéből való kiemelésig ránk rótt minden – rendkívül élvezetes – feladatot.

Szabolcs, a pékmester jó bírta, még Zsófival is dűlőre jutott

Anna és a friss mozzarellával készített pizzája

Mozzarellakészítés, Aurelio-módra:

A képekért külön köszönet Dobay Ádámnak.

A magyar tenger vonzása soha el nem évül. Nem csak időtlen, hanem az évszaktól független ez a bizsergés, amellyel magához csalogat miket. A legtöbben a nyári időszakban, a szünidő adta keretek között keresik fel a tavat, de a Balaton és annak környéke egész évben él.

Erre hívja fel figyelmet a most született kezdeményezés is, amelynek égisze alatt számtalan izgalmas hely együttesen mutatja meg, hogy van élet az őszi-téli Balatonon is.

A Tihany-Balatonfüred-Csopak-Paloznak-Alsóörs vidékére fókuszáló kezdeményezés eredménye egy olyan gasztrotérkép, amelynek segítségével könnyen választhatunk szimpatikus úti célt, amiért érdemes leruccanni a Balatonra, esetleg több helyből fűzhetünk olyan programláncot, ami egy családi-baráti hosszú hétvége vonalvezetője lehet, de az sem baj, ha csak egyszerűen megcélozzuk Füredet és ott terítjük ki a térképünket.

Ugyanis a kicsiny atlaszon szereplő összes vendéglátóhelyet biztosan nyitva találjuk, illetve a térkép hátoldalán, belső felületein lévő részletes leírásban a nyitvatartási idők is pontosan szerepelnek. A leírásoknak és a melléjük rendelt piktogramoknak köszönhetően könnyedén összeállíthatunk egy vagy akár több napra való gasztrokirándulást is.

Mi is így tettünk a múlt héten, az egész heti esőt követő, kellemesen borongós, helyenként a napsütéssel is kacérkodó lágy őszi időben a gasztrotérkép segítségével felfedeztük Csopak környékét. A kihalt strand új életre kelt, a parton megelevenedtek a térkép szereplői, mindenki magával hozva egy-két falatot, hogy így mutatkozzék be, s tegye még teljesebbé az élményt. Éttermek, cukrászdák, borászatok kínálták a különféle fogásaikat, tételeiket. De nem lett volna az igazi, ha egy helyben állva fedezzük fel a gasztrotérkép összes résztvevőjét, így buszba szálltunk, s – az őszi tájat csodálva – külön is vizitáljunk néhányuknál.

A Balaton páholyán megpihenve felkerestük a Szent Donát pincészetet, Homoláéknál is gyönyörködtünk az őszi tájban, egy-egy pohárnyi kifogástalan bort kortyolva, majd a Manor vendégházban kuckolódtunk be egy kicsit a hangulatos nappaliban, ahol – az otthonos környezet, a gondos házigazdák mellett –  gazdag bakelitgyűjtemény is melengeti a szállóvendégek szívét, s végül a Márga bisztróba tértünk be vacsorázni.

A teszt tökéletesen sikerült, a térkép működött, a helyek nyitva voltak és a Balaton csodálatos volt. Menjetek! Nincs szezon a Balatonon, a Balaton egy nagy, összefüggő szezon!

A fáradhatatlan gasztrocsapat

Amikor én még kislány voltam és az Operaház az átlag számára is megfizethető volt, akkor – családi hagyományokat követve – hat-hét éves koromtól bérlettel látogattam az előadásokat.

Hiába állítanám azt, hogy rögvest megfogott az opera, s tátott szájjal hallgattam Wagnert, úgyse hinnétek el. De annak ellenére, hogy nagyjából tíz éves koromig a vígoperákon és a balettokon kívül mindent végigszenvedtem, vagy anya vállán átaludtam, mégis szerettem Operába járni.

Imádtam az épületet, a belőle sugárzó eleganciát, ami belőlem (az Angliából kapott barna bársonyruhámmal együtt) hercegnőt faragott estéről-estére. Az ívelt lépcsősort, a főlépcső mellett kanyargó, hasra esősen meredek kis járatokat, amelyekben az összes szünetet töltöttem, kivéve azt az egyet, amikor az utolsó taktusok után gyorsan kislisszolva felosontunk a lépcsőn, a büfébe.

A büfébe, amely bármely előadást elviselhetővé tett. Első körben a tudat, hogy megyünk, aztán a tény, hogy ott vagyunk, a lehetőség, hogy islert vagy kaviáros szendvicset válasszak-e, majd a jóleső cinkosság, ahogy a sós mandulát rágtuk a következő felvonás alatt, minél halkabban zörögve, ami persze teljességgel lehetetlen volt.

A múlt heti – a megújult büfét bemutatni kívánó – meghívó alaposan felkavarta az emlékeimet, a fázós téli estéket, amikor kint dideregtünk az Operaház teraszán, a büfét körülölelő folyosón vágható füstöt, az ízeket, az illatokat, sok mindent.

Nagy elvárásokkal érkeztem.

Dicséretes, hogy a Hajós utca felől végre önálló életet élő kávézót nyitottak, azok számára is, akik nem vágynak előadásra, csupán a miliő, a hangulat, az épület kedvéért térnének be az Operába, vagy mondjuk itt lenne kedvük zárni egy kiadós tárlatvezetést. A megnyitón felszolgált ételek alapján nehezen tudom egyelőre megítélni a majdani konyha milyenségét, a magam részéről jó süteményre és még jobb kávéra vágynék. A kávét teszteltem, az újhullámos, speciality kávé jó volt, süteménnyel sajnos nem sikerült találkoznom. A tervek szerint a kávézó meleg fogásokkal is készül majd a vendégeknek, többek között pizzával.

Míg a megnyitón a vendégsereg a földszinti új kávézóval ismerkedett, kis, újságírókból álló csapatunkat felengedték az emeletre. A gyerekkorom büféje eltűnt. Új installáció keveredett az egyébként pazar terem közepére, ahonnan ígéretük szerint gyorsan és zökkenőmentesen fogják kiszolgálni az embereket. A világító pezsgőtartókban szépen hevertek a palackok, a vitrinben azonban lehangolóan pihent néhány szendvics és egy-két sütemény. Nem tisztem eldönteni, hogy mit kínáljanak a Opera vendégkörének, de azokat a szendvicseket deprimálóan kicsinek találtam, az isler és a linzer kivitelezése nem hozta meg a kedvemet. Olyan szívesen láttam volna egy izgalmas, újszerű finomságokkal megrakott pultot, ahol a régi kedvencek helyett/mellett számos, a nemzetközi trendeknek megfelelő falat várja az előadás előtt/alatt/után megéhező kultúrlényeket.

Remélhetőleg ezek még a berendezkedéssel járó zökkenők, s néhány hét soft opening után megtalálja valódi hangját az Opera Café  és az Opera Café Bár, s az ígéreteknek megfelelően, valóban színes és hasznos tagjai lesznek a város nívóját emelő attrakcióknak.

Sokszor elgondolkozom rajta, hogy milyen szerencsés korban születtem, hiszen ma már szinte mindenhol tolerálják a gyermekded lelkű felnőtteket, nem kell szigorú, savanyú álca mögé rejteni az érzéseinket, harminc-negyven-ötven évesen is vágyhatunk apró, bohó dolgokra, a társadalom már nem vet ki magából azért, mert fára szeretünk mászni vagy épp tornyokból ugrálni élemedett fejjel.

Engem ez boldoggá tesz, s mivel a kereslet-kínálat ügyesen viszonyul egymáshoz, ezért számos olyan cég van, amely nem, hogy a boldogságom útjába állna, hanem épp, hogy olyan termékeket tart, amely a bohém, cseppet infantilis igényeimet kielégíti.

Ilyen varázsvilág nyílt meg a múlt héten a belváros kellős közepén, a Kígyó és Váci utca sarkán, ahol Michal Negrin bohókás álmai keltek életre, s adnak lehetőséget nekünk is beleveszni egy túldíszített rokokó álomba.

Az izraeli származású Michal szeszélyes, túlburjánzó, színes és buja világába könnyű beleszeretni A rafinált ruhák, az egészen apró vagy épp monumentális ékszerek mind-mind magukon viselik az egyedi hangvételének megannyi jegyét, minden darab a kézművességet hordozza magában.

Színei, hangvétele annyira sajátságos, hogy könnyen kiszúrhatóak az általa tervezett darabok, s egy-egy apró negrinséggel játszva egyedivé tehető bármilyen szett, alakítható a rólunk alkotott kép.

A belvárosi üzlet kínálta szortiment darabjai nem olcsók, de már egy hosszabb ottlét, egy szippantásnyi neo-viktóriánus hangulat is jó tehet az őszi esők által megtépázott kedélyünknek.